Lehet szeretni vagy unni, de egy biztos: a Reszkessetek, betörők! már kb. a karácsony hivatalos része. Ha viszont idén valami mást néznél, ami nem folyik a csapból is, de mégis meleg, ünnepi, bekuckózós hangulata van, akkor ez a három film nagyon jó eséllyel betalál nálad is.
Nem harsányak, nem csöpögnek (túlságosan), viszont pont annyira karácsonyosak, hogy jólessen melléjük a forró tea, a bejgli és egy meleg takaró.
Aludj csak, én álmodom (While You Were Sleeping, 1995) – Szerelem második látásra
Sandra Bullock a 90-es évek romantikus filmjeinek koronázatlan királynője, és ez az egyik legbájosabb, mégis alulértékelt darabja. A sztori alapja elsőre teljes őrületnek hangzik: Lucy, a magányos, romantikus alkatú vasúti pénztáros titokban szerelmes egy jóképű idegenbe, akit minden nap lát, de soha nem beszélt vele. A férfi balesetet szenved, kómába kerül, Lucy pedig egy félreértés miatt hirtelen a családja előtt a „menyasszonyaként” találja magát.
Innentől jön a karácsonyi varázs: Lucy egyik pillanatról a másikra bekerül egy nagy, tipikus amerikai család életébe, akik úgy ölelik magukhoz, mintha mindig is közéjük tartozott volna. A film szíve valójában nem is csak a szerelem, hanem a „hovatartozás” érzése: milyen az, amikor valaki egyszer csak nem kívülálló többé.
És persze ott van a csavar: miközben mindenki azt hiszi, ő a kómában fekvő férfi jegyese, Lucy elkezd egyre közelebb kerülni a fiú bátyjához (Bill Pullman). Innen a film szlogenje: „történet a szerelemről második látásra”. Szépen, finoman, harsogó dráma nélkül mutatja meg, hogy az igazán fontos kapcsolatok néha nem a villámcsapásszerű első pillantásból születnek, hanem abból, ahogyan valakihez lassan, apránként közel kerülsz.
Fun fact: eredetileg nem Sandra Bullocknak szánták a főszerepet, hanem Demi Moore-nak. Nem nehéz elképzelni, mennyire más hangulatú film lett volna belőle. Bullock viszont pont azt a hétköznapi, szerethető esetlenséget hozza, amitől a film ma is működik.
Kelekótya karácsony (Christmas with the Kranks, 2004) – Mi lenne, ha egyszer kihagynád az egészet?
Ez az a film, amit elsőre simán elkönyvelsz tipikus családi vígjátéknak, aztán észreveszed, hogy mennyire szépen odaszúr az ünnepi elvárásoknak. Luther és Nora Krank (Tim Allen és Jamie Lee Curtis) úgy döntenek, hogy a lányuk külföldre költözése után idén nem kérnek a karácsonyi hajtásból: nincs fa, nincs dekor, nincs sütögetés, nincs szomszédverseny a legtúlzóbb fényfüzérért. Inkább elutaznak egy napfényes, tengerparti útra, és megspórolják az ünnepi idegbajt.
A környék viszont ezen vérig sértődik. A szomszédok, barátok, az egész utca úgy érzi, Krankék árulást követnek el a közösségi hagyomány ellen, mert nem vesznek részt a kollektív „karácsonyprojektben”. A film ezzel elég pontosan rámutat arra, amit sokan érzünk decemberben: hogy az ünneplés néha inkább kötelesség, mint öröm.
A helyzet aztán tovább bonyolódik, amikor kiderül: a lányuk mégis hazajön karácsonyra. A ház csupaszon, semmivel nem készültek, az utca utálja őket, nekik pedig egy napjuk van összerakni a „tökéletes karácsonyt”.
A Kelekótya karácsony azért jó választás, mert nem idealizálja szét az ünnepet. Benne van a stressz, a megfelelési kényszer, a szomszédok ítélkező pillantása, és az is, mennyire könnyű elfelejteni, miről kellene szólnia ennek az egésznek. A végére persze helyére kerül a dísz, a vacsora és a lényeg is, de addig jólesően magunkra ismerhetünk benne.
Kisasszonyok (Little Women, 2019) – Nem karácsonyi film, mégis pont ide passzol
Greta Gerwig 2019-es adaptációja Louisa May Alcott klasszikusából nem tipikus karácsonyi film, és pont ezért érdemes a karácsonyfa fényénél nézni. A March-nővérek – Jo, Meg, Beth és Amy – története nem a „ho-ho-ho, mindenki boldog” típusú ünnepi hangulatot adja, hanem valami sokkal finomabbat: családot, összetartozást, felnövést, önazonosságot.
A film egy része karácsony környékén játszódik, és gyönyörűen hozza azt az érzést, amikor nem minden tökéletes, de együtt vagytok. Nem dúskálnak a javakban, de a kevésből is adnak másoknak; van feszültség, van féltékenység, vannak ki nem mondott sérelmek, mégis érződik, hogy ezek az emberek igazán szeretik egymást.
Timothée Chalamet és Saoirse Ronan párosa külön ajándék: Jo és Laurie dinamikája az egyik legszebb „nem úgy lesz, ahogy a romantikus klisék diktálnák” történet. A film nagyon bátran mutatja meg, hogy a női sors nem csak két opcióból áll: férjhez menni vagy magányosnak lenni. Van benne ambíció, karrier, önmegvalósítás, művészet, és az a felismerés, hogy nem mindenkinek ugyanaz jelenti a boldog befejezést.
A Kisasszonyok nem csilingelős, karácsonyi zenés, giccses film, de ha olyan történetre vágysz, ami után kicsit jobban értékeled a saját családi káoszod, a testvéri civódást, az anyai „jól van, megoldjuk valahogy” hozzáállást, akkor nagyon jó választás decemberre.
Ha idén már tényleg nem bírod végigasszisztálni, ahogy Kevin újra és újra a kilincsen pirítja a betörők kezét, adj egy estét ezeknek a filmeknek. Nem annyira hangosak, mint a nagy karácsonyi klasszikusok, de sokkal közelebb tudnak kerülni hozzád. És néha pont erre van szükség az ünnepi fényfüzérek csillogása mellett.
