
A nehéz gyerek nem rossz gyerek – A viselkedés hátterében rejlő okok

„Ez a gyerek egyszerűen kezelhetetlen.” „Folyton ellenkezik, nem lehet vele bírni!” „Más gyerekek miért tudnak szépen játszani, az enyém meg csak tombol?” – Ezek a mondatok nem ritkán hangzanak el szülői (vagy tanári) szájából, amikor egy gyerek viselkedése nem illeszkedik a „jó gyerek” címkébe.
Pedig az igazság az, hogy a nehéz viselkedésű gyerekek nem rosszak – csak nehezebb őket érteni. És minél inkább csak a tüneteket nézzük, annál inkább lemaradunk arról, ami igazán számít: a miértekről.
Ez a cikk épp ezekről a miértekről szól. Nézzük meg, milyen okok húzódhatnak meg a „problémás” viselkedés mögött – és hogyan lássunk túl a felszínen.
Mi számít „nehéznek”?
Kezdjük ott, hogy mit is értünk „nehéz gyerek” alatt. Mert ez nem hivatalos diagnózis – inkább egy érzés, amit a gyerek környezete átél. Ő az, aki:
- mindig az ellenkezőjét csinálja annak, amit kérsz,
- könnyen dühbe gurul, csapkod, kiabál,
- látszólag „nem tanul a hibáiból”,
- „rosszul viselkedik” más gyerekek között is,
- vagy éppen túl érzékeny, szorongó, félős – és minden apróság kibillenti.
A lényeg, hogy a viselkedése tartósan megnehezíti a hétköznapokat – és nem érted, miért.
A viselkedés: jelzés, nem ítélet
Sok felnőtt hibába esik: a gyerek viselkedését összekeveri a személyiségével. „Rosszul viselkedik” = „rossz gyerek”. Pedig ez olyan, mintha valaki köhög, és azt mondanánk: „Ez egy köhögős ember.” Nem – csak valami baja van, amit a teste így jelez.
A gyerekek viselkedése pontosan ilyen jelzőrendszer. Ha üt, kiabál, nem figyel, tombol vagy bezárkózik, akkor valamit jelezni próbál – csak nem tudja másképp. Lehet, hogy fáradt, túlterhelt, szorong, nem érti az elvárásokat vagy egyszerűen épp érzelmileg túlcsordult. És van, hogy mélyebbre kell nézni: idegrendszeri éretlenség, feldolgozási zavarok, traumatikus élmények is lehetnek a háttérben.
Dac? Akaratosság? Vagy csak próbálja túlélni?
Vegyünk egy klasszikus jelenetet: hároméves földön fetreng, mert nem kap csokit. Tipikus „hiszti”. De mi van a háttérben?
Lehet, hogy nem tudja szabályozni az érzelmeit, és ez a legjobb eszköze.
Lehet, hogy túl sok inger érte, és most „kisül” az idegrendszere.
Lehet, hogy egész nap nem volt igazi kapcsolódás, és most próbálja visszaszerezni az irányítást.
Vagy lehet, hogy egyszerűen csak gyerek, és még tanulja, hogyan lehet kezelni a csalódást.
És ezek mind különböző válaszokat igényelnek, nem pedig egyformán „rosszalkodásként” kezelendők.
Mit tehet a szülő?
Első lépés: váltani a szemüvegen. Ha azt látod, hogy a gyerek „viselkedése zavaró”, próbáld megkeresni, hogy mi van mögötte. Néhány kapaszkodó:
- Kapcsolódj, ne fegyelmezz először. Egy ölelés néha többet segít, mint egy kioktatás.
- Kérdezz, figyelj, próbálj mögé látni. „Mi történhetett előtte?”, „Mi volt más ezen a napon?”
- Ne a tökéletességre, hanem az érthetőségre törekedj. A gyerek nem rossz – csak épp nem tudja jól kifejezni, amit átél.
- Légy következetes, de rugalmas. Határokat kell húzni – de nem mindegy, hogyan és mikor.
És ha úgy érzed, ez már meghaladja az otthoni lehetőségeket, akkor nem baj, ha segítséget kérsz.
A „nehéz” viselkedés mögött gyakran „túl sok” érzés van
Szülőként sokszor azt hisszük, a gyerek „csak minket tesztel”. De a valóságban inkább önmagát próbálja összerakni. Egy olyan világban, amit még nem ért, ahol az érzelmek nagyok, az eszközök pedig kicsik.
A nehéz viselkedés mögött gyakran:
- feldolgozatlan érzések,
- beazonosítatlan félelmek,
- vagy egyszerűen túl sok inger van.
És nem utolsósorban: olyan gyerekek is lehetnek „nehézek”, akik különösen érzékenyek, intenzívek vagy kreatívak – csak még nincs eszközük ezt jól használni.
Amikor nem segít a „majd kinövi” – ezek a szakemberek segíthetnek
Ha úgy érzed, hogy a gyereked viselkedése nem „csak életkori sajátosság”, ha gyakori a kiborulás, visszahúzódás, agresszió vagy szorongás – nem kell egyedül próbálkoznod.
Az alábbiakban olyan szakembereket találsz, akik pontosan ezekre a helyzetekre specializálódtak: gyermekpszichológusok, nevelési tanácsadók, fejlesztőpedagógusok, akik nem címkéznek, hanem segítenek. És még számtalan más problémára is találsz náluk segítséget.
De ha most nem találod meg a megfelelő embert, a cikksorozat további részeiben biztosan ott lesz az, aki nektek kell.
Kakula Krisztina, mediátor – Zalaegerszeg és online
Kakula Krisztina vagyok, mediátor, párkapcsolati coach és házassági tanácsadó. Mindig is emberekkel akartam foglalkozni, ezért is választottam a szociálpedagógusi pályát. Ezáltal megfelelő nyitottsággal és empátiával tudtam azonosulni a társadalom útvesztőiben elveszett emberekkel. Igyekeztem a hibás folyamatokon javítani, segíteni a bajbajutottakon. Előítéletmentesen azonosulni tudtam a fiatalokkal és családjukkal, középen állásommal segítettem a vitáikat kezelni. HR szakemberként dolgozom hosszú évek óta, rengeteget tanultam az emberi viselkedésről, csoportdinamikáról, híd lehettem a vezetők és a munkatársak között.
A mediáció szemléletének elsajátításával már képes voltam sokkal tudatosabban kezelni a konfliktusokat, és könnyedébben ajánlottam megoldásokat egy-egy problémára. A munkaügyi mediáció rengeteget segített a hatékonyabb kommunikációban. Nem tudjuk kikerülni, nem mehetünk el mellette, az életünk szerves része.
Fő fókuszomban most már a párkapcsolati mediáció, a házas és a kamasz mediáció áll. A szülők és a gyermekek, főleg a kamaszok kapcsolata nagyon törékeny, de javítható. A szülőknek a legnagyobb kihívás gyerekeik problémáinak megértése, kezelése. A válás talán a legtraumatikusabb esemény az egész család számára, ezért is képeztem ebbe az irányba magam tovább. Hiszem, hogy megfelelően befektetetett energiával a párkapcsolatok, házasságok nagy százaléka javítható, megmenthető. Segítek megtalálni, hogyan tudnak újra felszabadultan és boldogságban élni.
Jelenleg a Facebookon és az Instagramon vagyok megtalálható, készülőben van a weboldalas elérésem. Zalaegerszegen dolgozom, de lehetőséget biztosítok az online találkozókra is.

Kakula Krisztina, mediátor – Zalaegerszeg és online
Nagy Judit Zsófia, gyógypedagógus, óvodapedagógus, ifjúságsegítő – Miskolc
Nagy Judit Zsófia vagyok, gyógypedagógus, óvodapedagógus és ifjúságsegítő, jelenleg Miskolcon dolgozom a pedagógiai szakszolgálat munkatársaként. Hivatásom alapját az a tíz év adja, amit óvodapedagógusként töltöttem el. Ez az időszak rengeteget adott nekem szakmailag és emberileg is. A gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal való kapcsolódás során nemcsak tapasztalatot szereztem, hanem megtanultam a valódi együttműködés lényegét is. Ezekben az években formálódott ki bennem az a szemlélet, amelynek középpontjában mindig az egyén áll, legyen szó gyermekről vagy szülőről. Ma már gyógypedagógusként is ezt a hozzáállást képviselem: érzékenyen, megértően és elfogadóan közelítek a felém érkező problémákhoz, kihívásokhoz.
A mindennapi munkám során a gyermekekkel való kapcsolat számomra nemcsak feladat, hanem öröm és lehetőség is. Hiszek abban, hogy a fejlesztés alapja a bizalom, amelyet idővel és odafigyeléssel lehet felépíteni. Számomra fontos, hogy minden gyermek érezze: biztonságban van, elfogadjuk, támogatjuk, és nem a hibáira, hanem az erősségeire koncentrálunk. A pozitív megerősítés, a szeretetteljes következetesség és a humor átszövik a foglalkozásaimat. Úgy gondolom, hogy ha egy gyermek azt érzi, hogy elhiszik róla: képes rá, akkor valóban képes is lesz rá. A szülőkkel való kapcsolattartásban is ezt a nyitott, együtt gondolkodó hozzáállást követem, hiszen csak így lehet valódi változást, fejlődést elérni a gyermek életében.
A fejlesztések során egyéni felmérések alapján dolgozom, hiszen minden gyermek más és más, ezért fontos, hogy személyre szabott módon tudjak segíteni. Legyen szó iskola-előkészítésről, tanulási nehézségek kezeléséről vagy szociális képességek fejlesztéséről, mindig az adott gyermek képességeihez, szükségleteihez igazodom. Emellett a nevelési tanácsadás is szívügyem, mert sokszor már egy-egy beszélgetés is elindíthat valamit a szülőkben, ami segít jobban megérteni gyermekük viselkedését vagy fejlődését. Folyamatosan képzem magam, jelenleg szakvizsgára készülök, mert számomra az önfejlesztés éppolyan fontos, mint a gyermekek támogatása – hiszen a célom mindig az, hogy a legjobbat nyújtsam annak, aki hozzám fordul.

Nagy Judit Zsófia, gyógypedagógus, óvodapedagógus, ifjúságsegítő – Miskolc
Simon Zita, párkapcsolati coach és mozaikcsalád mentor – Budapest
Simon Zita vagyok, párkapcsolati coach és mozaikcsalád mentor, háromgyermekes édesanya és négy gyermek pótanyukája. Az elmúlt tíz évben saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen egy mozaikcsaládban élni – annak minden szépségével, kihívásával és tanulnivalójával együtt. Ez az élményformáló időszak indított el azon az úton, amelyen ma klienseimet is támogatom: abban, hogy a párkapcsolati problémáikban tisztábban lássanak, és hogy új családi rendszerük kialakítása ne a káoszról, hanem az együttműködésről, elfogadásról és szeretetről szóljon.
Tapasztalataim szerint a válással járó változások nemcsak a párokat, hanem leginkább a gyerekeket viselik meg. Sok szülő kér tanácsot tőlem arra vonatkozóan, hogyan támogathatják gyermekeiket ebben az új élethelyzetben, hogyan kezeljék az esetleges viselkedési problémákat, vagy miként segítsenek nekik biztonságban érezni magukat a felbomlott családi struktúrában. Úgy látom, hogy a gyerekek érzelmi állapota és alkalmazkodása leginkább attól függ, hogy a szülők mennyire képesek rendezni a saját érzéseiket, feldolgozni a veszteségeiket, és tisztábban látni saját gyerekkori mintáikat, sérüléseiket.
Ezért az utóbbi években fókuszom egyre inkább az egyéni konzultációkra helyeződött. Ezeken az alkalmakon nemcsak arról beszélgetünk, hogyan lehet „jól működtetni” egy mozaikcsaládot, hanem mélyebb, személyesebb szinten is dolgozunk: a hozott mintákon, az elengedésen, a félelmeken és az újrakezdéshez szükséges erőforrásokon. Hiszem, hogy a harmonikus családi működés kulcsa a szülőben van – abban, hogyan tud jelen lenni, kapcsolódni, elfogadni és fejlődni. Én ebben kísérem őket.

Simon Zita, párkapcsolati coach és mozaikcsalád mentor – Budapest
Szekeres Petra, gyógypedagógus – Pápa
Szekeres Petra vagyok. Édesanya, társ, nő, pedagógus. Szerencsésnek érzem magam, hiszen a munkám a hivatásom is egyben. Szenvedélyesen keresem az új kihívásokat és lehetőségeket annak érdekében, hogy minél több gyermek életét könnyíthessem meg.
Pályámat tanítónőként kezdtem, majd egy pszichiátriai otthonban helyezkedtem el gyógypedagógusként. 2016-tól dolgoztam diagnosztaként Veszprém, illetve Győr-Moson-Sopron vármegyei pedagógiai szakszolgálatokban. Jelenleg a Pápai Városi Óvodák csapát erősítem, ahol kollégáimmal közös célunk egy átfogó innováció megvalósítása, mely a sajátos nevelési igénnyel élő gyermekek megsegítését éppúgy megcélozza, mint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel diagnosztizált óvodásokét. Szívügyem a prevenció.
Magánrendelésem tevékenységi köröm folyamatos bővülése mellett 2018 óta működik. Úgy érzem, gyógypedagógusként önazonos és hiteles vagyok. Hiszem, hogy lendületességemmel, mosolygósan és természetesen TűsarkakOn tudok a leghatékonyabban segíteni minden kedves hozzám fordulónak.

Szekeres Petra, gyógypedagógus – Pápa
Kocsis Laura, konduktor, mozgásfejlesztő szakember – Budapest
Több, mint 10 éve dolgozom megkésett fejlődésmenetű, sajátos nevelési igényű: mozgássérült, beszédsérült, hallássérült, kevert specifikus, magatartás- és viselkedészavarokkal élő, illetve autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyermekekkel, Magyarországon és külföldön egyaránt. Konduktorként elsősorban a mozgásfejlesztésen keresztül zajlik a gyermekek fejlesztése, de a foglalkozások rendkívül komplexek, magukba foglalják a nagymozgások fejlesztése mellett a beszéd és mozgás összehangolását, az akusztikus fejlesztést; nagy hangsúlyt kap a koordináció és egyensúlyérzék fejlesztése, valamint a kétkezes manipuláció fejlesztése, ami magában foglalja szenzomotoros fejlesztéseket, a finommotorika és grafomotorium fejlesztését is. Minden fejlesztésen évszaknak, közelgő ünnepkörnek és életkori sajátosságnak megfelelően kiemelt jelentőséget kapnak a kognitív funkciók (gondolkodás, memóriafejlesztés, szűkebb és tágabb környezet megismerése, ismeretek bővítése, problémamegoldás) fejlődését elősegítő feladatok is.
Ezek mellett foglalkozom a fennmaradt csecsemőkori/ primitív reflexek terápiájával is, melyhez a Delacato-módszert alkalmazom. Sokszor a koordinációs problémák, iskolás korban a tanulási, viselkedési és figyelmi nehézségek hátterében ezen reflexek fennmaradottsága az ok. A módszer célja, hogy a gyermek egy olyan egyénre szabott, hónapról hónapra összeállított mozgásprogramot kapjon, amit az otthonában is könnyedén tud akár szakember, akár a szülők segítségével gyakorolni, ezáltal az idegrendszerét ért stimulációk segítenek ezeket a csecsemőkori reflexeket felülírni/gátolni.
Néhány évvel ezelőtt elvégeztem egy evésterápiával foglalkozó képzést is, ennek köszönhetően foglalkozom tanácsadással/konzultációval, ahol étkeztetéssel kapcsolatos problémákkal, étkezési zavarokkal küzdő gyermekek szüleinek nyújtok szakmai segítséget.

Kocsis Laura, konduktor, mozgásfejlesztő szakember – Budapest
Metta Mónika, segítő – Salgótarján
Engem mindig is az ember és az ő élete érdekelt – az, hogyan lehet könnyebbé, élhetőbbé tenni. A saját belső utamon indultam el évekkel ezelőtt, amikor egy-egy nehezebb életszakaszban leültem, becsuktam a szemem, és elmélyülten kerestem a kiutat, a megoldást. Így született meg a Metta módszer, amely az önmunkám gyümölcseként jött létre, és amely azóta is formálódik, fejlődik velem együtt. A különböző technikák, terápiák kipróbálása, integrálása után egy olyan belső képezésen, imagináción alapuló rendszer alakult ki, amellyel másokat is hatékonyan tudok kísérni az önismereti úton. A célom nem csupán az, hogy segítsek oldani a blokkokat, hanem hogy a hozzám fordulók megtanulják, hogyan tudnak otthon is dolgozni saját magukért.
A belső munkám mellett folyamatosan tanulok, fejlesztem magam – így talált rám a SzomatoDráma módszer is. Ez az élményszerű önismereti játék új távlatokat nyitott számomra, és különösen akkor vált fontossá, amikor megérkezett a belső hívás: gyerekekkel is szeretnék foglalkozni. Aztán ez a döntés testet öltött a SzomatoDráma gyermek ága, a Gyógyító Pillanatok önismereti fókuszú drámajátékok gyerekeknek során, ahol egy 6–12 éves korosztályra szabott érzelmi önismereti eszközt kaptam a kezembe. A drámajátékos módszer segít a gyerekeknek kifejezni érzéseiket, oldani a feszültséget, és fejleszteni önbecsülésüket. A játék során testi tünetek, viselkedési problémák lelki háttere is megmutatkozhat, így lehetőség nyílik valódi, mély változásra – játékos formában.
Hiszem, hogy a gyermekek életében is elengedhetetlen megtapasztalni a nehéz érzéseket – de nem mindegy, hogyan. Fontos, hogy kapjanak egy olyan biztonságos, megtartó teret, ahol kimondhatják, megélhetik, és el is engedhetik ezeket. Ebben segítek nekik a Metta Műhelyben Salgótarjánban, ahol személyesen fogadom őket a varázsszőnyegen. Emellett a Metta módszer online formában is elérhető, így bárhol is élsz, tudunk együtt dolgozni. Szeretettel, kíváncsisággal és nyitott szívvel várom a gyerekeket – és azokat a felnőtteket is, akik készek elindulni a változás útján.

Metta Mónika, SzomatoDráma konzulens – Salgótarján
Gyenizse-F. Nikolett | Egy csónakban – Szeged
Gyenizse-F. Nikolett vagyok, pozitív fegyelmezés oktató, óvodapedagógus és két kisgyermek édesanyja. 2023-ban hoztam létre az Egy csónakban-t és azóta próbálok gyakorlati támogatást adni szülőknek és pedagógusoknak.
Hiszem, hogy a gyereknevelés sikerének kulcsa a szemléletváltás. Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, sokan mégis úgy érzik, hogy a mindennapi nevelési helyzetekben elakadnak. A szigornak vagy engedékenységnek legtöbbször a tehetetlenség és az eszköztelenség az oka. A pozitív fegyelmezés egy demokratikus nevelési irány, középút a kettő között, melynek eszköztárában sem a büntetés, sem a jutalmazás nem szerepel, helyette megoldásfókuszú, együttműködésen és a kölcsönös tiszteleten alapul. Én ehhez nyújtok támogatást – kézzelfogható, azonnal alkalmazható eszközöket, amelyeket a családok saját értékrendjükhöz igazítva alkalmazhatnak. Célom, hogy a szülők megtalálják a középutat, amelyben határokat szabnak és közben tisztelettel, megértéssel fordulnak gyermekük felé.
A pozitív fegyelmezés alapja, hogy minden gyerek jó és eredendően jól szeretne viselkedni. Arra vágynak, hogy érezzék: fontosak, és hatással vannak a világra. Ha ezt megadjuk nekik, képesek lesznek a legjobb énjüket megmutatni. A kihívást jelentő viselkedések mögött mindig egy mélyebb ok húzódik – egy gyerek akkor viselkedik „rosszul”, ha valójában rosszul érzi magát, valamilyen szükséglete van. Ha szülőként azt szeretnénk, hogy a gyermekünk jobban viselkedjen, először azt kell elérnünk, hogy jobban legyen.
Pozitív fegyelmezés oktatóként – abban segítek a szülőknek és gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, hogy megértsék a gyerekek viselkedésének valódi mozgatórugóit. Workshopjaimon és egyéni konzultációimon gyakorlati eszközöket adok a kezükbe, amelyekkel hatékonyan kezelhetik a mindennapi nevelési helyzeteket.

Gyenizse-F. Nikolett | Egy csónakban – Szeged
További cikkek a témában: