A párkapcsolat egy folyamatos munka

Jobban szeretem, ha a szerelemre, kapcsolatokra vagy a házasságra cselekvésként tekintünk. Hiszen ez nem egy állandóan, permanensen fennálló lelkes állapot. Tenni kell érte. Alakítani, kötődési pontokat keresni, megélni, érezni. Nem egy főnév, közelebb áll az igéhez, persze nem nyelvtani értelemben.

A kapcsolódás a szerelemben egy a sok érzésünk közül. Az érzéseinkkel pedig úgy kell bánni, mint a gyerekekkel az autóba. Meghallani őket, válaszolni, elérhetőnek lenni a számukra. Ám nem jó, ha az érzéseink vezetik az “autónkat” (ahogy a gyerek kezébe adni az irányítást se szerencsés), viszont a csomagtartóba se jó, ha elzárjuk akármelyik érzésünk, legyen az harag, öröm, félelem, szerelem.

Az érzelem fókuszú párterápiából hozom ezt a hasonlatot, ami anyaként és az érzelmekkel foglalkozó segítőként is megérintett, mert tudom, milyen elérhetőnek és figyelmesnek lenni, nem átadni a kontrollt teljesen, de nem is elzárni az érzéseim.

Egyébként azt tapasztalom a hozzám forduló pároknál, tényleg tenni akarnak magukért, a kapcsolatukért, a családjukért, mivel nagyon szomorú, magányos érzés egyedül lenni egy kapcsolatban, intimitás, szex, beszélgetések és közös programok nélkül. Ez a magány egyre nagyobb szeletet hasít magának, és ebbe a magányba tud beköltözni a veszekedés, egymás meg nem értése, a mindennapi cseszegetések vagy egy minden illúzióval kecsegtető harmadik, aki olyannak lát, amilyennek a párod rég nem.

A csendes magányból megcsalás lesz, egy izgalmasabb önmagunk megélése, a vágy és izgalom újra felfedezése.

Mi lenne, ha mielőtt ennyire elfordultok egymástól, leülnétek megbeszélni, miben vagytok, mi hiányzik, mik az igényeitek a kapcsolatban?

Mi lenne, ha megértené a párotok, miért nehéz rávenni magad, hogy szexeljetek?

Mi lenne, ha a gyerekeken kívül másról is tudnátok beszélgetni?

Sőt, mi lenne, ha a vitáitok nem mérgesednének el, hanem meg tudnátok beszélni konstruktívan, mi a fene is van veletek?