A programozás szabadság és lehetőség mindenkinek – Interjú Pasztuhov Dániellel

„Ha arra vársz, hogy minden tökéletes legyen, soha nem fogsz belevágni” – mondja Pasztuhov Dániel, aki gyermekkori szenvedélyéből építette fel a StudiCore-t, Magyarország egyik leginnovatívabb programozói képzését. Dániel nemcsak a szoftverfejlesztés szakértője, hanem élő példa arra is, hogy az online élet mekkora szabadságot adhat, hisz a világ bármely pontjáról képes irányítani cégét – legyen az egy krétai terasz, egy vidéki kert vagy egy budapesti lakás. Interjúnkban Dániel mesél a cég indulásáról, az oktatási rendszerük egyediségéről és arról, miért fontos a programozói gondolkodás elsajátítása még azoknak is, akik soha nem terveznek kódolni. 

– Dani, mesélj egy kicsit magadról, magatokról: Honnan indultatok, és mi vezetett odáig, hogy ma már saját céget vezetsz?

– Már gyerekkoromtól kezdve érdekelt a programozás (a szüleim is programozók), 4 évesen már belenyúltam anyukám egyik kódjába, ami működött is. Innen egyenes út vezetett a BME-re, ahol már nemcsak a programozás, hanem az oktatás is a látóterembe került. Harmadévesen már oktattam, doktorandusz hallgatóként pedig erősen ajánlott volt az óratartás. Az egyetem után dolgoztam szoftverfejlesztőként, de úgy éreztem, valami hiányzik, így visszatértem az oktatáshoz.

Jó pár tanítással töltött év után kezdett kikristályosodni, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban, legérthetőbben átadni a tudást a kezdőknek. Ebben az időszakban éjjel-nappal tanítottam, nagy volt rá az igény, így elgondolkoztam, hogy hogyan tudnám a kapacitásomat növelni, hogy még több embernek segítsek. Innen jött a gondolat, hogy adjunk ennek valamilyen struktúrát és vonjunk be másokat is. Itt már a feleségemmel együtt gondolkodva alakult ki a StudiCore magja. Aztán már nem volt megállás, nekiálltam írásba foglalni a sokéves oktatási tapasztalatomat, fejleszteni a kiértékelő és informatikai hátteret, weboldalt készíteni, Linux-szervert installálni, domaineket kezelni, marketinget mögé tenni, hírlevéllistát építeni, ellátni a csapat szakmai irányítását, pénzügyi tervezést végezni stb., stb.. Gyakorlatilag supermanként kellett helytállnom minden területen.

– A „superman” titulus elég menő – honnan jött ez az ötlet? Valóban mindent te csinálsz a cégnél?

– Nem, ma már természetesen nem én csinálok mindent, de a cégépítésnek volt egy olyan kezdeti fázisa, amikor a projekt papíron már cég, de gyakorlatban még az egész egy „one man show”. Valamilyen szinten minden részéhez kell érteni a vállalkozásnak, de eljön az a pont, ahol el kell kezdeni delegálni és specialistákat keresni az egyes területekre. Viszont kulcsfontosságúnak tartom, hogy tényleg legyen rálátás és tudás a cég minden területéhez, mert enélkül nem lehet irányítani sem azt.

– Ha egy buliban bemutatkoznál valakinek, hogyan foglalnád össze, hogy mivel foglalkoztok?

– Ez nem egy kimondott buli téma, de talán annyit mondanék, hogy programozókat képzünk, teljesen kezdő szintről. Az emberek 98%-ának bőven elég ennyi. Ha valakit komolyabban érdekel, akkor még azt hozzáteszem, hogy egy saját fejlesztésű rendszerünk van, ami teljesen kötetlen tanulást tesz lehetővé, bárhol, bármikor. Ez azt jelenti, hogy 100% online és éjjel-nappal kaphat visszajelzést a megoldásaira.

– Miért éppen az online oktatási modell mellett döntöttél? Nem volt félelmed, hogy az emberek ragaszkodnak a tantermekhez?

– Ez egy nagyon jó kérdés! Milleniálként az ember már sokkal nyitottabb a technológiai újítások felé, én is szeretem alkalmazni azokat a megoldásokat, amelyek könnyebbé, hatékonyabbá teszik az életünket. Azt láttam meg, hogy a tanterembe való bejárás egyszerűen nem hatékony. Ha Budapestben gondolkozunk, akkor átlagosan 45 perc oda és 45 perc vissza, tehát alkalmanként másfél óra elmegy fölöslegesen. Aztán meg ott vannak azok, akik nem abban a városban (vagy akár országban) élnek, mint ahol az iskola van, vagy nem rendes irodai munkaidőben dolgoznak, vagy egyéb okok miatt nem tudják kivitelezni, hogy egy időpontban egy helyen meg tudjanak jelenni. És ez így inkluzívabb is, mert olyanok számára is elérhetővé válik a tanulás lehetősége, akiknek más módszerekkel nem.

Kezdetben természetesen volt némi idegenkedés, főleg azok részéről, akik számára könnyen elérhető volt a tantermi oktatás, viszont nagyon gyorsan ránk találtak azok, akik más élethelyzetben vannak. Pl. volt tanítványunk Ausztráliából, az Egyesült Királyságból, Svájcból, Németországból, Ausztriából. Volt olyan, aki mentősként dolgozott, és az ügyeletek miatt nem tudott volna más rendszerben tanulni. Volt olyan is, akinek a címe egy helyrajzi szám volt, és nem volt a közelében elérhető tanfolyam. De mondhatnám akár a kisgyerek mellett tanuló anyukákat és apukákat is.

És aztán jött a COVID. És megmutatta, hogy mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy el van zárva a tantermi oktatás lehetőségétől.

– Milyen volt az első évek hangulata? Emlékszel valami vicces vagy tanulságos sztorira?

– Az első néhány év igazolta azt a sejtésünket, hogy sokkal többen lennének alkalmasak programozói pályára, mint ahányan azt feltételezik magukról. Az emberek többsége nem hiszi el, hogy általános iskolai szintű matematikatudás elegendő ahhoz, hogy valaki nekivágjon a tanulásnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy kell egyfajta készségalap, mert enélkül az ember csak nagyon nehezen jut egyről a kettőre. Ezek közé tartozik a logikus gondolkodás, az értő olvasás, az egységekből építkezés készsége, ami sok olyan embernek is megvan, aki amúgy nem sokat foglalkozott matematikával.

Ezt bizonyítandó, készítettünk egy tesztet, ami nem a konkrét tudást, hanem ezen készségeket vizsgálja. Az elmúlt évek tapasztalata megmutatta, hogy valóban jól mér a teszt, jól határozza meg a tanulás lendületességét. A teszten kimondottan magas pontszámot elértek között volt színész, klasszikus zenész, vendéglátós, több jogász is vagy akár a feleségem, aki egész életében bölcsész volt. A jogászokról egyébként az is kiderült, hogy kimondottan jók programozónak, pedig az ember nem gondolná, hogy egy szélsőségesen bölcsész iránynak tekintett szakmából ennyire egyenes út tud vezetni egy kőkemény reál területre. Pedig ha végiggondoljuk, akkor egy jogász komplex rendszerben keres kreatív megoldásokat. A programozó ugyanezt tesz.

– Az online feladatkiértékelőtök elég egyedinek tűnik. Hogyan született meg ez az ötlet? És mennyire volt nehéz megvalósítani?

– Kezdetben minden egyes feladatmegoldást egyesével meg kellett nézni, azonosítani a hibákat, és egyesével visszajelzést írni, ami tetemes időt emésztett fel. Az évek során felfedeztem ezekben a jellemző elakadási pontokat és hibákat, amik alapján el tudtam kezdeni gondolkozni az automatizáció lehetőségén. Aztán „felmenő rendszerben” elkezdtem építeni a megoldást, és ahogy haladtam az egyre bonyolultabb feladatok felé, a kiértékelő is úgy vált egyre komplexebbé.

Nem tagadom, nagy kihívás volt, hallottam több olyan oktatócégről, akik belevágtak, de el is engedték ezt a projektet. Sok időt, energiát igényelt, és kell hozzá nemcsak komoly oktatói rutin, hanem olyan mélységben kell ismerni az adott programozási nyelvet, ami fejlesztőként nem feltétlenül szükséges. Ráadásul a visszajelzést is úgy kell megfogalmazni, hogy az, aki olvassa, még éppen csak tanulja ennek a szakmának az alapjait, azaz az ő nyelvén kell szólni.

– Mit gondolsz, mitől működik ilyen jól a StudiCore? Mi a titok?

– Szemben más szereplőkkel a piacon (bootcampek, tantermi tanfolyamok, élő, online képzések), a StudiCore egy nagyon szabad és rugalmas tanulási formát biztosít, sem egy bizonyos helyen, sem egy bizonyos időben nem kell rendelkezésre állnunk, hanem a rendszer alkalmazkodik a mi igényeinkhez. A letölthető videós tanfolyamokkal szemben nálunk vannak írásos anyagok, tesztek, nem beszélve a kiértékelő rendszerről, ami azonnali visszajelzést ad. Így érjük el azt, hogy a tanuló nemcsak passzívan résztvesz, hanem aktívan bevonódik a folyamatba. Az azonnali visszajelzésekkel együtt ez sokkal interaktívabbá teszi a tanulást, és jobban elmélyíti a tudást.

– Ha valaki teljesen kezdőként belevág nálatok a tanulásba, milyen érzés lehet végigmenni a képzéseteken?

– Belekezdeni valami újba mindig egy kicsit ijesztő, ezért úgy építettük fel a rendszert, hogy már az első fejezetek is sikerélménnyel záruljanak. Ezek után a fejlődéssel párhuzamosan folyamatosan növeljük a terhelést is, így sosem lesz unalmas, mindig ad valami új kihívást.
Mivel mindenki saját tempóban halad, nincs külső nyomás, nem kell egy csoportnak vagy oktatónak megfelelni, nem fogunk soha „lemaradni”, de unatkozni sem, ami a tantermi tanfolyamok természetes velejárója: mindig vannak, akik gyorsabban haladnának, és olyanok is, akiknek a megszabott tempó túl gyors.

A mi rendszerünkben is előfordulhat olyan, hogy valaki egy fejezettel nem boldogul, ilyenkor természetesen nálunk is van lehetőség oktatói segítséget kérni, ami teljes egészében privát megy, nem kell egy egész csoport ismeretlen ember előtt feltenni a kérdéseinket.

Összességében a StudiCore-nál való tanulásra – egy jó videójátékhoz hasonlóan – rá lehet kattanni: az ember megcsinálja az egyik „pályát”, és már alig várja, hogy milyen újdonságokat hoz majd a következő.

– Szerinted miben különbözik egy jó szoftverfejlesztő a „csak okés”-tól?

– Ez is egy szuper kérdés. A szoftverfejlesztés és általában az IT egy nagyon gyorsan és dinamikusan fejlődő iparág, így akik ebben dolgoznak, azoknak folyamatosan fejleszteniük kell saját magukat. Ez mehet egyrészt „erőből”, külső kényszer hatására (pl. előléptetés, állás megtartása, sok pénz), de ez hosszú távon a kiégés kockázatával jár. Sokkal harmonikusabb életet biztosít, ha a szoftverfejlesztőt érdekli a saját munkája, szakterülete. Ebben az esetben egy újabb cikk elolvasása vagy egy képzésen való részvétel már nem is munkának, hanem hobbinak számít.

A jó szoftverfejlesztő igényes a munkájára, ami egyből látszik az általa kiadott kódon. Érthetőnek és könnyen módosíthatónak kell lennie. Legyen az analógiánkban a program egy folyamatosan bővülő élelmiszerbolt. Az érthetőség olyan a programban, mint az élelmiszerüzletben a rend. Ha rend van, egyből megtaláljuk a narancslevet, mert az az italok részlegében, azon belül a rostos üdítők sorában van. Ha nincs rend, akkor az egyik fajta narancslé a rostos üdítők közt van, egy másik fajta a húspult mellett lerakva, amiből esetleg pár karton a gyerekruhák mellett kapott helyet, és ha meg akarjuk találni a megfelelő narancslevet, gyakorlatilag az egész boltot végig kell járni. És ha még a rendetlen üzletbe folyamatosan hozzák be az új polcokat és az újfajta termékeket, akkor könnyen láthatjuk, hogy az üzlet hamarosan káoszba fog fulladni.

A jó szoftverfejlesztő jó analitikus képességekkel rendelkezik, azaz meglátja a rendszerek rejtett összefüggéseit is. Tehát – maradva az élelmiszerbolt példájánál – nemcsak tudja, hogy jó, ha a narancslevet a rostos üdítők közé, a rostos üdítőket az italok közé tesszük, hanem érti azt is, hogy a vásárlók borokat sokszor vesznek ajándékba, és ezért fontos az, hogy a borok sorába elhelyezzünk néhány ajándéktáskát is.

Végül pedig kreatív, mégpedig abban az értelemben, hogy a rendelkezésre álló eszközökből, építőkövekből össze tudja rakni a megoldást. Hogy mi az építőkő, az csak az én karrieremben már sokszor változott, és valószínűleg még sokat is fog, viszont maga az összeépítés jóval kevesebbszer.

És itt hadd hozzak be egy kicsit más vonalat: Mostanában többször láttam hirdetésekben azt, hogy „építsd fel a rendszeredet programozói tudás nélkül”. Elkezdtem figyelni a megoldásaikat, és sok esetben az derült ki számomra, hogy az építőköveik hasonlóak a nálunk használtakhoz, csak éppen másképp hívják őket. Így az összeépítésük is hasonló logika mentén zajlott. Csak esetleg egeret használtunk hozzá, nem pedig a billentyűzeten kellett begépelni a megfelelő kódokat. Ilyen eset lehet például egy hírlevélküldő rendszer használata is, ahol az új kampány beállítása közben analizálunk, felteszünk kényes kérdéseket, majd összeépítjük a megoldást. Programozunk, csak nem kódolunk. Végső soron kezd az a benyomásom lenni a jövővel kapcsolatban, hogy nemhogy „senkinek nem kell programozónak lennie”, hanem „mindenkinek programozónak kell lennie” (legalábbis az analitikai, kreatív gondolkodást tekintve), különben a legegyszerűbb dolgokkal sem fogunk majd boldogulni. És ha ez így van, akkor érdemes már most megszerezni a programozói képességeket.

Pasztuhov Dániel és felesége

– Elég vagány, hogy távmunkából dolgoztok, és közben bárhol lehetsz a világon. Mi volt eddig a kedvenc helyed, ahonnan dolgoztál?

– Szerencsére manapság már nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt el tudják érni. Hogy ne menjünk messzebbre, a tapasztaltabb programozók is dolgozhatnak online, sőt, erre egy ideje komoly igény is mutatkozik a munkavállalók részéről. A szoftverfejlesztéshez fontos a
nyugodt, elmélyülést lehetővé tévő munkakörnyezet, és ezt lehet, hogy könnyebb otthon megteremteni, mint egy open office-ban. Így tehát kijelenthetjük, hogy a tanulóinkra nemcsak a tanulás ideje alatt, hanem később, tapasztalt programozóként is várhat távmunka. (A kettő között érdemes bejárni, hogy az ember könnyebben fel tudja venni a fordulatszámot).

Az elmúlt években már több helyen megfordultunk hosszabb-rövidebb időre, pl. Görögország, Olaszország. Krétán kb. három évet éltünk egy tengerre néző, medencés házban. Mostanában pedig tavasztól őszig egy vidéki kertes házban élünk (és szabadidőmben gondozom a kertem), télre pedig visszaköltözünk a budapesti lakásunkba. A kedvencem talán az volt, amikor a medencében, egy-egy gumimatracon fekve tartottunk marketingmegbeszélést, hogy minél jobban áramoljanak a kreatív energiák, gondolatok. De ha mindenképpen száraz kézzel végzendő munkára gondolunk, akkor a krétai teraszt jelölném meg, mint befutó.

– Hogyan érzed, másképp hat rád a munka, amikor például egy krétai teraszról dolgozol, mint mondjuk egy magyarországi irodából?

– Az valóban egy hálával teli pillanat volt, amikor rádöbbentem a krétai teraszunkon, hogy most épp valami olyat csinálok, ami nagyon sokak álma. A teljes igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy szoftverfejlesztőként inkább dolgozunk nyugodt környezetben, nem túl világos szobában, 2-3 monitorral körbevéve, mint a tengerparton koktélt szürcsölgetve egy laptoppal az ölünkben. Fontosabb tehát az, hogy mi van akkor, amikor vége a munkaidőnek. Nem mindegy, hogy este egy görög tavernában eszel meg egy marha stifadot, vagy lehuppansz a tengerpartra a homokba egy gyorssal és sörrel a kezedben, vagy munka után csobbansz egyet a medencében. És akkor rájössz, hogy ott élsz, ahova mások nyaralni járnak. Vagy ha kinézel az ablakon, a szemközti lakásban lakók tévékészülékét látod egy magyarországi nagyváros
egyik lakótelepén.

De nem is az a lényeg, hogy Görögország, vagy Magyarország, vagy Itália, hanem az a szabadság, hogy eldöntheted, hogy éppen hol táborozol le, honnan dolgozol. Ez lehet, hogy valakinek egy tanya, vagy egy erdei házikó, ahol reggelente az őzek köszönnek be a kávé mellé, vagy a nyáron is hűvös hegyek… A lehetőségek manapság szinte korlátlanok. És ha tapasztalt programozó az ember, ezeket a lehetőségeket ki is tudja használni.

– Hogy fér bele az életedbe a munka és a szabadidő, amikor ilyen rugalmas életmódot élsz?

– Különböző emberek vannak, én inkább az a fajta vagyok, aki a túl sok munka felé hajlamos eltolni az egyensúlyt. Néha tudatosan kellett korlátoznom magamat, hogy legyen valamilyen balansz az életemben. Elsőként az jött be, hogy hétvégén nem dolgozom, utána – görögországi mintára – az ebéd utáni szieszta. Kiderült ugyanis, hogy én leginkább délelőtt, valamint késő délután és este vagyok a legproduktívabb, így ahelyett, hogy ebéd után kajakómával küzdve bámulnám a monitort, inkább pihenek egyet, és mikor az energiaszintem újra felível, akkor folytatom a munkát. A feleségem pedig teljesen más ritmus szerint működik, ő inkább a nap második felében aktív. Szerencsére a rugalmas munkaidőbeosztás miatt mindketten tudunk akkor dolgozni, amikor a leghatékonyabbak vagyunk.

– Hogyan látod a StudiCore jövőjét? Mik azok a nagy álmok, amiket még nem valósítottatok meg, de rajta vannak a listán?

– Régóta foglalkoztat bennünket a külföldi piacra való terjeszkedés gondolata, de egyelőre nem látjuk tisztán a mikéntjét. A másik téma, ami folyamatosan napirenden van, az az oktatási anyagok bővítése, ami a kapacitásunk függvényében meg is tud valósulni.

– Ha öt év múlva újra találkoznánk, szerinted miről beszélgetnénk? Hol szeretnéd látni magad és a céged?

– A céget az első perctől kezdve a szabadság eszméje köré építettük, hogy ebből minél többet biztosítson nemcsak a tanulóknak, hanem nekünk és a munkatársainknak is. Ezen elvek mentén továbbhaladva, öt év múlva egy jól szervezett cég tulajdonosaként látom magam, amely megteremti az alapját annak, hogy permakultúrás kertek létrehozásával járuljak hozzá az ökoszisztéma fennmaradásához, visszaépüléséhez.

– Mi az, amire a legbüszkébb vagy eddig a StudiCore-ban vagy akár a személyes karrieredben?

– Büszke vagyok arra, hogy egy régi, kósza ötletből mára egy évek óta működő céget hoztunk létre. Továbbá arra is, hogy úttörők voltunk az online oktatásban, hiszen mi már a pandémia előtt évekkel létrehoztuk a rendszerünket. Valamint a sok éves személyes oktatásban szerzett tapasztalatom esszenciáját sikerült egy tőlem függetlenül működő rendszerbe foglalni.

– Ha valaki most állna neki szoftverfejlesztést tanulni, mit tanácsolnál neki? Mire figyeljen, mit keressen?

– Már beszéltünk arról, hogy abba az irányba tart a világ, hogy jövőben mindenhez kell majd a programozói gondolkodás. És ha belegondolsz, a kávéfőződ, a mosógéped, a fogkeféd is okos, tehát programok működtetik őket. Jelenleg még a válságot éljük, de már vannak arra utaló jelek, hogy újra felívelés következik, és ha logikusan belegondolsz, a felsoroltak miatt nem is lehet ez másképp. Sokan attól tartanak, hogy majd az AI elveszi a programozók munkáját is. Az AI egy hasznos segédeszköz, és megváltoztatja azt, hogy mit tekintünk építőkőnek, amiből aztán összerakjuk a megoldást, de analízisre, és kreatív megoldásépítésre továbbra is legalább akkora szükség van, mint korábban. Kevesen tudják, hogy a programozók munkájának kb. 20%-a a kódírás, amiben az AI leginkább tud nekünk segíteni, a maradék még mindig az emberen áll vagy bukik. Az szélesebb körben ismert, hogy az AI sokszor kínál teljes magabiztossággal fals megoldásokat (ki ne látott volna már hatujjas vagy fordított kezű AI-generált embereket), ezeket pedig csak akkor tudjuk kiszűrni, kijavítani, ha mi magunk is birtokában vagyunk annak a tudásnak, ami a feladat elvégzéséhez szükséges.

Összességében azt tanácsolom, hogy akit érdekel ez a téma, az vágjon bele már most, hogy mire rendeződnek a piaci körülmények, addigra ő előnyre tegyen szert azokhoz képest, akik csak akkor fognak eszmélni. A mi rendszerünkben az a jó, hogy nem kell felégetni maga mögött minden hidat, a meglévő munkája mellett tudja megtanulni ezt az új szakmát, és amikor alkalmasnak látszik az idő, akkor könnyen át tud majd lépni az új területre.

– Mindenki karrierváltási céllal jött hozzátok? Vagy lehet valaki hobbiból is programozó?

– Sokféle motivációval találkoztunk az elmúlt évek során, természetesen a tanulóink nagy része a minél hamarabbi szakmaváltást célozta meg. Mellettük voltak olyanok, akik B-tervként tekintettek erre a lehetőségre, azaz ha valami miatt az eredeti munkájukat nem tudják már ellátni, akkor át tudjanak lépni erre a területre. Olyanok is voltak, akik azért kerestek meg minket, mert úgy látták, hogy végre valahol alapos tudást tudnak szerezni.

Továbbá volt olyan is, aki már az idősebb generáció soraiba tartozott, de fontosnak tartotta, hogy minél tovább megőrizze a szellemi frissességét. És igen, volt olyan is, akinek nem volt határozott elképzelése, hogy miért tanuljon meg programozni, csak a kíváncsisága hozta erre a területre. A programozás önmagában is egy jó hobbi, mindig van valami újdonság, amit meg lehet tanulni, és benne van az is, hogy a semmiből hozunk létre valami működő és látványos eredményt. Viszont nagyon fontosnak tartom ebben az esetben is azt, hogy az ember találjon valamilyen vezérfonalat, mert ebben az esetben a legkönnyebb túl nagy fába vágni a fejszénket vagy elaprózódni a rengeteg lehetőség között.

Pasztuhov Dániel

– Mi motivál téged a mindennapokban? Van valami személyes mottód vagy alapelved?

– Tudom, hogy egy kicsit sablonosan hangzik, de számomra mindig is fontos volt, hogy az, amit csinálok, örömet okozzon, jól érezzem magam benne, azaz boldog legyek. Ehhez olyan tevékenységeken keresztül vezetett az utam, amikben úgy éreztem, hogy ki tudok teljesedni. Nekem ezek az alkotás, a tanítás és a tanulás lettek. Ha másoknak kellene tanácsot adnom, akkor azt mondanám, hogy mindenki próbáljon ki különböző területeket, és próbálja megtalálni, hogy mi az, ami leginkább érdekli. Ezen kívül mindig is fontos volt számomra a szabadság, hogy ott, akkor és azokkal dolgozzak, akikkel szeretnék.

– Ha visszatekintesz az elmúlt évekre, van olyan döntésed, amit másképp csinálnál?

– Volt néhány rossz tapasztalatunk, ebből kifolyólag sokkal hamarabb saját kézbe venném a cégünk teljes marketingjét, és sokkal hamarabb sokkal komolyabb energiát fektettünk volna abba, hogy ezt magas szinten megtanuljuk, ne csak az alapokat sajátítsuk el, mint kezdetekben. Sokan követik el azt a hibát, hogy mindenkit ki akarnak szolgálni, és nem a saját útjukat járják. Olyan soha nem lesz, hogy mindenkinek megfelelsz, mindig lesznek negatív kommentek, bármit is csinálsz, de ezek helyett fókuszálj azokra, akik igazán értékelik a munkádat.

– Mit üzensz azoknak, akik most olvassák ezt az interjút, és éppen keresik, merre induljanak az életben vagy a karrierjükben?

– Ne halogassák a döntést, mert gyorsan mennek az évek, így 40 felett kezdem én is ezt a saját bőrömön tapasztalni. Ha arra vársz, hogy minden tökéletes legyen, soha nem fogsz belevágni. Lehet, sőt biztos, hogy lesznek kényelmetlenségek, nehezebb időszakok, de ha majd 10 év múlva visszanézel, hálás leszel magadnak a bátorságodért. Az emberek soha nem azt bánják meg, amit megtettek, hanem sokkal inkább azt, amit kihagytak. Ha menet közben kiderül, hogy ez mégsem a te utad, legalább megpróbáltad és nem marad benned a „mi lett volna ha” érzése. És ahogy azt már mondtam, a mi rendszerünkkel elég biztonságosan nekivághatsz, nem kell mindent a sutba dobni, hogy belekezdj.

Ezt mi is fontosnak tartjuk, ezért szervezünk 2025. január 3-5. között nyílt hétvégét, ahol te is kipróbálhatod azt, amiről itt most beszélgettünk.