„A vezetői minőség belülről indul” – Vad Ágnessel az önazonos működésről
Vannak időszakok, amikor nem működik tovább az, ami eddig „elvileg működött”. Amikor a megszokott válaszaink már nem visznek előre, a tempó felgyorsul, a rendszerek recsegnek, és mi mégis próbáljuk tartani magunkat – meg a csapatunkat. Ilyenkor nemcsak stratégiára van szükség, hanem térre, csendekre és valakire, aki nem megmondja, mit tegyünk, hanem segít meghallani, amit régóta tudunk, csak nem mertünk ránézni. Vad Ágnes coachként és szervezetfejlesztőként nem megoldásokat kínál – hanem folyamatokat kísér. Abban hisz, hogy a vezetői minőség belülről indul: önismeretből, jelenlétből, abból a bátorságból, amivel képesek vagyunk átkeretezni a saját működésünket.
– Ági, annyi mindent csinálsz — coachként, szervezetfejlesztőként, trénerként — de ha valaki most találkozna veled először, te hogyan mutatnád be magad egy mondatban?
– Támogatom az embereket és csapatokat, hogy bátran ránézzenek a valódi működésükre és önazonosabbá váljanak a szerepeikben: megtalálják a saját hangjukat és kitágítsák a lehetőségeiket – hogy kihozhassák magukból a legjobb verziójukat.
– Engem mindig nagyon érdekel, hogy valakinek honnan indul a története… Nálad mi volt az a pillanat, amikor először érezted, hogy a coaching lesz az utad?
– Több mint 10 éven keresztül voltam egy olyan sokszínű csapat vezetője, ahol a 35 kollégám 14 különböző országban élt. Ez még jócskán a Covid előtt volt, de ez a felállás már akkor arra késztetett, hogy megoldást találjak arra, hogyan lehetek jó vezetője egy ilyen nagy és sokszínű csapatnak. Amellett, hogy sokat utaztam, hogy minél többször személyesen is kapcsolódhassunk, az online jelenlétem kifejlesztésére is szükségem volt ahhoz, hogy valós támogatást tudjak nyújtani a csapatomnak akkor is, ha nem vagyok személyesen jelen. Már akkoriban is érzékeltem azt az erős összefüggést, hogy a vezetőnek nagy szerepe van egy olyan környezet, tér kialakításában, amiben a munkatárs biztonságban és jól érzi magát, mert így tud igazán jól teljesíteni. Ezért (akkor még) ösztönösen arra törekedtem, hogy minél közelebbi kapcsolódást alakítsak ki a csapatommal akár személyesen, akár online van erre módom. És amikor először láttam azt, hogy valakinek csak attól változik meg a testtartása, a hangja, a szeme csillogása, a belső tere, hogy valaki valóban ott van vele, figyel rá, kérdez, de nem akarja helyette ’megoldani’ – majd hatalmas tetterővel kezdi tenni a dolgát és önmaga kiválóságát képes megélni… Akkor éreztem azt, hogy én ebben élem meg legjobban a magam vezetői minőségét: én ettől vagyok igazán jó vezető! Akkor még nem tudtam, hogy ezt coachingnak hívják, de már akkor megszületett bennem az érzés, hogy egyszer majd ezzel szeretnék teljes munkaidőben foglalkozni. Ráadásul a csapatom is visszaigazolta, hogy ez a ’valami’ működik, hiszen két alkalommal is a vállalat ’Legjobban teljesítő csapata’ lettünk.
– Mi az, ami a leginkább lelkesít, hajt előre a munkádban?
– Szenvedélyesen figyelem a másik ember szemét, mert azt tapasztalom, hogy a szem, valóban a lélek tükre. A szem sokat elárul az ember belső állapotáról, hangulatáról – például egy fénytelen, csillogásmentes szemből következtetni lehet fáradtságra, kimerültségre, fásultságra is. Ezért mindig nagyon figyelem, hogy hogyan és mikor változik meg egy ember szeme: mitől ragyog fel vagy épp mikor ’huny ki’. Nagyon lelkesítően hat rám ez a ’kutatás’ (magamban ezt a működésemet ’Sherlock Holmesnak hívom) , hogy a kérdéseken, az értő figyelmen keresztül meglássam az előttem ülő ember valódi lényét, hogy felszínre hozzuk a mozgatórugóit – amitől ismét csilloghat a szeme! Nagyon lelkesít az is, amikor valaki elkezdi elhinni magáról, hogy ’lehet másképp’. Amikor elmozdul a ’meg kell felelnem’-ből a ’jogom van önmagamhoz’ felé. Ezeket ’belső átkattanásoknak’ hívom, amikor valaki már nemcsak beszél valamiről, hanem elkezdi azt élni. Azokra a pillanatokra gondolok, amikor valaki először éli meg újfajta bátorsággal a saját hangját vagy határát. Ezt nem lehet megszokni! Ezek mindig nagyon élő és felemelő pillanatok számomra!
– Amikor éppen nem másokat támogatsz: mivel töltődsz? Van valami kis rituáléd, ami mindig visszaránt a saját középpontodba?
– Bár kellett a felismeréshez némi idő, de rájöttem, hogy egészen egyszerű dolgok is tudnak tölteni: egy finom tea, egy séta vagy biciklizés a közeli erdőben, egy jó könyv (ami lehet életrajzi regény vagy egy pszichológiai témájú könyv is), esetleg egy kis örömtánc a konyhánk közepén. Szeretem a ’lusta hétvégéket is’, amiben lehetnek semmittevő percek is – ez utóbbit tudatosan gyakorlom, hiszen fontos, hogy valóban regenerálódhassak. Szívesen vagyok a családommal a szabadban, no és persze ott van a cicám is, akire bármikor számíthatok, amikor épp egy kis szünetet szeretnék magamnak.
– Beszéljünk kicsit arról is, amihez igazán értesz: a vezetőkről meg a céges kultúráról. Te mit látsz mostanában a legnagyobb kihívásnak a cégek életében?
– Azt, hogy túl sok a „csináljuk úgy, mint eddig”, miközben már mindenki érzi, hogy nem megy úgy, mint eddig. Sokan érzik azt, hogy „nem mehet így tovább”, de mégsem tudják, hogyan módosítsanak. Ebből én azt érzékelem, hogy a régi szokások repedeznek, de az újak még nem alakultak ki (mert nem tudnak kialakulni!) — és ebben nagyon sok a bizonytalanság, amihez gyakran kevés a belső kapaszkodó. Azt gondolom, hogy ebben a bizonytalanságban a legnagyobb érték a vezetői tudatosság és a bátorság, hogy merjük átkeretezni a régi szokásokat és megteremteni az új alapokat. Ebben tud nagy segítség lenni egy olyan külső szem, egy olyan biztonságos tér, amit egy coach megadhat.
– És ha már így szóba került… Tudom, hogy sokan félreértik a coachingot. Mi az a leggyakoribb tévhit, amivel te találkozol?
– Azt látom, hogy még mindig eléggé tartja magát az a vélelmezés, hogy majd ’a coach megmondja, mit kell csinálni’. A valóság ezzel szemben az, hogy a coach pont azt tartja tiszteletben, hogy minden emberben a saját helyzetére, kérdéseire benne van a válasz is, a coach pedig addig kérdez, addig reflektál, amíg ezek a válaszok felszínre nem kerülnek. A coaching megteremti azt a teret, ami szükséges ahhoz, hogy meghalljuk a saját hangunkat, igényünket és megalkothassuk a következő lépéseinket. A coaching ereje tehát abban rejlik, hogy teret és időt ad a megfigyeléseknek és a belső felismeréseknek. Amikor valaki maga jön rá, mire van szüksége és azt hogyan valósíthatja meg, az sokkal erősebb és tartósabb változást indít el, mint bármilyen más kívülről érkező megoldás. Ugyanakkor a coaching sem varázsszer, nem való mindenre és mindenkinek sem. Az ügyfeleimnek azt szoktam mondani, hogy nem a coaching a megfelelő eszköz akkor, ha tudásátadásról van szó – hiszen, ha valaki nem tanulta meg azt, hogy 5*5 az mennyi, azt napestig kérdezhetnénk, akkor sem tudná megmondani a helyes választ. Ezért például egy vezetőfejlesztési folyamat során a coaching ötvözhető a mentoringgal. A mentor az adott szakterületen jártas szakember, aki kész átadni a tudását is, amikor erre szükség van. Ilyen esetekben is nagyon jól jön a több mint 10 éves regionális vezetői tapasztalatom, hiszen ekkor már lehetőség nyílik vezető módszertanok és egyéb vezetői taktikák konkrét átadására is, ami jól kiegészíti a coaching módszertanát.
– Ha most egy kezdő vezető ülne itt velünk, mit mondanál neki, mi a legfontosabb dolog, amire figyelnie kellene?
– A saját tapasztalataimból kiindulva azt javasolnám, hogy kezdjen önmagával: ismerje meg önmagát, legyen kíváncsi és nyitott a saját működésére, legyen tisztában az erősségeivel, a fejlesztendő készségeivel is és a másokra gyakorolt hatásával is. Ez a fajta biztos önismeret lesz az alapja a másokkal való együttműködésnek is. Szintén sokszor mondom azt is, hogy ’olyan vezető tudsz lenni, amilyen ember is vagy’, hiszen az emberi minőségünket állítjuk szolgálatba a vezetői szerepkörünk gyakorlásakor is. Nem tudjuk a kettőt szétválasztani egymástól, hiszen ahogy gondolkozunk emberként, amilyen a hozzáállásunk, a hitrendszerünk a világról, ahogyan meghozzuk a döntéseinket, az mind megjelenik a vezetői létünkben is. Ezért nagyon jó törekvés az, amikor egy vezető úgy akar ’jó vezető’ lenni, hogy először önmagát fejleszti. Így alakul ki az a hitelessége, hogy nemcsak a ’levegőbe beszél’ és nemcsak másokkal szemben támaszt elvárásokat, hanem önmaga is példamutatóan működik. Hiszen a hiteles vezetés nem azt jelenti, hogy vezetőként mindig tudjuk az utat — hanem sokkal inkább azt, hogy merünk magunkhoz is igazodni útközben is.
– Sokan azt mondják, hogy a mai pörgős világban még fontosabb lett a coaching. Te hogyan látod: változott az, hogy mire van leginkább szükségük a vezetőknek?
– Ha így van, annak nagyon örülök! Az én szemszögemből nézve a coaching már jó ideje egy nagyon hasznos eszköz egy vezető életében és örömmel látom azt is, hogy bár lassan, de valóban egyre növekszik a coaching elfogadottsága az üzleti életben Magyarországon is. Én azt látom, hogy a ma vezetőjének központi kérdéssé vált az, hogy hogyan kezelje jól a világ, az üzleti élet turbulens változásait és a felelősséggel, az állandó változásokkal együtt járó stresszt. Az a vezető, aki nem szán a stresszmenedzsmentre időt és nem sajátítja el a számára eredményes
stresszkezelő technikákat, szinte teljes bizonyossággal robog a kiégés felé. Azt is érzékelem, hogy a „mit csináljak?” kérdés helyett sokkal inkább az a kérdés születik meg egy coaching beszélgetésben, hogy „hogyan maradhatok önazonos, miközben folyamatosan mozgásban van minden?” A belső iránytű újrakalibrálási képességének fejlesztése, az általános jóllét, a siker és a harmónia, az elégedettség érzésének megtalálása talán a legfontosabb és leggyakrabb témák közt van. Bár még mindig divatos az ún. work-life balance kifejezés is, a mai vezetők többsége már sokkal inkább ’life balance’-ről szeret beszélgetést folytatni, hiszen az életünk része a munka és nem fordítva. A mai vezetők úgy akarnak sikeresek és eredményesek lenni, hogy nem akarnak lemondani a magánéleti harmóniáról sem, nem akarják ’feláldozni magukat a munka oltárán’. Én magam is hiszem, hogy komoly munkával, tudatos odafigyeléssel, folyamatos fejlődéssel kialakítható egy harmonikus élet, amiben nem kell lemondani a sikerről, az eredményekről vagy a boldogságról.
– Volt olyan coaching helyzet, ami téged is mélyen megérintett? Akár saját tapasztalatból, akár ügyfélélményként?
– Az a helyzet, hogy szinte minden ügyfelemmel való munkában megjelenik olyan pont, ami megérint, mert saját tapasztalatom is van az adott témában. Ennek én örülök, mert számomra ez egy mély kapcsolódást és kölcsönös bizalmat is jelent, amiben mindketten felvállalhatjuk az emberi esendőségünket is. Ugyanakkor, mint coach, szakmai felelősséggel tartozom a közös munkánkért, hogy amikor érintettséget érzékelek, akkor mégis képes legyek a saját, a szakmai és a másik ember határait is tiszteletben tartani. Ezt úgy szoktuk mondani coach berkekben, hogy a coach felelőssége, hogy képes legyen ’megtartani’ a másik embert és amíg ér, teljes empátiával fordulni a másik ember felé, addig a coachtól elvárható az is, hogy képes legyen felállni és a másik embert is ebben támogatni. Ha mégis kellene egy mélyen megérintő helyzetet mondanom, akkor az olyan történetek érintettek eddig meg mélyebben, amiben egy családi diszfunkciós működés miatt az ügyfél felnőttként és automatikus követi a tanult diszfunkciós működést. Ez igaz volt nagyon sokáig rám is, ezért jelentkezett bennem sokszor az érintettség. És amikor a coach is érintett, sokkal nehezebb valóban objektívnak maradni és az ügyfelet jól megtartani – az ilyen témákat a coachnak szükséges feldolgoznia a saját fejlődése érdekében és a megfelelő minőségű coaching érdekében is. Nekem ebben több éves egyéni és csoportos terápiák segítettek – így mostanra már elmondhatom, hogy ’gyógyult sebeim’ vannak. A ’hegek’ lehet meglátszanak életem végéig, de már nem aktív a sebem és tiszta magabiztossággal vagyok képes kísérni az ügyfeleimet a coaching keretein belül. Mindig hangsúlyozom azt is, hogy én nem vagyok pszichológus és a coaching nem pszichológia. Határterületek ugyan és vannak módszerek, amiket mindkét szakma használ (pl. kérdezés vagy aktív figyelem), de a coaching nem az ember múltjával foglalkozik elsődlegesen, hanem a jelenből kiinduló jövőorientált és megoldásfókuszú beszélgetéssorozat. Mivel minden embernek van múltja is, ezért természetes az, hogy egy coaching beszélgetésben is érintjük vagy ránézünk az egyén múltjára, de pusztán azzal a célzattal, hogy meglássuk, hogy ezzel a megértéssel hogyan tud a személy továbbhaladni az életében.
„A vezetői minőség belülről indul” – Vad Ágnessel az önazonos működésről
– Ha valaki most kapna kedvet belevágni önismeretbe vagy vezetői készségek fejlesztésébe, szerinted hol érdemes elkezdeni?
– Én vallom, hogy a belső hangunk nem szokott bennünket megtéveszteni – azaz, ha jól figyelünk önmagunkra, pontosan érzékelhetjük, hogy miben van szükségünk támogatásra. Többnyire ezek olyan helyzetek, amiben a személy sokszor elakad, túlterhelődik vagy elbizonytalanodik. Amikor már valami ’sok’, pl. sok a fáradtság, a frusztráció, a belső konfliktus. Ezek mindig jeleznek valamit. Nem kell a nagy és drámai fordulatokat megvárni. Elég első lépésnek az is, hogy kimondjuk őszintén, hogy ’valamin szeretnék változtatni’.
– Ha egyszer csak úgy dönthetnél, hogy valami teljesen másba vágsz… mit csinálnál? Volt valaha titkos álomterved?
– Számomra is megmagyarázhatatlan, de az utóbbi 10-15 évben sokszor megjelenik bennem egy kis, barátságos kávézó képe, ahová az emberek nemcsak kávézni, de beszélgetni, kapcsolódni is járnak. Ebben a képben én magamat, mint szervező látom, akinek az a dolga, hogy ezt a helyet felvirágoztassa és úgyis tartsa. Elképzelek ehhez egy kiváló csapatot is magam körül, akik mindannyian, a saját ragyogásukat megélve tudják a saját munkájukat végezni – ilyen értelemben ott is egy coach vagyok, aki ebben mindennap támogatja őket. Ez a kávézó egyébként természethez közeli, mert vagy a település legszélén, vagy vízparton van, ahol sok a zöld is. Ide az emberek megpihenni, elcsendesedni is jönnek — vagy akár újraírni magukat. Ebben a képben ott van velem a családom és a macskám is – és egyébként talán még egy kutya is.
– Van egy mondat, egy idézet vagy akár csak egy gondolat, ami mostanában veled maradt, inspirál?
– Sokat olvasok és fel szoktam írni magamnak azokat a mondatokat, amik hatnak rám. Most egy ideje ezek a mondatok ’vezetnek’ nálam: Az idő múlása ajándék. Nem a pillanat határoz meg minket – mi határozzuk meg a pillanatot!
