Emma idegen ágyban ébredt. A plafonon nem a megszokott stukkó, hanem fenyőgerenda futott végig, és a kinti zaj sem a körúti villamosé volt, hanem valami vidéki madáré, ami idegesítően vidáman csiripelt.
A „Zebegényi Gyöngyszem Panzió” – ez állt a kulcstartón az éjjeliszekrényen.
Tegnap, amikor dél körül megérkezett a szakadó ónos esőben, a nagyi háza a szürke időben olyan ridegnek és elhagyatottnak tűnt, hogy Emma bátorsága inába szállt. A vakolat mállott, a kertet felverte a sár, ő pedig ott ült a fűtött autóban a méregdrága kosztümjében.
„Nem fogok bemenni egy jéghideg kísértetházba, főleg nem ebben a ruhában, nulla felkészültséggel” – döntötte el a pragmatikus énje. „Inkább keresek egy helyet, ahol van fűtés és wifi.” Így kötött ki a falu egyetlen nyitva lévő szállásán.
De ma december 3-a van. Nincs több kifogás.
Elővette a táskájából a kalendáriumot. A 3-as fiók simábban nyílt, mint a tegnapi.
A tartalma: egy doboz gyufa. Régimódi, „Kossuth” márkájú, a kénszaga még a dobozon keresztül is érződött.
A cetlin a nagyi írása határozottabbnak tűnt:
„A kihűlt házat nehéz újra felmelegíteni. De nem lehetetlen. Kezdd egy szikrával. És ne feledd: a tűzre vigyázni kell.”
– Remek. Most gyújtogassak? – mormogta, miközben a zsebébe süllyesztette a skatulyát, és felkapta tegnapi, tökéletesre szabott szövetkabátját.
Tíz perccel később a fehér terepjáróval megállt a Diófa utca 4. előtt. Az eső elállt, de a nyomát sár és latyak őrizte. Emma kiszállt, és azonnal megbánta a cipőválasztását. A több tízezer forintos olasz bőrcsizma sarka azonnal megsüllyedt a felázott talajban.
A rozsdás kulcs nehezen fordult el a hátsó kiskapu zárjában. Két kézzel kellett megfognia, és teljes súlyával ránehezkednie. A zár végül egy hangos kattanással engedett.
Emma belépett a hátsó kertbe. Arra számított, hogy derékig érő gazt talál, hiszen a nagyi az utolsó fél évben már nem tudott kertészkedni. Ehelyett viszonylagos rend fogadta. Az avar összegereblyézve, a fák megmetszve.
– Ki csinálta ezt? – suttogta maga elé, miközben pipiskedve egyensúlyozott a tornác felé.
Aztán meglátta.
A hátsó bejáratnál egy férfi állt. Háttal neki. Magas volt, széles vállú, kopottas parkát viselt. Épp egy létrát támasztott a falnak.
Emma szíve a torkába ugrott.
– Hé! – kiáltotta el magát, próbálva a lehető legtekintélyesebb vezető szerkesztői hangját elővenni, bár a sárba ragadt tűsarok sokat rontott az összképen. – Mit csinál itt? Ez magánterület!
A férfi lassan megfordult. Nem ijedt meg. Sőt, a mozdulatai idegesítően nyugodtak voltak. Levette a vastag munkáskesztyűt, és a homlokába hulló sötétbarna tincset hátrasöpörte. A szeme körül apró nevetőráncok jelentek meg, ahogy végigmérte Emmát.
– Szia, Emma – mondta a férfi. A hangja mély volt, és volt benne valami karcos melegség. – Már vártalak. Láttam a kocsidat tegnap este elhajtani. Gondoltam, a panzió kényelmesebb, mint a pókhálók.
Emma hunyorogva nézte. Az arcvonások ismerősek voltak. A pimasz félmosoly. A szem színe, ami olyan volt, mint az őszi Duna.
– András? – kérdezte bizonytalanul. – A szomszéd András?
A férfi bólintott. – Bár mostanában inkább „András, az építész, aki próbálja megmenteni Vilma néni házát az összedőléstől”, de a szomszéd is megteszi.
Emma érezte, hogy elpirul. Utoljára tíz éve látta a fiút. Ez a férfi itt… nos, ez határozottan nem volt már fiú.
– Én… csak benéztem – hebegte Emma.
– Ha már benéztél, be is mehetsz – lépett félre András az ajtóból. – De szólok, bent hideg van. A kazán rossz. Remélem, hoztál magaddal valamit, amivel meleget tudsz csinálni.
Emma zsebében megzörrent a gyufásdoboz. A nagyi üzenete visszhangzott a fejében: Kezdd egy szikrával.
Ránézett a férfira, aki kihívóan, mégis valami furcsa várakozással a szemében nézte őt.
– Megoldom – mondta Emma, és felszegett állal elindult a lépcsőn felfelé, el a férfi mellett. Amikor a válluk egy pillanatra összeért, Emma megérezte az illatát: fűrészpor, eső és valami megmagyarázhatatlanul otthonos.
Belépett a házba. A levegő állt, hideg és dohos volt. A nappali közepén a régi cserépkályha sötéten ásított. Emma előhúzta a gyufát.
De vajon elég lesz egyetlen szál, hogy felolvassza a jeget? És nem csak a kályhában?
(Folytatjuk…)
