A tegnapi telefonbeszélgetés után Emma új küldetéstudattal ébredt. Már nem egy szökevény volt, hanem egy újságíró bevetésen. A konyhaasztalon ott hevert a tegnapi fiókból a töltőtoll, és mellette a frissen felskiccelt vázlat: „Projekt: Vidéki Karácsony. 1. fejezet: A gasztronómia lelke.”
Csakhogy volt egy kis bökkenő. Emma nem tudott sütni.
A 9-es fiókot a sors iróniája rendezte be. Egy megsárgult, zsírfoltos papírlapot rejtett.
Egy receptet.
„A Békítő hókifli”. Nagyi kézírása volt az üzenet, de a cím férfias betűkkel volt fölé írva.
A cetli üzenete:
„Az élet, akárcsak a jó sütemény, nem csak cukorból áll. Kell bele egy csipet só is. A mai feladatod: Alkoss valamit a két kezeddel!”
Emma elszántan állt a konyhapult előtt. A telefonját egy állványra helyezte, hogy videót készítsen a „folyamatról” a magazin Instagramjára.
– Sziasztok, Emma vagyok, és ma megmutatom, hogyan készül az autentikus… – kezdte a felkonferálást, de ekkor a liszteszacskó, amit drámai mozdulattal akart kinyitni, szétrobbant.
A lisztfelhő mindent beborított. A telefont, a fekete kasmírpulóvert és Emma arcát.
– Azt hiszem, a „vágás” gombot sűrűn fogod használni – szólalt meg egy hang a háta mögött.
András állt az ajtóban, kezében egy zacskó dióval. Vigyorgott.
– Hoztam egy kis hozzávalót. De látom, itt komolyabb gondok vannak.
Emma dühösen fújta el a szemébe lógó tincset.
– Ez a videó katasztrófa lesz. Klára ki fog rúgni.
András letette a diót, levette a kabátját, és feltűrte az inge ujját.
– Nem lesz katasztrófa. Csak hiteles. A nézők imádják a bénázást, nem? De most tedd le a kamerát, és figyelj. A hókifli tésztája nem szereti a stresszt. Hideg kéz kell hozzá.
Odalépett Emma mellé.
– Engedd – mondta, és finoman kivette Emma kezéből a ragacsos tésztát.
A férfi mozdulatai biztosak voltak. Emma lenyűgözve nézte az alkarján feszülő inakat. Hirtelen eszébe jutott, hogy a kamera még mindig forog.
– Honnan tudsz te sütni? – kérdezte, immár „riporteri” kíváncsisággal.
– Vilma néni – felelte András munka közben. – Tizenhat éves voltam, amikor először szerelmi bánatom volt. Ő nem kérdezett semmit, csak ideállított a pult mellé. Azt mondta: „Gyúrd ki magadból a mérget, fiam.” Ezt a sütit mindig akkor csinálta, ha békülni akart Alexszel.
Emma elhallgatott. A „cikk” hirtelen másodlagos lett.
– És működött?
András rámosolygott, és átnyújtott neki egy darab tésztát.
– Kóstold meg, amikor kész lesz. Most pedig segíts tölteni. Én nyújtom, te teszed a diót.
A következő óra furcsa összhangban telt. A videó forgott, de ők megfeledkeztek róla. A sütőből hamarosan édes vaníliaillat áradt. Amikor a kiflik kisültek, és András meghempergette őket a porcukorban, Emma beleharapott az elsőbe. Omlós volt, édes, de volt benne egy pici sós utóíz, amitől tökéletes lett.
– Hm – hümmögte Emma. – Értem, miért békültek ki.
Amikor kinyitotta a szemét, András nagyon közel állt. A férfi felemelte a kezét, és a hüvelykujjával óvatosan letörölt egy maszatot Emma arcáról.
– Csupa porcukor vagy – suttogta.
Emma lélegzete elakadt. A kamera piros lámpája még mindig villogott a háttérben, rögzítve a pillanatot, ami határozottan nem tartozott a nyilvánosságra.
– A receptet tedd el – lépett hátra hirtelen András, megtörve a varázst. – Még szükséged lehet rá a cikkhez. Én meg… megyek, megnézem az ereszcsatornát.
Emma ott állt a lisztes konyhában, szájában az édes-sós ízzel. A videó elkészült. De volt egy olyan érzése, hogy a legjobb részeket ki kell vágnia belőle, mielőtt elküldi Klárának.
(Folytatjuk…)
