Van, akinek egy szín kavargása, másnak egy gondosan összeállított Excel‑tábla hozza meg a „flow‑élményt”. Hegedűs‑Gál Csilla mindkettőt ismeri: a HR‑tanácsadói precizitást és a festéssel járó szabad lebegést is. Új, saját fejlesztésű módszertana, a LélekrajzOK éppen ezt a két világot vegyíti: a coaching céltudatosságát és a művészetterápia mély, nonverbális erejét.
Arról mesélt nekünk, hogyan tanult meg nem a tökéletességért, hanem a jelenlétért alkotni; miért tartja az arany matt fényét a legpontosabb önarcképnek; és hogyan lesz a „béna vagyok a rajzhoz”‑ból felszabadító kreatív energia. Szó esik kórházi rajzfüzetekről, kiégésről és arról a pillanatról, amikor egyetlen ceruzavonal mélyebb igazságokat tár fel, mint száz jól megfogalmazott mondat.
Ha kíváncsi vagy, hogyan csempészhetsz néhány színes ceruzát a munkanapodba anélkül, hogy „alternatívnak” bélyegeznének, vagy csak ihletet keresel a saját „katt”‑odhoz, tarts velünk Csilla aranyfényű, festékillatú világába. A végén egy egyperces kreatív gyakorlat is vár rád – mert a változás gyakran egy halk, színes mozdulattal kezdődik.
– Mit kell először tudnunk rólad, ami nem derül ki egy hivatalos életrajzból?
– Azt, hogy nekem is időre, tudatosabb hozzáállásra volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek: nem kell mindig hasznosnak és tökéletesnek lennem. Az alkotás, az elcsendesedés ugyanúgy érték, mint a teljesítmény. Azt talán kevesen tudják rólam, hogy sokszor előbb érzem, mint értem a dolgokat. A legtisztább gondolataim nem beszélgetésekben születnek, hanem akkor, amikor elhallgat minden, és végre csak figyelhetek. Az alkotás nekem nem a produktivitás, hanem jelenlét az itt-ben, és a most-ban.
– Gyerekkorodban mi volt az a kreatív elfoglaltság, amiben órákra el tudtál merülni? Rajz, zene, tánc…?
– Először csak a füzeteim hátsó lapjaira és széleire rajzoltam szimbólumokat, történeteket. Nem embereket vagy tájakat, hanem hangulatokat, valamit, amit akkor még nem tudtam szavakkal elmondani. Néha meg csak körvonalak, minták, apró jelek jelentek meg, míg, máskor egész képregényszerű jelenetek rajzolódtak ki, emberekkel, fákkal, tengerrel egy egész nagy rajzlapra. Elmerültem bennük. Elfelejtettem az időt, a külvilágot, mindent. Akkor még nem tudtam, hogy ez az önkifejezés, csak azt, hogy utána mindig kicsit könnyebb lett.
– Ha egy érzést vagy színt kellene választanod, ami mostanában legjobban jellemez, melyik lenne az és miért?
– Mostanában az arany szín jellemez leginkább, de nem az a csillogó, feltűnő arany, hanem a finom, matt árnyalatú, amit a nap vetít a falra délutánonként. Ez a szín számomra a meleg, a jelenlévő, a csendesen biztató és támogató atmoszférát jelenti. Olyan ez, mint amikor végre elkezded meglátni az igazi értékeidet azokban a részeidben is, amiket eddig csak javítani akartál.
– HR-tanácsadó, tréner, coach. Mi volt az a „katt”, amikor ráéreztél: „igen, az üzleti coaching és a művészetterápia az én igazi terepem”?
– A „katt” akkor történt, amikor egy folyamat során először tapasztaltam meg, hogy az alkotás – legyen az festés, a montázs vagy épp egy egyszerű forma lerajzolása – olyan mélységeket tud megnyitni, amit a verbalitással sokszor nem érünk el. Addig főként szavakkal dolgoztam: kérdésekkel, struktúrákkal, elemzésekkel, tesztekkel. De amikor a művészet, mint nonverbális eszköz belépett a térbe, a fejlesztési folyamataimba valami egészen más történt. Az ügyfeleim elkezdtek másképp kapcsolódni önmagukhoz, őszintébben, mélyebben, szavak nélkül is kifejezve azt, amit talán régóta cipeltek. Akkor értettem meg, hogy számomra az üzleti coaching és a művészetterápia találkozása az a tér, ahol a leginkább támogatni tudom a változást, a fejlődést – emberként, segítő szakemberként és alkotótársként.
– Mondanál egy olyan szakmai vagy magánéleti kudarcot, amiből a legtöbbet tanultad, és ma már hálás vagy érte?
– Egy időben, nagyjából négy éve annyira elmerültem a munkatársaim, a vezetőim, a munkahelyi csapatok, a projektek támogatásában, hogy szinte észrevétlenül háttérbe szorítottam a saját szükségleteimet. Akkoriban még azt hittem, hogy a „jó segítő” a „jó hr-es” a „jó fejlesztő” mindig elérhető, mindig ad, mindig ott van. Aztán jött egy pont, amikor teljesen kimerültem, és szembesülnöm kellett azzal, hogy a saját határaimat, önmagamat nem tartottam tiszteletben. Ez egy nehéz időszak volt – fizikailag és lelkileg is –, de visszatekintve hálás vagyok érte. Megtanított arra, hogy a valódi jelenlét csak akkor lehetséges, ha én is rendben vagyok magammal. Ma már sokkal tudatosabban figyelek az egyensúlyra, és ez nemcsak az én életemre, de a munkám minőségére is pozitívan hat. Ez a tapasztalat segít abban is, hogy hitelesebben tudjak másokat is támogatni hasonló elakadásokban, mint például: az erőforrásaik, értékeik, motivációik újrafelfedezése, az időmenedzsment, a határaik tiszteletben tartása, a nemet mondás kérdése, a változások lehetőségként kezelése, a lelkirugalmasság azaz a reziliencia fejlesztése, és a teljes kiégés megelőzése.
– Mi az első gondolatod, amikor belép hozzád egy új ügyfél, aki épp bizonytalan, kiégett, kételkedik önmagában?
– Az első gondolatom ilyenkor mindig az, hogy „Rendben van, hogy most itt tart.” Nem akarom siettetni, megjavítani vagy „megmenteni” – csak ott lenni vele abban, ahol éppen van. A bizonytalanság, a kiégés, az önbizalomhiány nem gyengeség, hanem egy fontos jelzés. Azt mutatja, hogy valami már nem működik a régi módon – és ez lehet a kezdete valami újnak. Azt érzem ilyenkor, hogy megtiszteltetés ebben a törékeny pillanatban jelen lenni valaki mellett. Tudom, hogy idővel – ha bizalmas és biztonságos tér alakul ki – újra kapcsolódni tud a saját erejéhez. Az én dolgom az, hogy ezt a teret megteremtsem – legyen szó üzleti elakadások újragondolásáról vagy személyes erőforrások újrafelfedezéséről.
Ebben segítenek a Kreatív Önfejlesztők LélekrajzOK programjai is, mivel a nonverbális, alkotó módszerek, mint a művészetterápia és gyakorlatai gyakran sokkal gyorsabban és mélyebben kapcsolónak rá az ügyfeleim belső világukra, mint a kérdez-felelek beszélgetések. Amikor a vizuális módszereket, igény szerint, ötvözöm az üzleti coaching struktúrájával, célorientáltságával, a tranzakcióanalízis OKÉ állapotainak tudatosításával és az agile szemlélet valóban személyre szabott lépéseivel, akkor egy önreflektív fejlődési szemlélet bontakozik ki.
– Van-e olyan kedvenc kérdésed, amivel garantáltan „felébreszted” az ügyfelek kreatív oldalát?
– Ha az érzéseid színekben beszélnének, milyen palettát választanál ma, és mit mesélnének el neked? Ez a kérdés segít kapcsolatba lépni belső világukkal és szabadon engedni a kreatív energiáikat.
– Egy emlékezetes *„aha-pillanat”* a coaching-folyamataidból, ami téged is megérintett?
– Több ilyen pillanat is volt már a coachingfolyamataim során, és mindegyik más-más mélységű és jellegű „aha-élményt” hozott számomra, amelyek nemcsak gazdagították a közös utunkat, hanem engem is folyamatosan fejlesztettek és inspiráltak. Emlékezetes „aha-pillanat” az egyik coachingfolyamatból az volt, amikor egy ügyfelem rájött, hogy a legnagyobb akadály nem a külső körülményei, hanem a saját félelmei és önkorlátozó hiedelmei. Ez a felismerés megnyitotta előtte az utat a változás és a valódi önkifejezés felé, és engem is mélyen megérintett, mert újra emlékeztetett arra, hogy milyen hatalmas erő lakozik mindannyiunkban, ha merünk szembenézni önmagunkkal. Egy másik esetben az ügyfelem egyszer azt mondta, hogy végre meglátta, hogy nem kell mindent egyedül megoldania, és hogy segítséget kérni nem a gyengeség, hanem az erő jele. Ez a felismerés neki és nekem is nagyon mélyen megmaradt, mert megmutatta, milyen felszabadító tud lenni az együttműködés, és az erőink tudatosítása.
Egy alkalommal egy vezető beosztású ügyfelem azt mondta, hogy rájött, nem kell mindig a „tökéletes megoldást” keresnie, nem kell mindig „tökéletesnek lennie, hanem elég, ha egyet lép előre, és megengedi önmagának, másoknak is a hibázás lehetőségét. Ez a pillanat megmutatta, hogy a haladás a bátorságról, a kockázatvállalásról, a rugalmasságról is szól, és nem a garantált sikerhez való ragaszkodásról. Végül még egy tanulságos eset, az egyik ügyfelemnél az volt az áttörés, amikor tudatosította, hogy a saját értékeihez és vágyaihoz való hűség vezet csak valódi elégedettségéhez, nem a mások elvárásainak való megfelelés. Ez az „aha-élmény” mély önismeretre és új utakra nyitott ajtót mindkettőnk számára.
Az ügyfeleimtől a coachingfolyamat során rengeteget tanulok: megtapasztalom, milyen sokszínű és egyedi minden ember gondolkodása, hogyan tudnak bátorsággal és kitartással szembenézni a változásokkal, még akkor is, ha néha bizonytalan ez az út. Minden beszélgetés, minden felismerés új perspektívákat nyit meg számomra, és folyamatosan fejleszt engem is mind emberileg, mind szakmailag. Az ő útjuk inspirál, hogy én is fejlődjek, rugalmasabb legyek, és mélyebben értsem meg az emberi fejlődés komplexitását.
– A workshopjaidon ecset, agyag, színes ceruzák sorakoznak. Te magad melyik eszközhöz nyúlsz leggyakrabban, ha le akarod vezetni a feszültséget?
– Amikor le akarom vezetni a feszültséget, leggyakrabban az ecsethez nyúlok. Számomra a festés nemcsak egy alkotó folyamat, hanem egy belső utazás is, ahol a színek és a mozdulatok áramlása segíti elengedni a stresszt, és megnyugtatni az elmémet. Ahogy az ecset végig simul a vásznon, újra kapcsolódok önmagamhoz, és hagyom, hogy a kreativitásom szabadon áramoljon. Ez a folyamat feltölt energiával, segít megtalálni a belső egyensúlyt, és így megújultan, feltöltődve fordulok a mindennapok kihívásai felé.
– Mi volt a legmeglepőbb dolog, amit egy résztvevő alkotott, és ami újraértelmezte benned a „kreativitás” fogalmát?
– A legmeglepőbb alkotás, amit egy résztvevő készített, egy egyszerű, mégis mélyen kifejező absztrakt festmény volt, ami elsőre kaotikusnak tűnt, de ahogy elmesélte a mögöttes történetet, a kiégésből való küzdelmét és a belső átalakulását, teljesen új megvilágításba helyezte számomra a „kreativitás” fogalmát. Megerősödött bennem, hogy a kreativitás nem mindig a szabályos formákban vagy a tökéletes kidolgozottságban rejlik, hanem abban, hogy az alkotó hogyan tudja kifejezni saját egyedi belső világát és gyógyulását, még akkor is, ha az rendezetlen vagy fájdalmas. Ez az élmény arra ösztönzött, hogy még nyitottabban közelítsem meg a kreatív folyamatokat, különösen a nehéz
időszakokban.
– Hogyan reagálnak azok, akik „én ehhez béna vagyok” felkiáltással érkeznek, mégis belevágnak az alkotásba?
– Akik „én ehhez béna vagyok” érzéssel érkeznek, gyakran meglepődnek, hogy mennyire felszabadító és örömteli lehet az alkotás, ha elengedik a perfekcionizmust. Ahogy belevágnak, megtapasztalják, hogy nincs rossz megoldás, és hogy az alkotás nem a technikai tudásról, hanem a kifejezésről és az élményről szól. Sokszor azt látom, hogy a kezdeti félelem oldódik, és végül büszkén, mosolyogva távoznak, újra felfedezve a kreativitás örömét, ami mindannyiunkban ott él, csak meg kell engednünk, hogy felszínre érkezzen.
– Most bevezetésre került a saját módszertanod, a LélekrajzOK. Mesélnél arról, mi inspirálta a program nevét, és miben hoz újat a korábbi kreatív eszközeidhez képest?
– A LélekrajzOK számomra nem csak egy módszertan, ez az én személyes történetem lenyomata. A név mögött egy nagyon mély tapasztalat áll: gyerekként anémiával sok időt töltöttem kórházban. A napok csendesek, hosszúak, és néha ijesztően üresek voltak, tele kimondatlan érzésekkel és a család hiányával. De volt valami, ami megtartott: a rajzolás. A papír és a színek segítettek elviselni a magányt, kifejezni, amit nem tudtam elmondani, és – ma már tudom – elindítottak egy öngyógyító folyamatot bennem. Ez az élmény lett a LélekrajzOK legmélyebb gyökere. A „lélekrajz” így lett az a tér, ahol a kimondhatatlan láthatóvá válik, és az „OK” – a tranzakcióanalízis fogalmát idézve – az az elfogadó belső állapot, ahová mindenki visszatérhet: amikor önmagával és másokkal is rendben van. Szakmailag pedig a több mint tíz év HR területén szerzett tapasztalat erősítette meg bennem, hogy ez nem csak egyéni, hanem szervezeti szinten is sürgetően fontos. A mindennapi munkámban újra és újra ugyanazokkal a gátló mintákkal találkoztam: belső kommunikációs hiány, beilleszkedési nehézségek, értékvesztés egyéni és szervezeti szinten, vezetői és munkatársi imposztorszindróma, az érzelmi intelligenciát nélkülöző vezetői működés, destruktív, gyakran agresszív kommunikációs stílus, a teljesítménykényszer és a motivációhiány paradoxona, kiégés és a magas teljesítmény, félelemkultúra és az empátia hiánya és rengeteg tudattalan emberi játszma…
A legnagyobb felismerésem az volt: mindezeket gyakran nem lehet szavakkal megfogni, de képekben igen. Ha csak beszélünk róla, védekezünk. Ha rajzoljuk, kapcsolódunk. A LélekrajzOK ebben hoz mást. Ez nem csak egy kreatív gyakorlat. Ez egy mély, vizuális önreflexiós módszertan, amelyben az alkotás segít felismerni, elfogadni, feldolgozni és közben kapcsolódni is. Nemcsak önmagunkhoz, hanem egymáshoz. Csapatként. Emberként. Hiszem, hogy a fejlődés nemcsak stratégiai, hanem érzelmi és kapcsolati síkon is történik. A LélekrajzOK ezt az elmozdulást segíti: nem gyorsabban, hanem mélyebben. Nem harsányabban, hanem őszintébben.
– A honlapodon azt írod, hogy a LélekrajzOK négy pilléren áll: művészetterápia, coaching, tranzakcióanalízis és agilitás. Tudnál egy konkrét példát mondani, hogyan jelenik meg mind a négy egy tipikus foglalkozáson?
– Igen, örömmel. Ez a négy pillér valójában nem különálló szál, hanem egyetlen belső folyamat különböző szintjeit támogatja. Hogy hogyan? Mondok egy konkrét példát egy csapatműhelyből, ahol a téma: „Kapcsolati tükrök – LélekrajzOK csapatban – Élményműhely csapatkohézió, kapcsolódás és kommunikáció fejlesztésére.”
A résztvevők először egy közös mandalát készítenek. Nincs instrukció, nincs elvárás. Csak színek, formák, csend. A közös alkotás segít abban, hogy az emberek kilépjenek a gondolati szinten történő működésből, és érzékelni kezdjék a saját belső állapotaikat és egymás ritmusát. Ez a művészetterápia ereje: nem akar „megjavítani”, csak megmutatja, hol vagy most. Teret ad az őszinte jelenlétnek. Miután elkészült az alkotás, reflektív kérdéseket kapnak: Melyik rész tükröz téged? Hol szorultál meg az alkotás folyamatában, és vajon miért? Mit mond ez rólad most, a csapatban betöltött szerepedről? Kivel kapcsolódtál színekben, formákban? Milyennek látjátok a közös alkotásotokat? Ezek a coaching szemléletű kérdések segítenek átfordítani az élményt tudatossá, és összekapcsolni belső tartalmakkal, érzésekkel, működési mintákkal. A következő lépésben beemeljük a TA alapfogalmait. Megnézzük, melyik énállapotból (szülő–felnőtt–gyermek) működtél az alkotás során?Milyen OKÉ–nem OKÉ pozíciók jelentek meg benned a csoportban? Felismered-e, ha játszmaindító gondolatok futnak benned (pl. „úgysem vagyok elég jó”, „majd én megcsinálom egyedül”)? Itt nevet kap a működés, és ezáltal tudatossá válik. Ez már önismeret, nem csak alkotás. A foglalkozás utolsó szakaszában közösen reflektálunk, és minden résztvevő választ egy apró változtatást, amit a következő hétre beépít az életébe. Ez lehet egy egyszerű kérdés, amit magának feltesz vagy egy új viselkedési forma egy munkahelyi helyzetben. Ez az agilitás lényege: nem tökéletes válaszok, hanem kis, de tudatos elmozdulások és a tanulás folyamatos ritmusa, rövid ciklusokban, az élményre alapozva.
Összességében: A LélekrajzOK egy olyan módszertan, ahol a művészet megnyit, a coaching kérdez, a TA tudatosít, az agilis szemlélet pedig megtart és mozgásban tart. Nem kész válaszokat ad, hanem belső tereket nyit meg, ahol megszülethetnek a valódi felismerések és elmozdulások. Ezért működik egyénekkel, csapatokkal, vezetőkkel és HR-szakemberekkel is. Mert nem azt kérdezi: „Mi a baj veled?” Hanem azt: „Mi történik most benned, és hová szeretnél ebből elmozdulni?
– Kinek ajánlod leginkább a LélekrajzOK Online Minikurzust és a műhelyeket? Mi az a legkorábbi „kis csoda”, amit a résztvevők már az első alkalom után észre szoktak venni magukon?
– A LélekrajzOK műhelyek és az online minikurzus kifejezetten azok számára lettek kialakítva, akik szeretnének mélyebben kapcsolódni önmagukhoz, érzéseikhez és belső működésükhöz, nem csupán szavak, hanem alkotás révén is. Ideális választás mindazoknak, akik önismereti úton járnak, és újfajta, élményalapú megközelítést keresnek, akik segítőként (coachként, pedagógusként, terapeutaként) saját belső világukat is ápolni szeretnék vagy akik már sok mindent kipróbáltak, de most nem „megoldani”, hanem megérezni, átlátni, elengedni szeretnének valamit.
Ugyanakkor a program kiemelten ajánlott vezetőknek, HR-szakembereknek és agilis csapatok tagjainak is, akik szeretnék tudatosabban építeni csapatdinamikát és pszichológiai biztonságot, erősíteni a bizalmi légkört és az empátiát, elmozdulni a teljesítménykényszerből egy kapcsolódásközpontú, belső stabilitáson alapuló működés felé.
A LélekrajzOK nem „kreatív feladat”, hanem egy önreflektív, vizuális tér, ahol valóban elmozdulhat valami belül egyéni és csapatszinten is. A legelső kis csoda, amit szinte minden résztvevő észrevesz? A belső csend. Nem a kívülről rájuk kényszerített némaság ez, hanem az, amikor végre nem kell jól válaszolni, nem kell okosnak lenni, nem kell bizonyítani, csak lenni. Egy ceruzavonallal, egy színnel, egy formával, egy érzéssel. Azt látom, hogy már az első alkalom után megtörténik az elmozdulás. Valaki azt mondja: „Megdöbbentett, mennyi érzést hozott fel bennem egy egyszerű szín.” „Eddig nem vettem észre, mennyire szigorú vagyok magammal.” „Ez most nem megjavított, hanem megtartott.” És innentől a változás nem kívül indul, hanem belül. Ez az, amit a LélekrajzOK lehetővé tesz szelíden, játékosan, de meglepően mélyen. Ez az, amiért a LélekrajzOK több, mint egy kreatív gyakorlat: egy megtartó, vizuális tér, ahol a belső világ láthatóvá válik, és ebben a látásban kezdődik a változás.
– És ha már kis csodák. Mikor látod a legnagyobb *„wow-hatást”* egy vállalati tréningen: a vezetők, a csapat vagy az egyének szintjén?
– A „wow-hatást” általában akkor látom, amikor egyszerre történik meg a változás a vezetők, a csapat és az egyének szintjén is. De ha mégis választanom kell, talán az egyéni szinten tapasztalható felismerések és átalakulások indítják el a legerőteljesebb láncreakciót. Amikor egy-egy résztvevő új nézőpontokat kap, magabiztosabbá válik vagy bátrabban vállalja fel önmagát, az inspirálja a csapatdinamikát és végül a vezetői reakciókat is. Így az egyéni fejlődés az, ami a legszélesebb hatást gyakorolja a teljes szervezetre, és igazán beindítja a változást.
– Hogyan csempészed be a művészetet egy Excel-táblákon edzett menedzser mindennapjaiba, anélkül hogy „alternatívának” bélyegezné?
– Egy Excel-táblákon edzett menedzser számára a művészet nem kell, hogy „alternatíva” legyen, hanem egy eszköz a fókusz, az inspiráció megújítására és a belső egyensúly megtalálására. Például egy rövid, kreatív szünet – akár csak néhány perc színes ceruzás vagy tollas rajzolásra – kreatív szabadírásra, spirálmandala rajzolásra egy meeting előtt-után vagy egy egyszerű vizuális napló vezetése is segíthet ellazítani az elmét, új nézőpontokat hozni, és feltölteni az energiahordóikat. Volt egy ügyfelem, aki egy idő után a heti tervezőjébe rajzolt szimbólumokat a feladatok mellé, hogy jobban érezze az adott nap hangulatát és meglepve tapasztalta, hogy így tudatosabban és rugalmasabban reagál a kihívásokra. Egy másik ügyfelem vezetőként kis agyagszobrokat kezdett el készíteni stresszlevezetésként, amit először nagyon távolinak érzett önmagától, de később már maga szervezett munkatársai számára egy közös agyagozós csapatépítőt. A kulcs az, hogy a kreatív eszközök ne különálló, „alternatív” tevékenységként jelenjenek meg, hanem természetes, játékos módon kapcsolódjanak a mindennapi működésünkhöz. Így lesz belőlük támogató szokás, nem kilógó különcködés.
– Coachként sokat adsz másoknak. Mi a saját „Csilla-idő”, ami nélkül nem indul a napod?
– A „Csilla-idő” számomra egy halk, belső pillanat a nap elején, még mielőtt bármi elkezdődne. Egy csésze meleg kávé vagy zöldtea, néhány mély lélegzet, halk zene vagy csak a csend. Néha előveszek egy ecsetet, ceruzát és alkotok, máskor meg csak leülök a naplóm mellé, és csak hagyom, hogy jöjjenek a gondolatok. Ez az idő segít visszatalálni önmagamhoz, hogy ne csak jelen legyek mások számára, hanem valóban jelen is tudjak maradni. Ilyenkor nem kell „tennem” semmit, csak lennem. És ez minden nap egy ajándék.
– Van-e hétköznapi rituáléd – egy séta, egy illat, egy zene –, ami segít lezárni a munkaidőt és áthangolni magad otthonra?
– Igen, van egy kis rituálém, ami segít áthangolódni a nap végén. Amikor befejezem a munkát, először kinyitok egy ablakot, mintha ezzel is kiszellőztetném a nap történéseit. Ezután felteszek egy nyugodt zenét, meggyújtok egy illatos mécsest vagy füstölőt, és néhány percig csak ülök, figyelem a légzésem vagy lassan iszom valami meleget. Gyakran előveszek egy füzetet is, és szabadon kiírom magamból, ami bennem van. Gondolatokat, érzéseket, bármit, ami ott kavarog. Vagy épp színt viszek a napba egy kis festéssel, rajzolással és nem az a cél, hogy „szép” legyen, csak hogy megmozduljon bennem valami. Ez a kis átmenet segít leválni a „dolgozó” énemről, és megérkezni az otthoni térbe – úgy, hogy közben magamat is visszahívom a jelenbe. Egyszerű, de nekem nagyon sokat számít.
– Nézzünk néhány gyors villámkérdést, hogy még jobban megismerjünk: Kutyás, macskás vagy növénysuttogó?
– Növénysuttogó.
– Melyik app nyitódik meg először reggel a telefonodon?
– Reggelente legtöbbször a jegyzetek vagy a Life Napló, ami egy naplóíró app nyílik meg először. Mielőtt beszippantana a világ, szeretek egy-két gondolatot lejegyezni: néha csak egy szót, máskor egy egész mini reflexiót. Olyan ez, mint egy belső ráhangolódás a napra, még csendben, még zavartalanul. Persze néha becsúszik a zene is, ha inkább hangulatból indulok el. De a legszebb reggelek mindig azok, amikor nem mások gondolatai, hanem a sajátjaim fogalmazódnak meg először.
– Kedvenc idézeted, ami most a monitorodra van ragasztva?
– Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogyan gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.” Jiddu Krishnamurti
– Ha egyetlen szóban kellene összefoglalnod a 2025-ös éved fókuszát, mi lenne az?
– Kapcsolódás. 2025-ben nem a több, hanem a mélyebb kapcsolódás, jelenlét és alkotás az, ami igazán hív. A kevesebb, de tartalmasabb pillanatok, beszélgetések és belső felfedezések éve ez számomra.
– És végül zárásképp: Mit szeretnél, ha egy TűsarkakON-olvasó az interjú után azonnal megtenne, akár egy apró kreatív gyakorlat, akár egy lépés a saját karrierje felé?
– Azt szeretném, ha az interjú után megállna egy pillanatra, és elcsendesedne egy percre. Lehunyná a szemét, és megkérdezné magától: „Mi az a kis alkotás ma, ami csak az enyém lehet?” Nem kell nagy dologra gondolni, lehet ez egy szabad körkörös kézmozdulat egy papíron vagy egy szó, egy gondolat a határidőnapló sarkában. És ha még egy apró, belső lépést is tesz a saját vágyai, ötletei, hívásai felé – akár csak gondolatban megfogalmazza őket –, már tett valamit önmagáért. Mert a legnagyobb változások is az ilyen halk, egyszerű, és őszinte pillanatokból indulnak ki.
Fotó: Szakács Domonkos
Stylist neve: VINTANA
