Válassza az Oldal lehetőséget

Elhunyt Donald Sutherland

Elhunyt Donald Sutherland

Elhunyt csütörtökön 88 éves korában Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai ész Miami városában. A halálhírt a színészlegenda szintén színészi pályára lépett fia, közölte a közösségi médiában.

 

„Személyesen úgy vélem, hogy a filmtörté egyik legmeghatározóbb alakja volt” – írta Kiefer Sutherland az X-en. „Nem riadt vissza egyetlen szereptől sem, légyen az jó, rossz, vagy rút. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett és az ember ennél nem kívánhat többet” – tette hozzá.

Donald Sutherland az Atlanti-óceán partján fekvő Saint John városában született, Kanadában. A közeli Bridgewater nevű kisvárosban nőtt fel. Már tizennégy évesen rádiósként dolgozott. A torontói mérnökhallgatójaként lépett be az intézmény színjátszó csoportjába, és az elismerő vélemények hatására döntött úgy, hogy kipróbálja a színészi pályát. A Londoni Zenei és Drámai Akadémia elvégzése után egy skóciai repertoárszínház tagja volt, s kezdett epizódszerepeket kapni televíziós sorozatokban.

A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című horrorfilmben. A világhírnevet azonban Hawkeye Pierce szerepe hozta meg számára Robert Altman című filmjében, amelyben Elliott Goulddal fergeteges párost alkottak.

Hat évtizedes filmes pályafutása során olyan filmekben szerepelt, mint , Az éhezők viadala, a Klute, a Kelly hősei, a Tű a szénakazalban, illetve a négy Oscarral elismert Átlagemberek.

Pályafutása elismeréseként 2017-ben Oscar-életműdíjat kapott. Elnyerte az Emmy-díjat és két Golden Globe-díjat is átvehetett.

Sutherland öt gyermeke közül néhányan szintén színészi pályára léptek, az Emmy- és Golden Globe-díjas Kiefer Sutherlandet jól ismeri a közönség egyebek mellett a vagy című népszerű sorozatokból.

 

Forrás:

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

TűsarkakON magazin

A TűsarkakON egy digitális gardrób, tele inspiráló tartalmakkal, amelyek segítenek újra felfedezni a hagyományos értékek szépségét. Visszahozzuk, ami igazán fontos, a modern élet előnyeivel ötvözve. Légy vagány, okos, stílusos – légy önmagad, TűsarkakON!

Nézd meg ezt is!