Elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színművész, Magyarország érdemes és kiváló művésze, a József Attila Színház örökös tagja. Márciusban lett volna 82 éves. Generációk nőttek fel a hangján, mosolyán, könnyed humorán, most egy egész szakma és közönség búcsúzik tőle.
Színészdinasztia gyermeke
Voith Ágnes 1944. március 17-én született Budapesten. Édesanyja a kétszeres Kossuth-díjas színművésznő, Mészáros Ági, édesapja Voith Lajos gépészmérnök volt. Gyerekkora szó szerint a kulisszák mögött telt, a színház világa számára nem elsősorban csillogást, hanem hétköznapi munkát, fegyelmet és közösséget jelentett.
Az 1956-os forradalom után családja Svájcba, majd Olaszországba került, egy ideig egy firenzei kolostor iskolájába járt, zongorázni tanult, majd hazatérve a budapesti Hámán Kató Leánygimnáziumban érettségizett 1962-ben. A klasszikus polgári „rendes szakma” helyett azonban ő is a színpadot választotta, nemcsak az anyai minta miatt, hanem mert kiderült: pontos ritmusérzéke, kiváló zenei hallása és veleszületett komikai vénája egyszerre teszi alkalmassá prózára, zenésre, vígjátékra.
Felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Várkonyi Zoltán osztályába, olyan évfolyamtársakkal, mint Ujréti László, Huszti Péter, Kránitz Lajos vagy Tahi Tóth László. 1966-ban szerzett diplomát, innentől kezdve közel hat évtizeden át volt folyamatosan jelen a magyar színházi és filmes életben.
A József Attila Színház primadonnája
Pályája első nagy szakasza a József Attila Színházhoz kötődik: 1966-tól 1984-ig volt a társulat tagja. Itt vált a színészgyerekből önálló művésszé, aki már a saját jogán vonzza a közönséget. Könnyed játékstílusa, pontos komikai érzéke miatt hamar a zenés vígjátékok és a modern primadonnaszerepek egyik legfontosabb alakítója lett, de ha kellett, komoly, drámai feladatokat is magabiztosan vitt el.
Később a Thália Színházban, az Arizona Színházban is játszott, majd három évtizeden át szabadúszóként dolgozott. Ez a szabadság számára nem szétesést, hanem sokszínűséget jelentett: vidéki és budapesti színházak között ingázott, vendégként lépett fel, rendezett, tanított.
2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött, ezzel mintegy lezárva a vendégkorszakát. A fiatal kollégák beszámolói szerint az utolsó években is ugyanazzal a kíváncsisággal, munkabírással és humorral vett részt a próbákon, mint pályája elején.
Filmek, sorozatok, televízió
Bár színházi színésznek tartotta magát, a nagyközönség számára sokáig elsősorban televíziós szerepei miatt volt ismerős. A nyolcvanas–kilencvenes évek népszerű sorozataiban – a Linda, a Patika, később a Hungária Kávéház, a Casinó, majd a kétezres években a Szeress most! – különböző karaktereket formált meg, de mindegyikben ugyanaz a könnyed elegancia, pontos időzítés és finom irónia volt felismerhető.
A kamera szerette az arcát, a hangja pedig szinte ráégett egy korszakra: egyszerre volt játékos, nőies, kicsit karcos, önironikus, ez a tónus vitte át a humorát a képernyőn is. A szinkronstúdiókban is sokat dolgozott, bár a közönség kevésbé tudta, mely filmekben hallja, a szakmában viszont pontosan tudták, hogy az egyik legbiztosabb, legkészségesebb hang.
A pandémia idején is aktív maradt: szerepelt a Doktor Balaton című sorozatban, és egy 2021-es interjúban arról beszélt, hogy lélekben „valahol a harmincas éveinél állt meg”, a hangja, lendülete, munkakedve pedig a régiekhez hasonló.
Rendező, tanár, sanzonénekes
Voith Ági nemcsak színészként volt otthon a színpadon. Az évtizedek során egyre többet rendezett – zenés darabokat, vígjátékokat, vizsgaelőadásokat –, és szívesen adta tovább a fiataloknak mindazt, amit a nagy mesterektől tanult.
Erős zenei háttere miatt a sanzon és a dal szerepe is különleges volt az életművében. Koncertesteken, színházi esteken sokszor énekelt, de sosem afféle külön karrierként tekintett erre: számára a dal is szerep volt, történetmesélés, finom színészi munka más eszközökkel. Interjúiban gyakran emlegette, hogy a zene tartja karban a hangját és a lelkét is, és hallgatva őt, az embernek az volt az érzése, hogy ez nem költői túlzás.
Tanárként alapállása az volt, hogy a diákok előtt sosem legendaként akar megjelenni, hanem munkatársként. A próbán – mesélték róla – ugyanúgy beállt melléjük a sorba, ugyanúgy kereste a jelenet megoldását, mint ők. Ez a fajta partneri hozzáállás ritka egy több évtizedes pálya után.
Díjak, elismerések, hely a panteonban
A szakma viszonylag korán elismerte tehetségét: 1980-ban Jászai Mari-díjat kapott, később Magyarország érdemes művésze lett, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntették. 2015-ben Magyarország kiváló művészévé választották, a József Attila Színház pedig örökös tagjává fogadta.
Ezek a címkék egy-egy oklevélre ráírva távolinak tűnhetnek, valójában azonban azt jelzik: egy korszak színházának egyik meghatározó arcáról van szó. Olyan színésznőről, aki nem a nagy botrányokkal, hanem a biztos, minőségi munkával, a mindig színvonalas jelenléttel írta be magát a magyar kultúrtörténetbe.
Magánélet: legendák árnyékában, saját fénnyel
Magánélete is szorosan összefonódott a színházzal. Hosszú ideig élt házasságban Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színésszel; fiuk, Bodrogi Ádám ma a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, tehát a család színházi hagyománya új generációban is tovább él.
Későbbi éveiben Döme Zsolt zeneszerzővel alkotott párt. Interjúiból kirajzolódik: miközben legendás szülők, legendás férj és legendás pályatársak között élt, tudatosan törekedett arra, hogy ne valakinek a lánya, valakinek a felesége legyen, hanem saját jogán is megálljon, és ez maradéktalanul sikerült is.
Fotó: MTVA, Zih Zsolt
