Válassza az Oldal lehetőséget

Ezt a 5 filmet mindenképp érdemes megnézni a magyar film napján

Ezt a 5 filmet mindenképp érdemes megnézni a magyar film napján

Közel 200 magyar filmből válogathatunk a tévék, mozik, streamingszolgáltatók jóvoltából az idei magyar film napján. Április 30-án sok régebbi kedvenc és közelmúltbeli sikerfilm is látható lesz. köztük sok olyan, amit mindenképp érdemes újra, vagy ha eddig elkerült minket, akkor először megnézni.

 

Közéjük tartozik első rendezése, a Csak szex és más semmi (Cinema City vetíti). A rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb romantikus komédiája, amiben Schell Judit, , Csányi Sándor, Seress Zoltán keresi az igaz szerelmet. Féltékenység, félreértések, szenvedély és természetesen a szex sem marad ki a színházi kulisszák közt is játszódó vígjátékból, amit a bemutatója után közel 500 ezren tekintettek meg a mozikban. Most a magyar film napján Dobó Katával együtt nézheti meg a közönség a filmet, aki a vetítés után mesél is a forgatás kulisszatitkairól. Szintén izgalmas mozikalandnak ígérkezik a Gyula vitéz télen-nyáron (Cinema City vetíti) című örökzöld szatíra. Az 1970-ben bemutatott film egy népszerű kalandsorozat, illetve főhőse kacifántos történetén keresztül állított görbe tükröt az akkori társadalom és média elé olyan nagyszerű észek tolmácsolásában, mint Koncz Gábor, Őze Lajos, Kállai Ferenc és Almási Éva. A filmet április 30-án a Filmvilág podcast élő felvételével kísérve lehet a nagyvásznon ingyenesen megtekinteni.

A Macskajáték (a Duna TV vetíti és a Filmión is elérhető) az a hazai filmklasszikus, amit a magyar film napjától függetlenül is bármikor érdemes elővenni, de ebből az alkalomból azt is mondhatnánk, kötelező megnézni. Örkény István azonos című kisregényének adaptációja a két, egymástól már messze élő lánytestvér mindennapjaiba avat be. Leveleiken, telefonbeszélgetéseinken keresztül feltárul a múlt és a jelen, amelyekben a vélt és valós történések állnak össze néha sírós, máskor nevetős pillanatokká. A Cannes-i Filmfesztivál fődíjára és a Legjobb idegennyelvű film kategóriában az Oscar-ért is síkra szálló alkotást az idén 100 éve született Makk Károly rendezte a briliáns alakításokat nyújtó két legendás színésznővel, Bulla Elmával és Dajka Margittal a főszerepben.

neve az 50-es, 60-as években szinte minden magyar rendező noteszében ott lapult. Ha kellett, remekül hozta a drámai hőst, de komédiásként is képes volt bárkit megnevettetni. A mai napig gyakran vetített filmjei, sorozatai, a Liliomfi, a Szent Péter esernyője, Fekete város, A Pál utcai fiúk mellett a magyar film napján az 1959-es csütörtöknek (Magyar Mozi TV vetíti) is érdemes bizalmat szavazni. A kedves, könnyed komédiában az eltűnt papagáj körül bonyolódnak az események és lassan a fél város a madarat keresi. Pécsi Sándor mulatságos beszólásainak, remek helyzetkomikusi ének ezúttal is tanúi lehetünk, míg mellette olyan fantasztikus színészek láthatunk, mint a fiatal Zenthe Ferenc, Garas Dezső, Kibédi Ervin, illetve Fónay Márta, Rajz János.

A Kovács András rendezte Hideg napok (A Filmión ingyenesen lehet most megnézni) a magyar megkerülhetetlen remekműve, ami közel 60 év után sem vesztett semmit mondanivalójából, aktualitásából. Az 1948–1968 közt készült legjobb magyar filmeket tartalmazó Budapesti 12 közé is beválasztott alkotás az 1942-es újvidéki vérengzések eseményein keresztül az egyéni és az egyetemes felelősség kínzó kérdéseivel szembesít. A valódi elítéltek történeteiből, feljegyzéseiből, beszélgetéseiből összeálló, Cseres Tibor által írt dokumentumregény adaptációjában négy egykori katona idézi fel, hogy történt abban a három fagyos napban. Az eltérő nézőpontú elbeszélések során szörnyű titkok kerülnek napvilágra. A főszereplőket Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám és Szilágyi Tibor formálja meg.

A felsorolt filmek mellett rengeteg ínyencség még a nézőkre a magyar film napján, aminek a teljes műsorlistája erre a linkre kattintva érhető el.

A szerzőről

Berényi Flóra

Számomra a színház, a filmek és a művészet világa mindig is több volt egyszerű szórakozásnál: a történetekben rejlő emberi sorsok, érzelmek és üzenetek iránti kíváncsiság hajt nap mint nap. Szenvedéllyel figyelem a mozivásznak, a színházi világ és a hírességek új arcait, és arra törekszem, hogy a TűsarkakON olvasóinak a legfrissebb híreket, háttértörténeteket és inspiráló portrékat hozhassam el – mindig emberközelből. Hiszem, hogy egy jól megírt cikk képes átadni egy film varázsát, egy színész karrierjének ívét vagy egy híresség őszinte pillanatait – és így mi, olvasók is egy kicsit részesei lehetünk ennek a csodás világnak.

TűsarkakON magazin

A TűsarkakON egy digitális gardrób, tele inspiráló tartalmakkal, amelyek segítenek újra felfedezni a hagyományos értékek szépségét. Visszahozzuk, ami igazán fontos, a modern élet előnyeivel ötvözve. Légy vagány, okos, stílusos – légy önmagad, TűsarkakON!

Nézd meg ezt is!