Genetikai kapcsolatokat tártak fel a hunok és a Kárpát-medence lakói között

A hunok eredetéről szóló évszázados vita végére tehet pontot egy nemzetközi kutatócsoport legújabb felfedezése. Az ELTE kutatóinak részvételével zajló HistoGenes projekt eredményei genetikai kapcsolatot mutattak ki Belső-Ázsia és a Kárpát-medence között, igazolva, hogy az európai hunok egyes személyei közvetlen rokonságban álltak az ázsiai Hun Birodalom előkelő rétegével. Az új kutatás ugyanakkor azt is alátámasztja, hogy a hun birodalom lakossága genetikailag rendkívül sokszínű volt, és nem egyetlen, homogén népesség vándorolt be Európába.

A hunok útja a Kárpát-medencéig

A hunok a 370-es években lépték át a Volgát, és rövid időn belül Európa egyik legnagyobb nomád birodalmát hozták létre. Az őket megelőző ázsiai Hun Birodalom azonban már Kr. u. 100 körül felbomlott, így több mint 250 évnyi bizonytalanság övezi a két térség közötti kapcsolatot. A kutatók arra keresték a választ, hogy genetikai adatok révén felderíthető-e az a folyamat, amelynek során a hunok eljutottak Ázsiából a Kárpát-medencébe.

A vizsgálatok során 370 egyén genetikai mintáit elemezték, akik a Kr. e. 2. század és a Kr. u. 6. század között éltek három nagy földrajzi területen: Belső-Ázsiában, Közép-Ázsia különböző régióiban és a Kárpát-medencében. A kutatásban szereplő minták közé 35 újonnan elemzett genetikai adat is bekerült Magyarországról és Kazahsztán keleti részéből. A vizsgálatok során a kutatók összehasonlították a hun kori temetkezések és a helyi szarmata, illetve gepida kultúrához tartozó egyének genetikai állományát.

Genetikai kapcsolatok és mozaikszerű népesség

Az elemzések eredményei szerint a hunok megérkezése után a Kárpát-medencében nem alakult ki jelentős kelet-ázsiai vagy sztyeppei eredetű népesség. Az újonnan érkezettek csupán a népesség mintegy 7 százalékát tették ki, és az ő genetikai örökségük sem egységes: egy sokszínű, több forrásból származó csoport érkezett, amelyben a sztyeppei népek mellett a kaukázusi és közép-ázsiai genetikai örökség is jelen volt.

A kutatás egyik legfontosabb felfedezése, hogy az európai hun korszak néhány személye közvetlen genetikai kapcsolatot mutatott a mongol sztyeppéken eltemetett, magas rangú ázsiai hun személyekkel. Az úgynevezett IBD (identity-by-descent) módszerrel végzett elemzés igazolta, hogy egyes magyarországi személyek közvetlen genetikai rokonságban álltak a késői Hun Birodalom mongóliai elitjével.

Az egyik legismertebb ilyen kapcsolatot egy Budapest-Zuglóban eltemetett férfi és egy Tiszagyendán, valamint Tiszabura-Pusztataskonyon talált női egyének mutatták. Az erdélyi Marosszentgyörgyön és Kecskeméten feltárt temetkezések is kelet-ázsiai vonásokat hordoznak, így egyértelműen kimutatható a kapcsolat a mongóliai hun elit és az európai hunok között.

A hunok öröksége és a gepidák szerepe

A kutatók szerint a hun birodalom lakossága azonban nem egy egységes ázsiai származású népcsoport volt. A genetikai adatok és a régészeti leletek is azt mutatják, hogy a hun társadalom mozaikszerűen épült fel, és számos különböző eredetű népességet foglalt magába. Ez arra utal, hogy a hunok nem egyetlen nagy vándorlás során érkeztek Európába, hanem egy komplex mobilitási és asszimilációs folyamat részeként jelentek meg.

A kutatás továbbá kimutatta, hogy a hunok genetikai öröksége nem tűnt el az európai birodalom bukásával. A keleti genetikai szálak – bár csökkentett mértékben – a hun korszak utáni gepida temetkezésekben is fellelhetők, ami azt jelzi, hogy a hun származású egyének leszármazottai továbbra is a térségben éltek, és beolvadtak a helyi közösségekbe.

A hunok és az avarok eltérő megjelenése

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a hunok Európába érkezése alapvetően eltért az avarok bevándorlásától. Az avarok néhány évvel azután jelentek meg a Kárpát-medencében, hogy belső-ázsiai birodalmukat a türkök elpusztították. Genetikai örökségük sokkal markánsabb és egyértelműbb volt, mivel az avar elit tagjai nagyrészt kelet-ázsiai származásúak voltak.

Ezzel szemben a hunok esetében több generáció telt el a belső-ázsiai birodalom bukása és az európai megjelenésük között. A kutatók szerint ennek következtében a hunok egy sokkal heterogénebb népességgel érkeztek Európába, amelybe számos különböző származású csoportot beolvasztottak. Míg politikai és katonai erejük rövid idő alatt átformálta Európa hatalmi térképét, tényleges genetikai nyomuk viszonylag csekély maradt.

Új távlatok a történeti genetikai kutatásokban

A kutatás nemcsak a hunok eredetével kapcsolatos vitákban hozott áttörést, hanem arra is rávilágított, hogy a legmodernebb genetikai módszerek miként segíthetik a múlt népességeinek pontosabb megértését. A genetikai adatok régészeti és történeti kontextusba helyezésével a kutatók olyan kérdésekre is választ találhatnak, amelyekre korábban nem volt lehetőség.

A HistoGenes projekt által végzett kutatást az Európai Unió Horizont 2020 programja támogatta, és az Európai Kutatási Tanács (ERC) finanszírozta. Az eredmények, amelyek a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című folyóiratban jelentek meg, jelentős előrelépést jelentenek a hunok eredetének és európai történetének megértésében.