
Gerincsérv = műtét? Nem feltétlenül!

„Gerincsérvem van” – hangzik el gyakran egy MRI-eredmény után, és vele együtt jön a pánik: „Most akkor jön a műtét?” A válasz: nem feltétlenül. Sőt, a legtöbb esetben nem ez az első lépés, még akkor sem, ha épp úgy érzed, hogy mozdulni sem tudsz a fájdalomtól.
A gerincünk zseniálisan összerakott szerkezet – ha lehetőséget kap, képes regenerálódni. Ehhez viszont tudni kell, mit mikor lehet – és mit nem szabad – csinálni. Ha te is azt hallottad, hogy „csak a szike segít”, akkor tarts velünk, mert van néhány jó hírünk!
Mi is az a gerincsérv, és miért nem az ördögtől való?
A gerincsérv vagy porckorongsérv nem más, mint amikor a porckorong belső anyaga – ami alapvetően egy zselés, párnaként működő rész – kitüremkedik vagy kiboltosul, és nyomhatja a környező idegeket. Ez okozza a klasszikus tüneteket: éles fájdalom, zsibbadás, gyengeség, mozgáskorlátozottság.
De figyelj: egy ilyen kiboltosulás nem mindig jár tünetekkel, sőt – sok embernél úgy van jelen, hogy észre sem veszik. Akkor válik problémává, ha nyomja az ideget vagy gyulladást vált ki. A jó hír viszont, hogy a test nagyon sok esetben képes ezt a helyzetet kezelni, főleg, ha szakszerű segítséget kap.
Tehát egy MRI nem ítélet, csak egy kiindulópont. A kérdés az, hogyan tovább?
A műtét előtti lehetőségek – mi minden segíthet?
A gerincsérv konzervatív (nem műtéti) kezelése meglepően hatékony lehet. Egy jó gyógytornász például képes újraprogramozni a test mozgásmintáit, megerősíteni a stabilizáló izmokat (helló, core!) és fokozatosan csökkenteni a nyomást a problémás területről.
A kezelések során alkalmazhatnak McKenzie terápiát, manuálterápiát, idegmobilizációt, különféle fascia technikákat – mindegyik célja ugyanaz: fájdalomcsökkentés és a test regenerációs folyamatainak beindítása. És nem, nem arról van szó, hogy „egy kis torna majd megoldja” – hanem célzott, tudatos, testre szabott munka folyik, amit szakértő vezet.
Fontos: a mozdulatlanság csak rövid távon segít. Ha hetekig kíméled magad, az izmok leépülnek, az idegrendszer érzékenyebbé válik, és könnyebben visszaesel. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a gyógytornát időben elkezdd – a legtöbbször ez a legjobb „fájdalomcsillapító”.
Mikor kell mégis műtét? És mit jelent ez?
Vannak olyan esetek, amikor a műtét elkerülhetetlen – például, ha a sérv súlyosan nyomja az ideget és izombénulást, súlyos inkontinenciát vagy más komoly funkcióvesztést okoz. Ilyenkor időfaktor is van – a műtét azonnali tehermentesítést jelenthet.
De! A gerincsérves esetek több mint 80%-át nem kell műteni. A titok abban rejlik, hogy időben és megfelelő szakemberhez fordulj. A műtét soha nem lehet az első lépés – hanem a végső megoldás, ha más már nem hozott eredményt. És még ekkor is érdemes gyógytornával készülni rá – és utána is ezzel visszatérni az élethez.
Szóval mielőtt belevetnéd magad a legközelebbi idegsebészet fórumába: lépj egyet hátra, és gondolkodj el a konzervatív lehetőségeken is.
Szakértői segítséget keresel? Jó helyen jársz!
A cikk alatt megtalálod azon gyógytornászokat, mozgásterapeutákat és rehabilitációs szakembereket, akiknek nagy tapasztalata van a maguk szakterületén – vannak, akik kifejezetten a gerincproblémák specialistái -, így bátran fordulhatsz hozzájuk.
De ha most nem is találod meg a számodra megfelelő vagy lakóhelyedhez közeli szakembert, ne aggódj: a cikksorozat többi részében további ajánlásokat olvashatsz, így nagy eséllyel rátalálsz arra a profira, akivel visszanyerheted a fájdalommentes mozgás örömét.
Szabó Johanna, gyógytornász-fizioterapeuta – Budapest, 14. kerület
Szabó Johanna vagyok, gyógytornász-fizioterapeuta és csoportos fitnesz instruktor. A mozgás és az aktív életmód mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Gyógytornászként jelenleg az állami egészségügyben dolgozom, ahol főként az idősebb korosztály rehabilitációjában veszek részt. A mindennapokban pácienseim körében azt tapasztalom, hogy aki tevékenyen, mozgásban gazdagon töltötte az életét, mind fizikailag, mind szellemileg tovább tud minőségi időskort élni. Csoportos fitnesz instruktorként a munkanapjaim másik részében középiskolás, egyetemista, fiatal felnőtt és középkorú vendégeimnek igyekszem átadni a mozgás örömét csoportos alakformáló és gerinctréning óráimon a Sugár Fitneszben Budapesten.
Pályakezdő fiatal felnőttként tisztában vagyok vele és saját bőrömön nap, mint nap én is megtapasztalom, hogy mennyire nehéz feladat az élet minden területén helyt állni, jól teljesíteni és emellett figyelmet fordítani az egészséges életmódra, a táplálkozásra, a sport beiktatására, a megfelelő mennyiségű alvásra, pihenésre és a stresszkezelésre.
Csoportos óráimon legfőbb célom, hogy olyan légkört tudjak teremteni, ahol a vendégeim jól érzik magukat, egy órára el tudják engedni az adott nap problémáit és meg tudják tapasztalni, hogy milyen sok pozitív hatással tud lenni szervezetükre a rendszeres edzés. Igyekszem változatos eszközökkel és gyakorlatokkal színessé varázsolni az óráimat úgy, hogy minden alkalom jelentsen egy kis kihívást, ugyanakkor sikerélménnyel is szolgáljon és mindenki kellemesen elfáradva, mégis feltöltődve fejezze be az órát. Abban szeretnék segíteni, hogy a testmozgás ne egy kötelező mumusként legyen az emberek fejében, hanem egy olyan eszközként, ami segít egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb életet élni.

Szabó Johanna, gyógytornász-fizioterapeuta – Budapest, 14. kerület
Horváth Vivien, mozgásterapeuta és személyi edző – Budapest, 9. kerület
Horváth Vivien vagyok, mozgásterapeuta és személyi edző. A mozgás iránti szeretetem már gyermekkoromban kialakult, a tánc világán keresztül, és azóta is meghatározza az életemet. Közel húsz éve dolgozom testközelben az emberekkel, és miközben az edzés világa mindig is közel állt hozzám, az igazi hivatásomat akkor találtam meg, amikor megismerkedtem a rehabilitációval és a test holisztikus szemléletével. Mára abban segítek a hozzám fordulóknak, hogy újra fájdalommentesen és örömmel mozogjanak, függetlenül attól, hogy egy régi sérülés, egy műtét utáni állapot vagy éppen egy irodai ülőmunka okozta mozgásszervi panasz nehezíti meg a hétköznapjaikat.
Hiszem, hogy a test és a lélek nem választható külön egymástól, ezért minden vendégemet egész emberként látom. Egy-egy derékfájdalom mögött sokszor nemcsak fizikai, hanem belső szervi, érzelmi vagy mentális feszültség is meghúzódhat. Éppen ezért az általam alkalmazott terápiák – mint például a fascia technikák, viscerális kezelések, nyirokterápia vagy hegkezelés – nemcsak a tüneteket célozzák, hanem az okok feltárását is szolgálják. Minden kezelés előtt komplex állapotfelmérést végzek, hogy személyre szabottan, a lehető legnagyobb hatékonysággal dolgozhassunk együtt. A munka azonban nem ér véget a kezelőágyon – mindenki számára otthon is végezhető gyakorlatokat állítok össze, mert a tartós eredményhez elengedhetetlen a rendszeres, tudatos mozgás.
Rendelőmet Budapesten, a IX. kerületben alakítottam ki, ahol nyugodt, biztonságos környezetben várom a hozzám fordulókat. Oktatóként is aktívan részt veszek a mozgáskultúra fejlesztésében: immár ötödik éve tanítom a preventív mozgástechnikákat az Art Edzőképzés keretein belül. Folyamatosan képzem magam, hogy mindig a legkorszerűbb módszerekkel segíthessek. Ha úgy érzed, eljött az idő, hogy újra fájdalom nélkül mozogj, visszanyerd az energikusságod és javítsd az életminőséged, szívesen segítek neked is ezen az úton.

Horváth Vivien, mozgásterapeuta és személyi edző – Budapest, 9. kerület
Rózsa Szilveszter, gyógymasszőr – Keszthely
15 éve kezdtem a pályafutásomat gyógymasszőrként, és azóta rengeteg páciens fordult meg a kezeim alatt – sokféle betegséggel, fájdalommal, krónikus vagy akut problémákkal. A kezdeti időszakban sokszor éreztem azt, hogy tanácstalanul állok egy-egy komolyabb esettel szemben, és nem tudtam pontosan, hogyan segíthetnék hatékonyan. Ez az érzés azonban nem elbizonytalanított, hanem arra ösztönzött, hogy egyre mélyebbre ássam magam a szakmába, és folyamatosan képezzem magam. Az volt a célom, hogy valóban hasznos és hosszú távú megoldásokat kínáljak azoknak az embereknek, akik már végigjárták az orvosi rendelőket, mégsem kaptak kielégítő választ a panaszaikra. A legtöbben összetettebb, soktényezős problémákkal keresnek meg, és én igyekszem minden tudásomat mozgósítani, hogy segíthessek.
Az évek során egyértelművé vált számomra, hogy a legnagyobb eredményt a fasciák mobilizálásával érhetem el. Ez egy rendkívül gyors és hatékony technika, amelyet a különböző, korábban elsajátított módszereimmel kombinálok. A test állapotát azonban nem lehet csak fizikai oldalról szemlélni. A mindennapi stressz, az alvászavarok, a helytelen táplálkozás és a mozgáshiány mind-mind hozzájárulnak a fájdalomküszöb csökkenéséhez és a problémák elmélyüléséhez. Ezért hiszem, hogy a test és a lélek egyensúlyának visszaállítása nélkül nem lehet tartós javulást elérni. A kezeléseim során nemcsak testi szinten dolgozom, hanem abban is segítek, hogy a vendégeim tudatosabbá váljanak saját állapotukkal kapcsolatban. Azt szeretném, ha ők is tennének magukért – hiszen a közös munka akkor lehet igazán eredményes. Számomra minden kezelés egy tanulási folyamat is, mert a páciensek történetei, testi-lelki állapota engem is alakít, fejleszt.
Mostanra egy saját, új üzletben dolgozom, amit alig fél éve nyitottam meg, és már most érzem, hogy óriási szükség van erre a munkára. Az új hely új lendületet is adott, megerősített abban, hogy jó úton járok. Vendégeim nemcsak megkönnyebbülve, hanem sokszor teljesen megváltozott életminőséggel távoznak, hiszen együtt valódi és tartós javulást tudunk elérni. A közeljövőben szeretném a hangterápiát is beépíteni a kezelésekbe, hogy még teljesebb, mélyebb szinten tudjak segíteni. A cél továbbra is ugyanaz: valódi változást hozni a fájdalommal küzdők életébe.

Rózsa Szilveszter, gyógymasszőr – Keszthely
Liget Mozgásterápiás Centrum, gyógytorna – Budapest, 17. kerület
A Liget Mozgásterápiás Centrum közel 10 éve működik Budapest XVII. kerület, családi házas övezetében. Centrumunkban jelenleg 6 kiválóan felkészült, munkájuk iránt elhivatott gyógytornászdolgozik. Célunk a hozzánk forduló vendégek szakszerű, személyre szabott kezelése, amihez szakembereink széles körű képzettsége biztosítja a hátteret. Gyógytornászaink elsősorban, de nem kizárólag manuálterápiás módszerekkel dolgoznak, az emberi testet és a jelentkező panaszokat holisztikus módon vizsgálják, az összefüggéseket keresik és ebben a szemléletben is kezelnek. Ezen munkamódszer alapján született szlogenünk is, „mi belemegyünk a részletekbe”.
A mozgásszervi panaszok teljes spektrumán tevékenykedünk, célunk a mielőbbi fájdalomcsillapítás, de a teljes terápiás folyamat végcélja, egy olyan állapot létrehozása és stabilizálása, amely a vendégünk szabad és fájdalommentes mozgását szolgálja. A teljes terápiás folyamat egy közös munka páciensünkkel, sokat kérdezünk, mindig tervezünk, hogy mihamarabb elérjük a kívánt eredményt. Az ilyen jellegű terápiás tevékenység egy hosszabb folyamat, amelyben kölcsönösen megismerjük egymást. Törekszünk is a közvetlen kapcsolat kialakítására, hiszen a jó kapcsolat, amely elsősorban a bizalmon alapul, támogatja a gyógyulási folyamatot. A cél érdekében a leghasznosabb eszközöket, ill. módszereket alkalmazzuk, ezek közül a legfontosabbak; manuálterápia, FDM, flossing, McKenzie terápia, állkapocs ízületi terápia, aktív gyógytorna, hegkezelés, kineziológiai tapasz, vagus terápia.
A közeljövőben egy új terápiás terület felé tervezünk nyitni, ez pedig a kismedencei panaszok terápiája. Ide tartozik mindazon panaszok kezelése, amelyek egyrészről nőtársaink intim, féltve őrzött panaszai (kismedencei fájdalmak, inkontinencia, kismedencei szervsüllyedés) másrészről a szülés utáni, ill. kismedencei műtétek utáni fizioterápia területei.

Liget Mozgásterápiás Centrum, gyógytorna – Budapest, 17. kerület
Dobsonyi Dorka, jógaoktató, légzésterapeuta és edző – Budapest és online
Dobsonyi Dorka vagyok, 6 éve foglalkozom jógaoktatással, sportrehabilitációval, légzésterápiával. Az időm nagy részét szeretem a szabadban, és mozgással tölteni. Mosoly, kaland, szeretet, felfedezés, szabadság, ami többnyire jellemez. Nagyon tudok lelkesedni az élet apró, egyszerű
dolgaiért. Jógaoktató, légzésterapeuta és edző vagyok. Szeretek adni, a jógaóráimmal testet-lelket gyógyítani, és nagyon szeretek új dolgokat tanulni, majd ezeket továbbadni, azoknak, akikkel keresztezzük egymás útját.
Sportrehabilitációval, kinesio tape ragasztással, triggerpont masszázzsal is foglalkozom. Szeretem először 100%-ig kitapasztalni, megtanulni a dolgokat, amikben elkezdek tevékenykedni, hogy biztos legyek magamban, és abban, hogy ez jó irányba viszi az emberek életét. Elképesztően jó érzés látni/tapasztalni a folyamatot, ahogy a sérültből gyógyult lesz. Mivel a lelkünk kihat a testünkre, ezáltal elkerülhetetlen számomra, hogy egy ilyen kezelési folyamatot más szemléletmóddal közelítsek meg. Holisztikusan, intuitívan nézem, kezelem a vendégeket.
Mint, ahogy mindenhez intuitívan állok az életemben, úgy a jógaoktatásban is. Minden órámnak van egy kerete, legyen szó privát vagy csoportos óráról. Minden órát egy kellemes relaxációval zárunk, akár edzésről, akár jógáról van szó.
A misszióm az, hogy gyógyítsak testet, lelket, hogy örömet, szeretetet vigyek az emberek életébe. Az életemet az egyszerűség, öröm jellemzi. Nem szeretek birtokolni semmit, így nagyon kevés tárgyi dolog vesz körül. A fókuszomat többnyire befelé irányítom, hogy azt az energiát, ami
bennem van, meg tudjam osztani másokkal, hogy mindenki megtapasztalja a benne rejlő fényt, szeretetet.

Dobsonyi Dorka, jógaoktató, légzésterapeuta és edző – Budapest és online
Makai Gabriella gyógytornász, manuálterapeuta – Békéscsaba
Makai Gabriella gyógytornász, manuálterapeuta, komplex mozgásszervi rehabilitációs terapeuta vagyok. Számomra elsődleges, hogy a hozzám fordulók célzott és megfelelő segítséget kapjanak a mozgásszervi problémáikra, panaszaikra. Ez volt mindig is a fő motivációm és a hajtóerőm, hogy folyamatosan képezzem magam. Szenvedélyem a szakmám, a hivatásom. Szeretem egyben látni a hozzám érkező pácienst, viszont nagy érdeklődéssel mélyülök el egy-egy terület problémakörében is, hogy a legalaposabb vizsgálattal és kezeléssel az optimális megoldást nyújtsam. A szakmai ismeretek mellett azonban nagy hangsúlyt fektetek a betegeim pszichés támogatására is, hiszen sokszor társul a mozgásszervi panaszhoz valamilyen lelki eredetű elakadás is. Természetesen a kezelések alatt maradok a mozgásterápia módszereinél, viszont sokszor az empatikus hozzáállás és pszichés támogatás nélkülözhetetlen a siker érdekében.
Alapvetően a mozgásszervi rehabilitáció az én világom, ami még így is egy rendkívül széleskörű szakterület. Foglalkozom tartásjavítással, a teljes gerinc és végtagok ízületi és izombántalmainak kezelésével. Gyermekeknél lúdtalp és gerincferdülés helyreállításával. Hibás mozgásminták újraprogramozásával, valamint célzott sportrehabilitációval. Emellett foglalkozom a belső szervek funkcionáis mozgás elakadásaival, amikor kívülről tudunk támogatólag hatni a szervek normális működésére. Ez egy nagyon izgalmas és hasznos módszer. Számos belgyógyászati probléma kiegészítője tud lenni a viscerális terápia. Lényegesnek tartom a női egészség megtámogatását is, kifejezetten a szülés és császármetszés utáni állapotokban nagy segítség a medencefenék rehabilitációja. Pl: a császáros heg célzott kezelése, a törzs- és gátizmok fókuszált visszaerősítése.
Nagy hangsúlyt fektetek az alapos mozgásvizsgálatra és a feltárt eltérések részletes megbeszélésére. Kifejezetten fontosnak tartom, hogy akivel együtt dolgozom, megértse a problémák hátterében meghúzódó eltérések kialakulásának okait. Hiszen, ha megértjük mi vezetett a panaszhoz, könnyebben tudunk rajta változtatni és így hamarabb lesznek tartósan jó eredményeink. Szívügyem a betegedukáció, akkor vagyok igazán elégedett, ha a pácinesem is az.

Makai Gabriella gyógytornász, manuálterapeuta – Békéscsaba
Czékmány Edina, gyógytornász, humánkineziológus – Budapest, 3. kerület
Czékmány Edina vagyok, gyógytornász és humánkineziológus, több mint húsz éve segítem pácienseimet a mozgásszervi problémák megelőzésében és kezelésében. Munkám során holisztikus szemléletet alkalmazok, hiszen hiszem, hogy az emberi test egy egységes, egymással összefüggő rendszerként működik. Az utóbbi években sajnos azt tapasztalom, hogy a mozgásszervi problémák egyre fiatalabb korosztályt érintenek. Ennek fő oka a modern, ülő életmód, amely számos kedvezőtlen hatással van az izomzatra és az ízületekre. Az ülőmunka és a képernyő előtt töltött hosszú órák miatt a testtartás megváltozik: a fej előre helyeződik, a vállak beesnek, a gerinc görbül, az izomegyensúly felborul. Ez nemcsak esztétikai kérdés, hanem idővel súlyos fájdalmakhoz, akár gerincsérvhez is vezethet.
A legfontosabb, amit tehetünk, az a megelőzés. Már az is sokat segíthet, ha óránként legalább tíz percre felállunk és átmozgatjuk a testünket. A megfelelő munkakörnyezet kialakítása, az ergonomikus bútorok, a képernyő helyes elhelyezése szintén elengedhetetlen. Emellett ajánlott legalább heti három alkalommal intenzív, kardio mozgásformát végezni – persze mindig az egyéni állapothoz és adottságokhoz igazítva. A rendszeres mozgás nemcsak az izomtónust javítja, hanem segít a testsúly optimalizálásában is, aminek ízületvédő szerepe is van. A már kialakult problémák esetén pedig mindig szakemberhez kell fordulni – gyógytornászhoz vagy manuálterapeutához –, hiszen ezek a kezelések csak megfelelő tudással lehetnek hatékonyak és biztonságosak.
Különösen fontosnak tartom a menopauza körüli időszakban a nők támogatását, hiszen ekkor kiemelten fontos a csontsűrűség megőrzése, a csontritkulás megelőzése. Ilyenkor a kis súllyal végzett edzések és a napi séta már önmagukban is sokat tehetnek az egészségért. A masszázs kiegészítő eszköz lehet, de önmagában nem nyújt hosszú távú megoldást. A cél mindig a testtartás javítása, a megfelelő izomtónus elérése és fenntartása. Hiszem, hogy a tudatos mozgás, a rendszeresen végzett, személyre szabott gyakorlatok a legjobb út az egészséges élethez. Mottóm: „A mozgás nagyon sokféle gyógyszert helyettesít, de semmilyen gyógyszer nem helyettesíti a mozgást.”

Czékmány Edina, gyógytornász, humánkineziológus – Budapest, 3. kerület
További cikkek a témában: