
Higiénia, biztonság és profizmus a stúdióban – így dolgoznak a minőségi tetoválóstúdiók

Egy tetoválás vagy piercing nem csupán művészi folyamat – orvosi pontosságot, higiéniai alaposságot és emberi figyelmet is igényel. A bőrrel dolgozni bizalmi pozíció. Egy igazán igényes szakember tudja ezt, és ennek megfelelően alakítja ki a stúdióját, a munkamódszerét és a vendéggel való kapcsolatát is. A következőkben végigvesszük, mitől lesz egy tetováló- vagy piercingstúdió valóban biztonságos, professzionális – és mi az, amire vendégként érdemes odafigyelned.
A bizalom nem érzés – hanem rendszer
A tetoválás vagy piercing során a bőrt megsértik, vagyis a szervezet nyílt, fertőzésveszélynek kitett állapotba kerül. Ez nem probléma – ha a megfelelő környezetben, szabályozott, steril körülmények között történik. A bizalom tehát nem abból fakad, hogy „tisztának tűnik” a hely, vagy „rendes a művész”, hanem abból, hogy a stúdió működése átlátható, következetes, dokumentált és szabályozott.
Egy minőségi stúdióban minden mozdulat mögött protokoll áll: mit mivel fertőtlenítenek, mikor cserélnek eszközt, hogyan tárolják az ékszereket vagy a tintákat, mikor mit bontanak ki a vendég előtt. Ezek nem kedvességi gesztusok – hanem alapvető biztonsági lépések. És aki ezeket nem veszi komolyan, az nem dolgozik tisztelettel sem a szakma, sem a vendég felé.
Milyen egy valóban higiénikus környezet?
A belépés pillanatától érezhető, ha egy stúdióban a tisztaság nem csak dekoráció. Egy igényes helyiség:
- átláthatóan rendezett, nincs zsúfoltság, sem „megtűrt rendetlenség”,
- kizárólag fertőtleníthető felületeket használ a munkaterületen (üveg, fém, műanyag – semmi textil),
- nincsenek személyes tárgyak vagy italok a kezelési térben,
- elérhető helyen van kézfertőtlenítő, és a művész minden egyes új munkamenethez új kesztyűt húz,
- a tűket, ékszereket, festékeket zárt, steril csomagolásban bontják ki a vendég előtt.
A művész – akár tetovál, akár szúr – munkaközben nem nyúl telefonhoz, személyes tárgyhoz vagy más vendéghez. Ha mégis el kell hagynia a pozícióját, új kesztyűt vesz fel, újra fertőtlenít.
Ha mindez számodra soknak vagy „túlzónak” tűnik, jusson eszedbe: ez nem extra, hanem a minimum. A tested, az egészséged – és a jövőbeni megjelenésed – múlik rajta.
Nem mindegy, mivel dolgoznak: eszközök, festékek, ékszerek
Az igényes munka sosem kezdődhet el bizonytalan eredetű anyagokkal. A minőségi stúdiók:
- ellenőrzött, európai vagy amerikai gyártású festékeket használnak,
- minden tűt, fúvókát, műanyag alkatrészt egyszer használatos, steril csomagolásból vesznek ki,
- piercingnél implantátum minőségű titánt, valódi aranyat vagy más biokompatibilis anyagokat használnak,
- és minden eszközt – amely nem egyszer használatos – sterilizálnak.
A szakember soha nem készít piercinget „sebészeti acélból” úgy, hogy nem tudja pontosan az összetételét (sok ember allergiás lehet a nikkelre), és nem alkalmaz régi, „bejáratott” festéket, amelyet nem tároltak megfelelően.
Vendégként teljes jogod van rákérdezni: milyen festéket használnak, milyen típusú ékszert kapsz, honnan származik az eszközpark. Egy jó szakember örömmel válaszol, mert tisztában van vele, hogy a transzparencia bizalmat épít.
Utóápolás – nem a vendég dolga egyedül
Egy igazán jó művész nem enged úgy el, hogy ne kapnál részletes, írásos vagy szóban elmondott információt a gyógyulásról. A tetoválás után az első néhány nap kritikus – a megfelelő mosás, krémezés, fedés sokat számít. Ugyanez piercing esetén is igaz, sőt: ott akár hetekig vagy hónapokig is figyelned kell a fertőtlenítésre, mozgás minimalizálására, ékszercsere időzítésére.
Egy jó szakember nem hárítja rád a felelősséget, hanem segít. Elmondja, mit tegyél, és mit kerülj el (pl. szauna, medence, smink, kozmetikumok), mikor érdemes visszajönni kontrollra, és mikor fordulj orvoshoz, ha valami nem stimmel. Nem az a cél, hogy „letudja” a munkát, hanem hogy a végeredmény valóban szép és egészséges legyen – még hetek múlva is.
A profizmus atmoszférája – amit nem lehet hamisítani
A legprofibb stúdiókban van valami, amit nehéz definiálni – egyfajta nyugalom, magabiztosság, átgondoltság. Nem siettetnek, nem kapkodnak, nem bagatellizálnak el kérdéseket. A művész koncentrál, jelen van, és figyel rád. Ez nem csupán szakmai kérdés, hanem hozzáállás.
A profizmus nem csillogásban, hanem a részletekben mutatkozik meg: a hangnemben, a gesztusokban, abban, hogy mennyire tisztelnek téged vendégként, nőként, emberként. És ez az, amitől valóban jó élmény lesz a tested díszítése – és nem egy túlélendő beavatkozás.
Ajánlott művészek, akik a minőséget képviselik
Ha olyan szakembert keresel, aki nemcsak tehetséges, hanem valóban profi – aki a művészetet kéz a kézben kezeli a higiéniával, a figyelemmel és a bizalommal –, akkor az alábbi ajánlásaink neked szólnak.
Ebben a részben is olyan tetoválóművészeket és piercereket mutatunk be, akik munkájuk során nap mint nap azt az elvet követik, hogy a bőrrel való munka mindig felelősség. A környezetük steril, a munkamódszerük átgondolt, a hozzáállásuk pedig minden szempontból igényes.
📍 Ha most nem találod meg köztük a hozzád közel dolgozó szakembert, ne feledd:
👉 a cikksorozat következő részeiben újabb ajánlásokkal jövünk – így hamarosan te is megtalálod azt a művészt, akire nyugodt szívvel bízhatod a tested, az ékszert vagy a mintát, ami a történetedet viseli majd.
Csider Ádám – Túrkeve
Idén 2025 nyarán lesz 12 éve, hogy elkezdtem tetoválással foglalkozni. Nagyon szeretem ezt a szakmát és ezt a művészeti formát, amit sok kreatív vizuális formával lehet kifejezni. Rengeteg inspirációt és élményt lehet belőle nap mint nap meríteni és ma már nagyon sok tehetséges művészt lehet találni a tetoválók köreiben.
Túrkevén szülővárosomban tevékenykedem saját tetováló szalonomban. Előző évben 2024-ben vettem részt elsőnek tetováló rendezvényen, ahol közel 100 tetováló vett részt és mérettette meg magát. A VI. Debreceni Tetováló Expón III. helyezést értem el New School kategóriában, aminek a mai napig nagyon örülök. Tervező grafikusművészként sok kiállításon vettem már részt és szuper eredményeket értem már el, így a tetoválás világában is könnyebben, lendületesebben tudok felkészülni egy-egy tetoválásra.
Általában a vendég kérése alapján tervezem meg a tetoválásokat, így készül belőle egy egyedi minta és egy professzionális tetoválás. Akik konkrét mintával érkeznek hozzám, amit mindig igyekszek az adott vendég stílusára és személyiségére alakítani. Szoktam tervezni saját mintákat is, amikből szabadon lehet választani. Fontosnak tartom a tetoválás előtti konzultációt és a tervezési folyamatot, hogy minél jobban eltaláljam a vendégem egyéniségét és a hozzá illő, általa megálmodott képi világot. Egyébként egy türelmes, kedves, motivált ember vagyok, aki szeret beszélgetni és megismerni a hozzá érkező vendéget.

Csider Ádám – Túrkeve
Borsi János | Jason Tattoo – Kisújszállás
Borsi János vagyok, Kisújszálláson tetoválok immáron 7 éve. Maga a tetoválás már több mint 10 éve az életem része, ebben az időben adták a különböző tetováló sorozatokat a televízióban és talán a hatása miatt is kezdtem el tetoválni. A rajzolás és alkotás már gyerekkorom óta az életem része. Mindig szerettem alkotni, legyen az egy festmény, tetoválás vagy akár barkácsolás. Amire a leginkább büszke vagyok, az talán az, hogy a tetoválás minden csínját-bínját magam sajátítottam el.
Akik az első tetoválásuk terveivel érkeznek hozzám, mindig nyugtalanabbak, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a vendégeim az itt töltött idejüket örömmel töltsék el. Ebben minden segítséget megkapnak tőlem. Az elsőszámú szempont a vendégeim elégedettsége. Mindig törekszem az egyediségre. Szerencsére a véleményemet figyelembe szokták venni, és a legkisebb tetoválásokba is bele lehet csempészni egy kis egyediséget. Szinte minden stílusban volt már szerencsém alkotni, viszont a kedvenceim a fekete-szürke tetoválások elkészítése, de a kisebb minimalista tetoválásokat is szívesen készítem.
Ha valaki nálam szeretné elkészíttetni a tetoválását, fel tud keresni telefonon vagy Facebook-oldalaim egyikén. Mindig előre egyeztetett időpontban készülnek el a tetoválások. Lehetőséget kínálok ajándékutalvány vásárlására is.

Borsi János | Jason Tattoo – Kisújszállás
Dorkó Alexandra | Alexa Nails köröm- és piercing szalon – Bükkszenterzsébet
Dorkó Alexandra vagyok. Jelenleg egy kis településen, Bükkszenterzsébeten dolgozom az Erzsébeti Malomudvarban, Heves megyében. Piercerként 2022. év óta dolgozom, melyet egy kiváló szakembertől/oktatótól sajátíthattam el. Szolgáltatásaim közé tartozik a piercingszúrás, microdermal, füllyukasztás, mindemellett kéz- és lábápoló, műkörömépítő (is) vagyok. Vendégeim elégedettsége a legfontosabb számomra, igyekszem minden igényüknek eleget tenni, így számomra a folyamatos továbbképzés, önfejlesztés, az újabbnál újabb trendek elsajátítása elengedhetetlen.
Nőként úgy tapasztalom, hogy az emberek látnak bennem valamit, ami nyitottá teszi őket felém, mivel nemcsak az adott kérésüknek teszek eleget, nemcsak egy ékszert kapnak tőlem, hanem meghallgatom őket. Gyakran személyes gondolataikat (bánatukat, örömüket, mindennapjaikat) is megosztják velem. A szakmám bizalomra épül. És ezzel nem szabad visszaélni.
Szolgáltatásnyújtás során minden alkalommal tájékoztatom vendégeimet arról, mik azok, amikre ügyelniük kell az ékszer behelyezése után. Míg el nem sajátítottam ezt a szakmát, én magam is szúrattattam piercingeket magamnak piercereknél, de szinte minden alkalommal, minden kért ékszer behelyezése után saját magamnak kellett rájönnöm mindenre, mert nem kaptam kellő tájékoztatást és ez többször is elég kellemetlen helyzetbe, felesleges fájdalomérzetbe sodort. Ebből okulva én általában többet beszélek a kelleténél.😁 Mindenkinek elmondom a saját tapasztalataimat, mire kell figyelniük, mit csinálhatnak és mi az, ami tilos. Általában egy ékszer behelyezése – mindenféle megbeszéléssel, ékszerválasztással – együtt 10-15 percnek kellene lennie, de számomra fontos a kellő tájékoztatás, így van, hogy ez jóval több lesz. Piercernek lenni felelősségteljes, komoly feladat, nem szabad félvállról venni.

Dorkó Alexandra | Alexa Nails köröm- és piercing szalon – Bükkszenterzsébet
Rácz-Nagy Barnabás | Barnus Piercing és Microdermal Stúdió – Mátészalka, Nyíregyháza
Rácz-Nagy Barnabás vagyok, Barnus. Férj és 2 csodálatos gyerek apukája. Barnus Piercing és Microdermal Stúdió alapítója. 6 éve szereztem az oklevelemet divatpiercingből, 3 éve pedig kiegészítettem tudásom akupunktúra piercingek szúrásával is.
Úgy gondolom, hogy a piercing hasonlóan a tetováláshoz nagyon jó eszköz az emberek számára az önkifejezésre. Azzal, hogy az akupunktúrával bővítettem szolgáltatásom, már nemcsak esztétikai, hanem egészség célzatú értéket is tudok közvetíteni a vendégeimnek. A BPMS Facebook oldalán a rengeteg vendégi visszajelzés magáért beszél az akupunktúra piercingekről.
Nemcsak munkának, hanem hivatásnak is tekintem azt, amit csinálok. Gyerekkorom óta mindig is célom volt embereknek értéket közvetíteni, jól kommunikálni, minél több emberrel megszerettetni magam, úgy érzem, hogy ez a vállalkozásomban is maximálisan sikerült.
Mátészalkán már 6 éve elérnek a vendégek, idén márciustól pedig már Nyíregyházán is megtalálhatnak, a Szarvas utca 14. szám alatti Supernatural Tattoo-ban.

Rácz-Nagy Barnabás | Barnus Piercing és Microdermal Stúdió – Mátészalka, Nyíregyháza
Mihályi-Papp Beatrix | ArTrix Tattoo – Budapest
A nevem Mihályi-Papp Beatrix, és Budapesten dolgozom immáron 8. éve, mint tetováló művész, ebből 7. éve a saját kis tetováló stúdiómban kreatívkodom.
Mindig is érdekeltek a művészetek, amióta az eszemet tudom, így művészeti iskolába jártam, ahol grafikusként kezdtem tanulni, majd dekoratőr és lakberendező szakon tanultam tovább. Ezen szakmák elvégzése óta a kozmetikus szakot is elvégeztem, valamint egy sminktetováló tanfolyamot is. Mondhatni, minden szakmámnak hasznát veszem a munkámban, elvégre grafikusként a tetoválások tervezését, dekoratőrként a térlátást, kozmetikusként a bőranatómiát is jól ismerem és így hasznát tudom venni minden tudásomnak.
A folyamatos alkotói munka mellett, amikor ihletem és időm is van, otthon rajzolok és festek, amely számomra egy hobbi is és ezzel folyamatosan fejlesztem a kézügyességemet a finom vonalaktól és lágy tónusoktól kezdve az intenzív árnyékokig. A hagyományos tetoválási eljárások mellett készítek tetoválásjavításokat és -takarásokat is, az elrontott és megunt minták helyére. Kifejezetten szeretem a kihívásokat és az elégedett vendégek hálás reakcióját. Fő stílusom a realisztikus ábrázolás, de szívesen dolgozom más stílusokban is.
Számomra ez nem csak egy munka, hanem egyben egy hivatás, egy szenvedély és egyfajta hobbi is. Ez az a munka számomra, ahol sosem unatkozom, a fantáziám szárnyalhat és kiélhetem a kreatívitásom, miközben rengeteg nagyszerű emberrel ismerkedhetek meg. A tetoválás az én szememben mindig is egy bizalmi dolog volt és mindig az lesz, elvégre egy életen át tartó maradandó élménnyel és mintával gazdagodhat minden kedves vendég, és az az egyik legfontosabb, hogy mindenki szeresse a tetoválását, és büszkén viselje.
Instagram | YouTube | TikTok | Facebook

Mihályi-Papp Beatrix | ArTrix Tattoo – Budapest
További cikkek a témában: