Hogyan lesz egy esküvő valóban rólunk szóló? – Fábián-Pácz Laura Liza elárulja a titkot

Írta: Tóth Kriszta

Van, aki szerint a szertartásvezető csak egy szöveget olvas fel. Fábián-Pácz Laura Liza szerint azonban minden szó mögött történetek, érzelmek és megismételhetetlen pillanatok rejlenek. Ő az, aki egyedi, személyre szabott szertartásokat alkot esküvőkön, házassági évfordulókon, névadókon, és közben minden alkalommal egy kicsit részesévé válik mások legszebb napjának. A vele készült interjúnkból kiderül, hogyan születnek meg ezek a bensőséges, néha háromnyelvű csodák, milyen kulisszatitkokat rejt egy szertartásvezetői táska, és mit tanított Laurának a szerelem húsz közös év alatt a férjével.

– Laura, ha egy baráti társaságban bemutatkoznál, hogyan mondanád el három mondatban, hogy mivel foglalkozol?

– Szertartásvezetőként én vagyok az, aki egyedi, személyre szabott szertartásokat tart esküvőkön, névadókon vagy házasságmegújító szertartásokon. Szertartásvezetőként nem egyházi vagy anyakönyvvezetői minőségben vagyok jelen. Én az érzelmekre, történetekre és a pár vagy család kívánságaira építem a szertartást. A célom, hogy felejthetetlen, megható és igazán személyes pillanatokat teremtsünk együtt.

– Miért pont a szertartásvezetés lett az az út, amibe beleszerettél? Volt egy meghatározó pillanat, amikor tudtad: „Ez az én hivatásom”?

– Mindig is vonzott az írott és kimondott szó ereje. Szeretek történeteket formálni, érzéseket szavakba önteni, és már hosszú évek óta hagyománnyá vált, hogy családi és baráti eseményekre személyre szabott szövegeket készítek. Ez számomra a szeretet egyik legszebb kifejezése. A szertartásvezetés iránti szenvedélyem egy igazán különleges, személyes pillanatban született meg: a saját esküvőnkön, 15 évnyi közös út után. Nagyon vágytam arra, hogy a szertartás ne csak szép legyen, hanem valóban rólunk szóljon – így megírtam a mi történetünket, amely a szertartás során hangzott el. A legmeghatóbb rész pedig az volt, amikor a férjem egyik saját versét is beépítettem a szövegbe. Ő erről semmit nem tudott előre. Amikor elhangzott, láttam az arcán a meglepetést, a meghatottságot és abban a pillanatban tudtam: ezt az élményt szeretném másoknak is megadni. Ez az én utam, a hivatásom.

– Sokan talán azt gondolják, a szertartásvezetés csak egy szöveg felolvasása. Te hogy szoktad elmagyarázni, miben más és több ennél?

– Nemcsak egy szöveget olvasok fel, hanem előtte megismerem a párt vagy az érintett családot, a történetüket, értékeiket, és ezek alapján írom meg a szertartás szövegét. Ez egy közös alkotás, ahol minden mondatnak súlya van. Én felelek azért, hogy az eseménynek legyen íve, érzelmi mélysége, és hogy valóban megérintse a jelenlévőket. Ez nemcsak beszéd, hanem jelenlét, hangképzés, ritmus, empátia. Ha bármilyen váratlan helyzet jön, azonnal kezelem és úgy reagálom le, hogy a szertartás gördülékenyen mehessen tovább.

– Hogyan készül fel egy szertartásvezető egy esküvő napjára? Van olyan apró kulisszatitok, amit az olvasók biztosan nem sejtenek.

– A legelső lépés, hogy legalább egyszer személyesen vagy online videó beszélgetés (ha külfölfön tartózkodik a pár) formájában megismerkedek a párokkal, keresztelő esetén szülőkkel. Ennek a célja, hogy minél jobban összehangolódjunk, minél jobban megismerjem őket. Szeretem látni, hogy milyen személyiségek, milyen a stílusuk, mennyire humoros vagy inkább komolyabb, érzelmesebb hangvételű szöveget készítsek, hogy valóban őket tükrözze. A szertartás napján számomra már a megérkezés is egyfajta rituálé. Mindig előre megnézem, mikor kezdődik a vendégvárás, mert szeretek időben ott lenni. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Fontos számomra, hogy legyen időm ráhangolódni a helyszínre, a násznépre, az ünnepi hangulatra. Ilyenkor már átszellemülök, és fokozatosan belépek abba a szerepbe, amit a szertartás megkíván.

Otthon a tükör előtt többször hangosan felolvasom a teljes szöveget. Ez nemcsak a magabiztosságomat erősíti, hanem segít finomítani a hangsúlyokat, ritmust, és kiküszöbölni az esetleges nyelvbotlásokat. Ez a gyakorlás számomra szinte színpadi előkészület. Minden szó mögött ott van az érzelem, amit közvetíteni szeretnék.

És van egy apró kulisszatitok is: ha engem kérnek fel a fogadalomtétel vagy a szülőköszöntés felolvasására, akkor otthon, gyakorlás közben gyakran elérzékenyülök. Volt már olyan szöveg, amitől potyogtak a könnyeim, annyira szép, őszinte és mély volt. Ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, milyen megtisztelő feladat részesévé válni egy ilyen fontos napnak.

– Emlékszel még a legelső szertartásodra? Mi volt a legizgalmasabb vagy legmeghatóbb mozzanat benne?

– Természetesen, minden pillanatára emlékszem. Nagyon izgultam. Az első szertartásom egyből kétnyelvű volt, magyarul és angolul vezettem le. Magam is meglepődtem, milyen bátran álltam ki. Rengeteget gyakoroltam előtte, sokszor a tükör előtt, hogy minden mozdulat és hangsúly természetesen hasson. Fontos számomra a szemkontaktus, ezért igyekeztem a szöveget kívülről megtanulni. Nem szerettem volna, ha a papírok mögé bújva veszítek a jelenlétből és a kapcsolódásból. A családomból többen eljöttek meghallgatni, mivel egy kinti helyszínen volt a szertartás, így a járókelők is hallhatták. Nagyon jólesett a támogatásuk. Itt tapasztaltam meg először, milyen boldog, elégedett szempárokat látni egy szertartás végén. Itt kaptam az első ölelést egy örömanyától, aki végtelen hálával nézett rám. Szívembe zártam minden percét és most is annyira jó érzés visszagondolni rá.

– Szoktál három nyelven is szertartást tartani. Milyen élmény, amikor magyar, angol és francia nyelv keveredik egyetlen ünnepi pillanatban?

– Igen, volt már alkalmam háromnyelvű szertartást tartani – magyarul, angolul és franciául –, ami igazán különleges, ugyanakkor komoly előkészületet igénylő feladat. Egy ilyen szertartás megvalósítása összetett folyamat, hiszen fontos, hogy mindenki értse és átélje a pillanatot, ugyanakkor meg kell őrizni a szöveg egyediségét és a figyelem folyamatos fenntartását. Ha minden gondolatot mindhárom nyelven elmondanék szóban, az sajnos a tartalom rovására menne. Túl hosszú lenne és elveszne az élmény ritmusa. Ezért amikor a magyar és francia vendégek voltak többségben, az angol nyelvű résztvevők számára előre kinyomtatva biztosítottam a szertartás teljes szövegét, így ők is végig követhették, olvasva, és teljes értékűen kapcsolódhattak az ünnepi pillanathoz. Ez a megoldás segített abban, hogy mindenki otthon érezze magát, miközben a szertartás megőrizte a lendületét és bensőségességét.

– Amikor a párok először meghallják az általad megírt személyes szöveget, milyen reakciók szoktak születni, mit látsz rajtuk, miket mondanak?

– Amikor a párok először meghallják az általam megírt személyes szöveget, az mindig különleges pillanat. A szemükben gyakran megcsillan az öröm, a meghatottság, és sokszor utána megosztják velem, mennyire magukra ismertek benne. Az örömszülőkkel is szoktam beszélni, tőlük is értékes visszajelzéseket kapok, ami nagyon sokat jelent számomra. De talán a legszívmelengetőbb az, amikor egy vendég – aki nem is ismer személyesen – külön odajön hozzám, és azt mondja: „Ő még ilyen szép szertartást nem hallott.” Ezek a spontán, őszinte reakciók megerősítenek abban, hogy amit csinálok, valóban értéket teremt.

– Miért érdemes nemcsak az esküvőn, hanem például a 25. vagy 50. házassági évfordulón is újra kimondani az „igent”?

– Az évek során sok minden változik: emberek, körülmények, prioritások. Az újra kimondott „igen” megerősíti, hogy a pár ma is ugyanúgy választja egymást, mint akkor, amikor először elköteleződtek. Az évfordulós fogadalom megújítása lehetőséget ad arra, hogy méltó módon ünnepeljék ezt a közös utat. Egy ilyen esemény összehozza a családot: gyerekek, unokák, barátok tanúi lehetnek annak, hogy a szeretet időtálló. Sokan ilyenkor tartanak egy kisebb ünnepséget, akár új ruhában, gyűrűvel, szertartással.

– A névadók is ismét egyre népszerűbbek. Miben más egy ilyen szertartás, mint egy hagyományos keresztelő, és miért imádják a családok?

– A névadó világi esemény, nincs vallási elem, így bárki tarthatja, bármilyen háttérrel. A névadó teljesen egyedi lehet: a szülők maguk választhatják ki a helyszínt, a zenét, a szöveget, a rituálékat. Lehet vers, beszéd, gyertyagyújtás, faültetés, bármi, ami a családhoz illik. A névadó célja, hogy ünnepelje a gyermek nevét, születését és a családhoz való tartozását. Gyakran hangsúlyozzák a név jelentését, eredetét, és a szülők elmondják, miért választották. Lehet otthon, kertben, tóparton, ahol a család és a barátok jól érzik magukat.

– Ha most egy olvasónk épp az esküvőjét szervezi: mi az a három legfontosabb dolog, amire a szertartás kapcsán figyelnie kell?

– Először is precíz egyeztetés a szolgáltatókkal: Minden apró részlet – a bevonulás, a kivonulás, a gratulációs koccintás – legyen előre megtervezve és átbeszélve az összes érintett szolgáltatóval. Így mindenki pontosan tudni fogja, mikor, hol van a helye, és mi a szerepe, ami gördülékennyé teszi az ünnepi pillanatokat. Másodszor a gondos előkészítés: A szertartáshoz szükséges kellékek – a gyűrűk, a szülőköszöntő ajándékok, a kis szertartási elemek – legyenek előre bekészítve, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen keresgélni vagy improvizálni. És végül: Merüljenek bele a pillanatba! A szertartásvezető végigvezet, így nincs szükség aggodalomra. Ha megengedik maguknak, hogy valóban jelen legyenek, akkor a szertartás nemcsak szép lesz, hanem felejthetetlen is.

– Ezekben a megható pillanatokban te magad is benne vagy egy kicsit. Hogyan szövöd bele a saját személyiségedet a szertartásokba?

– Mindegyik szertartás egy intim pillanat. Szertartásvezetőként, az egyetlen kívülállóként vagyok jelen, aki nem családtag vagy barát. Nekem az, hogy engem választ egy pár és megtisztel azzal, hogy beenged ebbe az intim körbe, nagyon nagy megtiszteltetés. Hagyom átélni a pillanatokat. Volt, hogy elcsuklott a hangom, sőt olyan is, hogy egy könycsepp legördült az arcomon. Ezek őszinte pillanatok és megélem őket.

– Mit tanított neked a hivatásod a szerelemről, az összetartozásról, a házasságról, amit talán a hétköznapokban is magaddal viszel?

– Az egyik szertartásom szövegét idézem, mely összefoglalja számomra a választ: “Két ember leélhet egy egész életet egymás mellett. Dolgozhatnak együtt vagy találkozhatnak egyetlen egyszer és aztán örökre elváhatnak egymástól csak azért, mert nem mentek át azon a ponton, amelyiken zabolátlanul folyik át az a valami, ami őket összekötötte volna ezen a világon. Azok a szerencsések azonban, akik megismerték a szerelmet, s valami csoda folytán át is élhették azt, sőt mi több, összeköthetik életüket, ne feledjék, hogy annak a pillanatnak tökéletesnek kell lennie, egyedinek és megismételhetetlennek. Mindez csak szavakba foglalva tűnik ilyen pátosszal telinek, a szerelem a valóságban viszont egyszerre természetes és csodás, nehéz és egyszerű, de ígérjétek meg azt, hogy együtt, a legjobbat hozzátok ki belőle.”

Idén 20 éve leszünk együtt a férjemmel. Amit én is magammal viszek, az az, hogy nem tudhatjuk előre, milyen nehézség, kihívás, megoldandó feladat, váratlan fordulat érkezik az életünkbe. Arra viszont van ráhatásunk, hogy reagálunk ezekre. Bizony ketten sem egyszerű az élet, de összekapaszkodva messzebbre lehet eljutni és csodálatos pillanatokat teremteni.

– Hogyan tudsz lelkileg töltekezni, amikor egyik érzelmes szertartásból a másikba ugrasz? Van valami „titkos kis szertartásod” a mindennapokra?

– Őszintén szólva, a szertartások számomra igazi lelki feltöltődést jelentenek. Az első néhány mondatnál még érzem a lámpalázat, de ahogy belépek a pillanatba, valami megváltozik bennem. Teljesen átszellemülök, és már csak az ott lévő emberekre, az ő történetükre, jelenlétükre figyelek. Ilyenkor minden saját nehézség, kihívás háttérbe szorul, mintha egy másik énem lépne elő. Egyetlen cél vezérel: hogy a szertartás végén elégedett, meghatott, boldog mosolyokat lássak. Ez az a pillanat, amiért újra és újra szívvel-lélekkel ott vagyok.

– Ha most nem a szakmai oldaladat nézzük: milyennek látnak téged a barátaid, családod?

– A barátaim és a családom szerint megbízható, nyitott, lelkes és mindig mosolygós vagyok. Szeretem megnevettetni az embereket, és igyekszem minden helyzetben megtalálni a jót. Ha valaki bajban van, általában én vagyok az első, aki ott terem egy öleléssel vagy egy jó szóval. Azt mondják, hogy velem sosem unalmas az élet! Néha túl sokat beszélek, de mindig szívből. Kitartónak tartanak, aki még a legnagyobb nehézségben is képes valahogy újra erőt meríteni és tovább menni. Fontos számomra a kapcsolódás, a figyelem és az őszinteség. Szeretem, ha körülöttem jó hangulat van, és igyekszem ezt megteremteni.

– Van-e álomszertartás, amit egyszer mindenképp szeretnél levezetni. Akár helyszínben, akár stílusban?

– Egy tengerparti naplementés, mezítlábas szertartás álomszerű lenne. 😊

– Hogyan képzeled el magad tíz év múlva szertartásvezetőként?

– Rengeteg tapasztalattal, mosollyal, szeretetteljes emlékekkel és történetekkel.

– Az interjúink végén villámkérdésekkel szoktunk zárni. Csak vágd rá, ami elsőre eszedbe jut! Mi az első dolog, amit mindig beteszel a „szertartásvezetői táskába”?

– Toll.

– Klasszikus, elegáns esküvő vagy bohém, laza szertartás?

– Mindkettő jöhet, teljesen át tudok szellemülni.

– Inkább sírós vagy inkább nevetős pillanatokat élsz át gyakrabban a szertartásokon?

– Határozottan a nevetős pillanatokat! Talán nem is sejtenék a párok, de sokszor olyan válaszokat adnak egymásnak, amiken egyszerűen nem tudok nem nevetni. Olyan kedvesek, játékosak vagy épp meglepően őszinték, hogy a mosoly szinte állandó vendég nálam.

– Kedvenc helyszín, ahol valaha szertartást tartottál?

– Egy eldugott tanyán, ahol a természet még érintetlenül öleli körbe az embert, egy apró erdei tisztáson álltam. A fák sűrűje halkan susogott körülöttem, mintha mesét suttogna a szél minden egyes levélmozdulattal. Ott, a lombok árnyékában, egy különleges fából készült karika állt, mintha egy titkos kapu lenne egy másik világba. A karika olyan szabályos volt, mintha egy mesteri kéz faragta volna bele. Ahogy ott álltam előtte, valami mély nyugalom és varázslat áradt szét bennem. Mintha a fa őrizte volna az erdő minden titkát, és csak az avatottaknak mutatta volna meg, mi rejlik a túloldalon. Ott, abban a pillanatban, a fa karikája előtt állva, úgy éreztem: bármi lehetséges.

– Ha egy szóval kellene jellemezned a stílusod, mi lenne az?

– Romantikus.

– Mitől lábad könnybe a szemed a leggyakrabban: a fogadalomtól, a zene első hangjától vagy a szülők meghatottságától?

– Szülők meghatódottságától.

– Ha nem szertartásvezető lennél, mi lenne az álomhivatásod?

– Segítői szakma keretében nehéz sorsú gyerekekkel foglalkoznék.

– Melyik a kedvenc idézeted a szerelemről, amit akár egy szertartásra is beemelnél?

– A férjem évekkel ezelőtt írt egy verset nekem. Ez volt, ami a mi esküvőnkön is elhangzott és meglepetésként kértem a szertartásunk szövegébe:

Fábián Bence: Szerelem

Várni, várni egy életen át kutatni,
Tán soha meg nem lelni, messze-messze elkerülni.
Kit az élet nekünk rendelt, kinél jobban más nem kellhet.
Van kinek egy élet kevés, hogy meglelje élete értelmét, az ő egyetlen szerelmét.
Aki nélkül az élete mit sem ér, ki nélkül ez világ szürke és kemény.
A szerelem érzését én már megtaláltam, ez érzésre én oly sokat vártam.
Szívem érzése elmondhatatlan, de úgy érzem megtaláltam!
Őt, akire a kezdetektől vágyok, kinél jobbat soha nem találok,
Akit a sors nekem rendelt, kivel az életem értelmet nyert.
Megtaláltalak és a világ szebb lett,
Veled, kivel az utam egy lett!
Egyet kérek csak tőled kedvesem: mindörökké légy az én egyetlen Szerelmem!