
Humphrey Bogart és Lauren Bacall házassága: Valóban tündérmese volt?

Hollywood imádja a tündérmeséket, és talán mi magunk is szívesen hinnénk el, hogy a mozik nagy szerelmi történetei a valóságban is létezhetnek. Humphrey Bogart és Lauren Bacall házassága éppen egy ilyen hollywoodi legenda. A férfi 44 éves volt, amikor találkozott a mindössze 19 éves Lauren Bacall-lal, és a kapcsolatukból 12 év házasság született – egészen Bogart 1957-ben bekövetkezett haláláig. A párosnak két gyermeke is született, és mindenki úgy gondolta, hogy ők a tökéletes hollywoodi szerelmespár. De vajon tényleg olyan álomszerű volt a kapcsolatuk, mint amilyennek a filmvásznon látták őket?
Amikor Bacall belépett Bogart életébe
A két színész a To Have and Have Not című film forgatásán találkozott 1944-ben, és ekkor szinte azonnal fellángolt közöttük a szenvedély. Az akkor már ismert és elismert színész Bogart és a fiatal, kezdő Bacall között vibrált a levegő, amit még a rendező, Howard Hawks is észrevett. Eleinte nem volt elragadtatva ettől a kibontakozó kapcsolattól, hiszen a tapasztalt, mogorva Bogart és a szexi, céltudatos Bacall párosa talán túl nagy ellentétnek tűnt.
Hawks végül rájött, hogy a köztük levő kémia jót tesz a filmnek is, így Bacall szerepét kibővítette, és a rendező ezáltal szinte megáldotta a kapcsolatukat. Bogart és Bacall között nemcsak a filmben izzott a levegő, hanem az életben is, és Bogie harmadik házassága is hamarosan véget ért – utat engedve a nagy szerelemnek.

Humphrey Bogart és Lauren Bacall két gyermekével
Tündérmese, de mi a valóság?
A nyilvánosság mindig szeretett hinni abban, hogy Bogart és Bacall házassága a tökéletes álompár története. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb volt. Howard Hawks rendező szerint Humphrey Bogart valójában Bacall filmbeli karakterébe lett szerelmes, nem pedig a valódi Laurenbe. A filmekben Bacall egy szexis, érzékeny fiatal nőt játszott, aki a függetlensége ellenére egy erős férfi védelmére vágyik. Bogart haláláig Bacallnak ezt a szerepet kellett fenntartania, legalábbis a nyilvánosság előtt. Azonban Bacall a valóságban egészen más volt: fiatal és vonzó, de céltudatos, kemény nő, akitől meglehetősen távol állt a filmbéli romantikus karaktere. Sőt, kritikusai kifejezetten számítónak és hidegnek írták le, mert mindig tudta, mit akar az életben. Ezzel szemben Bogart egy mogorva, alkoholista volt, akit szerettek vagánynak, cinikusnak láttatni, miközben a valóságban épp az érzékenységét, lelki sérüléseit takargatta. Nem véletlen, hogy olyan remekül hozta ezt a figurát a filmjeiben is.
Bár Bogart híres volt nőcsábász múltjáról, a házassága alatt mégis ragaszkodott Laurenhez. Igaz, időnként mindketten kikacsintottak a kapcsolatból. Bogart tisztában volt vele, hogy fiatal felesége már csak korából és tapasztalatlanságából adódóan sem marad majd hűséges élete végéig. Épp ezért bölcsen elfogadta Bacall szerelmi fellángolásait, csak annyit kért, hogy ezek lehetőleg ne vezessenek fizikai kapcsolatokhoz. Bacall a pletykák szerint az évek alatt többször is szerelembe esett – Frank Sinatra, Adlai Stevenson, sőt, Leonard Bernstein iránt is gyengéd érzelmeket táplált, de a kapcsolatuk Bogarttal annak haláláig kitartott.
A tündérmesével ellentétben Humphrey Bogart nem hagyta el azonnal harmadik feleségét, Mayo Methotot Lauren Bacall miatt. A To Have and Have Not forgatása után még visszatért Mayohoz, aki alkoholizmusával küzdött. Bogart úgy érezte, hogy még adnia kell egy esélyt a házasságuknak. Hiába próbálkoztak azonban különböző elvonókúrákkal, Mayo állapota nem javult. Végül Bogart belátta, hogy nincs jövőjük együtt, és így Bacallt választotta: 1945-ben összeházasodtak.
Bogie küzdelme a rákkal és Bacall kapcsolata Sinatrával
Humphrey Bogart nyelőcsőrák diagnózisa 1956-ban megrázta a párt. A tünetek már jóval korábban fennálltak, de a diagnózis túl későn született: a kezelések ellenére a színész állapota egyre romlott, mindössze egy évvel tudták meghosszabbítani az életét. Az utolsó évében közeli barátai, köztük Frank Sinatra is gyakran látogatták. Ekkor kezdődött Bacall és Sinatra viszonya is, amit Bogart ugyan érzett, de talán a betegség és a halál közelsége miatt már nem tudott rá koncentrálni.
Bogart halála után Bacall és Sinatra kapcsolata hamarosan a nyilvánosság elé került. Bacall eleinte úgy hitte, hogy Sinatra mellett újra megtalálja a boldogságot, hiszen kölcsönös volt a vonzalom, premiereken, partikon is együtt jelentek meg. „Mindenkinek úgy tűnt – mind az ő, mind az én barátaimnak – , hogy egyszerűen megőrültünk egymásért, és egy nagyszerű párt alkottunk, ugyanakkor az volt a véleményük, hogy ez nem fog sokáig tartani. Frank soha nem tudna hosszú ideig elkötelezett és monogám lenni egy kapcsolatban. (Én úgy gondoltam), hogy mégis, velem talán képes lenne.”
A barátok véleménye nem volt véletlen, hiszen Sinatra a mentális betegségekből adódó kiszámíthatatlan viselkedésén túl a még hollywoodi mércével mérve is extrém mennyiségű szexuális kapcsolatáról volt híres. Lauren mégis férjhez akart menni hozzá. 1958. március 11-én, 14 hónappal Bogart halála után, Frank el is jegyezte, sőt még eljegyzési partit is tartottak. Azonban miután Bacall újságírói kérdésre a nyilvánosság elé tárta az eljegyzésüket és nagybetűs szalagcím tudósított az újság első oldalán: „Sinatra feleségül veszi Bacallt”, Sinatra napokig fel sem vette a telefont neki. A sajtónak mindeközben azt nyilatkozta, hogy „Házasság? Minek? Csak hogy minden este korábban kelljen hazamennem?”. Mindez azonnal végett vetett a kapcsolatuknak, hosszú évekig nem is beszéltek egymással, s később sem lett épp baráti a viszonyuk.

Lauren Bacall és Frank Sinatra
Könyvekben a valóság
Lauren Bacall két önéletrajzi könyvet is írt, amelyekben részletesen feltárta életét, karrierjét és híres kapcsolatait, köztük Bogarttal való házasságát. Az első könyv, By Myself, 1978-ban jelent meg, és hamar bestseller lett. Ebben Bacall őszintén mesélt nemcsak Bogarttal való kapcsolatáról, hanem karrierje kezdetéről is, arról, hogyan vált egy fiatal modellből Hollywood egyik legnagyobb sztárjává. A könyv egyik legerősebb vonása, hogy nem idealizálja sem a saját életét, sem Bogarttal való házasságát – Bacall nyíltan ír a nehézségekről, Bogart alkoholizmusáról és a kapcsolatukban felmerülő kihívásokról is. Ugyanakkor hangsúlyozza azt a mély érzelmi köteléket, ami a házasságukat jellemezte.
1994-ben adta ki második önéletrajzi könyvét, Now címmel, amely az életének későbbi szakaszára koncentrál. Ebben a könyvben Bacall mélyebben belemegy a Bogart halála utáni időszakba, a Frank Sinatrával való viszonyába, és a Jason Robards színésszel kötött második házasságába is. Megosztja a Hollywoodban eltöltött évtizedek tapasztalatait, valamint a színészettel és hírnévvel kapcsolatos gondolatait is. Bacall mindig is egy erős, önálló nőként írta le magát, aki soha nem félt kimondani a véleményét, és ez az élettörténetében is tükröződik.
2006-ban By Myself and Then Some címmel újra kiadták az első könyvét néhány extra fejezettel, amelyek tovább árnyalják a színésznő életét és karrierjét, valamint további részleteket adnak a Bogarttal való kapcsolatáról és annak hatásáról.
Egy komplex kapcsolat emléke
Arra, hogy a közvélekedés számára a Bogarttal való házassága maradt fenn az igaziként, valószínűleg a Sinatrával igen csúnyán véget ért kapcsolata, illetve a Jason Robards Oscar-díjas színésszel kötött katasztrofális második házassága is rásegített. Igaz, Bacall mindig is úgy nyilatkozott, hogy Bogart volt élete szerelme, és még évtizedekkel a halála után is őt említette, mint a legnagyobb hatást az életére.
Pedig mint láthatjuk, a Lauren Bacall és Humphrey Bogart kapcsolatáról szóló tündérmese nem is volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolják. És arról se feledkezzünk meg, hogy Humphrey Bogartnak is volt egy viszonylag állandónak mondható szeretője, aki a fodrásza, titkárnője, csaposa és bizalmasa is volt hosszú éveken keresztül, függetlenül attól, hogy szerette felesége(i)t.