Inspiráló utazás – Az újrakezdés művészete 40 felett

Valahogy mindig meg volt bennem az érzés mélyen legbelül, hogy bármennyire szeretnék beállni a sorba, még sem tudok és nem is akarok. Mindig szerettem volna új dolgokat kipróbálni, és mentem a magam feje után. Ha visszatekintek az eddigi életemre, akkor nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert – harmadik gyermekként – a szüleim nem nagyon álltak ennek útjába. Persze lehet, hogy nem minden ötletemnek örültek, de mindig támogattak.

Már gyerekként is a lakberendezés érdekelt, de akkoriban még nem volt olyan egyértelmű számomra, hogy ez egy elérhető szakma Magyarországon és egyáltalán létezik ilyen képzés. Minden egy 18 m2-es szobából indult, amin 2 nővéremmel együtt hárman osztoztunk. Gondolhatjátok ott mennyi ágynak, íróasztalnak, „privát” szférának volt hely… Mégis mindig megtaláltam a módját, hogy rendszeresen átrendezzem a mi kis birodalmunkat, falat festettem, bútort eszkábáltam a lehetőségeinkhez képest.

39 éves koromig persze rengeteg mindennel foglalkoztam, és közben folyamatosan kerestem önmagam, és hogy mi az, amivel igazán szeretnék foglalkozni, de egyszerűen nem tűnt fel a nyilvánvaló. Két-három évente munkahelyet váltottam, egyszerűen feszített az alkalmazotti lét. Mint amikor valaki tudja, hogy vállalkozó szeretne lenni, csak nincs meg hozzá az ötlet, ami nélkül hát ugye kissé nehéz elindulni…

Már megszülettek a gyerekeim, és a legkisebbel voltam éppen gyesen, amikor elmentem egy anyukás workshopra, ahol a téma pont az volt, hogy mit is kezdjünk magunkkal az élethelyzet adta bezártságban. A workshop vezetője megkérdezte, amikor rám került a sor, hogy tulajdonképpen mi is az, ami a leginkább érdekel, amivel a legjobban szeretek foglalkozni? Én meg zsigerből rávágtam, hogy a lakberendezés! Hát akkor miért nem azzal foglalkozol? – kérdezte.

Ez volt az a pillanat, amikor magam számára is egyértelművé vált, hogy mennyire elhalványult a mindennapok szürkeségében ez a gyermekkori álom és mégis milyen evidens volt mindvégig, csak nem vettem észre. Addig egyszerűen csak hobbiként gondoltam rá, egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy ezzel pénzt is kereshetnék.

Azonnal elkezdtem az internetet bújni, hogy milyen iskolák elérhetőek és találtam is egy kétéves lakberendezői és dekoratőri képzést, amelyet a három gyermekem mellett úgy tűnt, el tudok végezni. Mivel gyesen voltam, ezért kedvezményt is adtak, és részletfizetési konstrukciót kínáltak, ami akkor nagyon sokat jelentett. Az oktatási napok szerencsére hétvégére estek, így a férjem be tudott segíteni, hogy elvégezhessem
az iskolát. Persze mondjuk úgy, hogy a meglepetés erejével éltem, mert nem tudott róla, hogy beiratkoztam, csak közöltem vele a tényt. Éppen úgy, ahogy drága szüleimmel is tettem fiatalabb koromban.

Csodálatos és egyben félelmetes érzés volt a lehetőség! Mindig is imádtam új dolgokat tanulni, de mégis rettegtem az első iskolai naptól. A fejemben kavarogtak a gondolatok, hogy közel a 40-hez mit akarok én itt új életet kezdeni, miért most vágok bele, hogy fogok én boldogulni a fiatalokhoz képest és biztos tele lesz a csoport 20 évesekkel. Legnagyobb meglepetésemre kevesebben voltak a fiatalok, inkább hozzám hasonló korú hölgyekkel, sőt néhány 50 feletti csoporttárssal indult a képzés.

Az életem egyik legjobb időszakának tartom ezt a két évet, nagyon élveztem a feladatokat, a kihívást, teljes erőbedobással csináltam végig az iskolát. A képzés, és az életemnek ez a döntése számomra két csodálatos dolgot adott. Egyfelől kezembe foghattam a kitűnő eredménnyel zárult lakberendezői és a dekoratőri oklevelet, másfelől az iskolában kezdtem el festeni, ami azóta is az egyik legkedvesebb elfoglaltságom. Mindezt úgy, hogy egészen addig a pálcika embereken túl nem sok mindent vetettem papírra. Ma már elmondhatom, hogy egy kiállításra is meghívást kaptam és néhány festményem egy irodagaléria és néhány otthon falát díszíti.

Manninger Zsuzsi – Felhők felett

Az iskolát megelőző hosszú évek alatt több ingatlan felújítást csináltam végig, segítettem barátoknak a lakásukat berendezni, ezt akkor még hobbiként űzve, felhalmozva a tapasztalatokat. Akkor még nem volt bátorságom rögtön önálló vállalkozásba fogni. Kerestem a lehetőségeket, így első körben – újra alkalmazottként – hogyan tudnék professzionális gyakorlatra szert tenni, egyáltalán elindulni. Sikerült egy belsőépítész irodába felvételt nyernem, már az iskola alatt, ahol négy éven át ingatlanfejlesztési projektekben vehettem részt. Nagyon izgalmas időszak volt és rengeteget tanultam belőle, új szemlélettel gazdagodtam, mind a projektmenedzsment kapcsán, mind szakmailag.

De aztán megint valami mocorgott bennem. Kezdtem érezni, hogy már szeretnék önállóan alkotni, döntéseket hozni, a saját projektjeimet, a saját elképzeléseim alapján végig vinni. És ekkor csapott le a világra a járvány.

Az első sokk és az új élethelyzet motiválóan hatott rám. Három gyerekkel, egy notebookkal, az online oktatás rejtelmeivel, bezárkózva a lakásba nem volt könnyű a helyzetünk. Az egész napos közös tanulás, a végtelen főzés és mosogatás közepette egyértelmű volt számomra, hogy nem tudom egyszerűen időben kivitelezni, hogy távmunkában folytassam az alkalmazotti feladataimat. És ebben láttam meg a lehetőséget, akkor fogott el a most vagy soha érzés. Felmondtam. Járványhelyzetben, fizetés nélkül, lakáshitellel terhelten.

Sosem lehet tudni, hogy az újrakezdést mi motiválja, de a saját tapasztalom az, hogy néha a legnehezebb szituációk mozgatnak meg olyan energiákat, ami izgalmas, kihívásokkal teli kilátásokat rejtenek magukban.

És akkor belevetettem magam az új utam tervezésébe, gőzerővel. Úgy, hogy életemben nem voltam vállalkozó, azt sem tudtam, hogyan kell ezt csinálni. Aztán persze jön a felismerés, hogy tőke nélkül mi a fenét lehet kezdeni. De bíztam az ösztöneimben.

Kitaláltam a fantázia nevét a vállalkozásomnak mely azóta is MúZsa Home Design néven ismert. Létrehoztam a közösségi média felületeken az oldalaimat és megterveztem a honlapomat. Ezekhez szerencsére pénz sem kell. Csak akarat. Átgondoltam, hogy milyen típusú szolgáltatásokat tudok biztosítani leendő ügyfeleimnek. Bejelentkeztem számos lakberendezési csoportba és kerestem a lehetőségeket, hogy munkát találjak.

Na de mit kezd egy lakberendező referencia nélkül? Ráadásul az addig, hobbiként elvégzett munkáimról semmilyen fotóval nem rendelkeztem. Az volt a szerencsém, hogy éppen a járvány előtt úgy gondoltuk, hogy eladjuk a lakásunkat és ezért enteriőr fotóssal befotóztattam. Aztán fogtam magam és mivel a gyerekszobára már úgyis ráfért a frissítés, hát két hét alatt felújítottam és arról is készítettem fotókat. Tehát végül is volt mivel elindulni.

Aztán szépen alakultak a megbízások és tele voltam a hála érzésével azok iránt, akik bizalmat szavaztak nekem az elején. A bevételeimet folyamatosan visszaforgattam és – mondjuk úgy, hogy – magamba fektettem. Hiszen a munkához szükség volt egy igen drága tervező programra, monitorra, stb. Tanfolyamokra költöttem, ahol igyekeztem belelátni a vállalkozás rejtelmeibe.

Majd az interneten folyton egy újabb érdekes szakma jött szembe velem, a home staging. (A home stagingről szóló cikkemet a TűsarkakON itt tudjátok elolvasni: Terjedőben Magyarországon is a lakáseladás művészete, azaz a home staging.) Először fogalmam sem volt, hogy egyáltalán mi is ez. Csak azt láttam benne, az akkori lakberendezői szememmel, hogy ezek a lakások túl semlegesek, nincs bennük semmi egyedi. Persze most már tudom, hogy miért…

Ekkor ültem újra iskolapadba, és megszereztem, – szintén kiváló eredménnyel zárva – a home stager oklevelet is. A suliban jött a felismerés, hogy tulajdonképpen a belsőépítész irodában az ingatlanfejlesztésen túl, home staging-gelve adtuk el a lakásokat, csak akkor még nem tudtam, hogy ez egy létező szakma és van neve is. Ismét egy nagyon izgalmas, motiváló időszak volt ez számomra, amely azzal zárult, hogy 2022-ben az Év Home Stagere díjat is elhozhattam az „Üres lakás felkészítése eladásra” kategóriában.

Az év home stagere díj – Manninger Zsuzsi

Ezt az időszakot úgy éltem meg, hogy nem voltam benne egészen biztos, hogy ez álom vagy valóság. Azóta is igyekszem nap, mint nap felfedezni és értékelni a kis örömöket, eredményeket is! A vállalkozói létben nagyon fontos hozzáállás, hogy amikor hullámvölgyek jönnek – és ilyenek minden vállalkozás életében vannak – akkor is emlékeztessük magunkat arra, hogy minden sikerülhet, csak akarni kell és folytatni kell a munkát. Érdemes kitartónak maradni, új célokat kitűzni. Hinni kell magunkban és nem kell hinnünk a kétkedőknek. Nem szabad félnünk a buktatóktól, ezekre inkább lehetőségként tekintsünk, amelyekből a kiút megtalálása a cél. Ehhez viszont keményen kell dolgozni! Ami pedig fontos, hogy menet közben ne felejtsünk el hálásak lenni mindazoknak, akik támogatnak minket. Én is igyekszem a barátaimat, ismerőseimet vagy kezdő szakmabelieket bíztatni, támogatni és a tapasztalataimat átadni.

Folyamatosan tanulok, igyekszem fejlődni, számomra ebben nincs megállás. Vállalkozás fejlesztői képzésekre járok, és látom, hogy erre milyen nagy szükség és igény van Magyarországon a KKV szektorban. Ezeken a képzéseken megnyugodva figyelem, ahogy kis és nagy nevek ugyanúgy ott ülnek a padban és tanulnak, és egyáltalán nem vagyok egyedül a 40 év feletti újrakezdéssel, bizonytalanságokkal.

Nem kis kihívás manapság vállalkozni, de tudom, hogy a helyemen vagyok és soha jobb nem is történhetett volna velem. Imádom a munkámat, még akkor is, ha végül nagyrészt nem is a lakberendezésről szól, az csak a bónusz! Hiszen egyszerre kell lennem ügyvezetőnek, projektmenedzsernek, adminisztrátornak, vagy éppen nap mint nap megfelelni a közösségi média kihívásainak a tartalomgyártással, marketingelni, ügyfélt szerezni és sorolhatnám.

De így szép az élet. Rengeteget tanultam magamról és az életről az elmúlt években. Igyekszem a hibákból is tanulni és beépíteni a megszerzett tapasztalataimat a következő munkámba, a vállalkozásomba. A legjobb érzés pedig minden munka végén mindig az, amikor látom az ügyfeleim arcán a boldogságot, amikor a lakásukból OTTHON lesz, vagy sikeresen végig vittünk egy ingatlaneladási/kiadási projektet. A legjobban ez motivál, hogy alkothatok, teremthetek és ettől másokat boldognak látok, miközben imádom a munkámat.

Bízom benne, hogy a történetemmel motiválni tudom azokat, akik még bizonytalanok magukban, vagy félnek belevágni az álmaik megvalósításába. Talán elcsépelten hangzik, de sosincs késő! Aki hisz magában, az előtt nincs akadály!

Manninger Zsuzsi
lakberendező, dekoratőr, home stager
www.muzsahomedesign.hu
muzsadesign@gmail.com
06 30 63 64 473