Válassza az Oldal lehetőséget

Ismét nagyvásznon lesz látható a 2001: Űrodüsszeia

Ismét nagyvásznon lesz látható a 2001: Űrodüsszeia

Az első magyarországi bemutató után 45 évvel, szeptember 19-én és 21-én ismét nagyvásznon lesz látható Stanley Kubrick -díjas műve, a 2001: , a Budapesti Klasszikus Film Maraton műsorán, ráadásképp digitálisan felújított változatban.

 

A 2001: Űrodüsszeiát szeptember 19-én a Szent István téri óriás kivetítőn, 21-én pedig az Urá moziban láthatja a közönség a Budapesti Klasszikus Fim Maraton keretében.

A zeneszerző, Ligeti György muzsikájával is kísért 2001: Űrodüsszeia az eredetét kutatja, amelyhez a két forgatóíró, és Stanley Kubrick szerint a földön kívüli értelem tudatos beavatkozása is hozzájárult.

Ennél több konkrétumot az alkotók azonban nem fogalmaztak meg, hogy mindenki szabadjára engedhesse a fantáziáját és megalkothassa a saját elképzelését a filmben látottakról.

Stanley Kubrick 1964-ben határozta el, hogy tudományos fantasztikus filmet forgat, amelyhez az alkotótársat Arthur C. Clarke íróban találta meg, aki az irodalmi sikerei mellett fizika és matematika professzorként is ismert volt. Korábban ő dolgozta ki a Föld körül keringő távközlési műholdak koncepcióját.

A film előkészületeibe további híres írókat is bevontak, akik tanácsaikkal segítették a törté komplex mozaikjának összeillesztését. Ray Bradburry, Lester del Rey, Isaac Asimov és Samuel R. Delany egyaránt támogatta a készítőket, hogy valóban nagyszabású, érett és hiteles alkotás születhessen.

Stanley Kubrick mint rendező mindenhol ott volt és mindenről maga döntött, a szereplők kiválasztásától kezdve a díszletterveken át a jelmezek anyagának megtervezéséig, de a vizuális effektek modelljeinek létrehozását, az operatőri beállítások véglegesítését vagy a bútorok kiválasztását is ő hagyta jóvá.

Stanley Kubrick filmen nem, de Arthur C. Clarke könyvekben folytatta a 2001: Űrodesszeia történetét. 1982-ben kiadta a második részt a 2010. Második Űrodisszeia című regényt, amelyben az amerikaiak és a szovjetek együtt indulnak a Jupiter holdrendszerének feltérképezésére. Öt évvel később jelent meg a 2061. Harmadik Űrodisszeia, ebben fontos szerephez jut a Halley-üstökös 2061-es visszatérése, majd hosszabb kihagyás után, 1997-ben megszületett a negyedik regény, a 3001. Végső Űrodisszeia, amelyben megtalálják a 2001-es expedíció megfagyott űrhajósát, akit életre keltenek, hogy választ kapjanak tőle a száz éve feltett kérdésekre, hogy is a monolit igazi célja.

 

Forrás: MTI.

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

Nézd meg ezt is!

Közelgő események