Válassza az Oldal lehetőséget

Júniusban 20. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben

Júniusban 20. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben
TűsarkakON
Írta: TűsarkakON

Június közepén újra mozgásba lendül a város, a színpadok, a terek és a szívek is. A 20. Magyar Táncfesztivál a hazai táncművészet legnagyobb ünnepe, ahol június 17. és 22. között hat napon át minden a mozdulatokról, az érzelmekről, a közösségről és a művészi találkozásokról szól. Győr ismét a fővárosává válik – méghozzá nem is akárhogyan.

 

Egy színpadon a legnagyobbak

A jubileumi fesztivál fellépőlistája nem hagy kívánnivalót maga után: a hazai kortárs és klasszikus táncélet krémje vonul fel a Győri színpadán. A monumentális -ja, a GG Tánc izgalmas Ahogy tetszik újratöltve produkciója, a Szegedi Kortárs Balett intenzív Lear előadása és a különleges Tűzmadár – „Idézőjelek” című darabja mind-mind a magyar tánc sokszínűségét bizonyítják.

A társulat Paradisum című előadása a mozgás és a cirkuszművészet határmezsgyéjén egyensúlyoz, míg a házigazda Győri Balett június 20-án a Zsinagógában mutatja be Eli, Eli – Táncképek Szenes Hanna éltéből című új darabját Velekei László koreográfiájában.

 

Tánc mindenütt – nemcsak a színpadon

A Magyar Táncfesztivál nemcsak a professzionális előadásokról szól, hanem a közösségről is. Győr terein, így a II. János Pál pápa téren a helyi táncműhelyek, amatőr csapatok, fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra – mert a szervezők hisznek abban, hogy a tánc nemcsak előadóművészek privilégiuma, hanem egy univerzális nyelv, ami mindannyiunkban ott él.

Csepi Alexandra, a fesztivál igazgatója külön kiemelte, hogy idén még nagyobb figyelmet kap a közönség aktív bevonása – koncertek, interaktív táncfoglalkozások, helyi közösségek bemutatói is részei a programnak. A nyitóelőadás is ezt a szemléletet tükrözi: A és a lányka beavató táncszínházi formában, Farkas Levente Andrással és Szőllősi Krisztina koreográfiájával új értelmezést kínál a klasszikus mű számára.

 

A legkisebbek is táncolhatnak

A gyermekprogramok is új lendületet kaptak: a korai mozgásfejlesztés, a játékos táncos aktivitás és a testtudatos nevelés kap hangsúlyt az idei évben. A szervezők célja, hogy már a legkisebbek is felfedezzék a mozgás örömét – és természetesen, hogy szüleik is inspirációt kapjanak a közös mozgás élményéhez.

 

Ünnep a város szívében

Győr városa mindig is büszke volt táncos örökségére, és ezt most sem rejti véka alá: az önkormányzat 30 millió forinttal támogatja a jubileumi fesztivált, amely méltán vált a város egyik legfontosabb kulturális eseményévé. Tóth Péter kabinetvezető és Borsi Róbert kulturális tanácsnok egyaránt hangsúlyozták: a tánc közösséget teremt, hidat épít és érzéseket formál – épp ezért érdemes időt és teret adni neki.

A Magyar Táncfesztivál tehát nemcsak a mozdulatok, hanem az ünnepe is. Egy hét, ahol minden lépésnek, minden rezdülésnek üzenete van. Ne maradj le róla – lépj be te is a tánc ába!

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

TűsarkakON magazin

A TűsarkakON egy digitális gardrób, tele inspiráló tartalmakkal, amelyek segítenek újra felfedezni a hagyományos értékek szépségét. Visszahozzuk, ami igazán fontos, a modern élet előnyeivel ötvözve. Légy vagány, okos, stílusos – légy önmagad, TűsarkakON!

Nézd meg ezt is!