
Kadlec Kitti, dietetikus: „Ebben a testben kell élned, élj a legjobb helyen”

Kadlec Kitti neve sokaknak ismerősen csenghet: dietetikus, táplálkozási tanácsadó, aki nemcsak szakmailag hiteles, de emberileg is inspiráló. Saját története – a gyerekkori konyhai kísérletezéstől a 16 éves kori testképzavaron át a szakma egyik úttörőjévé válásig – egy olyan utat rajzol le, amelyen keresztül sokan magukra ismerhetnek. De Kitti nem állt meg a személyes megoldásoknál: ma már több száz ember életét változtatja meg életmódprogramjaival és motiváló jelenlétével – akár személyesen, akár online.
-Hogyan kezdődött a kapcsolatod az életmódváltással és a dietetikával? Volt valami meghatározó pillanat, ami elindított ezen az úton?
– Nagyon szerettem főzni (nagymamám és dédimamám fantasztikus példát adtak, édesanyám is az új kipróbálgatott reformreceptjeivel olykor), érdekeltek a receptek már 12 évesen is, szerettem a zöldségekkel foglalkozni. Édesanyám a konyhában nem annyira adott teret, amikor nem volt otthon, próbálgattam újságokból és nagymamámtól elkért recepteket, ebben töltődtem, leltem örömöm. Nagyon tetszett a Diéta című magazin, amiben életmódtippek, jógagyakorlatok és egy dietetikus által írt cikksorozat volt mindig és egyre jobban felkeltette figyelmem az ételek, étkezés testre gyakorolt hatása. Nálunk a családban senki nem foglalkozott azzal, hogy mit eszünk, hogy eszünk, sok emésztési és egyéb probléma állt fennt a családban. Egyre jobban azt éreztem. én tenni akarok azért, hogy mindezeket elkerüljem és egészséges, karcsú maradjak.
– Amikor említetted, hogy 16 évesen mind anorexiával, mind túlsúllyal meg kellett küzdened, arra gondoltam, hogy ezek az élmények biztosan mély nyomot hagytak benned.
– Ez már a következő időszak volt, amikor kamaszodtam, a testkép, önkép kezd tudatossá válni és hasonlítgatja magát a fiatal másokhoz, avagy akkor még tv-t néztük jobban, mint interneteztünk volna, de rám is hatással volt már akkor a média a vékony, csinos alkatokkal. Nehéz időszak volt, de mind erőt adtak a határozott döntéshez,hogy milyen irányba menjek. Nem találtunk megoldást, szakembert, segítséget arra, hogy vagyok, én pedig meg akartam oldani, „jól akartam lenni.” Akkor tudatosult bennem, hogy kézbe kell vennem az életem, mert más kéz nem fog segíteni. Ez így is történt.
– Hogyan hatottak a szakmai életedre és a szemléletedre?
– Mindig megérzésekre hallgattam és hallgatok mai napig is, kitartó vagyok a pácienseim, hozzám fordulók táplálkozási tervét illetően is és tanítani is igyekszem azt, hogy folyamatok vannak, nem egy étrend vagy 1-2 tipp, amik változást hoznak hosszú távon. Mai napig utánamegyek annak, ami érdekel, nem várok másra, szeretek tanulni, fejlődni. Mindig izgatott vagyok, ha új „eset” kerül hozzám vagy aki pl. az életmódváltást is a 0-ról kezdi, kihívást látok benne és lelkes vagyok, hogy elérjük az ő sikerét is.
– Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy dietetikus leszel? Mi vonzott ebbe a hivatásba?
– A szakmát és kifejezést is a magazinból ismertem meg, amit vettem folyamatosan. A Diéta (talán ez volt a címe), ahol Tihanyi András dietetikus volt az, akinek a cikkeit olvastam és nagy példaképem volt, az egyik úttörő a szakmában, aki a sporttáplálkozás témakörét Magyarországon elkezdte jobban kidolgozni. 14-16 éves lehettem akkor, amikor olvastam. Később az élet úgy hozta, hogy 22 évesen a diplomamunkámhoz ő lett a külső konzulensem. Tehát egy álmom valóra vált ezzel, azóta is hálás vagyok neki. Érdekes így az utat visszanézve. Vonzott az, hogy a testünkre a táplálkozással óriási hatással tudunk lenni, ha tudjuk hogyan kell jól enni! És mennyi állapot, betegség megelőzhető!
– Ha már említetted a diplomamunkát, mit adott számodra a Semmelweis Egyetemen töltött idő? Van olyan tudás vagy élmény onnan, amit különösen fontosnak érzel a munkád szempontjából?
– Itt leginkább a sok válasz, amit az „éhes, kíváncsi füleim” hallhattak 18 évesen, hogy végre olyan helyen vagyok, ahol érzem, hogy ide tartozom. Az egyszerűség és fenntarthatóság elve, a szervi működés megértése, ami bennem is összeállt. Az anatómiai tudás és a tankonyha ismeretek, mind ez élelmiszerismeret tantárgyak a kedvenceim közé tartoztak. Meg akartam érteni sok mindent, amiket átfogóan itt mind megkaptam.
– Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben kezdtél dolgozni. Milyen kihívásokkal találkoztál ott, és hogyan formálták ezek a hozzáállásodat?
– Az alkalmazotti lét számomra a legnagyobb kihívást jelentette, de a rengeteg gyakorlati tapasztalat, a szakmai belső működés a különböző osztályokkal mind sokat adtak. Az OORI egyik erőssége volt, hogy szakmai teamek dolgoztak együtt, ahova jó volt tartozni és mindenki akart, tudott tenni. Fontosnak érezhette magát a szakmájában bárki. Jó szívvel emlékszem vissza arra az időszakra, mind a kollégáimra, mind akikkel együtt volt lehetőségem dolgozni és mind a fejlődési lehetőségre, hogy tankonyhai foglalkozást indíthattam el az ergoterápiával, amit munkán kívül örömmel tettem, élveztem, hogy voltak extrafeladatlehetőségek. Én tele voltam ötletekkel, amit nem feltétlen tud megvalósítani az ember egy állami szférában.

Kadlec Kitti, dietetikus
– Számos médiamegjelenésed volt az évek során. Milyen érzés volt először egy tévéstúdióban szerepelni, és mit tanultál ezekből a tapasztalatokból?
– Őszintén szólva úgy csöppentem első alkalommal a Ridikül tévéműsorba, hogy előző nap lázasan feküdtem otthon és nehezen hittem el, hogy engem hívtak el 23 évesen. A megjelenés fontossága, a kapcsolatépítés és a kommunikáció stílusa amihez óriási szakmai fejlődésben indított el a műsorban való szereplés. Nagyon izgultam, de nagyon boldog voltam.
– Mesélj kicsit a jelenlegi programjaidról! Hogyan teszed játékossá és élvezetessé a táplálkozás tanítását?
– A szakmai szeretetem máig megmaradt, de immár sokat fejlődtem abban is, hogy tudom laikus nyelven, azaz az emberek számára érthető módon átadni az információkat. Aki hozzám fordul az életmódprogramok útján, előzetes felmérés után, lépésről lépésre átvesszük a táplálkozással, élelmiszerbeszerzéssel kapcsolatos folyamatokat, tervezünk, összeállítunk, igyekszem bevonni az embereket a „munkába”, hiszen róluk szól és nekik kell kivitelezni, megvalósítani, én bármit is mondok. Akár a bevásárlólista összeállítása, akár a másnapra való felkészülés folyamatai fontosak az elején, de a csoportos 6 hetes Életmódváltó klubokban (országszerte elindult már kis csoportokban) tányérfotókat is átnézünk együtt. Közkedveltek az online „kajaprogramok” is, ahol szeretnek kreatívkodni és fotózgatni, ki mit evett, ez élvezhetővé teszi számukra is és sok ötletet kapnak nem csak tőlem, de egymástól is a csoportokban.
– Az életmódváltás sokaknak nagy kihívás. Mi a leggyakoribb akadály, amit látni szoktál, és milyen tanácsot adsz ilyenkor?
– Ahogy szakemberek sokan el is mondjuk, a fogyókúrák hajszolása és a média hírei, hatásai az emberekre a legnehezebb. Rettegnek még mai napig egyes élelmiszercsoportoktól, élelmiszerektől az emberek. A legfontosabbnak tartom az étkezés, táplálkozás szeretetét megtanítani, hogy nem fogyókúrákból áll az élet. Azt az állapotot szeretem megmutatni, amikor nem az étkezésekről szól egy nap, nem kell ezen görcsölni, hanem lehet élvezni, szeretni, jót enni és jól is érezni magunkat a bőrünkben. Ugye ez milyen jól hanzik? 🙂
– Hogyan találtál rá a jelenlegi táplálkozási programra, amivel foglalkozol, és mit jelent számodra, hogy a reggelizés ennyire központi szerepet kapott az életedben és a programjaidban?
– Ahogy említettem, lépésről lépésre szeretek tanítani az étkezésben is, és bárhogy is nézzük, az első dolog a napunkban – avagy lehetne – az a reggeli. Az első elfogyasztott folyadék, táplálék, ami elindíthat vagy egy hullámvasúton reggel, vagy egy kiegyensúlyozott úton. Ahogy indul a reggeled, olyan lesz a napod is! Ez a pont már meghatározza azt is, mire fókuszál a test délelőtt, energiát használ fel és a sejtek kapnak hasznos tápanyagokat vagy már zsírraktározással indul a napunk. Nem mindegy.
Sok sportrendezvényre jártam Budapesten és az egyiken egy standdal volt kint a cég, ahol testösszetételmérésre is volt lehetőség. Akkoriban már ismertem ezeket a gépeket az egyetemről, így még inkább kíváncsi voltam, hogy lehet olyan jó formában, egészségesen kinézni, mint azok, akik megmutatták nekem ezt a programot.
– Van olyan ügyfeled, akinek a sikertörténete különösen közel áll hozzád? Mit tanultál ezekből a történetekből?
Nehéz kérdés, mert sok ilyen van! 🙂 Akik már 9-10, vagy leginkább 5 éve kezdtek el nálam változni és már sokszor távolról figyelem őket, hogyan menedzselik az életüket gond nélkül és fantasztikusan néznek ki. Gábort említeném meg Bajáról, aki 30 kg túlsúllyal érkezett hozzám és csak fogadásból, mert a barátai nem hitték, hogy le tudja tenni a plusz kilókat és a életmódot, amit folytattak. A sporthoz sem volt semmi köze, vállalkozó volt. Ennek már lassan 6 éve. Az első 2 év volt a szigorúbb közös munkánk, a kilóktól sikerült is elköszönni az első 1,5 évben, utána már csak távolról szemléltem, hogy elkezdett edzeni, sőt futni is és jelenleg különböző országokba utazik maratonokat teljesíteni a családjával. Fantasztikus érzés ezt látni és azt is, milyen jó formában van!
– Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban? Van olyan pillanat a mindennapokban, ami mindig boldoggá tesz?
– A hálás üzenetek tesznek boldoggá, minden kisebb siker megosztása, amit küldenek a vendégeim és immár a tanácsadóim sikerei is, akiknek megmutattam az üzleti lehetőséget ezekkel az életmódprogramokkal. Csapatban erősebbek vagyunk és még több embernek tudunk segíteni változni, egészséges életvitelt hozni az életükbe. Ez a vízióm is, hogy minél több magyar ember életébe jussanak el a tanításaim, oktató programjaink és ne féljenek az emberek az egyes élelmiszerektől és ne legyen gond egyik háztartásban sem az egészségmegőrzés vagy a túlsúlytól való megszabadulás.

Kadlec Kitti dietetikussal az életmódváltásról, elhivatottságról és valódi sikerekről beszélgettünk
– Milyen visszajelzések érkeznek az ügyfeleidtől? Volt olyan, ami különösen megérintett vagy motivált?
– Szeretek kommunikálni rendszeresen az ügyfeleimmel az első időszakban főképp, amikor sok kedvcsináló, bátorító üzenet megy és meg is szoktam hatódni, amikor kiírják a médiába is, hogy ajánlanak, mert már -30 cm körfogatnál járnak és köszönik az odafigyelésem, támogatásom. Szeretem, amikor élőben is találkozunk olykor, ezt fontosnak is tartom és megmutatják, hogy a kedvenc ruhájuk van rajtuk, amit már 20 éve nem tudtak hordani vagy épp fel mertek venni egy bikinit! Olyan boldogok, ez mindig motivál! 🙂
– Ha valaki most gondolkodik az életmódváltáson, mit tanácsolnál neki? Mi az első lépés, amit szerinted érdemes megtenni?
– Ne gondolkodjon sokáig, mert később bánni fogja, hogy nem kezdett segítséget kérni hamarabb! Azt javaslom, keressenek fel tapasztalattal rendelkező szakembert, aki már eredményeket tud felmutatni és életmódváltásra tanít. Az első lépések közé tartozik a hűtőnk átpásztázása, mik vannak otthon és a mindennapokra való felkészülés az étkezések szempontjából.
– Mik a terveid a jövőre nézve? Van olyan nagy álmod, amit most szeretnél megvalósítani?
– Az online felületem mindig szeretném fejleszteni, habár nem az az erősségem, szeretném terjeszetni az életmódváltó klubjaim is országszerte, a fizikai találkozásokat is erősíteni, ahol töltődni is tudnak az emberek, beszélgetni egy jót és tanulni, motiválódni. Minden megyében szeretnék legalább egy ilyen klubot létrehozni a csapatommal!
– Hogyan látod a táplálkozási tanácsadás és az életmódváltó programok jövőjét? Te hogyan szeretnéd fejleszteni a munkádat?
– Nagy sikere van a AI programoknak és az online elérhető, letölthető, előfizethető programoknak is, ez sokszor elég is a mai felgyorsult világunkban. Én még mindig a személyes találkozók erejében hiszek, avagy amire igazán szüksége van az embereknek főleg most, amikor már az interneten minden elérhető és Ai coach-okkal tudunk beszélgetni, fogyni, változni. Az egészségi állapotát nézve csak az országunknak is ez az iparág folyamatosan megy, de a kezdeti tapasztalatokért és gyakorlatért bizony tenni kell és mint segítőszakmaként működik a legjobban. Hiszen az emberek érzik legbelül, mit kapnak, mikor valahova fordulnak. Én a kommunikációfejlesztésen is dolgozok folyamatosan és az elérhetőségen is.
– Ha csak egyetlen dolgot oszthatnál meg az olvasókkal az egészséges életmódról, mi lenne az? Mi az a tanács, amit mindenkinek érdemes megfogadnia?
Ne sajnáld az időt a nap folyamán az étkezéseidre, adj meg mindent a testednek, ami az egészséged szolgálja! Ebben a testben kell élned, élj a legjobb helyen.
További cikkek a témában: