TűsarkakON
Írta: TűsarkakON

A karma szó hallatán sokan egy morcos univerzumot képzelnek el, aki feketelistát vezet rólunk, és néha megrántja a függönyt: „Na tessék, most kapsz a fejedre, mert tíz éve nem adtál borravalót!” De a karma nem ennyire bosszúszomjas. Sokkal finomabb, összetettebb, és – spoiler! – inkább tanító, mint büntető. A kérdés az, hogy észrevesszük-e az üzeneteit, vagy újra meg újra ugyanabba a gödörbe lépünk.

Karmikus körök, ismétlődő élethelyzetek, „mintha már megtörtént volna” kapcsolatok. Ha ezek ismerősek, akkor ez a cikk neked szól. És ha szeretnéd megérteni, mit lehet ezzel kezdeni, nem csak olvasni tudsz róla: a végén olyan szakértőket is mutatunk, akik ebben a témában tudnak segíteni.

 

Karma – spirituális klisé vagy valós energia?

A karma fogalmát sokan ismerik, csak épp félre. A „megütötte a bokáját, mert megérdemelte” típusú értelmezés inkább egy spirituális igazságszolgáltatásba vetett vágyat tükröz, mint a valódi jelentését.

A karma nem büntetés, hanem következmény. Olyan, mint egy energetikai visszhang: amit kibocsátasz – szándékban, tettekben, gondolatban –, az valamilyen formában visszatalál hozzád. És nem feltétlenül azért, hogy „megfizess”, hanem hogy megtanulj valamit.

Sok spirituális rendszer szerint a karma nem is mindig ebben az életben tér vissza. Vannak olyan tapasztalások, amelyek előző életekből jönnek, és most kapunk lehetőséget, hogy máshogy reagáljunk. A kulcs nem a bűnbakkeresés, hanem a tudatosítás: „Mit tanít ez nekem most?” És ha itt megállnál: nem, ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell tűrnöd, „mert biztos ez a karmád”. A karma nem bilincs, lehet dolgozni rajta.

 

Miért pont velünk történik mindig ugyanaz?

Ismered azt az érzést, hogy „már megint egy ugyanilyen kapcsolatba kerültem”? Vagy: „a harmadik munkahelyemen is ugyanaz történik”? Lehet, hogy nem te vagy balszerencsés, és nem is a világ van ellened. Csak egy még meg nem tanult leckét játszol újra, új szereplőkkel, új díszletekkel.

A karma sokszor nem is kívülről csap le, hanem belülről vonzzuk be azokat a helyzeteket, amelyekben újra és újra meg kell tanulnunk egy mintát. Ez lehet:
– nemet mondani,
– kiállni magunkért,
– kilépni, amikor ideje,
– vagy éppen megnyílni, bízni, elfogadni.

A legnehezebb az egészben? Amíg nem tanuljuk meg a leckét, a „tanító” egyre hangosabb lesz. Először csak kellemetlen, aztán fájdalmas, végül elkerülhetetlen. És ekkor már nem segít a racionális elemzés. Itt jön képbe a spirituális megközelítés, ami nem diagnózist ad, hanem térképet, és segít ránézni a „miért pont én?” kérdés mélyebb rétegére.

 

Életleckék, amik újra és újra visszaköszönnek

A karma nem mindig nagy dráma vagy világégés. Gyakran sokkal hétköznapibb, sőt: megúszhatónak tűnő szituációkban mutatja meg magát. Mint például:

  • mindig alárendelt szerepbe kerülsz a párkapcsolatodban,
  • folyamatosan olyan főnököt kapsz, aki lenyom,
  • újra és újra háttérbe szorulsz, amikor elismerés járna.

Ilyenkor fontos kérdés: mi a közös ezekben a helyzetekben? Mit ismétel bennük az életed? És mit mutat meg rólad?

Sok spirituális szakértő épp ebben segít: feltérképezni az ismétlődő mintákat, akár asztrológiai, numerológiai vagy intuitív módszerrel. A cél nem az, hogy „megjósolják, mikor lesz vége”, hanem hogy megtanulj másképp reagálni, és ezzel megszakítsd a kört.

Ez lehet fájdalmas, mert néha be kell ismerni: nem a világ ellenünk, hanem mi vagyunk saját életünk újrajátszói. De ez felszabadító is, mert ha te ismétled, akkor te is változtathatod meg.

 

Hogyan „dolgozható fel” a karma, és ki tud ebben segíteni?

A karmikus helyzetek nem oldódnak meg attól, hogy felismerjük őket, de az már fél siker. A feldolgozás következő lépése a tudatos munka: elengedés, új viselkedésminták, mélyebb megértés, akár múltbeli szálak lezárása.

Ehhez sokszor jól jön egy segítő. Olyan ember, aki rálát a mintára, képes visszafejteni a karmikus szálakat, és tud eszközöket adni a feldolgozáshoz. Ez lehet:

  • asztrológus, aki a horoszkópból látja az életfeladatod és karmikus csomópontjaidat,
  • regressziós terapeuta, aki előző életes képekhez vezet vissza,
  • intuítív tanácsadó, aki érzékeléssel segít felismerni a tanításokat,
  • vagy karmikus oldással foglalkozó spirituális segítő, aki energetikai szinten segíti a változást.

A jó hír az, hogy a karma nem „örök életre szóló ítélet”. Ha hajlandó vagy szembenézni vele, akkor nemcsak megértheted, hanem át is írhatod, és ezzel a jelenedet is megváltoztatod.

 

Ismétled a leckét? Segítünk felismerni és megoldani

Ha gyakran érzed úgy, hogy újra és újra ugyanazokba a helyzetekbe csöppensz – legyen szó párkapcsolatról, családi mintákról, munkahelyi drámákról vagy belső konfliktusokról –, könnyen lehet, hogy karmikus tanulnivalóval van dolgod.

Az alábbi szakértők ezen vagy ehhez szorosan kötődő területen dolgoznak: karmával, életfeladattal, múltbeli minták oldásával, spirituális tanácsadással. Segítenek meglátni az összefüggéseket és rálépni a változás útjára.

És ha most még nem találod meg azt, akivel megvan az összhang vagy aki a közeledben dolgozik, nézz körül a cikksorozat további részeiben is – ott is izgalmas segítők várnak rád.

 

Vizdák Andrea, tarotelemző – Budapest és online

Vizdák Andrea vagyok. Tarotelemző nagyjából 13 éve. Ha valaki az én segítségemet kéri bármilyen élethelyzetben, igyekszem abban támogatni, hogy mielőbb ki tudjon kerülni a nehézségeiből, legyen az párkapcsolati, munka/hivatás vonal vagy egyéb más probléma az életében és emelkedni tudjon. Fontosnak tartom megtalálni azokat a tudattalan működéseket, blokkokat, félelmeket, amelyek egy megakadásban tarthatják a hozzám fordulót. Ehhez szükség van a kölcsönös együttműködésre és bizalomra. Eszközeim a tarot, a tisztánérző képességem és a médiumitás.

Abban hiszek, hogy mindig lehet jobb és minden megváltoztatható, ha tudatosan élünk. Szepes Máriától idézve: „az ember sokkal inkább kezében tartja a saját sorsát, mint ahogy az kényelmes lenne.” Ha értelmezzük az életünk történéseit, igyekszünk olvasni a jelekből, felhasználjuk a múlt tapasztalásait, előre tekintünk és lépéseket teszünk önmagunkért, el fogjuk érni, amire vágyunk, ez egészen biztos.

Szeretettel ajánlom a Facebook-oldalam is, ahol olvasható napi/heti/havi tarotelőrejelzés és más spirituális segítők írásai is. Azt gondolom, egymást segítve érdemes haladni az úton és nem egymással versenyezve. 🥰

Az elmúlt években született jó pár versem is, melyet én szívesebben hívok közvetítésnek.

Készítek egyéni és személyre szóló online és Budapesten személyes elemzéseket és félévente tartok Crowley Thot tarot mini csoportos tanfolyamokat/önismereti tréninget is. Örömmel segítek, ha valaki úgy érzi, hogy hozzájárulás lehetek az életében.

Honlap | Facebook

Vizdák Andrea, tarotelemző - Budapest és online

Vizdák Andrea, tarotelemző – Budapest és online

 

Lukács Terka, holisztikus tanácsadó-segítő – Budapest, 13. kerület és online

Lukács Terka vagyok. Egy örökké tanulni és tapasztalni vágyó, segítőnek született, kíváncsi ember, akinek a megértés a prioritási listája elején áll. Végigtanultam eddigi életemet (life coaching, egyéni családállítás, mindfulness, pszichológiai tanulmányok, business coaching, ékszer tervezés…) és mindig az a cél hajt és hajtott, hogy a megszerzett tudást mások segítésére, fejlődésük ösztönzésére fordítsam. Realistának vallom magam, csak akkor tudok hinni bármiben, ha már van azirányú tapasztalásom, vagy tudományosan bizonyított.

Húsz éve lettem közgazdász-pedagógus, banki vezetőből holisztikus tanácsadó-segítő. Akkor találkoztam életem első olyan nehézségével, melynek nem volt észszerű oka, logikus magyarázata. Addig kutattam a megoldást, amíg egy inga tanfolyamon találtam magam későbbi mesteremnél, Tuba Rózsánál. Így csöppentem bele a spirituális világba.

A terápiám beszélgetős jellegű, coaching alapú. Ítélkezésmentes, értő figyelemmel fordulok a kliens felé. Keresem a rendszerében lévő elakadásokat, a problémája gyökereit (külső-belső tényezők, traumák, stresszforrások, transzgenerációs terhek stb.), melyek által csökken az energiaszintje. Csak magas rezgésszinten lehet a leginkább vágyott dolgokat bevonzani, ezért a legfontosabb feladatom a klienseim emelése. Az inga használata segíti a feltárást, gyorsítja a folyamatot, de ha az ügyfelemnek averziója van ezzel kapcsolatban, akkor nem használom, marad a tisztán coaching jellegű beszélgetés.

Életfeladatomnak tartom a hozzám fordulók segítését tanácsadás formájában, de mindig is úgy éreztem, hogy még többet tudok segíteni nekik, ha átadom a tudásomat az ingahasználat megtanításával. Húsz éve ezt a feladatot kaptam a mesteremtől és nincs nagyobb öröm számomra, mint látni a tanítványaim sikereit.

Facebook

Lukács Terka, holisztikus tanácsadó-segítő - Budapest, 13. kerület és online

Lukács Terka, holisztikus tanácsadó-segítő – Budapest, 13. kerület és online

 

Molnár Marianna, Theta Healing konzulens, holisztikus élettervezési és életvezetési coach – Szombathely

Molnár Marianna vagyok, a Test és Lélek Gyógyítás meditációs központ alapítója. Ez a központ egy álomból született, abból a mély belső elhivatottságból, hogy olyan teret hozzak létre, ahol a test és a lélek újra egymásra találhat, és a belső csend meghallhatóvá válik. A Test és Lélek Gyógyítás központ nem csupán hely, ez egy élő, lélegző tér, ahol minden rezgés a fejlődést szolgálja. Hiszem, hogy minden gyógyulás a lélek szintjén kezdődik, és innen sugárzik ki a testbe, az életünk minden területére.

Az évek során kialakított módszereimmel és intuitív vezetésemmel abban segítem vendégeimet, hogy önmagukhoz visszataláljanak, elengedjék a múlt terheit, és megnyíljanak a jelen gyógyító ereje felé.

Hivatásom során különféle módszereket alkalmazok: egyéni lélekgyógyászati konzultációk, vezetett meditációk, energetikai tisztítások, lélekutazás és múltbéli élmények oldása, generációs minták oldása, hangfürdők, hangtálas relaxáció, önismereti tréningek, stresszoldó és érzelmi felszabadító gyakorlatok, egyéni és csoportos tanfolyamok. Minden alkalmat személyre szabok, hiszen minden lélek egyedi, és én ahhoz kapcsolódom, aki éppen akkor megérkezik hozzám.

Szeretettel várlak, ha megszólít az út, ha keresed a belső csended, a harmóniát, vagy egyszerűen csak jólesne egy megtartó tér, ahol önmagad lehetsz.

Honlap | Facebook | Instagram

Molnár Marianna, Theta Healing konzulens, holisztikus élettervezési és életvezetési coach - Szombathely

Molnár Marianna, Theta Healing konzulens, holisztikus élettervezési és életvezetési coach – Szombathely

 

Tóth Gabriella, spirituális tanácsadó – Felsőlajos

Tóth Gabriella vagyok, spirituális tanácsadó. Már gyermekkoromban éreztem, hogy másképp látom és érzékelem a világot, mint a körülöttem élők. Anyai nagyapám volt az, aki bevezetett a spiritualitás világába: ő tanított meg a tenyérjóslás alapjaira, a szellemekkel való kommunikációra, a kártyavetésre és az energiák tisztítására. Tizenhat évesen kaptam meg az első cigánykártyapaklimat, ami azóta is az egyik legfontosabb eszközöm a jóslásban. Harmincéves korom körül kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel az úttal, tanultam, fejlődtem, és egyre többen kerestek meg azzal, hogy segítsek nekik eligazodni életük kérdéseiben.

Számomra a legnagyobb öröm az, amikor valaki megkönnyebbülten, új erőre kapva távozik tőlem – akár egy tisztító szertartás, akár egy őszinte beszélgetés után. Sokan vannak, akik lelki válságba kerültek, elakadtak, vagy egyszerűen csak szeretnének végre valakivel beszélni, aki valóban meghallgatja őket. A hozzám fordulók gyakran keresnek válaszokat szerelmi, anyagi vagy egészségügyi kérdésekre, vagy éppen a saját útjuk megtalálásában kérnek támogatást. Segítek a negatív energiák oldásában, átkok és rontások levételében, valamint pozitív energiák – mint a bőség, a szeretet és az egészség – behívásában is.

Erdős környezetben, egy csendes tanyán élek, ahol a természet közelsége is hozzájárul a lelki feltöltődéshez. Vendégeimet itt személyesen is szívesen fogadom, ahol a nyugalom, a figyelem és a szeretetteljes támogatás garantált. Hiszem, hogy minden ember képes megtalálni a saját útját, csak néha szükség van egy kis segítségre, iránymutatásra. Szeretettel várok mindenkit, aki úgy érzi, elérkezett az idő, hogy változtasson, tisztábban lásson, vagy egyszerűen csak meghallgatásra vágyik. Forduljatok hozzám bizalommal!

Facebook

 

Tóth Gabriella, spirituális tanácsadó - Felsőlajos

Tóth Gabriella, spirituális tanácsadó – Felsőlajos

 

Szabó Klaudia, holisztikus coach – Gyenesdiás és online

Szabó Klaudia vagyok – holisztikus coach, édesanya. Az egészséges életmód útjára először testileg léptem rá: edzés, táplálkozás, versenysport – ezek adták meg az első kapaszkodókat. De hamar rájöttem, hogy nem elég a testre figyelni: a valódi egyensúly belül kezdődik. Egy rosszindulatú nőgyógyászati betegség volt a fordulópont, ami ráébresztett: a testem a lelkem fájdalmát jelezte. Az önismeret útja sok-sok belső munkát kívánt – de minden egyes lépés közelebb vitt ahhoz, aki valójában vagyok.

Nőként hosszú idő volt, mire elhittem, hogy elég vagyok úgy, ahogy vagyok. Hogy nem kell szerepeket játszanom, tökéletesen működnöm, vagy állandóan megfelelnem. Ma már szeretettel és elfogadással nézek magamra – és ezt az érzést szeretném továbbadni más nőknek is.

Az egyéni folyamatok mellett önismereti hétvégékkel, kis csoportos workshopokkal kísérek nőket, hogy újrakapcsolódjanak önmagukhoz, a testükhöz, a belső erejükhöz.

Hiszem, hogy minden válasz benned van, én abban segítek, hogy újra meghalld őket. Online vagy Gyenesdiáson, személyesen is várlak – ha elindulnál egy olyan úton, ami nem mások elvárásairól, hanem a saját igazságodról szól.

Honlap | Facebook | Instagram | TikTok

Szabó Klaudia, holisztikus coach - Gyenesdiás és online

Szabó Klaudia, holisztikus coach – Gyenesdiás és online

 

Magyari Szilvia, életvezetési és párkapcsolati tanácsadó – Dunakeszi és online

„A változás ott kezdődik, amikor elhiszed, hogy lehetséges.” Magyari Szilvia vagyok, életvezetési és párkapcsolati tanácsadó – és hiszem, hogy minden ember képes a fejlődésre, a gyógyulásra és arra, hogy újra rátaláljon önmagára.

Hozzám azok fordulnak, akik egy kicsit elvesztek az élet forgatagában. Akik érzik, hogy valami nem működik – a kapcsolataikban, a döntéseikben vagy saját magukkal való viszonyukban –, de nem tudják pontosan, merre induljanak. Nem mondom meg, mit tegyél, hanem segítek megtalálni a saját válaszaidat.

Tanácsadásaim során egy biztonságos, elfogadó térben dolgozunk együtt. Beszélgetünk, figyelek, kérdezek – és közben lassan feltárulnak a mélyebb mintázatok, félelmek, vágyak. Legyen szó önbizalomhiányról, párkapcsolati nehézségekről vagy életútkeresésről, minden történet egyedi – és épp ezért fontos.

Az első lépés mindig a legnehezebb. De ha most ezt olvasod, talán már el is indultál. Én itt vagyok, hogy emlékeztesselek: benned sokkal több erő van, mint hinnéd!

Honlap | Facebook

Magyari Szilvia, életvezetési és párkapcsolati tanácsadó - Dunakeszi és online

Magyari Szilvia, életvezetési és párkapcsolati tanácsadó – Dunakeszi és online

 

Házlinger Judit, life coach – Pécs és online

Ha úgy érzed, elakadtál az életedben, nem tudod, merre tovább, döntés előtt állsz vagy eleged van abból, hogy folyton ugyanazokat a köröket futod, esetleg csak szeretnéd jobban megérteni a saját működésedet, egy személyre szabott, önismereti módszerekkel kiegészített coaching folyamatot ajánlok.

Házlinger Judit vagyok, 2016 óta dolgozom life coachként. Kíváncsiságom és tanulásvágyam arra ösztönöz, hogy folyamatosan bővítsem az eszköztáramat, így az egyetemi coach diploma mellé számos olyan képzést végeztem el, ami az önismereti munkát támogatja. A szimbólumkártyák segítenek felszínre hozni azt, amit nehéz szavakba önteni, a különböző személyiségtipológiák (DISC, Enneagram) segítségével megértheted a saját rejtett motivációidat és belső működésedet, az asztrológiai pszichológia pedig abban adhat útmutatást, hogy a hozott készletedet milyen módon tudod a legjobban kibontakoztatni.

A coachingban számomra a legfontosabb a kapcsolódás. Az motivál, hogy jó bábaként olyan biztonságot adó kapcsolatot építsek, ahol képessé válsz a magad módján végighaladni a folyamaton a célod felé és megszülni a saját legjobb megoldásaidat. Így támogatlak abban, hogy rátalálj a fejlődéshez, továbblépéshez szükséges belső erőforrásaidra.

Mottóm: Légy önmagad egyre jobban működő verziója!

Várlak személyesen Pécsen vagy bárhonnan az online térben!

Honlap | Facebook

Házlinger Judit, life coach - Pécs és online

Házlinger Judit, life coach – Pécs és online