Válassza az Oldal lehetőséget

Ketrecmentes húsvéti tojás a tyúkokért: Összefog az Una Terra Alapítvány és Kifli.hu

Ketrecmentes húsvéti tojás a tyúkokért: Összefog az Una Terra Alapítvány és Kifli.hu
TűsarkakON
Írta: TűsarkakON

A húsvéti időszakban a tojásfogyasztás közel harmadával ugrik meg, az azonban nem mindegy, honnan származnak ezek a termékek. A már évekkel ezelőtt teljesen átállt az úgynevezett ketrecmentes tojások forgalmazására. Az szupermarket az Una Terra Alapítvány Ketrecmentes Összefogás programjához csatlakozva azt a célt tűzte ki, hogy minél több vásárló számára tegye elérhetővé a fenntartható és etikus döntést, akár a húsvéti előkészületek idején is.

 

Hazánkban közel 8,1 millió tyúk több mint 2,3 – 2,4 milliárd tojást tojik évente, ellátva ezzel a feldolgozóipart, továbbá az éttermeket, szupermarketeket, illetve a vendéglátóipart is. Ebbe beletartozik, hogy környékén az átlagos tojásfogyasztás akár 30 százalékkal is megugrik. Ebben az időszakban a hagyományos elkészítése során egyre több vásárló szentel annak is figyelmet, hogy honnan származik a felhasznált .

A Kifli.hu -ban az országban első kiskereskedőként vállalta, hogy kizárólag ketrecmentes tojásokat forgalmaz. Az online szupermarket most összefogott az Una Terra Alapítvánnyal, hogy annak Ketrecmentes Összefogás programja keretében támogassa a mozgalom munkáját, elősegítve a tudatos vásárlást.

“Az együttműködés részeként a Kifli.hu közösségimédia-felületein népszerűsíti a Ketrecmentes Összefogás kampányait, edukatív tartalmakat oszt meg, illetve az online szupermarket felületén is megjelentet információkat. A vállalat emellett egy új, környezettudatos, illetve etikus állatartásból származó termékeket bemutató aloldal is elérhetővé válik a Kifli.hu felületén” – mondta el Szalma Rita, a Kifli.hu kereskedelmi igazgatója.

Magyarországon jelenleg a tojótyúkok közel 80 százaléka még mindig apró ketrecekben él, ahol mozogni is alig tud, Nyugat- egyes országaiban a ketreces tartás aránya már 10 százalék alá csökkent. A ketrecmentes tartás azt jelenti, hogy a tojótyúkokat szabadabb körülmények között tartják, így több tér áll rendelkezésükre, természetesebb életkörülmények között nevelik őket. A Ketrecmentes Összefogás célja, hogy 2026-ig a Magyarországon működő nagy élelmiszerláncok legalább 80 százaléka teljesen kivonja a ketreces tojásokat a kínálatából.

A tojásokon a tartás típusát különböző számokkal jelölik:

Ketreces tartás (3): Nagyságrandileg 750 négyzetcentiméternyi, szűk drótketrec jut tyúkonként, ami egy A4-es papírlapnak felel meg.

Mélyalmos tartás (2): A tyúkok egy nagy, zárt épületben élnek, ahol szabadon mozoghatnak, ülőrudakra szállhatnak, kapirgálhatnak és fészekbe tojhatnak, de legfeljebb 9 tyúk lehet egy négyzetméteren belül.

Szabadtartás (1): A tyúkoknak ez esetben napközben szabad kijárást kell biztosítani a legalább részben füvesített szabadtérre. Négyzetméterenként a csarnokban legfeljebb 9 állat lehet, a külső területen pedig 4 négyzetméteres helyet kell biztosítani egyedenként.

Ökológiai tartás (0): A szabadtartásnál is szigorúbb feltételeket jelent, például nagyobb területet biztosítanak egyedenként, és a tyúkok csak bio minősítésű, GMO- takarmányt kapnak. A csarnokban maximum 6 tyúk osztozhat egy négyzetméteren, egyedenként pedig legalább 4 négyzetméter szabad terület áll rendelkezésükre.

Az utóbbi két tartásforma (0 és 1) veszi leginkább figyelembe a tyúkok természetes szükségleteit. Költséghatékonysági szempontok miatt azonban a gazdálkodók ezeket a módszereket választják a legritkábban.

“Nagy öröm szá, hogy a Kifli.hu úttörő szerepet vállalva elsőként helyez ekkora hangsúlyt a ketrecmentes tojások forgalmazására a hazai kiskereskedelemben. Ez jelentős a hazai tojástermelésben, egy olyan irány felé, amelyben csökkenthetjük sok millió tojótyuk szenvedését, és természetesebb, állatbarát tartási körülményeket biztosíthatunk számukra.” – fogalmazta meg, Nagy Ervin, az Una Terra elnöke.

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

TűsarkakON magazin

A TűsarkakON egy digitális gardrób, tele inspiráló tartalmakkal, amelyek segítenek újra felfedezni a hagyományos értékek szépségét. Visszahozzuk, ami igazán fontos, a modern élet előnyeivel ötvözve. Légy vagány, okos, stílusos – légy önmagad, TűsarkakON!

Nézd meg ezt is!