Válassza az Oldal lehetőséget

Kiállítás nyílt a szegedi egyetem Nobel-díjas kutatóiról

Kiállítás nyílt a szegedi egyetem Nobel-díjas kutatóiról

A szegedi egyetem -díjas kutatói – Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin – munkásságát és az intézmény törtéét bemutató interaktív nyílt szombaton a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanulmányi és információs központjában.

 

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért kuratóriumi elnöke a tárlat megnyitóján azt mondta, Karikó Katalint nemcsak különleges egyénisége, hanem tudományos munkásságának jelentősége is egyedivé teszi a Nobel-díjasok között.

Az akadémikus úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy Karikó Katalin mRNS-technológiával kapcsolatos felfedezése 10-15 év múlva a középiskolai tananyag része lesz, munkássága pedig olyan mértékben hasznára válik az emberiségnek mint Louis Pasteuré.

A kuratóriumi elnök hangsúlyozta, az SZTE további eredményeivel rá fog szolgálni arra, hogy Karikó Katalin nyugodtan mondhassa: a szegedi egyetem egykor matere volt.

Karikó Katalin szegedi köszöntése alkalmával, azt követően, hogy elnyerte a -as fiziológiai és orvosi Nobel-, bejelentette, felajánlja tudományos ének másolatát egykori egyetemének, a pénzjutalomból pedig megalapítja a JATE-díjat. A kutató életútjáról áprilisban nyílt kiállítás, melyet az elmúlt hónapokban több ezren láttak.

A tárlatot az egyetem munkatársai a Móra Ferenc szakembereivel tematikájában és anyagában is kibővítették. A kiállítás bemutatja az egyetem időben 1581-ig, térben Kolozsvárig visszanyúló gyökereit és az intézmény 1921-es Szegedre érkezését.

A tárlat külön része tiszteleg az egyetem egykori rektora Szent-Györgyi Albert előtt, a kiállításon látható Nobel-díjának másolata, dékáni talára, munkásságát pedig interaktív webkurzus tárja a látogatók elé.

A kiállítás legnagyobb része Karikó Katalin életútjáról szól. Az érdeklődők láthatják az egyetem professzorának gyermekkorból megőrzött emlékeit, tanulmányi versenyeken szerzett okleveleit, egyetemi éveinek legfontosabb mérföldköveit. Több mint száz tudományos elismerése közül húszat mutatnak be, tudományos pályáját pedig egy négy – , angol, német, francia – nyelven elérhető virtuális tárlat ismerteti. Az mRNS-sel kapcsolatos kutatásairól egy magyar és angol nyelvű kisfilm szól.

A kiállítás része egy – főként középiskolásoknak szóló – játék is, amelynek célja a tárlat egészéhez hasonlóan, hogy arra inspirálja a fiatalokat, válasszák a tudományos pályát.

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

Nézd meg ezt is!

Közelgő események