Válassza az Oldal lehetőséget

Kínai agyagkatonák, William Blake és szecessziós plakátkiállítás a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria idei programjában

Kínai agyagkatonák, William Blake és szecessziós plakátkiállítás a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria idei programjában

Kiemelkedő és hazai művészeti kiállításokkal várja az érdeklődőket 2025-ben a és a . A látogatók megismerkedhetnek az ókori terrakotta hadseregével, William Blake látomásos grafikáival, MS mester rejtélyes művészetével, valamint a szecessziós plakátművészet legszebb darabjaival. Az intézmények kiállítási programjában a hagyományos és a kortárs témák egyaránt fontos szerepet kapnak, a cél pedig, hogy a legszélesebb közönség számára is vonzó és tartalmas élményt nyújtsanak.

 

Nemzetközi figyelem és gyarapodó gyűjtemény

Baán László, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a programokat ismertető óbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy az intézmény továbbra is a világ élvonalába tartozik látogatószámban és kiállítási kínálatban egyaránt. A Szépművészeti stabilan a világ 100 leglátogatottabb múzeuma között szerepel, 2024-ben összesen 800 ezer látogatót fogadott tagintézményeivel együtt, ebből félmillióan a Szépművészetibe érkeztek.

A gyűjtemény is jelentős mértékben gyarapodott az elmúlt két évben. Vásárlások és adományozások révén közel ezer műtárggyal bővült az állomány, amelynek értéke meghaladja az 5 milliárd forintot. Kiemelkedő szerzemény volt például egy El Greco-mű végleges megszerzése, Georg Baselitz egymillió euró értékű ajándéka, valamint olyan jelentős alkotók műveinek gyűjteménybe kerülése, mint és Girodet. Az új szerzemények között találhatók maszkok, antik vázák és japán metszetek is.

 

Kínai agyagkatonák – A terrakotta hadsereg Budapesten

Az év egyik legnagyobb szenzációja a „Az öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái” című kiállítás lesz, amely november 27-én nyílik meg. Az 1974-ben felfedezett terrakotta hadsereg Kína egyik legismertebb régészeti lelete, amely Csin Si Huang-ti, az első kínai császár sírját őrizte. A több mint kétezer éves szobrok mellett a látogatók betekinthetnek a Qin Birodalom törtéébe is, amely i. e. 8. és 3. század között virágzott. A különlegessége, hogy a szobrok eredeti színeinek rekonstrukcióját vetítik majd a látogatók elé.

Ezt a kiállítást a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum egy kapcsolódó tárlata egészíti ki, amely az ázsiai hunokat, azaz hsziung-nukat mutatja be. Ők voltak azok, akik ellen a kínai nagy falat emelték, és akikkel a hunok története is összefügg.

 

MS mester rejtélye – Középkori magyar művészet a Szépművészetiben

Áprilistól lesz látható „MS mester és kora” című kiállítás, amely a magyar középkori festészet egyik legismertebb, de névtelen alkotójának életművét vizsgálja. A tárlaton első alkalommal mutatják be együtt MS mester hét fennmaradt táblaképét, amelyek a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltáráról származnak. A legújabb kutatások szerint a művész dél-német származású lehetett, munkássága Nürnberghez és Bécshez köthető.

 

William Blake – Látomások a Menny és Pokol között

Szeptember 25-én nyílik meg a Szépművészeti Múzeumban a „Menny és Pokol házassága”, amely William Blake (1757–1827) művészetét mutatja be. Az angol romantika ikonikus alakjának műveit a londoni Tate Múzeummal közösen rendezi a Szépművészeti, amely immár negyedik alkalommal dolgozik együtt a brit intézménnyel. A tárlat Blake misztikus világát, látomásos rajzait és metszeteit helyezi középpontba, miközben bemutatja kortársait is, akikre hatással volt munkássága.

 

Szecessziós plakátművészet a Magyar Nemzeti Galériában

A Magyar Nemzeti Galéria egyik kiemelkedő kiállítása áprilistól a magyarországi szecessziós plakátművészetet és tárgykultúrát mutatja be. Az 1895 és 1914 közötti időszakból válogatott száz plakát mellett korabeli bútorok, ékszerek és Zsolnay-kerámiák is megjelennek, így a látogatók teljes képet kaphatnak a századforduló vizuális világáról.

A Galéria további jelentős kiállításai között szerepel Czimra Gyula újrafelfedezett életműve (május közepétől), valamint Tihanyi Lajos életműkiállítása (november 20-tól). Emlékkiállítást szentelnek munkásságának is, amely szintén az év második felében nyílik.

 

Nemzetközi bemutatkozások és új múzeumi projektek

A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye nemcsak Budapesten, hanem nemzetközi szinten is reflektorfénybe kerül. Február végétől júniusig a bilbaói Guggenheim Múzeumban látható egy átfogó válogatás a múzeum grafikai gyűjteményéből, olyan mesterek alkotásaival, mint Dürer, Leonardo, Raffaello, Rubens, Rembrandt és Goya.

Baán László elmondása szerint zajlik a Magyar Nemzeti Galéria új épületének közbeszerzési folyamata, amelyben öt nagy cég verseng a kivitelezésért. Amennyiben a kormány tavasszal döntést hoz, a projekt az évtized végére megvalósulhat. Az új épület három év alatt felépíthető, a beköltözéshez pedig további egy év szükséges.

Emellett jövő tavasszal megnyílhat a Fotóművészeti Múzeum a Városligetben található Klösz-villában. Az intézmény állandó kiállítása a Magyar Fotográfiai Múzeum gazdag gyűjteményét mutatja be, egy időszaki kiállítótérrel kiegészítve.

 

Sokszínű művészeti kínálat 2025-ben

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 2025-ben is sokszínű és izgalmas kiállításokkal várja a látogatókat. A programkínálatban egyaránt helyet kapnak ókori leletek, középkori mesterek, romantikus látomások és századfordulós művészetek. A magyar és nemzetközi együttműködések révén Budapest tovább erősíti helyét a nemzetközi művészeti életben, a múzeumok pedig világszínvonalú tárlatokkal hozzák közelebb a művészetet a közönséghez.

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

TűsarkakON magazin

A TűsarkakON egy digitális gardrób, tele inspiráló tartalmakkal, amelyek segítenek újra felfedezni a hagyományos értékek szépségét. Visszahozzuk, ami igazán fontos, a modern élet előnyeivel ötvözve. Légy vagány, okos, stílusos – légy önmagad, TűsarkakON!

Nézd meg ezt is!