
„Másként fejlődik, mi segíthet?” – Amikor a gyerek nem illik bele a tankönyvi tempóba

A gyereked nem szeret színezni. Nem akar körbeállni a többiekkel. A mozgása kicsit darabos, nehezen koncentrál, vagy épp túl gyors, túl hangos, túl más, mint a többiek. Te pedig ott állsz a játszótéren vagy az óvónő előtt, és nem tudod eldönteni: normális ez? Vagy már gond van?
Ne aggódj, nem vagy egyedül. És nem, nem feltétlenül „gond” van – de lehet, hogy szükség van más szemléletre, más tempóra, más eszközökre. Mert nem minden gyerek illeszkedik a „tankönyvi” fejlődési görbébe. És ez teljesen rendben van – ha időben észrevesszük, mire van igazán szüksége.
Tankönyvből tanuljuk a gyerekeket? Ugyan már!
A gyereknevelés nem excel-táblázat. Mégis hajlamosak vagyunk belepréselni őket a „mikor mit kell tudni” sablonjaiba. Négyévesen már szépen rajzol, ötévesen szaval, hatévesen ír-olvas – mondja a hivatalos verzió. Csakhogy van, aki közben még csak most talál rá a saját ritmusára. És minél inkább próbáljuk gyorsítani, annál inkább lemarad.
Sok szülő épp itt csúszik el: nem azért, mert nem figyel, hanem mert túlságosan is figyel. Hasonlít, hasonlítgat, és közben egyre nő a belső feszültség – ami persze átragad a gyerekre is. Holott a valódi kérdés nem az, hogy „lemaradt-e”, hanem az, hogy hogyan tudunk neki segíteni ott, ahol épp tart.
Amikor máshogy kell kapcsolódni
Vannak gyerekek, akik különösen érzékenyek – hangokra, zajokra, érintésekre. Másoknak az is nehéz, hogy egy csoportban működjenek. Van, akinek az önálló játék megy jól, de a szabályt követő, közös feladatok leblokkolják. És vannak, akiknek a mozgásban, figyelemben, szociális helyzetekben van nehézsége.
Sokan ilyenkor csak egyetlen címkét látnak: elmaradás. De amit kívülről „rossz viselkedésnek” vagy „fejletlenségnek” látnak, az valójában gyakran a belső túlterheltség jele. A gyerek nem lusta, nem ügyetlen, nem neveletlen – csak másként érzékel, másként dolgozza fel a világot.
És ilyenkor óriási ereje van annak, ha jön valaki, aki nem a hibát nézi, hanem a lehetőséget.
Fejlesztés = lehetőség, nem bélyeg
A mai fejlesztőpedagógia, gyógypedagógia és különféle alternatív módszerek – mint például a TSMT, a neurofeedback, az állatasszisztált terápia vagy épp a játékos iskolaelőkészítés – pontosan abban segítenek, hogy egyénre szabva érjük el a gyerekeket. Mert nem az a cél, hogy „behozza a lemaradást”, hanem hogy megtalálja a saját útját, ahol kompetensnek, ügyesnek, sikeresnek érezheti magát.
És itt jön képbe az a rengeteg szakember, aki nem csak eszközöket ad, hanem biztonságot, elfogadást, ráhangolódást – pontosan azt, amire egy másként működő gyereknek a leginkább szüksége van. Legyen szó autizmus spektrumról, figyelemzavarról, szorongásról vagy bármilyen „kilógásról”.
Akkor is van megoldás, ha nem a tankönyvi úton jártok
Ha azt érzed, hogy a te gyereked nem illik bele a megszokott keretekbe, ne ess kétségbe – de ne is várj éveket. Minél előbb kap célzott segítséget, annál könnyebben fog kibontakozni a saját útján. Ebben a cikkben olyan szakembereket találsz, akik sokféle területen támogatják a gyerekeket és családjaikat – köztük olyanokat is, akiknél a fejlődés eltér a megszokott tempótól vagy iránytól. A fókusz mindenkinél ugyanaz: megtalálni azt az utat, ahol a gyerek önazonos módon tud haladni – örömmel, kapcsolódva, biztonságban.
Ha itt nem találsz számotokra megfelelő segítőt, nézz körül a cikksorozat többi részében – biztosan rátalálsz arra az irányra, ahonnan elindulhattok.
Kovács Patrícia, egyéni és csoportos TSMT terapeuta, iskola előkészítő – Zagyvaszántó és Hatvan
Babusa-Kovács Patrícia vagyok, óvodapedagógus és TSMT terapeuta. 2016 óta dolgozom a Zagyvaszántói Gesztenyevirág Óvodában, emellett Zagyvaszántón és Hatvanban is végzek fejlesztő munkát. Mindig is fontosnak tartottam, hogy olyan tudást szerezzek, amellyel valódi segítséget tudok nyújtani a gyermekek fejlődésében. Így találtam rá a Tervezett Szenzomotoros Tréningre (TSMT), amelynek alapját a LongiKid® vizsgálat adja. Ez a játékos, mégis alapos felmérés segít feltérképezni a gyermek motoros, pszichés, kognitív és szociális állapotát. Hiszem, hogy a mozgásfejlesztés nem csak a testi fejlődésről szól: pozitívan hat az önbizalomra, az érzelmi biztonságra és a szülő-gyermek kapcsolatra is.
Az egyéni TSMT tornák során nagy hangsúlyt fektetek a szülők bevonására, hiszen az otthoni közös gyakorlás a gyermek fejlődésének kulcsa. A foglalkozásokon a szülők megtanulják a helyes kivitelezést, így otthon is tudják támogatni gyermekük haladását. A csoportos foglalkozásokon pedig 4-8 fős kis létszámban dolgozunk, ahol a mozgáskoordináció, figyelem, szabálykövetés és szociális készségek fejlesztése is kiemelt szerepet kap. Minden fejlesztést játékos formában, sok pozitív megerősítéssel végzünk, figyelve a gyermekek egyéni tempójára és szükségleteire. Hatalmas öröm látni, ahogy a gyerekek önbizalma növekszik, a mozgásuk magabiztosabbá válik, és egyre bátrabban vesznek részt az új kihívásokban.
A mozgásfejlesztés mellett iskola-előkészítő foglalkozásokat is tartok, amelyek során a gyermekeket játékos, mégis tudatos feladatokon keresztül készítjük fel az iskolai életre. A célom, hogy a gyerekek ne csupán tudásban, hanem érzelmi és szociális készségekben is megerősödve kezdjék el az iskolát. Hiszem, hogy a fejlesztés nem szégyen, hanem egy lehetőség, amely támogatja őket abban, hogy kihozzák magukból a legtöbbet – örömmel, önbizalommal és belső motivációval.

Kovács Patrícia, egyéni és csoportos TSMT terapeuta, iskola előkészítő – Zagyvaszántó és Hatvan
Molnárné Győri Barbara, pedagógus – Online
1989-ben szereztem óvoda pedagógusi végzetséget, és azonnal el is helyezkedtem a szakmámban, lelkesen, fiatalon, hatalmas ambíciókkal. Később kiegészítés képen szereztem egy pedagógia szakos nevelő diplomát is. Mindig azt vallottam, hogy a legjobb, legtartalmasabb és legtartósabb tanulás a játékon keresztül történik, így mindig nagyon igyekeztem érdekessé tenni óvodásaim számára a játékot. Minél több, minél színesebb, minél érdekesebb játékokkal. Így kezdtem el saját tervezésű és készítésű játékokat készíteni. Eleinte csak a saját csoportjaim részére, de időről időre megkerestek a kolléganők, hogy ők is szeretnének, majd szájról szájra terjedve nőtt a hír és a város más óvodáiból is megkerestek. Így alakult ki a „Barbyságok” brand. Majd nőtte ki magát vállalkozássá.
Pedagógiai pályafutásom alatt hét évig dolgoztam speciális óvodai csoportban, ahol enyhe és közép súlyos értelmi fogyatékos gyerekek jártak. Itt együttműködve gyógypedagógusokkal, logopédusokkal, pszichológusokkal szereztem nagyon sok tapasztalatot ezeknek a gyerekeknek a fejlesztéséről, mely tapasztalataimmal fejleszteni tudtam az általam készített játékokat.
Mára már hatalmas választékot kínál a weblapom a különböző fejlesztőjátékokból, óvodai eszközökből. De együttműködöm és eszközöket készítek állatasszisztált foglalkozást tartó terapeutáknak, tanítónéniknek is. Szívesen valósítok meg egyedi igényeket is. Akár pedagógusoknak akár szülőknek.
Játékaim javarészt textilből, filcből készülnek, de készítek kicsit „olcsóbb” kategóriás fejlesztőjátékokat is óvodák részére. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé hatékony, csak anyagában egyszerűbb megoldású, mivel sajnos ezek az intézmények elég alacsony költségvetéssel rendelkeznek. Weboldalamon található fejlesztőjáték 3 hónapos kortól kisiskolás korig. De találhatóak „egyszerű” játékok óvodás korú gyerekek számára, szerepjátékokhoz is.

Molnárné Győri Barbara, pedagógus – Online
Novák Hajnalka | Lóasszisztált fejlesztés – Marcali
Az állatasszisztált foglalkozások folyamatában az állat a páciens számára, mint motiváló, jutalmazó van jelen. Színterei az állatasszisztált aktivitás, pedagógia és terápia. A ló az emberhez ragaszkodó állat, mint társ könnyebben elfogadható számukra, mint egy ember: nem közvetít elvárásokat, hanem egyenesen reagál a viselkedésére. A lóasszisztált foglalkozás olyan fejlesztési módszer, mely szabadlevegőn, természetes környezetben szakember segítségével zajlik. A gyermek – ló együttműködése eredményeként létrejövő lelki értékek kerülnek előtérbe. A foglalkozások előtt, alatt és után a lóval való kapcsolatteremtés, simogatás, érintés, törődés is pozitív hatású. A ló természetes, harmonikus mozgása az ember háromdimenziós mozgásához hasonló. A lóval kialakuló kapcsolat, járásának ringása segítik kikapcsolni a káros külső és belső ingereket.
A gyermek az állat hátán, egy kapaszkodós hevederrel rögzített takarón ül, így a közvetlen érintkezési pontokon keresztül, a medencéjén és gerincoszlopán keresztül az impulzusok révén stimulálja a törzsizmok működését, az egyensúly érzékeléséért felelős agyi struktúrák működését. Ezáltal javul a mozgásérzékelés, az egyensúly és a mozgáskoordináció.
A foglalkozások játékos keretek között, a gyermek életkorára és diagnózisára tekintettel, személyre szabottan történik. Mondókázás, éneklés, mozgásos ügyességi, szenzomotoros feladatok, de akár számolás és olvasás is történik közben. A hangulat és a kedélyállapot javulása és az egyes képességterületek fejlesztése együttesen valósul meg. Érzelmi, szociális és kognitív funkciókra való pozitív hatásai: fejleszti a szociális készségeket, motiváló hatása a tanulásra, a feltétel nélküli elfogadás megélésével, erősíti az önkontrollt, a kommunikációs, interakciós képességek, a testséma, a térérzékelés, finommotorika fejlődését elősegíti, a egyensúlyérzék, mozgáskoordináció javul általa, a kognitív funkciókat, a figyelmet, az észlelést, az emlékezetet, a gondolkodást fejleszti.

Novák Hajnalka | Lóasszisztált fejlesztés – Marcali (Fotó: Horváth Krisztián)
Kis Attila és Kisné Hillier Cecília | MIND/itecture – Budapest, 12. kerület
Eredetileg mindketten pedagógusok vagyunk és közel 20 év tapasztalattal, elhivatottan igyekszünk segíteni a családokat a második életévtől a kamaszkoron át a gimnázium végéig. Tudjuk, hogy minden gyermek, minden család, minden élethelyzet más és a gyermeknevelés egy hatalmas útvesztő is tud lenni.
Szolgáltatásainkkal az eltérő fejlődésű gyerekeknek ugyanúgy igyekszünk segíteni, mint a kamaszaikkal küzdő szülőknek vagy az érettségi előtt álló fiataloknak a pályaválasztásban, érettségire való felkészülésben. Szülőkonzultációkkal, egyéni felmérésekkel, coachinggal, online vagy személyes órákkal és speciális idegrendszeri fejlesztésekkel állunk a családok mellett, hogy minden gyermeknek megtaláljuk azt a lehetőséget, amelyre itt és most szüksége van.
Elérhető szolgáltatások: neurofeedback tréning, ABA terápia, szülőkonzultációk (az óvodai beszoktatástól kamaszkorig), iskolaérettségi vizsgálat, coaching, mindfulness, pályaorientációs beszélgetések, érettségi felkészítés.
Tudjuk azt is, hogy a gyermekek kiegyensúlyozottságához szükséges, hogy az őket támogató, nevelő szülők nyugodtak és magabiztosak legyenek. Ehhez fizikai és mentális felfrissülési lehetőséget is nyújtunk az érdeklődő szülőknek.
Eredményként jobb lesz az életminősége a gyermeknek és a szülőnek egyaránt, ezzel időt és pénzt spórolva nyugodtabban élheti a család a mindennapjait. Komplex, egyénre szabott fejlesztési csomagjainkkal várjuk az érdeklődőket!
Honlap | Cili Facebook-oldala | Attila Facebook-oldala

Kis Attila és Kisné Hillier Cecília | MIND/itecture – Budapest, 12. kerület
Tóth Bernadett, gyógypedagógus – Veresegyház
Autizmus spektrum pedagógiája szakirányos gyógypedagógusként foglalkozom óvodás korú gyermekek és családjaik megsegítésével, akiknél felmerül az autizmus gyanú, vagy esetleg már diagnózissal rendelkeznek. Már gyermekkorom óta fontosnak tartottam, hogy olyan hivatást válasszak, amiben a gyermekekkel foglalkozhatok, és segítő lehessek. A gyógypedagógiával mindkét kritérium megvalósul számomra, a családok életének segítése, megkönnyítése által.
Az óvodába kerüléssel, a kortárs kapcsolatok kialakítása, gyakorlása során előfordul, hogy a gyermek szociális és/vagy kommunikációs nehézségekkel találkozik. Ez esetben szükséges lehet őt számára megfelelő módon támogatni, hogy a kortárs közösségbe minél inkább beilleszkedhessen. A fejlesztés fő célja az autizmussal élő gyermekek szükségleteinek megfelelően a szociális- és kommunikációs készségek, a rugalmas gondolkodás, a figyelem, az emlékezet, a játéktevékenység, az utánzás, az önállóság és a kognitív készségek fejlesztése.
Az autizmussal élő gyermekeknek a vizuális segítségek kiszámíthatóvá és bejósolhatóvá teszik a jövőt. Ezek az eszközök támpontot adnak, hogy a számukra kiszámíthatatlan vagy ijesztő, ingerekkel teli világban biztonságban érezzék magukat. Ezek az eszközök fontos, hogy egyénre szabottak legyenek, hogy a legmegfelelőbben segítsék a gyermeket.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy a családok komplex segítséget kapjanak a problémáikra, ezért szükség esetén más szakembereket (pszichológus, mozgásfejlesztő szakember, családterapeuta, gyermekpszichiáter stb.) is bevonunk a folyamatba. Igyekszem a tudásom legjavával és teljes elfogadással segíteni a hozzám fordulókat.

Tóth Bernadett, gyógypedagógus – Gödöllő
Orosz Edina, fejlesztőpedagógus – Miskolc és online
Fejlesztőpedagógusként hiszem, hogy minden gyermek egy kincs – csak meg kell találni hozzájuk a kulcsot, amellyel kinyithatjuk őket. Ebben tudok segíteni szívvel, lélekkel, empátiával és szakértelemmel. Az egri főiskolán diplomáztam summa cum laude minősítéssel, de a valódi tudásom a gyerekkel való kapcsolódásokban formálódott, már a korai kamaszkori éveimtől kezdődően. Ösztönösen érzem, mire van szükségük ahhoz, hogy fejlődni és ragyogni tudjanak.
A TündérTanoda keretében iskolaelőkészítést, valamint egyéni online és személyes fejlesztőfoglalkozásokat kínálok. Ezek nem csak a képességeiket fejlesztik, hanem egyúttal egy szeretetteljes burokkal is körülveszem őket, ahol nőhet az önbizalmuk, oldódhat a stressz és erősödhet az önértékelésük.
A gyermekek fejlődése mélyen összefügg a családi háttérrel, főként az édesanya lelkiállapotával. Ezért kínálok ThétaHealing konzultációkat, tanfolyamokat és egyéni csillagbölcseleti (asztrozófiai) elemzéseket is, melyek segítenek megtalálni az anyák belső egyensúlyát – támogatva ezzel a gyermekeket is.
A gyerekek sokszor nem emlékeznek arra, hogy mit tanítottunk nekik – de mindig emlékeznek arra, hogyan érezték magukat mellettünk. Én minden gyermekre úgy figyelek, mintha az enyém lenne, szívvel, türelemmel, ragyogásra nyitott szívvel.

Orosz Edina, fejlesztőpedagógus – Miskolc és online
További cikkek a témában: