
Miért fontos beszélni a gyászról? – A gyász természetes, de gyakran tabusított élmény

A gyász az életünk természetes része, mégis gyakran elkerüljük a róla való beszélgetést. Társadalmunk sokszor úgy kezeli, mintha egyedül kellene megbirkóznunk vele, pedig a megosztás és a közösségi támogatás kulcsfontosságú lehet a feldolgozás során. Ha elhallgatjuk az érzéseinket, az nemcsak a lelki, hanem a testi egészségünket is károsíthatja. Nézzük meg, miért olyan lényeges nyíltan beszélni a gyászról, milyen hatásai lehetnek az elhallgatásnak, és hogyan segíthet egy gyásztanácsadó a feldolgozásban.
A gyász természetes, de gyakran tabusított élmény
A gyász egy mélyen emberi, természetes folyamat, amely mindenkit érint élete során. Ennek ellenére sok kultúrában még mindig tabunak számít. A veszteséget megélt emberek gyakran szembesülnek azzal, hogy környezetük nem tud mit kezdeni a fájdalmukkal. Vagy elkerülik a témát, vagy gyorsan továbblépnének rajta, mintha a gyász egy adott idő után „lejárna”. Ez a hozzáállás nemcsak a gyászolót izolálja, hanem azt az érzetet is keltheti benne, hogy érzései nem érvényesek vagy túlzottak.
Pedig a gyásznak nincs szabott ideje vagy egyértelmű menete. Mindannyian másként éljük meg, és különböző módokon dolgozzuk fel. Egyeseknél a fájdalom hónapokig, évekig tart, míg mások gyorsabban találnak új egyensúlyt. Az viszont biztos, hogy a veszteség feldolgozása akkor a legegészségesebb, ha teret kap a fájdalom kifejezésére, legyen szó sírásról, beszélgetésről vagy bármilyen más megélési módjáról.
A különböző gyászformák és azok hatásai az életre
A gyász nemcsak haláleset kapcsán jelentkezik. Bár a leggyakrabban erről beszélünk, számos más élethelyzet is magával hozza a veszteség érzését. A válás vagy szakítás egyfajta gyászmunkát igényel, hiszen egy közösen épített jövőkép foszlik szét. Hasonlóképpen a munkahely elvesztése, egy álom szertefoszlása vagy akár egy költözés is kiválthatja a gyász érzését.
A gyász hatása nemcsak érzelmi, hanem fizikai is lehet. A tartós szomorúság kimerültséget, alvászavarokat, fejfájást és étvágytalanságot is okozhat. Emellett befolyásolhatja a koncentrációs képességet és a döntéshozatalt, ami különösen megnehezíti a mindennapi életvitelt. Ha valaki nem kap megfelelő támogatást ebben az időszakban, könnyen előfordulhat, hogy elakad a gyászfolyamatban, és hosszú távon depresszió vagy szorongás alakul ki nála.
A támogatás szerepe és a gyásztanácsadók fontossága
A gyászolók gyakran érzik úgy, hogy egyedül kell megbirkózniuk a veszteségükkel. A társadalmi nyomás miatt sokan elrejtik fájdalmukat, és megpróbálnak „erősnek” mutatkozni. Pedig a gyász nem a gyengeség jele, hanem az emberi lélek természetes válasza egy fontos veszteségre.
Ebben a folyamatban a gyásztanácsadók és gyászkísérők hatalmas segítséget nyújthatnak. Ők olyan szakemberek, akik biztonságos teret teremtenek arra, hogy a gyászoló kimondhassa az érzéseit, feldolgozhassa a fájdalmát és megtalálja a saját gyógyulási útját. Egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében segítenek abban, hogy a veszteséget ne elfojtsuk, hanem feldolgozzuk, és idővel képesek legyünk újra teljes életet élni.
A támogatás nemcsak szakemberektől érkezhet. A barátok, családtagok, közösségek szerepe is kulcsfontosságú. Fontos, hogy a környezet ne erőltesse a „továbblépést”, hanem elfogadó módon jelen legyen a gyászoló mellett. Az olyan egyszerű gesztusok, mint egy meghallgatás vagy egy közös séta, sokkal többet jelenthetnek, mint bármilyen tanács.
Kivel beszélhetsz erről?
Ha érzed, hogy egy veszteség feldolgozása több támogatást igényel, mint amit a környezetedtől megkaphatsz, érdemes egy szakemberhez fordulni. A gyásztanácsadók segítenek abban, hogy megtaláld a saját utad a gyászon keresztül, és olyan eszközöket adnak a kezedbe, amelyek segítenek feldolgozni az érzéseidet.
Az alábbi gyásztanácsadók elérhetők, ha segítségre van szükséged. Ha most nem találsz köztük olyat, aki a közeledben dolgozik vagy szimpatikus számodra, érdemes figyelemmel követni a cikksorozat további részeit is, mert minden rész végén újabb szakembereket ajánlunk.
Nagy Zsolt – Budapest és online
Nagy Zsolt vagyok, viselkedéselemző, mentálhigiénés szakember, gyászkísérő, gyászcsoportvezető, relaxációs gyakorlatvezető, képzésben lévő család- és párterapeuta és közgazdász. Bő 5 éve vezetek gyászfeldolgozó csoportokat online és személyesen (Budapesten), emellett mentálhigiénés szakemberként egyéni gyászkíséréseket tartok, továbbá párokkal és családokkal dolgozom és Szegeden pszichológus mesterképzésben tanulok.
Hivatásomnak érzem a gyásszal való munkát, az érintettek megsegítését és nagyon fontosnak tartom, hogy minél több emberhez eljusson annak az üzenete, hogy a gyász és veszteségek feldolgozásában igenis lehet segítséget kérni és a felmerülő érzéseknek és gondolatoknak tere,
helye és létjogosultsága van a gyászban.
Amikor veszteségekről beszélünk, fontos megemlítenünk, hogy gyászfolyamatot nem csak haláleseti veszteség indíthat el, hanem számos egyéb történés is az életünkben, mint például szakítás, válás, magzat elvesztése, kisállatvesztés, valamilyen megszokott rítusunk, szokásunk megszűnése, vagy akár egy költözés, vagy a munkánk elvesztése.
Talán nem is gondolnánk, hogy egy feldolgozatlan gyász milyen sok mindenre rányomhatja a bélyegét életünkben. Hatással lehet fizikai és lelki egészségünkre, teljesítő képességünkre, kapcsolatainkra, párkapcsolatunkra egyaránt. Nagyon fontos, hogy a gyászolónak legyen olyan tere, ahol szabadon ki tudja mondani a veszteséggel kapcsolatos érzéseit, gondolatait és meg tudja tapasztalni mások megértését és elfogadását. Egy önsegítő gyászcsoport vagy az egyéni gyászkísérés pont ilyen teret teremt, ahol megélhetővé és kimondhatóvá válnak a gyásszal kapcsolatos érzések és gondolatok, és megteremtődik annak a lehetősége, hogy a gyászoló foglalkozni tudjon a gyászával és úgy tudja azt megélni, ahogyan arra legbelül vágyik.
Veszteség esetén fordulj hozzám bizalommal!

Nagy Zsolt – Budapest és online (Fotó: Ravasz Balázs – Sly Studio)
Tóth Adrienn – Dunaújváros
Hálás vagyok, amiért azt a munkát végezhetem, amit a hivatásomnak érzek. Az évek alatt egyre inkább kialakult bennem a vágy, hogy hivatásszerűen tudjak támogatni, kísérni olyan embereket, akik valamilyen veszteségben, gyászban vannak és egyedül nem tudják feldolgozni az őket ért veszteséget. A saját életemben tapasztalom, mennyire fontos az Istenbe vetett hit mellett, hogy legyen egy vagy akár több olyan személy a környezetében az embernek, akivel meg lehet osztani a fájdalmat, nehézségeket. A fájdalom kimondhatósága egy feltétlen bizalommal teli légkörben gyógyító hatású.
Szociális munkásként dolgozom, a függő- és szenvedélybetegeket ellátó MRE Újváros Drogambulancián, ahol olyan emberek is megfordulnak, akik a gyászfolyamataik vagy feldolgozatlan gyászuk miatt kérnek segítséget, lelki megtámogatást.
Gyerekkorom óta különös vonzódásom volt a szenvedés, halál, gyász témakörre, de nem tudtam vele mit kezdeni. Később elkezdtem képzésekre járni, olvasni, minél jártasabbnak lenni a témában, ami mai napig tart és folyamatosan bővítem a tudásom, ami egy fontos pillére a gyászkísérésnek, de ami még ennél is fontosabb, tapasztalataim szerint, az a bizalom és biztonságos légkör – ahol bármiről lehet nyíltan beszélni anélkül, hogy félni kellene attól, hogy megítélik az embert – adják gyógyító erejét a beszélgetéseknek.
Gyászfeldolgozó csoportokat és egyéni kísérést vállalok, valamint a Magyar Felnőttképző és Tanácsadó Kft. gyásztanácsadó és gyászcsoportvezető képzéseinek oktatója vagyok.

Tóth Adrienn – Dunaújváros
Ruszka-Horváth Eszter – Tényő és online
Ruszka-Horváth Eszter vagyok, Haladó Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista, life és business coach, valamint négygyermekes édesanya. 2019-ben indultam el a segítői pályán, amikor felismerésként ért, hogy a gyász és veszteségek feldolgozása az én utam. Szívvel-lélekkel dolgozom azon, hogy a hozzám fordulók újra hinni tudjanak a boldog élet lehetőségében, és megtalálják az utat a veszteségek súlyos terhe alól való felszabaduláshoz.
Az emberek gyakran tabuként kezelik a gyászt, és az érintettek sokszor magukra maradnak fájdalmukkal. Pedig a gyász nem csupán halálesetekhez köthető; életünk során számos veszteség érhet bennünket, például válás, szakítás, munkahelyváltás vagy akár az életcéljaink megvalósulatlansága miatt. Az általam alkalmazott Gyászfeldolgozás Módszer® és a gyász coaching olyan eszközöket nyújt, amelyek segítenek az érzelmi sérülések gyógyításában, a fájdalom kezelésében és a gyász során kialakult elakadások feloldásában.
Munkámat személyesen és online formában végzem, valamint lehetőséget biztosítok díjmentes konzultációkra, hogy minden érdeklődő megtapasztalhassa, hogyan segíthetek. Hiszem, hogy a gyász feldolgozása nem a halálról, hanem az élet teljességének visszaszerzéséről szól. Az a célom, hogy reményt adjak, és segítsek az embereknek visszanyerni az életbe vetett hitüket, miközben támogatást nyújtok az újrakezdéshez vezető úton.

Ruszka-Horváth Eszter – Tényő és online
Simon Ágnes – Budapest és online
Az özvegyi gyász feldolgozása nemcsak hivatásom, hanem személyes küldetésem is, hiszen saját veszteségem tanított meg arra, hogy mekkora erő rejlik a gyászfeldolgozás tudatos támogatásában. Az elmúlt években szakmai tudásomat a világ legelismertebb szakembereinél fejlesztettem, hogy valódi segítséget nyújthassak azoknak, akik egy szeretett társ elvesztése után keresik az újrakezdés lehetőségét. Az én szerepem, hogy egy biztonságos, ítélkezéstől mentes térben támogassalak a fájdalmad feldolgozásában és a remény újbóli megtalálásában.
Egyéni és csoportos terápiás folyamatokkal, valamint rugalmas online programokkal segítek abban, hogy feldolgozd az érzelmi veszteségeidet, és új célokat, reményt találj az életedben. A gyászfeldolgozás módszerem személyre szabottan alkalmazkodik az igényeidhez, és abban is támogatlak, hogy felismerd és megértsd az érzéseidet. Az általam kidolgozott gyászfeldolgozási technikák nemcsak a fájdalom csillapításában segítenek, hanem abban is, hogy újraépítsd az életedet a szeretett személy elvesztése után.
Hiszek abban, hogy minden gyászfolyamat az élet újraépítésének lehetősége is egyben. Az én küldetésem, hogy segítsek neked ebben az újjáépítésben, miközben megtanulod elfogadni és feldolgozni az érzelmeidet. Ha készen állsz az első lépésre, személyesen vagy online is várlak, hogy közösen találjunk rá a boldog élethez vezető útra. További információkért keresd fel a weboldalamat!
Honlap | Facebook-oldal | Facebook-csoport | YouTube | Spotify

Simon Ágnes – Budapest és online
Babos Krisztina Éva – Budapest
Babos Krisztina vagyok. Tanulmányaimat az ELTE Társadalomtudományi Karán 2008-ban végeztem általános szociális munkás szakon, majd 2014-ben ugyancsak az ELTE-n okleveles szociális munkás, majd a Debreceni Egyetemen 2023-ban mentálhigiénés szakon szereztem diplomát. 2017-ben elindítottam csoporttársammal az első 8 alkalmas, majd később a második 10 alkalmas gyász- és veszteségfeldolgozó csoportot. 2020-ban, a Covid-19 járvány idején a megváltozott helyzet miatt online csoportokat is indítottam. Eközben az egyéni segítő beszélgetésre is jelentős igény nyílt, amely tovább erősített abban, hogy jó területen vagyok/segítek.
A segítségnyújtás színtere és formája változhat, lehet akár online vagy személyes, de a fókusz az egyénen van. Én magam is megtapasztaltam, amikor a családban valaki nagy traumát él át, hatalmas gyász, szomorúság gyötri. Teljesen magával ragadják az érzései, amelyek túlnőhetnek a kezelhetőség és a megoldhatóság határain. Az ember ilyenkor hajlamos elkerülni a fájdalommal való szembenézést. Így azonban a fájdalom nem talál utat arra, hogy kifejeződhessen.
Az élet területén számos nagy változással szembesülünk, családtag elvesztése, párkapcsolati válság, válás, gyermek kirepülése, munkahely elvesztése, nyugdíjba vonulás. Ezek mind-mind súlyos veszteségekké válhatnak, és hónapokig lelki változások kísérhetik. A veszteségeink formálják, alakítják életünket, bármennyire nem szeretnénk, de a gyász és a veszteség az életünk része, melyet tudomásul kell vennünk. A gyászfeldolgozása az életről szól, ugyanakkor a legnagyobb feladatot is jelenti. Ezért a legfontosabb megtartó erő a család, a barátok, a támogató, segítő beszélgetések, amelyet nyújtani tudok.

Babos Krisztina Éva – Budapest
További cikkek a témában: