
„Mindenki egy csoda” – Janovics Judit története családról, újrakezdésről és a láthatatlan kapcsolódásokról

Hogyan lesz egy négylányos anyukából, tanárból párkapcsolati tanácsadó és családállító, aki ma már emberek tucatjait segíti elindulni az önismeret és a gyógyulás útján? Janovics Judit története nemcsak inspiráló, hanem végtelenül emberi is: benne van a válás utáni újrakezdés, az útkeresés, a kíváncsiság, és az a mély meggyőződés, hogy a múltunk nem lánc, hanem lehetőség – ha szembenézünk vele.
Az interjú során mesélt nekünk saját első családállítás élményéről (spoiler: libabőr garantált), arról, mit gondol a családi energiamező titkairól, mikor jön el az a bizonyos „aha-pillanat”, és hogyan segíthet akár egyetlen üzenet egy megtört kapcsolat helyrehozásában.
Spoiler: Judit szerint nem kell tábortüzek körül táncolnunk hajnalban, mint a zuluk – de van mit tanulnunk tőlük.
– Miért döntöttél úgy, hogy a családállítás és a párkapcsolati tanácsadás lesz az utad? Mi az, ami igazán lelkesít ebben?
– Ennek több oka is van. Egyrészt, mert életemben számos olyan helyzetet, szituációt éltem meg, amikor jól jött volna, ha kapok segítséget egy problémám megoldásában a családtagok, barátok tanácsain kívül. Másrészt – még többször – kerültem szinte észrevétlenül „tanácsadói” szerepbe, amikor diákjaim, szüleik vagy kollégáim kértek tőlem véleményt, segítséget különböző kérdésekben, többek között párjukkal, házasságukkal, életmódjukkal, lelki nehézségekkel kapcsolatos témákban. Rendkívül jólesett a bizalmuk, amivel hozzám fordultak, mindig tudtam mondani olyat, aminek örültek, vagy ami előrevitte őket útjukon. Ez engem is felvillanyozott, rendkívül klassz, örömteli érzés, amikor az ember tud segíteni. Ez az, ami ma is lelkesít: látni, ahogy egy vagy több alkalom után jó irányban változik valakinek az élete, legyen az egyéni vagy csoportos családállítás, illetve párkapcsolati tanácsadás.
– Van olyan személyes élményed, ami meghatározta, hogy ezzel foglalkozz? Ha igen, mesélnél róla?
– A párkapcsolati tanácsadást akkor kezdtem el tanulni, amikor válásom után néhány évvel, rövidebb-hosszabb kapcsolatok és néhány társkeresős próbálkozást követően hirtelen egyedül éreztem magam és elkezdtem gondolkodni azon, mit, illetve kit keresek. Nem voltam magányos, hiszen négy lányom mindig remek társaságot jelentenek számomra. De hiányzott a társ. Akkor kezdtem el azzal a kérdéssel foglalkozni, milyen mintákat vélek felfedezni korábbi kapcsolataimban, illetve mi a közös bennük. Ezzel egy időben többen is kérdezték tőlem, mit tegyenek: válás vagy szakítás az egyetlen megoldás a problémájukra? Illetve azt is, milyen az élet a válás után, hogyan lehet újrakezdeni a társkeresést vagy megújítani a döcögve működő kapcsolatot. Emlékszem arra, amikor egyszer egy nyári reggelen úgy ébredtem: szeretném megtanulni, hogyan segíthetek hatékonyan az embereknek. A családállításra is nagyjából hasonlóan találtam rá.
– Ha már említetted, hogyan találkoztál először a családállítással? Volt olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy „igen, ez az, amivel foglalkozni szeretnék”?
– Több, mint tíz évvel ezelőtt azzal a kérdéssel mentem el először családállításra, hogy nem tudom eldönteni, van-e még jövője a házasságomnak. Megdöbbentő volt, amit láttam: ismeretlen emberek úgy jelenítették meg gyermekeimet, szüleimet, testvéremet, jómagamat és gyermekeim édesapját, hogy nem hittem a szememnek! Noha legtöbben nem tudták, kit játszanak, a beszédük, a mozgásuk elárulta, felismertem bennük családtagjaimat, mindenki mutatott valamit abból, ami jellemezte őket. Hihetetlen érzés volt! Már akkor lenyűgözött, milyen könnyedén és hatékonyan működik a módszer. Azóta többször, több különböző családállítónál jártam. Voltam segítő és állító, minden helyzetből tanultam valamit, és rendkívül jó élményekkel tértem haza. Évekkel később, amikor már párkapcsolati tanácsadóként dolgoztam, jött egyszer egy nyáron az ötlet, hogy meg kellene tanulni ezt a különleges oldási lehetőséget, hisz tanárként is szerettem a csoportmunkát. Persze szívesen foglalkozom egyéni családállítással is.
– Voltak nehézségek, amikkel meg kellett küzdened a munkád során? Hogyan sikerült ezeket megoldanod?
– Természetesen nehézségek is adódtak. Például amikor elkezdtem a csoportos családállítást, nem voltam mindig biztos benne, hogy meglesz a minimális 5 fős létszám. Akkoriban hívtam barátokat, ismerősöket is, ha csak 2-3 ismeretlen jelentkezett, hogy meglegyen a csoport. Szerencsére sosem kellett egyetlen előre megbeszélt alkalmat sem elhalasztani, hisz nagyon kellemetlen lett volna. Olyan nehézségem is volt, hogy egy érdeklődő nem igazán hitt a módszerben, csak eljött megnézni, és meglehetősen kételkedve nézte, mi folyik. Amikor viszont beállt egy szerepbe, meglepődött, hogy voltak olyan érzései, amik nem belőle, hanem a szerepből jöttek. Jó volt látni, hogy sikerült az előítéletein túllépnie. Egyetlen olyan alkalom volt, két évvel ezelőtt, amikor egy állító nem fogadta el, amit a szereplők mondtak, mutattak, jeleztek, nála így az oldás sem működött. Persze végigcsinálta, de ha valaki nem hagy egy picinyke esélyt sem arra, hogy lehet, hogy úgy van, és az van a problémája mögött, amit a szereplők segítségével felfedtünk, akkor nem fog oldódni a kérdéssel kapcsolatos gubanca. Nem volt jó érzés, de elfogadtam, hogy nem lehet mindenkinek segíteni, csak annak, aki nyitott rá. Legalább egy kis rést kell hagyni az ablakon, ami lehetővé teszi, hogy elfogadja az illető, hogy valószínű, hogy talán az történt a család történetében, amit lát. Így lehet akár többgenerációs családi traumákat oldani.
– Mit gondolsz, miben más a te megközelítésed, amikor a különböző terápiás módszereket használod?
– Már tanárként is hallottam többször, hogy „könnyű neked, mert mindig olyan pozitívan tudsz gondolkodni.” Tényleg hálás vagyok azért, hogy úgy születtem, hogy mindenben és mindenkiben meglátom a szépet, a jót, és minden problémáról azt gondolom, megoldható, és lehet belőle tanulni. Mindig van kiút. Ezt a szemléletet adom tovább, de nem verbálisan, hanem egyszerűen azzal, ahogy viszonyulok a hozzám fordulókhoz, ahogy beszélgetünk. Emellett spirituális tanulmányaim, nyitott szemléletem is segítenek. Egyszerűen érdekelnek az emberek! Őszinte kíváncsisággal hallatom a különböző sorsokról, élethelyzetekről szóló történeteket. Az Integrál Akadémia hallgatójaként jelenleg is továbbképzem magam, hogy más csoportos, illetve egyéni módszerekkel is megismerkedjek, bővítsem a repertoárom.
– Van olyan történet vagy tapasztalat a klienseid köréből, ami különösen megmaradt benned? Hogyan segített nekik a családállítás?
– Nagyon sok ilyen történetem van, nehéz lenne közülük egyet választani. El is indítottam egy sorozatot a honlapomon, Kötések és Oldások címmel. Ott gyűjtöm a legkülönbözőbb, megtörtént eseteket, természetesen a főszereplő, azaz a kérdező nevének megváltoztatásával. A legutóbbi kettőt mégis elmesélem, amiket még nem írtam le. Egyik állító az édesapjával való nehéz kapcsolata miatt jött. Megcsináltuk az oldást, és még aznap, amikor véget ért a közös napunk, könnyes szemmel mondta és mutatta, hogy most küldött neki az apukája egy kedves üzenetet egy régi gyerekkori képpel. Ő, aki nagyon ritkán kereste a lányát, különösen nem barátságos célból. Persze, nem mindig ilyen gyorsan oldódik egy probléma, ez ritkaság. Egy másik hasonlóan gyors reakció a barátnőmé, akinek egyéniben állítottunk fabábukkal a párkapcsolati nehézségeire. Válása és több kudarcba fulladt kapcsolata után úgy érezte, segítségre van szüksége. Az állítás utáni napon találkozott azzal a fiúval, akivel azóta is (immár két éve) boldog kapcsolatban él.
– Ha valaki, aki még soha nem hallott a családállításról, megkérdezné, hogyan működik, mit mondanál neki?
– Röviden azt szoktam mondani, hogy ez egy olyan módszer, amivel a tudatalattiban tárolt, berögzült családi traumákat lehet oldani. Akár olyan dolgokra is rá tud világítani, amikről a kérdezőnek nincs tudomása, vagy olyanokra, amikről tud ugyan, de nem hozta kapcsolatba az ő saját, jelenlegi problémájával. A hangsúly nem azon van, hogy kinyomozzuk, mi történt a felmenőkkel, hanem azon, hogy oldjuk, ha valaki viszi tovább valamelyik őse traumáját, ami jelenlegi életében betegség vagy nehéz élethelyzet formájában nyilvánul meg. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy egyéni családállítás során fabábuk, csoportban a résztvevők képviselik a kérdezőt és a problémát. A problémát képviselő személy elvezet minket ahhoz a generációhoz vagy családtaghoz, ahonnan a probléma származik. Ez jelentheti azt, hogy valaki hasonló – vagy akár teljesen más – problémával küzdött már a családban, és a kérdező vele azonosul, vagy együttérzésből átvette tőle a mintát. De az is gyakori, hogy fény derül egy meg nem született testvérre vagy ikertestvérre, akiről vagy tudtak (abortusz), vagy nem tudtak (vetélés) a családtagok. A családi mezőben minden információ benne van, csak látszólag nehéz hozzáférni. Ezért tartom fantasztikus módszernek: a tudatalattiban, sőt, a családi mezőben is tudunk vele változást létrehozni. Egyes szakemberek szerint 80%-ban, mások szerint 90%-ban a tudatalattink irányítja tudatos viselkedésünket, reakcióinkat. Kedvenc idézetem Jungtól: „Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni”.
– Találkoztál már olyan tévhitekkel, amik téged is megleptek? Hogyan tudod ezeket megcáfolni, hogy az emberek jobban értsék, miről is van szó?
– Igen, számos meglepő tévhittel találkoztam már. Ilyen például az, hogy „nem akarom kiteregetni a családi szennyest” vagy „nem tudnék rávenni senkit a családból, hogy eljöjjön velem”. Ha érdeklődik és van türelme annak, akitől ezt hallom, el szoktam mondani, hogyan működik egy állítás. Nem cáfolok, csak mesélek, és elhívom az illetőt, jöjjön el egyszer segítőnek, nem kell rögtön kérdeznie. Általában annyira megérintődik a személyes jelenlét során, hogy gyakran már alig várja, hogy jöhessen legközelebb kérdezni is. De azért akad olyan is, aki ki se akarja próbálni, mert valami rosszat hallott róla vagy nem hiszi, hogy működik a módszer, akárhányan is meséltek neki róla. Nem akarok mindenkit meggyőzni, elfogadom, ha valakinek mindez nagyon hihetetlenül hangzik.
– Számodra mit jelent a „családi energiamező”? Hogyan érzed, hogy ez hatással van az emberek életére?
– A családi energiamező megdöbbentően informatív. Első lépésként, amikor tanárként dolgoztam, több, mint 20 éven át gyűjtöttem a tapasztalatokat, megfigyeléseket arról, hogyan függ össze a diák viselkedése a szülői mintával, elképzelésekkel. Ez egy hihetetlen egyszerű és látható, evidens összefüggés. Később találkoztam a „láthatatlanabb” jelekkel is, amikor párkapcsolati tanácsadásnál kiderült például, hogy már a nagyszülők is nehezen jöttek ki egymással. Számomra természetes már, hogy őseink élete hatással van mai életünkre. Minden családállítás bizonyítékul szolgál számomra. Nem tudom megmondani, hogyan érzem, de érzem a hatást, sokszor intuitívan, talán ezért nehéz megmagyarázni.
– Mesélj egy kicsit arról, hogyan inspiráltak a különböző kultúrák, például a zuluk hagyományai! Mit tanultál belőlük, amit most a munkádban is használsz?
– A különböző kultúrákban rendkívüli módon tisztelték a hagyományokat, az ősöket, a múltat, sokat beszéltek róluk. Amit munkámban is használok, az a tisztelet, amivel viszonyulnunk kellene elődeinkhez. Ezt is átadom klienseimnek. Emellett fontosnak tartom azt is, hogy a család különböző generációinak élő tagjai tartsák a kapcsolatot egymással, ami ma egyre kevésbé jellemző. Mindig hangsúlyozom, mennyire lényeges, hogy el tudjuk engedni a neheztelést és békét tudjunk kötni családtagjainkkal. Saját életünkre is komoly hatása van annak, ha valaki nem fogadja el szüleit vagy nagyszüleit, vagy akár a gyermekét. A családi mező nem ismeri a kitagadás fogalmát, mindenki, aki megfogant a család vérvonalában, összetartozik egy bizonyos szinten.
– Ezeket a kulturális hatásokat hogyan tudod beépíteni a mindennapi terápiás módszereidbe?
– Szoktam mesélni például a zulukról, és mindig hozzáteszem: ma nem működne Európában, hogy reggelente ülünk a tűz körül és hálát adunk az ősöknek, ahogyan azt a zuluk teszik. Más az életmódunk. De amit ők ott, a reggeli szertartások során elérnek, az a tisztelet, és hogy nem hagyják feledésbe merülni az ősöket. Nekünk más az utunk, de a cél ugyanaz. Ha egészségesen szeretnénk élni, a pszichénk, lelkünk jóllétéhez ez is hozzá kell, hogy tartozzon. Sajnos ma sokan nem akarnak tudni egyes családtagokról, vagy haraggal, elfojtott dühösen gondolnak rájuk, ami mérgezően hat, konkrétan a testet is betegítheti. Egészségünkhöz hozzátartozik a családi mező egészsége is. Nem csak a jelen életünkben szereplő személyekkel kapcsolódunk, hanem tudat alatt mindenkivel, aki valaha a felmenők vérvonalában megszületett. Ilyenkor el szokott indulni egyfajta kíváncsiság a résztvevőkben: vajon kik voltak az őseim? És elkezdenek beszélgetni szüleikkel, nagyszüleikkel. Megnő bennük a kíváncsiság.
– Van valami nagy álmod vagy célod, amit a jövőben szeretnél megvalósítani a szakmádban?
– Hát persze! Az Integrál Akadémián sokféle terápiás módszerrel foglalkozunk, ezek közül több is teszik. Hogy melyik lesz az, amelyikben majd még részletesebben elmélyednék, kiderül hamarosan, de azt már tudom, a csoportos terápiai lehetőségek nagyon vonzanak. Az is biztos, hogy a jövőben szeretnék a családállítás mellett integrál pszichológiai tanácsadóként is dolgozni.
– Gondolkodsz új módszerek vagy megközelítések kipróbálásán? Mi az, ami mostanában foglalkoztat ezzel kapcsolatban?
– Természetesen. Jelenleg a Bach-virágterápia és a body work két olyan irány, amik felkeltették érdeklődésemet, van is pozitív tapasztalatom velük.
– Hogyan látod a családállítás jövőjét Magyarországon? Szerinted milyen irányba fog fejlődni ez a terület?
– Ígéretesnek látom a jövőt. Úgy tűnik, még mindig nagyon sokan vannak, akik nem hallottak erről a lehetőségről, de egyre többekhez jut el, és azt is tapasztalom, hogy sokan vannak, akik nem zárkóznak el attól, hogy kipróbálják. Már most nagyon sok irányba fejlődött a módszer, hiszen többek között vállalatok működési nehézségeire, akár egy test szerveire is lehet állítani. Nem látom még, merre fog tovább bővülni és terjedni ez a terület, de úgy érzem, mintha végtelen lehetőség rejlene benne. A módszer kidolgozója, maga Bert Hellinger is sokat változtatott módszerén élete során.
– Van olyan könyv, film vagy akár egy művészeti alkotás, ami különösen inspirált, vagy amihez gyakran visszatérsz?
– Könyvek közül kiemelkedően nagy hatással volt rám Nino Haratisvili: A Nyolcadik élet című regénye. Bámulatosan érzékelhető, hogyan hatottak egymásra a különböző sorsok egy család történetében egy évszázadon keresztül. A Terápia című magyar filmsorozat mindhárom évadát élveztem, és ugyancsak sorozat, bár török, ami mostanában lett népszerű: Egy másik énem. Bár szakmailag vitatott az utóbbi, szerintem nagyon is nézhető, és sokakban felébreszti a kíváncsiságot, mi is ez a módszer a gyakorlatban. Szakmai könyvekből sok van, amikhez gyakran nyúlok: Bert Hellinger és Peter Orban könyvei, illetve Bibók Bea, Angster Mária könyvei, írásai.
– Mit szoktál csinálni, amikor kikapcsolódsz? Mi az, ami igazán feltölt?
– Elég széles a paletta. Gyerekkorom óta kiemelten fontos szerepet játszik életemben a mozgás és a természet. Több, mint 25 éven át lovagoltam, mára ezt felváltotta a futás, a kirándulás – családom tagjaival teljesítettem a Rockenbauer Pál Országos Kéktúrát – , illetve a salsa és a thai csi is heti rendszerességgel van jelen mindennapjaimban. Ezek mind töltenek, és akkor még nem említettem a színházi élményeket, a filmeket, amik szintén kikapcsolnak.
– Van valami személyes mottód vagy életfilozófiád, ami végigkísér a mindennapokban? Hogyan hat ez a munkádra?
– Ami a napjaimat végigkíséri, az a felfogásom, mi szerint az élet egy csoda. Egyszer találtam egy idézetet, amit Einsteinnek tulajdonítanak, nekem nagyon megtetszett, akár ő mondta, akár nem. Így hangzik: „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda.” Én az utóbbi mellett teszem le a voksom, és ebbe beleértem azt is, hogy mindenkit van miért csodálni, van mit tanulni tőle. Ezt a szemléletet képviselem munkám során is.
További cikkek a témában: