
„Nem tucatkülsőket alkotok” – Bakk-Fekete Vivien története a hivatássá lett szenvedélyről

Gyermekként hajcsavarókkal játszott, ma önbizalmat ad a vendégeinek. Bakk-Fekete Vivien útja a fodrászos játékoktól a sminktetoválás világáig egy belülről fakadó szenvedély története. A kozmetika iránti szeretet, a tudásvágy, az egyéniség tisztelete és a vendégek boldog mosolya formálták hivatássá a munkáját. Az interjúban arról mesél, miként talált rá valódi útjára, milyen kihívásokon küzdötte át magát, és hogyan építi nap mint nap szakértelmét – nemcsak a szépségiparban, hanem a vendégei életében is.
– Amikor gyerek voltál, gondoltad volna, hogy egyszer a szépségiparban dolgozol majd? Van valami kedves emléked, ami miatt úgy érzed, ez az utad kezdete volt?
– Már gyerekként tudtam, hogy a szépségiparban fogok majd dolgozni. Sok időt töltöttem nyaranta a nagyszüleimnél. Nagymamám nagyon jól bánt a hajvágó ollóval, bár nem ez volt a szakmája. Sokat játszottam a hajcsavarókkal, hajkefékkel, hajsütő vassal „fodrászosat”. Ezért az álmom a fodrász szakma lett. De középiskolás éveimben rájöttem, hogy nem ez a nekem való hivatás. Nem szerettem nap, mint nap ezt csinálni. Így váltottam a kozmetikus szakmára 19 évvel ezelőtt.
– Emlékszel arra a pillanatra, amikor azt mondtad magadnak: „Igen, ez lesz az, amit csinálni akarok”? Mi vitt végül a permanent makeup irányába?
– Tanulmányaim során egyre jobban érdekelt a kozmetika világa. A biológia és kémia a kedvenc tantárgyaim voltak, így szeretettel és érdeklődéssel tanultam, készültem az órákra, vizsgákra. Ekkor tudtam, ezt szeretném én csinálni! Sokrétű szakma, változatos szolgáltatásokkal: arckezelések, bőrproblémák megoldása, gyantázások, szempillaépítések, -lifting, -festés, szemöldökformázás, -festés, smink és a sminktetoválás… Szeretem, hogy nem ugyanazt a dolgot csinálnom mindig. Nap, mint nap változatos a munkám. A sminktetoválás már a tanulmányaim elején is tetszett, de akkor még nem éreztem elég önbizalmat magamban. Sokáig kerestem a megfelelő szakmai háttérrel rendelkező oktatót a képzéshez. Aztán 6 évvel ezelőtt megtaláltam és belevágtam a sminktetoválás világába.
– Volt olyan pillanat a karriered elején, amikor azt érezted, hogy „húha, ez kemény lesz”? Hogyan sikerült túljutnod rajta?
– Szerintem mindenkinek van olyan pillanat a karrierje elején, hogy kevés önbizalma van, vagy esetleg kudarc éri önmagával szemben. De kellő kitartással, gyakorlással és elszántsággal túl lehet jutni rajta.
– Tudnál mesélni egy olyan munkádról, amire különösen büszke vagy? Miért emlékezetes számodra?
– Nem tudnék kiemelni egy konkrét munkámat, amire különösen büszke lennék, mert nagyon sok ilyen van. Talán a sminktetoválásból tudnék olyan munkáimat említeni, amik a vendégeim számára nemcsak esztétikai megoldást jelentettek, hanem lelkileg nagyon pozitív változást hoztak, önbizalmat adtak.
– Hogyan tartod magad naprakészen a szakmádban? Inkább képzésekkel, más szakemberek munkáinak figyelésével, vagy valami egészen mással?
– Nagyon fontosnak tartom a szépségiparban a szakmai fejlődést. Hisz ez a változatos, sokrétű szakma folyamatosan megújul. Lépést kell tartani és naprakésznek kell lenni. Nem elég az, amit anno megtanultunk az iskolapadban, nem ragadhatunk le azon a tudásszinten. A szakma fejlődik a kor igényeinek megfelelően. Személy szerint továbbképzésekkel és tanfolyamokkal tartom a lépést, de más szakemberek munkásságának figyelését is fontosnak gondolom.
– Mostanában egyre több újdonság jelenik meg a szépségiparban. Te melyik trendet látod a legizgalmasabbnak, és hogyan szoktad ezeket beépíteni a munkádba?
– Mindig felmérem az állandó, visszatérő vendégköröm igényit, hogy az adott újdonság mennyire lehet érdekes számukra, vagy milyen számban lenne igény rá. Fontosnak tartom, hogy ezt lekommunikáljam velük is, nem pedig önállóan döntsek.
– Mi az, amit igazán szeretsz az új technológiákban, amiket használsz? Van olyan eszközöd, amire különösen büszke vagy?
– Az új technológiák mindig megkönnyítik a munkánkat. Tartósabbá tesznek egy-egy szolgáltatást, hatékonyabb felhasználást biztosítanak. Elégedettebbek a vendégek, a kezelések komfortosabbak számukra. Mindenképpen pozitív változást hoznak ezek az újítások.
– Ha valaki megkérdezné, hogy mi a „védjegyed” a permanent makeup világában, te mit mondanál? Van egy technika vagy stílus, ami igazán a tiéd?
– Védjegyemnek mindenképpen azt emeleném ki, hogy az egyéni igények fontosak számomra. Nem vagyok híve annak, hogy mindenkinek ugyanazt a sablon formát tetováljam például a szemöldök esetében. Sem vastagságában, sem techikájában, stílusában. Minden vendégemnek más és más az igénye. Van, aki a természetesség híve, de van, aki a karakteresebb megjelenést részesíti előnyben. Épp ezért nem szabad sablonosan dolgozni, a vendégek nem lesznek elégedettek.
– Milyen érzés, amikor az ügyfeleid először néznek tükörbe a munkád után? Van olyan történet, ami különösen megmaradt benned?
– Nagyon jó érzés a munkám végén az elégedett mosolyt látni. Pozitív változást hoz a viselőjének, önbizalmat ad neki és megkönnyíti a mindennapjait. Ez nagy segítség a rohanó világunkban.
– Amikor egy új ügyfél bejön hozzád, hogyan szoktatok ráhangolódni egymásra? Van valami bevált trükköd, hogy gyorsan megteremtsd a bizalmat?
– Amikor új vendég érkezik hozzám, mindenképpen megbeszélem vele, mi az, amit pontosan szeretne, hogyan képzeli el. Aztán vázolom neki, hogy mik a lehetőségek számára. Tajékoztatom az adott kezelés menetéről, hogy pontosan tudja, mikor mi fog történni. Így úgy gondolom, nem éri váratlanul semmi és bizalmat tud szavazni nekem.
– Amikor valaki hozzád fordul, hogyan döntöd el, mi lesz számára a legjobb megoldás? Mennyire számít az, hogy „érezd” az ő személyiségét is?
– Nagyon fontos, hogy érezzem a személyiségét. Tudjam pontosan, mi a vágya, mi az elképzelése. Mik a mindennapi sminkelési szokásai. Ezek tudatában áll össze a kép bennem, hogy mi lesz a legjobb megoldás számára.
– Ha elképzeled magad öt év múlva, hol látod magad? Mit szeretnél elérni szakmailag és talán azon túl is?
– Terveim között szerepel, hogy magasabb szintre emeljem tudásomat, a kozmetikus mesteri cím az egyik jövőbeli célom.
– Mostanában dolgozol valami új projekten vagy ötleteden, amit már nagyon vársz, hogy megvalósuljon?
– Igen, van egy újdonság, amivel szeretném bővíteni a szolgáltatásaimat. Ez egy „szerelem szakma” nekem, ami inkább hobbi jellegű dolog lesz számomra. Fogalmam sincs, hogy fogom beépíteni a napi munkaidőmbe. De nagyon várom már, hogy a képzés végére érjek.
– Ha valaki ma lépne be a szépségipar világába, mit tanácsolnál neki? Van olyan dolog, amit te szerettél volna előre tudni, amikor kezdted?
– Hosszadalmas idő egy állandó vendégkör kialakítása. Nem megy egyik hónapról a másikra. Nagyon türelmesnek és kitartónak kell lennie annak, aki most kezdi el.
– A közösségi média mennyire fontos neked? Hogyan alakítottad ki azt a hangot, amit a követőid hallanak tőled?
– A közösségi média napjainkban nagyon fontos megosztási platform a szolgáltatóknak. Ezeken a felületeken posztolva a munkáinkat rengeteg emberhez eljuttathatjuk.
– Ha lenne egy mondatod, ami igazán jellemez téged, mi lenne az? Mi az a gondolat, ami mindig ott van veled?
– Minden ember egyedi személyiség. Ezáltal személyre szabottan, egyéni megoldásokat kell találni számukra. Nem tucatkülsőket alkotni, abban semmi különleges nincs!
– Mi az, ami igazán feltölt a mindennapokban? Van valami titkos hobbi vagy rituálé, ami mindig segít kikapcsolódni?
– A feltöltődés és kikapcsolódás számomra kétféleképpen történik: vagy a családommal való közös programokkal valósul meg, vagy csak úgy elvonulva egyedül, pihenve, meditálva.
– Kik azok az emberek vagy mik azok a dolgok, akik igazán inspirálnak? Mi az, ami nap mint nap motivál?
– Korábbi oktatóim, tanítómestereim inspirálnak engem. Lenyűgöz a munkásságuk, fantasztikus szakemberek, hatalmas tudás birtoklói és csodálatos művészek! Nap, mint nap az motivál engem, hogy elégedett vendégek távozzanak tőlem.
További cikkek a témában: