Nem vagyok mindenkinek való, de aki engem keres, az pontosan tudja, miért – Interjú Básti Marcsival

Írta: Tóth Kriszta

Borsodban nőtt fel, ma a Velencei-tó környékén él. Nem szereti a címkéket, nem kér plecsnit a neve elé, és nem hirdet ingatlanokat a Facebook oldalán. Inkább ír, kérdez, jelen van, és nem csak akkor, amikor megérkezik a vevő.

Básti Marcsi több mint tíz éve dolgozik ingatlanosként, de nem szeretné, ha csak ennyi maradna róla meg. A „tulajdonosbarát” elnevezés nem egy jól hangzó márka, hanem egy tudatosan felépített, érzékeny szemlélet. Nem akar mindenkit megszólítani. Csak azokat, akik valóban őt keresik. Vele beszélgettünk emberségről, bizalomról és arról, mit is jelent valóban jelen lenni egy ingatlan értékesítése során.

– Marcsi, ha most visszanézel az elmúlt évekre, mi volt az a pillanat – akár egy konkrét történet –, amikor először érezted azt, hogy az ingatlanos munka több számodra, mint egy szakma? Hogy valójában emberek életének egy fontos fordulópontjához kapcsolódsz?

– „Nem vagyok mindenkinek való, de aki engem keres, az pontosan tudja, miért.” Ez a mondat sokszor visszaköszön tőlem, és nem véletlenül. Ez lett a belső iránytűm. Az ingatlanozás nálam sosem csak a lakásról, a négyzetméterekről, a műszaki paraméterekről szólt. Persze, ezek is fontosak. De az igazi fordulópont az volt, amikor rájöttem: nem elég „jól csinálni” ezt a munkát, valamilyennek kell lenni közben. Olyannak, akit nem csak felhívnak, hanem kifejezetten megkeresnek. Voltak pillanatok, amikor csak úgy „tettem a dolgom”, rendesen, korrekten, minden a nagykönyv szerint. És volt, hogy ez már önmagában is elég volt ahhoz, hogy kilógjak a sorból. Sajnos. Mert a mi szakmánkban sajnos nincs túl magasan a léc.

Az ingatlanozás számomra élethelyzetekről, fordulópontokról szól. Igyekeztem mindig is belevinni magamat, a figyelmemet, az időmet, a törődésemet. A gondoskodás lett a „titkos összetevőm”, ha úgy tetszik. Azt hiszem, abban jó vagyok, hogy érzem, mire van szüksége annak, aki épp egy sorsfordító helyzetben van. Szóval amikor azt kérdezik, hogy „ez több-e, mint munka?”, akkor azt mondom: nekem ez küldetés. Nem mindenki keres ilyen típusú ingatlanost, és ez teljesen rendben van. Én azokhoz szólok, akik valóban engem keresnek. Ők tudják, mit jelent az, hogy „így is lehet”, emberként, jelenléttel, érzékenységgel, szakmailag maximálisan, de közben mégis úgy, hogy ne csak a kulcsot adjuk át, hanem egy megoldást. Egy újrakezdést. Vagy épp egy méltó lezárást. És ez az a pillanat, amikor már nem kérdés, hogy ez több, mint szakma. Ez hivatás. Szívvel, lélekkel és egy nagy adag „Marcsisággal”.

– Sokan talán azt gondolják, hogy egy ingatlanos mindennapja csak számokról és szerződésekről szól, pedig te nagyon emberközpontú szemléletet képviselsz. Miért érezted fontosnak, hogy ezt a hozzáállást már a nevedben is megfogalmazd, amikor megalkottad a “Tulajdonosbarát ingatlanos” márkát?

– Sokat törtem a fejem azon, hogyan lehetne jól megfogalmazni azt a szemléletet, amit képviselek. Olyat, ami már a nevem mellett is elmond rólam valamit. Kezdetben nem is ez volt a nevem! De viszonylag hamar kikristályosodott a „Tulajdonosbarát ingatlanos” elnevezés, és amikor kimondtam, éreztem, hogy „na, ez az!”. Szerettem volna, ha már első hallásra is átjön, hogy számomra valóban a megbízóim a legfontosabbak. Nem akartam „csak” egy ingatlanos lenni, vagy plecsniket biggyeszteni a nevem elé. Inkább azt akartam, hogy a hozzáállásom – a szemléletem – legyen rögtön érezhető. Persze, ne értsük félre: ez nem arról szól, hogy csak „barátkozunk” az ügyfelekkel. A „barát” kifejezés nálam a bizalmi kapcsolatra, a szoros kötődésre utal, amit a közös munka során tudatosan építek. És igen, emögött nagyon is komoly szakmai háttér van, csak épp egy olyan csomagolásban, ami emberi, közvetlen és őszinte.

– Ha belegondolsz, a bizalom kulcsszó ebben a szakmában. Volt olyan helyzet, amikor különösen nehéz volt elnyerni egy ügyfél bizalmát, és végül mégis sikerült? Hogyan építed fel ezt a kapcsolatot lépésről lépésre?

– Erre a kérdésre úgy tudok igazán válaszolni, ha egészen a legelejére ugrok vissza, oda, ahol minden elkezdődött. Az, hogy ma már kizárólag ajánlásokból és közvetlen megkeresésekből dolgozom, az a kezdetektől fogva tudatosan felépített, lelkiismeretes és hosszú távú szemléletnek köszönhető. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bizalom automatikusan „jár”. Talán egy kicsit könnyebb így elindulni, de a valódi munka csak ezután jön: a megszerzett bizalmat meg is kell tartani, sőt, folyamatosan rá kell szolgálni, méghozzá az egész értékesítési folyamat alatt. Az ingatlanszakma sajnos nem mindig a legpozitívabb megítélésű, és ezt sokszor nekem is cipelni kellett. Gyakran kerültem olyan dobozba, aminek semmi köze nem volt hozzám, inkább a szakma általános megítéléséhez. Bevallom, eleinte ez nehéz volt, kicsit olyan érzés, mintha nem a saját történetemet mesélnék el. De ez már jóideje megváltozott. Megismertem és elfogadtam a saját személyiségemet, és teljesen tisztán látom, mi a küldetésem ebben a szakmában. Ez a belső bizonyosság szerintem átmegy, és talán épp ezért tudok hiteles lenni és az is maradni.

– Ahogy az ember követi a Facebook-oldalad, hamar kiderül, hogy nem csupán az ingatlanokról beszélsz, hanem rengeteg személyes gondolatot, tanulságot is megosztasz. Szerinted miért fontos, hogy az emberek lássák mögötted a személyiségedet is, ne csak a szolgáltatásodat?

– Amikor 9-10 évvel ezelőtt elindítottam a Facebook-oldalamat, már akkor tudatosan úgy alakítottam ki, hogy ne egy klasszikus hirdetési felület legyen, sőt, hirdetéseket máig ritkán posztolok. Sokkal inkább azt szerettem volna, hogy az oldalamon keresztül bele lehessen látni abba, hogyan is dolgozom valójában. A mindennapokba. A háttérbe. És ehhez egyszerűen elkerülhetetlen, hogy az ember – akarva-akaratlanul – személyesen is megnyíljon egy kicsit. Közben próbálok mindig egy egészséges egyensúlyt tartani a szakmai posztok és a „Marcsis” bejegyzések között, amik néha komolyabb hangvételűek, de inkább humorosak, mert szívesen figurázom ki saját magam. Hiszek abban, hogy akkor tud az ember igazán hiteles lenni, ha nemcsak a szolgáltatását mutatja meg, hanem saját magát is. Mert amikor valaki rám bízza az otthonát – az egyik legnagyobb értékét –, akkor nemcsak egy ingatlanossal akar együtt dolgozni. Hanem egy emberrel, akivel tud kapcsolódni, akiben meg tud bízni. És ezt a fajta kapcsolódást a személyiség teremti meg, nem a névjegykártya.

– És ha már személyesség, mesélnél egy kicsit arról, milyen volt számodra az a döntés, amikor a Velencei-tó környékét választottad a saját terepednek? Mi az, ami ehhez a helyhez érzelmileg is köt?

– Én egy borsodi lány vagyok. Aztán az élet úgy hozta, hogy Székesfehérvárra költöztünk a családommal, és már akkoriban is rengeteget jártunk ki a Velencei-tó partjára. A lányom még kicsi volt akkor, és szinte minden hétvégén „ott lógtunk” a tó körül: strandoltunk, bicajoztunk, csak úgy barangoltunk – annyi lehetőséget kínál ez a környék, főleg, ha az ember egy kisgyerekkel szeretne kikapcsolódni. Amikor ingatlanosként elindultam, még Székesfehérvár volt a fő terepem, de a szívem már akkor is ki-kikacsintgatott a tó irányába. Aztán vettünk egy házat Velencén. Már korábban is tudtuk, hogy egyszer végleg itt szeretnénk letelepedni, és amikor ez megtörtént, onnantól már nem volt kérdés: végképp beleszerettem ebbe a vidékbe. Őszintén szólva, ez nem is egy tudatos döntés volt. Inkább olyan sorsszerű. Valahogy minden út ide vezetett, és a Velencei-tó környéke lett az én igazi terepem – emberileg és szakmailag is. Itt otthon vagyok, minden értelemben.

– Sokan csak nyaralóként gondolnak a Velencei-tóra. Te hogyan látod ezt a vidéket belülről, ott élőként és ott dolgozóként? Milyen apró részletek, hangulatok azok, amik egy kívülállónak talán fel sem tűnnek?

– Egyre többen látják már túl a „nyaraló” szerepen, és gondolkodnak a Velencei-tó környékéről úgy is, mint valódi lakóhelyről. Nem véletlen! Ez a vidék páratlan lokációval bír – Budapest közelsége és az M7-es autópálya miatt mára gyakorlatilag az agglomeráció része lett. Autóval és tömegközlekedéssel is simán elérhető a főváros, ami hatalmas előny. De ami ennél is fontosabb: itt nem csak nyaralni jó. Itt élni is jó. És aki egyszer belekóstol ebbe az életérzésbe, az nagyon ritkán akar máshová költözni. Van valami egészen különleges a tó hangulatában. A víz, a nádas, a madarak hangja… valahogy megnyugtat, lelassít, kisimít – ha az ember hagyja. Nekem is sokszor elég csak lemenni a partra, ha kicsit feszültebb vagy zaklatottabb napom van. Egy nagy séta, egy kis bámészkodás, és máris másképp látom a világot. Mindig van valami új felfedeznivaló: egy más fény, egy új szögből látott részlet, egy apró mozdulat a természetben. A titok csak annyi, hogy nyitott szemmel – és nyitott szívvel – kell járni. Akkor ez a vidék valóban adni kezd. Nemcsak látványt.

– Ha egy kicsit a piacra is ránézünk: hogyan változott meg az elmúlt években a tó környéki ingatlanpiac? Milyen új kihívásokkal találkozol, amelyekre talán még te sem számítottál?

– Amikor elkezdtem a tanulmányaimat a Corvinus Egyetemen – ahol ingatlanmenedzserként szereztem meg a másoddiplomámat – már akkor egyértelmű volt számomra, hogy a Velencei-tó térsége ebben a munkában is központi szerepet fog kapni. A szakdolgozatom témájául a tó környéki ingatlanpiacot választottam: konkrétan annak elmúlt tíz évét és a várható tendenciákat vizsgáltam. Ez egy kifejezetten izgalmas és összetett téma, hiszen mi, akik itt élünk – és én, aki szakmai szemmel is napi szinten jelen vagyok ezen a piacon – első sorból követhettük végig a változásokat. A COVID-járvány például látványosan felgyorsította a térség átalakulását: a home office elterjedése új lendületet adott a „kiköltözési hullámnak”, és a Velencei-tó még hangsúlyosabb agglomerációs szerepet kapott. A szakdolgozatomban egy saját kutatásra építettem, mely során számos első kézből származó információval dolgoztam – ezeket időről időre a Facebook-oldalamon is megosztom, feldolgozva a térség aktuális mozgásait. Egy-egy poszt vagy cikk persze csak kis szeletét tudja visszaadni a teljes képnek, de igyekszem minél több összefüggést láthatóvá tenni.

És hogy mik a kihívások? Mindig vannak. Ahogy változik a piac, úgy kell nekünk is folyamatosan igazodni hozzá. Ezek a kihívások nem feltétlenül teljesen egyediek, hiszen az országos ingatlanpiaci tendenciák ide is begyűrűznek. Az igazi feladat az, hogy helyben, a saját közegünkben hogyan reagálunk ezekre: hogyan alakítunk ki működő stratégiákat egy-egy új helyzetben. Azt hiszem, ebben rejlik a szakma egyik legizgalmasabb része.

– És közben az emberi történetek sem változnak: költözés, válás, örökség, újrakezdés. Melyik típusú élethelyzet érint meg téged a legjobban, amikor végigkíséred a megbízóidat?

– Nem lehet – és nem is szabad – különbséget tenni ezek között. Nem is szoktam. Pont ez a „tulajdonosbarát” szemlélet lényege: hogy minden élethelyzet más, és mindenkinek a saját kihívása a legnagyobb teher abban a pillanatban. Lehet szó válásról, örökségről, újrakezdésről vagy épp egy álomotthon megtalálásáról, az én dolgom az, hogy ezekben a gyakran nehéz szituációkban ne csak ingatlanközvetítő legyek, hanem valódi partner a megoldásban. Olyan, aki ott van, figyel, képvisel, és ha kell, átlát a káoszon. Mindig arra törekszem, hogy egy kicsivel többet adjak, mint amit elvárnak. Hogy minden ügyfelem érezze: nem csak „kezelem” az ügyet, hanem vele vagyok benne, az elejétől a végéig. És talán pont ezért keresnek újra és újra. Mert nem hátrálok meg, ha jön egy komplikáltabb helyzet – sőt, hiszek abban, hogy mindenre van megoldás, csak jól kell odaállni hozzá.

– Ha visszagondolsz a leghálásabb ügyfeleidre, van olyan visszajelzés, ami a mai napig erőt ad? Amit előveszel egy fáradtabb napon, és eszedbe jut: ezért érdemes csinálni?

– Az elmúlt több mint 10 év alatt – hála az égnek – rengeteg ilyen visszajelzés született. Olyan sok szép történet, hálás szó és őszinte köszönet, hogy gyakran meghatódom, amikor visszagondolok egy-egy ügyfélre. A legnagyobb büszkeségem mégis az, hogy a legtöbb megbízómmal nem ér véget a kapcsolat a szerződés aláírásával. Sőt! Sokakkal évek múltán is tartjuk a kapcsolatot, írnak, megkeresnek – és ami számomra a legnagyobb elismerés: ajánlanak. Egyre több olyan család van, ahol már nem is kérdés, hogy kihez fordulnak, ha ingatlanügyről van szó. Mondhatni: én lettem „a család ingatlanosa”. És ez nem csak egy kedves titulus, ez a legőszintébb visszajelzés, amit kaphatok. Ezek a pillanatok – amikor kapok egy üzenetet, egy képet az új otthonból – ezek visznek tovább. Ilyenkor egy szürkébb, fáradtabb napon csak felidézem, hogy miért is csinálom ezt szívvel-lélekkel. És újra lendületet kapok.

– Te minden lépést saját magad vállalsz fel, a fotózástól a szerződésig. Melyik részét szereted a legjobban ebben a folyamatban? És melyik az, ami a legnagyobb kihívást jelenti neked személyesen?

– Valóban, igyekszem az értékesítési folyamat minden részénél tevőlegesen jelen lenni. Már a nulladik lépésnél elkezdem a közös munkát: ez az ingatlan pontos, piaci alapú ármeghatározása, amit sok kolléga sajnos még mindig hajlamos elnagyolni. Én viszont hiszek abban, hogy a jó indulás fél siker. Innentől kezdve a közművek átírásától a birtokbaadás teljes ügyintézéséig végigkísérem az ügyfeleimet, lépésről lépésre. A fotózást ma már nem én végzem – lassan két éve dolgozom együtt egy profi csapattal, akik minden megbízásomról magas színvonalú, egyedi portfóliót készítenek. Minden ingatlanhoz készül bemutatóvideó is, amit szintén a csapat koordinál. Ez az a rész, amit tudatosan szerveztem ki: nem vagyok fotós, nem vágok videót, viszont nagyon fontosnak tartom, hogy a hirdetéseim vizuálisan is kiemelkedjenek a piaci kínálatból. Az viszont továbbra is alap, hogy minden forgatáson ott vagyok személyesen. Segítek a tulajdonosoknak a felkészülésben, és együtt alakítjuk ki azt a hangulatot, amivel az ingatlan valóban megmutathatja az értékeit.

A legnagyobb kihívást talán nem is egy konkrét részfeladat jelenti, hanem azok a váratlan helyzetek, amik bármikor felbukkanhatnak – egy jogi bökkenő, egy elhúzódó egyeztetés, egy műszaki kérdés. Ilyenkor jön jól az a több mint tíz év alatt kiforrott értékesítési stratégiám, amit mindig a megbízó és az ingatlan „személyiségére” szabok. A munkám alapja az, hogy nincs lehetetlen. Ha jön egy akadály, akkor megyek tovább – addig, amíg nem találok rá megoldást. Talán pont ezért keresnek meg újra és újra: mert tudják számomra nem igazán létezik olyan, hogy megoldhatatlan probléma.

– Ha valaki most áll előtte, hogy eladja vagy megvegye az ingatlanát, mi az az egy-két gondolat, amit szerinted mindenképp érdemes megfontolnia – akár pénzügyi, akár érzelmi szempontból?

– Tapasztalatom szerint az ingatlan eladásánál gyakran nem is maga az értékesítés a legnehezebb lépés, hanem az elengedés. Sok ügyfelem számára érzelmileg megterhelő, hogy búcsút kell venniük egy otthontól, amihez emlékek, történetek, akár egy egész életszakasz kötődik. Ilyenkor nemcsak szakemberként, hanem partnerként is jelen vagyok: segítek abban, hogy a kulcsátadás ne csak technikai, hanem érzelmileg is lezárható folyamat legyen. Gyakran felmerül az is, hogy a megbízóm szeretné ha „jó helyre kerülne” az ingatlan. Teljes garanciát erre természetesen nem lehet vállalni, de mindig törekszem arra, hogy olyan új tulajdonoshoz kerüljön, akivel nyugodt szívvel zárhatjuk le az ügyletet.

Pénzügyi oldalról mindig javaslom a részletes tervezést. Egy ingatlan eladásából befolyó összeg szinte minden esetben továbblépésre szolgál – legyen az új otthon vásárlása, felújítás vagy más befektetés. Ezért elengedhetetlen egy átgondolt pénzügyi terv. Én mindig azt tanácsolom: inkább számoljunk konzervatívan, és örüljünk pozitív meglepetésnek, minthogy túl nagy álmokat kergetve csalódás legyen a vége. Természetesen minden ingatlannál a lehető legmagasabb reális árat célzom meg, de a megfelelő piaci pozicionálás kulcsfontosságú ahhoz, hogy valóban sikeres legyen az értékesítés.

És van még valami, amit sosem hagyok ki: mindig legyen „B” terv. Egy váratlan esemény – elhúzódó vevőkeresés, technikai akadály, jogi komplikáció – ne borítsa fel egy család teljes életét. A stabil háttér és az előrelátás legalább annyira fontos, mint az eladási ár.

– A weboldalad megújulásáról is sokat beszélsz, látszik, hogy szívügyed a fejlődés. Milyen új funkciók azok, amiket a legfontosabbnak tartasz? Mit szeretnél, hogy az emberek ebből érezzenek, amikor meglátogatják az oldaladat?

– A weboldalam újragondolásakor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy ne egy szokványos ingatlanos oldal szülessen. Olyan felületet szerettem volna, ami tükrözi a „Marcsis” karaktert, a tulajdonosbarát szemléletet, és azt a közvetlen, emberközpontú hozzáállást, ami a munkám alapja. A tervezést ezúttal is Krisztával csináltuk végig – ő az, akivel évek óta együtt dolgozunk, az előző weboldalamat is ő készítette. Ő nem csak dizájner: ő érti a gondolkodásmódomat, ismeri a szemléletemet és szinte fél szavakból is tudja, mit szeretnék. Amikor megmutat egy tervet, gyakran csak annyit tudok mondani: „pont erre gondoltam.” Nagy kincs, hogy együtt dolgozhatunk. Az új oldal több olyan funkcióval is bővült, amik nem túl gyakoriak ingatlanos weboldalakon, pedig valós igényeket szolgálnak ki. Például van lehetőség ingyenes, online konzultációt kérni tőlem – ez segít abban, hogy már az első lépéseknél tisztábban lássuk a lehetőségeket. Emellett létrehoztunk egy „Otthonkereső” felületet is, ahol az érdeklődők pontosan megadhatják, milyen típusú ingatlant keresnek – így célzott ajánlásokkal tudok segíteni. Számomra nagyon fontos volt, hogy a látogatók ne csak információt kapjanak az oldalról, hanem egy érzést is: azt, hogy itt valódi figyelem, támogatás és személyre szabott segítség várja őket. Nagyon büszke vagyok az eredményre, mert ez a weboldal tényleg tulajdonosbarát lett. Nem csak névében, tartalomban is.

– Ha már a fejlődésnél tartunk, a másoddiplomádat is nagy elhivatottsággal szerezted. Milyen szemléletet vagy tudást hozott neked az ingatlanmenedzseri képzés?

– Furcsán hangozhat, de a másoddiploma egyáltalán nem volt betervezve. Bár mindig is szerettem tanulni, fejlődni, naprakész lenni, mégsem gondolkodtam tudatosan egy újabb diplomán, aztán egyszer csak szembejött velem egy hirdetés az interneten. Véletlen volt… amit, ugye, tudjuk jól: nem létezik. Elkezdtem utánanézni: mit is takar ez a szak, kik tanítanak, milyen a képzés felépítése, hogyan férne bele az életembe. Aztán lépésről lépésre erősödött bennem az érzés, hogy ezt én szeretném. Szakmailag is motivált, hogy azon kevesek közé tartozhassak, akiknek ingatlanos szakmai diplomával rendelkeznek, de emberileg is fontos volt, hogy megerősítsem magam abban, amit már évek óta csinálok. A képzés ezt maximálisan megadta. A tanáraim elismert szakemberek voltak, a tudásuk, a látásmódjuk, a tapasztalatuk rengeteget adott. Sokszor már csak hallgatni is élmény volt őket. Bevallom, voltak pillanatok, amikor magam sem értettem, hogyan is vághattam ebbe bele – család, munka, háztartás mellett –, de beleadtam apait-anyait. És megérte: kitüntetéses, vörös diplomával végeztem. A tanultak azóta is nap mint nap visszaköszönnek a munkámban: rendszerszemlélet, jogi és pénzügyi magabiztosság, piaci összefüggések megértése. Ráadásul új szakmai kapcsolatok is születtek, új ajtók nyíltak meg. És ami talán a legfontosabb: ma még biztosabban érzem, hogy a helyemen vagyok.

– Szerinted miben más egy női szakember nézőpontja ebben a szakmában? Van olyan helyzet, ahol azt érzed, hogy egy női szem és empátia plusz értéket ad a folyamatokhoz?

– Nagyon is! Az ingatlanközvetítés egy összetett szakma, hiszen egyszerre tárgyalunk ingatlanokról – azaz kézzelfogható vagyontárgyakról –, és közben nagyon is emberi élethelyzetekkel dolgozunk. Éppen ezért hiszem azt, hogy a női nézőpont – a finomabb ráérzés, az empátia, a gondoskodó hozzáállás – valódi hozzáadott érték lehet ebben a szakmában. Az én szemléletem erősen erre épül: biztonságot teremteni, „anyáskodni”, figyelni a kimondott és ki nem mondott szavakra. Mert persze, az alap az, hogy szakmailag minden rendben legyen, az ingatlan a lehető legjobb áron kerüljön értékesítésre, az ügylet végig legyen vezetve profi módon. De emellett ott van az a bizonyos „plusz”, amit szerintem mi, nők sokszor ösztönösen hozunk magunkkal: az érzelmi intelligencia, a figyelem, a finomhangolás. Az én „szeretetnyelvem” például a gondoskodás. Szeretem a szakmámat, tisztelem a megbízóimat, és így nem is tudok másképp működni, csak így, teljes odafordulással. Azt is érzem, hogy a mai világban erre a közvetlen, emberi hozzáállásra egyre nagyobb igény van. Mert az emberek nemcsak szakértőt keresnek, hanem valakit, aki valóban ott van mellettük egy érzékeny, sokszor sorsfordító élethelyzetben.

– Ha a barátaidnak vagy a családodnak kellene elmagyaráznod egyetlen mondatban, miért szereted ezt a munkát, mit mondanál?

– Hú, ez nagyon nehéz – főleg nekem, aki a munkámról napestig tudna mesélni meg sztorizni –, de ha tényleg csak egy mondat lehet, akkor ez lenne az: Azért szeretem ezt a munkát, mert bár a hivatalos címkém ingatlanos, a valóságban kicsit vagyok pszichológus, kicsit kríziskezelő, kicsit jogász, kicsit adószakértő, de leginkább az, akire számítani lehet, amikor mindenki kicsit szétesik.

– Ha három szóval kellene leírnod magad emberként és szakemberként, mi lenne az a három szó, amit szeretnél, ha mások eszébe jutna rólad?

– Tisztességes, megbízható, emberséges.

– Végül pedig a kedvenc játékunk az interjúalanyainkkal: villámkérdések. Csak mondd rá az első szót vagy gondolatot, ami eszedbe jut! Kávé vagy tea?

– KÁVÉ!

– Kedvenc napszakod egy ingatlanfotózáshoz?

– Ez a tájolástól függ, de inkább a délelőtt.

– Mi az a három szó, ami szerinted a jó otthont jellemzi?

– Meghittség, rend és a „jó” emberek akik ott élnek.

– Ha egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy hosszú utazásra, melyik lenne az?

– Na ebben nagyon nem vagyok jó, notórius „megveszem a könyvet és nem olvasom” el típus vagyok. De ha választanom kellene, akkor Dallos Sándor: A nap szerelmese és az Aranyecset.

– Mi az a szokásod, ami nélkül nem indulhat el a napod?

– Nincsen ilyen, de a reggeli kávé mindig jól jön.

– Kedvenc évszakod a Velencei-tónál?

– Ősz.

– Ha nem ingatlanos lennél, mivel foglalkoznál szívesen?

– Építész szívesen lennék… De egyébként énekes, bár aki hallotta már a hangom, az biztosan az építészre szavazna.

– Van egy szó vagy mondat, amit szinte minden ügyfeled hall tőled?

– Mindig készüljünk „B” tervvel!

– Ha instant változást varázsolhatnál a magyar ingatlanpiacon, mi lenne az?

– Ingatlanpiacon? A szakma megítélésén szívesen változtatnék, bár az nem kifejezetten ingatlanpiaci tényező.

– Melyik film vagy sorozat kapcsol ki egy hosszú nap után?

– Sorozatokat alapból nem nagyon nézek… Kivéve a Szívek szállodáját, azt ugyanis imádom! Filmek terén sem vagyok kimondott filmrajongó, és bevallom: több olyan „alapműnek” tartott filmet sem láttam még, amit mások már hússzor is. Viszont van néhány örök kedvencem: Forrest Gump, Csokoládé, A Keresztapa, Szerelmünk lapjai – és persze a romantikus vígjátékokat sem vetem meg. Tudom, ez nem túl egyedi… Pedig komolyan szerettem volna most valami igazán meghökkentőt mondani.

– Mi az a dolog, amire mostanában különösen büszke vagy?

– Szakmailag egyértelműen arra, hogy a több mint 10 év beletett munka, kitartás, és szív-lélek mostanra szépen lassan meghozza a gyümölcsét. Egyre többen ismerik és értik, mit is jelent a „tulajdonosbarát” szemlélet – és ez számomra óriási büszkeség. Nem csak egy márkanév ez, hanem egy hozzáállás, amit ma már sokan keresnek és választanak. Magánéleti fronton pedig nem is kérdés: a 14 éves lányom! Rá nagyon-nagyon büszke vagyok. Ő a legnagyobb tanítóm és legnagyobb motivációm is egyben.

– Mit szoktál magadnak mondani, ha valami nagyon nehéznek tűnik?

– Kemény vagy, borsodi vagy, megcsinálod!

– Egy dolog, ami nélkül nem mennél terepszemlére?

– A jegyzetfüzetem.