Válassza az Oldal lehetőséget

Szombaton rendezik meg az Emlékhelyek napját

Szombaton rendezik meg az Emlékhelyek napját
TűsarkakON
Írta: TűsarkakON

Tizedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete () az Emlékhelyek napját: május 10-én, szombaton országszerte csaknem ötven helyszínen várják az érdeklődőket különleges, ingyenes vagy kedvezményes programokkal. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a nemzeti és történelmi emlékhelyek jelentőségét a nagyközönséghez.

 

Szabadtéri programok, történelmi játékok és tematikus séták

Az esemény hagyományosan május második szombatján zajlik, és idén még több és tematikus programmal készülnek a szervezők. A tatabányai Turul-emlékműnél például a honfoglalás kerül a középpontba, szabadtéri bemutatókkal és családi rendezvényekkel.

Pécsen történelmi kalandjáték során ismerhetik meg a város középkori örökségét a látogatók: egy térképes „időkapszula-keresés” vezet át a Középkori Egyetem és az Északi Várfalsétány közötti emlékhelyeken. A végén pedig gyümölcsserbet, az oszmán kori egyik népszerű italát is meg lehet kóstolni.

 

Különleges helyszínek rendhagyó módon

A Fiumei úti sírkert, a Salgótarjáni utcai zsidó temető és az Új köztemető Nemzeti Gyászparkja tematikus sétákkal idézi meg a múltat. A nap zárásaként a Kossuth-mauzóleumnál este 21 órakor Vecsei H. Miklós és a QJÚB előadásában csendül fel a Ázott hajában hét halott bogár című koncert, amely Radnóti Miklós életének fontos pillanatait dolgozza fel.

Egerben fegyver- és viseletbemutató, kurátori tárlatvezetés, míg a budapesti Műegyetemen egy interaktív -os kalandjáték várja a látogatókat. Siklóson a középkor sötétebb oldalát mutatják be vártörténeti előadásokkal, Kőszegen és Monokon foglalkozások zajlanak, a Nyelv Múzeumában pedig különleges tárlatvezetést tartanak.

Gödöllőn ingyenesen látogatható a A kastély titkos élete című , míg Esztergomban vezetett túrákkal idézik fel a város történelmét.

 

Ünnepélyes megnyitó és díjátadó

Az eseménysorozat nyitányaként május 9-én, pénteken 10 órakor az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartják az Emlékhelyek napja hivatalos megnyitóját, ahol sor kerül az Év Emlékhelye-díj átadására is. A díjat a NÖRI és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság ítéli oda annak az emlékhelynek, amely az elmúlt évben legjobban élt történelmi státuszával, programjaival és ismeretterjesztő tevékenységével.

 

Több mint építészet – történelmi emlékezet

Ahogy Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója fogalmazott:

„Az Emlékhelyek napjával és az Év Emlékhelye-díj alapításával is egy célunk volt: tudatosítani az emberekben az emlékhelyek jelentőségét.”

Jelenleg 21 nemzeti és 64 történelmi emlékhely szerepel hivatalos nyilvántartásában. Ezek gyakran jelentős építészeti értéket is képviselnek, de valódi súlyukat történelmi szerepük adja: sorsfordító események tanúhelyei, nemzeti identitásunk sarokkövei.

 

A részvétel egyszerű és nyitott

A programokat bárki látogathatja, legtöbbjük ingyenesen vagy kedvezményesen elérhető. A részletes programokról az egyes emlékhelyek honlapján, -oldalán, illetve a NÖRI hivatalos felületein lehet tájékozódni.

A rendezvény nemcsak emlékezés, hanem közösségi élmény is – lehetőség arra, hogy újra felfedezzük, mit jelent ma emlékezni a múlt nagy pillanataira.

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

TűsarkakON magazin

A TűsarkakON egy digitális gardrób, tele inspiráló tartalmakkal, amelyek segítenek újra felfedezni a hagyományos értékek szépségét. Visszahozzuk, ami igazán fontos, a modern élet előnyeivel ötvözve. Légy vagány, okos, stílusos – légy önmagad, TűsarkakON!

Nézd meg ezt is!