
Tízéves a Csíkszeredai Könyvvásár – Irodalmi ünnep 73 programmal és 50 kiadóval

Május 8. és 11. között jubilál a Csíkszeredai Könyvvásár: A 10. alkalommal megrendezett székelyföldi könyves ünnepre idén minden korábbinál gazdagabb programkínálattal és impozáns vendéglistával készülnek a szervezők. Az esemény az Erőss Zsolt Arénában zajlik majd, ahol három helyszínen 73 program, 50 kiadó és 30 könyves stand várja az olvasókat – kicsiket és nagyokat egyaránt.
Jubileumi hangulat, irodalmi nagyágyúk
A szervezők szerint az idei könyvvásár minden eddiginél erősebb kínálattal jelentkezik. A felnőtteket Balla Zsófia, a gyermekeket pedig Boldizsár Ildikó köszönti a két ünnepélyes megnyitón – ez a kettősség már önmagában is jól mutatja, milyen sokszínű élményre készülhet a közönség.
A programok között lesznek könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, irodalmi estek, kiállítások, alternatív irodalomórák, gyermekkoncertek és interaktív foglalkozások, mindhárom helyszínen – a vásártérben, a Fodor Sándor-teremben és a Szöcskedomb gyermekbirodalomban – párhuzamosan.
Hajdu Áron, a Bookart Kiadó vezetője így fogalmazott:
„A Csíkszeredai Könyvvásár meghatározó, magas színvonalú esemény, mely az erdélyi, de akár a magyarországi könyvvásárok között is megállja a helyét. A meghívottak listáját nézve láthatjuk, hogy a magyar és az erdélyi irodalom krémjének egy szelete van jelen.”
Nevek, amiket nem lehet kihagyni
A vásár visszatérő, kiemelt célja az erdélyi és erdélyi származású szerzők bemutatása. Idén a résztvevők találkozhatnak többek között Bodor Ádám, Király László, Markó Béla, Tompa Andrea, Tompa Gábor, Fekete Vince és Dávid Gyula munkásságával, de jelen lesznek helyi alkotók is, mint Lövétei Lázár László, André Ferenc, Borsodi L. László vagy Oláh-Gál Elvira.
A meghívottak sorát erősíti Schäffer Erzsébet, Kulka János, Cserna-Szabó András és Márton László, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség szakmai partnerségében szervezett események, ahol Juhász Anna beszélget többek között Tóth Krisztinával, Száraz Miklós Györggyel, Dresch Mihállyal és Kollár-Klemencz Lászlóval. Az előtérben Radnóti-kiállítás is várja majd a látogatókat.
Külön öröm az irodalomkedvelőknek, hogy bemutatkozik az Erdélyi Szép Szó 2025-ös antológia, valamint jelen lesznek az erdélyi alkotói műhelyek is, mint a Helikon és a Székelyföld folyóirat.
A legkisebbekre is gondoltak
A gyerekprogramok idén is kiemelten fontos szerepet kapnak. Papírszínházi előadások, meseolvasás, könyvbemutatók, családi társasjáték, biológiaóra és gyerekkoncertek biztosítják, hogy a könyvvásár igazi közösségi élménnyé váljon minden korosztály számára. Az esemény partnerei között olyan intézmények találhatók, mint a Móra Kiadó, az Etnospot, a Csíki Székely Múzeum és a Kájoni János Megyei Könyvtár, akik interaktív foglalkozásokkal készülnek.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere szerint:
„Az eddigi könyvvásárokon a szerzők, kiadványok bemutatása mellett közösségi élményt is biztosítottunk, ezért mindig élmény könyvvásárt szervezni.”
Sógor Enikő alpolgármester pedig kiemelte:
„A jubileumi rendezvény kínálata túlszárnyalja az előző évekét.”
Minden, ami könyv – és még sokkal több
A 10. Csíkszeredai Könyvvásár nemcsak kiemelkedő irodalmi esemény, hanem kulturális és közösségi ünnep is. Olyan tér, ahol találkozik a hagyományos irodalom a kortárs hangokkal, az olvasók a szerzőkkel, a könyvek pedig a közös gondolkodás örömével. A részletes program a www.csikszeredaikonyvvasar.ro oldalon érhető el. Ha valamikor, hát most tényleg érdemes lesz könyvek közé menni!
További cikkek a témában: