Válassza az Oldal lehetőséget

Top 5 emlékezetes zongorapillanat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről

Top 5 emlékezetes zongorapillanat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről
TűsarkakON
Írta: TűsarkakON

Március 29-én, a zongora nemzetközi napján egész napos zongorakoncerttel készül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, amelynek keretében a 2. Terminálon elhelyezett zongorán rangos művészek és tehetségek játszanak majd. Ebből az alkalomból összeszedtük, milyen különleges repülőtéri zongorapillanatok kerültek fel az internetre.

 

A köztéri zongorák varázsa ma már Budapesten is több helyszínen megtapasztalható. Egy-egy tehetséges amatőr vagy profi művész játéka képes elvarázsolni a járókelőket, akik egy pillanatra megállnak, hogy elmerüljenek a produkcióban. Ez a különleges köztéri kulturális élmény a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is elérhető, naponta több alkalommal ülnek le utasok a zongorákhoz, hogy saját vagy utastársaik szórakoztatására előadjanak egy zeneművet. Az előadásokról sokszor készítenek videót is és töltik fel a közösségimédia-oldalakra. A zene iránt érdeklődő utazók szabadon kipróbálhatják a zongorákat vagy egyszerűen csak élvezhetik utastársaik játékát. Az elmúlt két évben számos emlékezetes pillanat született, hiszen előfordult, hogy egy-egy spontán előadás valódi minikoncertté nőtte ki magát.

A közösségimédia-felületeken elérhető videók közül szemezgettünk, mutatjuk a Airport kollégáinak top 5 kedvencét:

5. Beethoven egyik legismertebb darabja, a Für Elise csendül fel két fiatalember előadásában a repülőtéri zongorán. Forrás: .

@armin.nicoara #pian #budapesta #foryou #fyp #arminnicoara #adiflondor #viral #aeroport ♬ sunet original – Armin Nicoara

 

4. és fiatalok is örömmel játszanak a zongorákon. Natasha M. Webb 16 éves, Kanadában született fiatal zenész, zongorista is megörvendeztette az utasokat ével budapesti tartózkodásakor. Forrás: YouTube.

 

3. Itt pedig egy tehetséges kisfiú rögtönzött egy minikoncertet az utasközönségnek. Forrás: TikTok.

@gaborberenyi79 #airport #piano #fly #budapest #nekedbelegyen ♬ eredeti hang – gaborberenyi79

 

2. Egy férfi zongorajátékával és több fiatal éneklésével igazi olasz életérzést varázsolt a repülőtérre Gianluca Grignani olasz énekes dalát előadva. Forrás: TikTok.

@music_by_lozio Mentre aspetto di salire sull’aereo suono sempre, a volte tra la timidezza generale. Ieri invece abbiamo trasformato l’aeroporto di Budapest in una sala karaoke degna di via Sarpi. Auguri alla sposa e a Gianluca Grignani 👑🔥❤️ #aeroport #budapest #pianist ♬ suono originale – music_by_LoZio


1. Buka Péter fiatal magyar zongorista, aki 7 éves kora óta zongorázik. Reptéri performanszában a világhírű , zongoraművész, Ludovico Einaudi Experience c. darabjával nyűgözte le az utasokat. Forrás: TikTok.

@peterbukamusic #experience #piano #airport #ludovicoeinaudi #fyp ♬ eredeti hang – Peter Buka

 

A Budapest Airport pianínóját . május 7-én, Anyák napján és a repülőtér megnyitásának 73. évfordulóján helyezték ki, majd egy évvel később, 2024. május 3-án egy újabb hangszer érkezett a repülőtér új, 1. utasmólójára. Az Irmler márkájú hangszert az 1853 óta működő, mai napig családi tulajdonban lévő, világhírű, német Blüthner gyár készítette, és a legmagasabb minőséget képviseli a zongorakészítés terén.

A Budapest Airport folyamatosan törekszik az utasélmény fejlesztésére. A zongorák elhelyezése nemcsak egy újabb lépés volt ebben a folyamatban, hanem egy olyan kulturális kezdeményezés is, amely közelebb hozza egymáshoz a különböző országokból érkező embereket. Az utasélmény magas színvonalát az utasok is érzékelik: a 2024-es Airport Service Quality (ASQ) elégedettségi alapján a Budapest Airport második alkalommal nyerte el az Európa legjobb repülőtere címet a 15-25 milliós utasforgalmú légikikötők kategóriájában.

A köztéri zongorák mozgalma 2008-ban indult Londonban, amikor Luke Jerram brit művész elindította a „Play Me, I’m Yours”, azaz „Játssz rajtam, a tiéd vagyok” projektet. Ennek keretében zongorákat helyeztek el nyilvános helyeken, hogy bárki játszhasson rajtuk, ezzel ösztönözve a spontán zenei élményeket és közösségi interakciókat. A kezdeményezés gyorsan népszerűvé vált, számos nagyvárosban jelentek meg a köztéri zongorák.

Március 29-én a World Piano Day-en ezt a különlegesen szépen szó hangszert, annak készítőit, a profi és amatőr zongoristákat ünneplik. A kezdeményezéshez idén először a Budapest Airport is csatlakozik, és egy teljes napon keresztül rangos művészek és fiatal tehetségek zongorakoncertjeivel készül a 2. terminálon található zongoráknál. A koncertek között az utasoknak is lehetőségük van eljátszani egy-egy számukra kedves művet, így feltehetőleg sok új lenyűgöző előadás kerül fel videó formájában a világhálóra is, így a nem utazók is élvezhetik majd a reptéri zongoraművészetet.

A szerzőről

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

TűsarkakON magazin

A TűsarkakON egy digitális gardrób, tele inspiráló tartalmakkal, amelyek segítenek újra felfedezni a hagyományos értékek szépségét. Visszahozzuk, ami igazán fontos, a modern élet előnyeivel ötvözve. Légy vagány, okos, stílusos – légy önmagad, TűsarkakON!

Nézd meg ezt is!