TűsarkakON
Írta: TűsarkakON

Van az a fajta rosszullét, amikor papíron minden rendben, mégis úgy érzed, mintha a tested vészhelyzetet kiáltana. Szorít a mellkas, kapkodod a levegőt, remeg a kéz, kiszárad a szád, a fejedben pedig elindul a film: „mi van, ha most baj van?” A pánik és a szorongás azért tud ennyire ijesztő lenni, mert testi élmény. Nem gondolatkísérlet. Nem hiszti. És nem az a megoldás, hogy „nyugodj már meg”.

A trauma pedig nem feltétlenül egy nagy, egyértelmű tragédia. Trauma lehet bármi, amit a rendszered akkor nem tudott feldolgozni: hosszan tartó stressz, kiszámíthatatlanság, bántás, elhanyagolás, veszteség, megalázás, túl korai felelősség, vagy akár olyan életesemény, amit „túl gyorsan kellett túlélni”. A közös pont: a test megjegyezte. És amikor később valami hasonlót érzékel – egy hang, egy helyzet, egy konfliktus, egy élethelyzeti nyomás –, újra bekapcsolja a régi védelmi programot.

 

Miért „a testben” van? Mert a túlélő rendszer gyorsabb, mint a gondolkodás

A szorongás és a pánik egyik nagy félreértése, hogy „biztos azért van, mert negatívan gondolkodom”. Néha igen, de gyakran pont fordítva: előbb a test kapcsol, és utána próbálja az agy megmagyarázni. A tested megérzi a veszélyt (vagy annak emlékét), bekapcsol a készenlét: adrenalin, gyorsulás, izomfeszülés. És csak ezután jelenik meg a gondolat: „valami nincs rendben”.

Ezért nem működik sokszor a puszta racionalizálás. Attól, hogy „tudod, nincs baj”, a tested még lehet vészüzemmódban. A cél ilyenkor nem az, hogy meggyőzd magad, hanem az, hogy visszatanítsd a rendszeredet a biztonságérzetre. Ez pedig gyakran testi-idegrendszeri útvonalon történik: légzés, érzékelés, mozgás, kapcsolódás, biztonságos keret.

 

Pánik: mi történik közben, és miért nem halsz bele, bármennyire is úgy tűnik

A pánikroham sokszor úgy érződik, mintha a test „elszabadulna”. Valójában egy túl gyorsra tekert stresszválasz: a szervezet felkészít a menekülésre vagy a harcra, csak közben nincs tényleges tigris. Ettől lesz olyan ijesztő: a tested maximálisan komolyan veszi, a helyzet viszont sokszor hétköznapi (bolt, busz, otthon, munka).

A pánikroham önmagában általában nem veszélyes, de nagyon erős testi tünetekkel járhat: szapora szívverés, mellkasi szorítás, szédülés, zsibbadás, remegés, „nem kapok levegőt” érzés. Ilyenkor gyakran az történik, hogy a félelem ráépül a tünetre: „mi van, ha…” – és ettől a kör erősödik.

A legfontosabb, amit érdemes érteni: a pánik hullám. Felfut, tetőzik, lecseng. Nem marad örökké. A cél nem az, hogy erőből megállítsd, hanem hogy a spirált ne etesd tovább. És igen, ehhez sokszor kell segítség, mert egyedül, pánik közben „okosnak lenni” nem mindig megy.

 

Elakadások: amikor nem pánikolsz, csak nem tudsz lépni

A trauma nem mindig látványos roham. Néha inkább fagyás: halogatás, döntésképtelenség, szétesés, „nem tudom, mit akarok”, „nem bírok nekiállni”. A test ilyenkor ugyanúgy véd: ha régen veszélyes volt hibázni, konfliktusba kerülni, látszani, akkor a rendszer megtanulja: a legbiztonságosabb a mozdulatlanság.

Sok nő ilyenkor magát hibáztatja: „lusta vagyok”, „nincs bennem elég akarat”. Pedig az elakadás gyakran egy régi túlélő stratégia maradványa. A jó kérdés nem az, hogy „miért vagyok ilyen”, hanem az, hogy mikor és miért volt hasznos ez a működés. Ha ezt megérted, már nem harcolsz magaddal, hanem átalakítod a mintát.

 

Hogyan oldódik? Nem egy trükk, hanem biztonság + fokozatosság + integráció

A traumaoldásnál a legnagyobb félreértés az „egy alkalom alatt megoldjuk” ígéret. Néha van nagy áttörés, de a tartós változás jellemzően úgy néz ki, hogy a rendszered megtanulja: most már más a helyzet, lehet másképp reagálni.

A működő folyamatoknak több közös pontjuk van, módszertől függetlenül:

1) Biztonságos keret
Ha nincs biztonság, nincs oldódás, csak újraterhelés. A jó segítő nem siettet, nem nyom, és nem csinál presztízst a „mélységből”. A tempó a tiéd.

2) Testi szintű visszaszabályozás
Mivel a trauma a testben is él, sokszor a test az első út: légzés, érzetfókusz, finom mozgás, idegrendszeri stabilizálás. Nem spirituális, hanem élettani.

3) Jelentésadás és integráció
Nem az a cél, hogy újra átéld a traumát, hanem hogy a rendszered megértse: vége van. Hogy a múlt ne a jelenben fusson tovább. Ehhez néha beszélgetés kell, néha szomatikus munka, néha csoporttér, és sokszor ezek kombinációja.

4) Hétköznapi átültetés
A legjobb folyamat sem ér sokat, ha a mindennapokban nincs kapaszkodó. A jó segítő segít abban is, hogy legyenek konkrét, használható lépések: határhúzás, kommunikáció, terhelés-újratervezés, stresszcsökkentő rutinok.

 

Mire figyelj, amikor módszert választasz?

A módszerek világa óriási, és őszintén: a laikusnak sokszor átláthatatlan. A jó választás nem attól jó, hogy divatos, hanem attól, hogy a keret korrekt.

Három szűrő, ami sok mellényúlástól megkímél:

  • Mondja-e a szakember, hogy mire való a módszer, és mire nem? A túlzó ígéret gyanús.
  • Van-e fokozatosság, beleegyezés, megállási lehetőség? Traumaérintettségnél ez alap.
  • Mi történik, ha „túl sok” jön fel? Van-e eszköz, lezárás, utógondozás, vagy csak „majd elmúlik”.

Ha valahol azt érzed, hogy sürgetnek, nyomnak, vagy bűntudatot keltenek, hogy „nem engeded el”, az nem a te hibád, az a keret hibája.

 

Mikor kell más típusú segítség: orvos, pszichológus, pszichiáter, és ez miért nem kudarc

Vannak helyzetek, amikor a holisztikus és testtudati módszerek jól támogatnak, de nem ők az első lépés. Például ha a szorongás/pánik olyan erős, hogy az alapfunkciókat (alvás, munka, evés) rombolja, vagy ha trauma utáni tünetek (flashback, rémálom, erős elkerülés, disszociáció) tartósan jelen vannak.

Különösen fontos szakellátás, ha:

  • önsértő gondolatok vagy öngyilkossági késztetés megjelenik,
  • tartós depresszív állapot van (hetek óta reménytelenség, érdeklődésvesztés),
  • pánikrohamok gyakoriak és kiszámíthatatlanok,
  • vagy olyan testi tünetek jelentkeznek (mellkasi fájdalom, ájulás, erős szédülés), amiket ki kell vizsgálni.

A pszichológus/pszichiáter bevonása nem „durva eseteknek való”. Sokszor pont attól lesz könnyebb, hogy végre van egy biztos szakmai keret, amiben nem egyedül próbálod összerakni, mi történik.

 

Szakemberek, akik a test és lélek találkozási pontján dolgoznak

A trauma és a szorongás témájában a legnagyobb ajándék az, amikor nem „megjavítani” akarnak téged, hanem segítenek megérteni, mi történik, és visszaadni a választás lehetőségét. Van, akinek a beszélgetéses, kognitívabb megközelítés működik jobban, van, akinek a szomatikus/testorientált út, és van, akinek a kettő kombinációja hozza a legnagyobb stabilitást.

A cikk alatt olyan szakemberek bemutatkozóit találod, akik pánik és szorongás oldásával, traumafeldolgozással, test–lélek alapú önismereti módszerekkel, generációs minták oldásával és idegrendszeri stabilizálással dolgoznak. Ha választanál, ne azt kérdezd elsőre, „melyik módszer a legjobb”, hanem azt: most mire van szükségem? Gyorsabb megnyugvásra? Mélyebb mintázatok megértésére? Biztonságos keretre? Konkrét eszközökre a hétköznapokra? A bemutatkozók alapján így sokkal könnyebb lesz olyan segítséget találni, ami valódi kapaszkodó lesz a számodra.

 

Papp-Szakál Annamária, stresszoldó, traumaoldó kineziológiai módszerrel

21 évig tartó pánikbetegséggel küzdöttem. Gyerekkorom kezdetén sok haláleset és elhanyagoltság ért, melyeket kénytelen voltam magamban tartani. Ez idővel súlyos pánikbetegséghez vezetett. Sok pszichológus és hipnoterapeuta próbálta kezelni a „betegségemet”, míg nem az egyik este egy olyan tanfolyamra nem találtam, amely olyan témákat sorolt fel, amik amúgy is nagyon érdekeltek. Még akkor fogalmam sem volt arról, hogy innen kezdődik el az egyik életpályám, amelyre hivatott lettem. Az egyik gyakorlat közben olyan mély gyökértrauma tört fel az oldás (kineziológia, így hívja a terápiát, kezelést) során, amit a tudatom mélyen megpróbált eltemetni. Hatalmas sírás tört rám, mely egyben egy nagy oldást is okozott bennem. Ekkor határoztam el, hogy másokon is segítenem kell. Így lettem pánikbetegség és stresszoldást kineziológiai módszerrel végző szakember, aki számtalan esetet és családi diszharmóniát sikeresen megoldott az évek során a One Brain kineziológia segítségével.

A One Brain Stresszoldó technika segít felszínre hozni a múltunkban megrekedt (blokk) trauma pontos idejének feltárását fogantatásunktól számítva, mely a jelen életünkben mindig visszatérő problémák okozója. Ennek feltárása kineziológiai módszerrel oldható. Helyben betáplálható a viselkedésünk megváltoztatása érdekében, s ezután rohamos kiegyensúlyozottsághoz vezet életünkben. Más szóval olyan, mintha az emberről egy hatalmas nyomás kerülne le, amitől könnyedebben és bátrabban oldhatja meg a blokk során feltárt szembejövő hasonló problémákat.

Facebook | TikTok

Papp-Szakál Annamária, stresszoldó, traumaoldó kineziológiai módszerrel

Papp-Szakál Annamária, stresszoldó, traumaoldó kineziológiai módszerrel

 

Gyengéné Kószó Zsanett, kineziológus, természetgyógyász

Gyengéné Kószó Zsanett vagyok, tanácsadó, feleség és anyuka is egyben. Vidéken lakok, Pécs mellett, de a város szívébe járok dolgozni az én „Csendszigetemre”. Célom megteremteni a csendszigetet minden hozzám forduló kliensem lelkében, aki ebben a rohanó világban vágyik egy stabil belső lélekjelenétre, belső harmóniára, és egyensúlyt fenntartani a mai maximalista életben. 27 évesen volt egy elég komoly balesetem, így találkoztam egy akupunktúrával, homeopátiával dolgozó doktornővel, és ő kezdte el hozzám küldeni tanácsadásra azokat a betegeit, akikkel homeopátiával sem tudott haladni.

Mai napig hálás vagyok neki, mert így indultam el a tanácsadói úton. Délelőtt gyógypedagógus, délután segítő voltam. De hamar éreztem, hogy nemcsak a problémát feltárni, hanem megoldani is akarok segíteni. Ekkor találkoztam életem első kineziológusával, és azonnal tudtam, hogy ez az utam. Elvégeztem a kineziológiát és a természetgyógyászatot is. 2-3 év után feltűnt, hogy a vendégeim közel felénél visszatér a probléma, csak másik életterületen. Bevallom, egyáltalán nem voltam elégedett ezzel az aránnyal. Így mennem kellett tovább, hogy újabb és mélyebbre ható módszereket keressek. Meg is találtam azt az orosz parapszichológiát, és végre megkaptam a korlátaimra a magyarázatot, és nagyon sok új tudást. Közben felmondtam gyógypedagógusként, és teljes állásban elkezdtem segítőként dolgozni, majd megszültem a kislányomat is.

Alkalmazok belső érzelmi utazást, meditációs technikákat, autogén tréninget, személyiségelemzést, ThetaHealinget és az orosz szellemgyógyászatot, transzperszonális pszichológiát. A munkám része a személyre szabott életvezetési tanács is, mert fontosnak tartom, hogy a változásokat az hétköznapi életbe zökkenőmentesen be lehessen illeszteni. Megkeresnek traumafeldolgozással, stresszt okozó kapcsolatok rendezésével, gyászfeldolgozással, betegségek lelki eredetének feltárásával, (pl. meddőséggel, szorongással, daganatos megbetegedéssel), életválságokkal, magaratászavarral gyerekeknél, fóbiákkal stb.. A munkám lényege a mély tudatalatti tartalmak feltárása, első stresszek feloldása, hogy létrejöjjön a belső lelki egyensúly és harmónia mindenkiben, aki készen áll a változásra. Hálás vagyok a közel 20 évi hivatásomért.

Honlap

Gyengéné Kószó Zsanett, kineziológus, természetgyógyász

Gyengéné Kószó Zsanett, kineziológus, természetgyógyász

 

Jenei Éva Erika, szomatodráma játékvezető és egyéni konzulens

SzomatoDráma játékvezető és egyéni konzulens vagyok. Mindig is vonzott az emberi lélek világa, és ebből kifolyólag igyekeztem érzékenyen figyelni másokra. Már tudom, hogy ez az érzékenységem, a megfigyelő természetem és kíváncsiságom vezetett a tudatosság és a holisztikus szemlélet felé, ami mostanra már a hivatásommá vált.

Egyéni és csoportos SzomatoDráma programokat vezetek – Újpesten, Csobánkán és online – leginkább nőknek, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz, szeretnék jobban megérteni testi tüneteik, érzelmi, életvezetési elakadásaik üzeneteit, hogy ennek hatására újra kapcsolatba tudjanak kerülni önmagukkal, a testükkel, a valódi vágyaikkal, a belső erőforrásaikkal.

A SzomatoDráma Dr. Buda László orvos pszichiáter, pszichoterapeuta könnyed, de mégis mélyreható önismereti, öngyógyító módszere, amely a test és lélek párbeszédét segíti elő. A folyamat során – akár csoportban más emberek segítségével, akár egyéniben tárgyakkal, párnákkal dolgozva – a résztvevő saját belső világa a szőnyegen külsővé, láthatóvá, tapinthatóvá válik. A mélyebb megértés, tudatosodás és érzelmi oldások hatására pedig meg tud születni az a változás, amely akár az öngyógyító folyamatok katalizátora lehet a belső a külső világukban egyaránt.

A munkámban számomra fontos, mind személyesen, mind pedig online, hogy megteremtsem és megtartsam azt a biztonságos, elfogadó, megtartó teret, ahol a nők újra visszatalálhatnak a saját belső harmóniájukhoz testükben, lelkükben és nőiségükben egyaránt.

Facebook

Jenei Éva Erika, szomatodráma játékvezető és egyéni konzulens

Jenei Éva Erika, szomatodráma játékvezető és egyéni konzulens

 

Madarász Edit, frekvenciatér, biorezonancia

Madarász Edit vagyok, Sopron környékén, Hegykőn élek. Az életem irányát egy váratlan pánikroham változtatta meg, és végül éppen ez vezetett oda, hogy ma nők tucatjainak mutatok utat a testi-lelki egyensúlyhoz.

Tíz éven át éltem át pánikrohamokat, amelyek rendre kizökkentettek a mindennapjaimból. Idővel felismertem, hogy a tünetek mögött nem csupán testi folyamatok állnak, hanem mélyebb minták is, amelyek meghatározzák a működésünket. Világossá vált számomra, hogy a gyógyulás akkor indulhat el igazán, amikor a test és a tudatalatti végre „egy nyelven beszél”. Ekkor kezdtem egymás mellé rendezni azokat a módszereket, amelyek együtt adnak valódi változást. Mindig éreztem, hogy a tüneteim mögött van valami mélyebb, ami – még ha nem is akarom – hatással van az életemre. Ez az érzés vezetett oda, hogy megértsem a tudatalatti működését és a családi minták hatását. Utam során fontos szerepet kapott a ThetaHealing, a Lélekhang módszer, a numerológiai elemzés, a gyógynövényismeret, a Prana-nadi energetikai kezelés és Balogh Béla Tudatos teremtés tanfolyama. Később az egészségmegőrző tanácsadó képzés segített abban, hogy a biorezonanciagép használatát magasabb szinten sajátítsam el.

Olyan nők fordulnak hozzám, akik hosszabb ideje feszültséget, szorongást vagy érzelmi kimerültséget élnek át, és szeretnék érteni, mit jelez a testük, vagy hogyan függ össze női ciklusuk, érzelmi mintáik és hormonális működésük. A fókusz végig rajtad van, és nem egyetlen módszert kapsz tőlem, hanem egy egymást erősítő rendszert.

A soproni térségből sokan személyesen keresnek fel, de a legtöbb módszer online is működik. Ma már külföldről is megkeresnek, akik mélyebb önismeretre és tisztább működésre vágynak. Sokszor már a tudatalatti hitrendszerek vagy a lelki blokkok oldása is elindítja a változást. A hangsúly minden esetben a személyre szabott, közösen felépített folyamaton van. Szeretettel várlak, ha készen állsz megtapasztalni, milyen az, amikor a tested és a lelked újra egymásra talál.

Facebook

Madarász Edit, frekvenciatér, biorezonancia 

Madarász Edit, frekvenciatér, biorezonancia

 

Pődör Ivett, metamorf masszázs

Pedagógusként végeztem, de már a főiskola alatt is érdekelt a lélekkel való foglalkozás, a tudatosság, és a nőiség misztériuma. A mai napig járok női körökbe, fantasztikus ereje van egy női megtartó körnek, az az elfogadás, azok az oldások, maga a csoda. Utam során, ahogy dolgoztam magamon, fantasztikus embereket ismerhettem meg, sokféle technikát kipróbáltam. Mindegyik fantasztikus, és hatásos. Egy idő után én is elkezdtem vágyni arra, hogy segíthessek, rájöttem arra, hogy milyen fontos a test-lélek kapcsolat.

Életünkben különböző lelki hatások érnek minket nap mint nap, amelyek elraktározódnak a tudat legmélyén. Ezek lehetnek traumák, fájdalmak szégyenérzet… Különösen a magzati és a gyermekkorban ért hatások erősek. A lelki blokkok gátolják a test és a lélek egészséges energiaáramlását. Ami utána kihat a tudatra, a mindennapi életre, de akár testi problémákat is okozhat. A sok módszer között, amit kipróbáltam, találtam rá a metamorf masszázsra.

Mi is az a metamorf masszázs? A metamorf masszázs egy energetikai és reflexológiai alapokon nyugvó technika, amely a gerinc reflexpontjait érintve segít oldani a testi-lelki blokkokat. A kezelés során a terapeuta finoman érinti a láb, a kéz és a fej bizonyos pontjait, ahol az életünk során felhalmozott stressz, traumák, elakadások lenyomatai tárolódnak. Ez egy gyengéd, mégis mélyreható technika, amely testi és lelki blokkok oldásával segít visszatalálni a belső harmóniánkhoz.

Az életünk első 9 hónapja – a fogantatástól a születésig – meghatározó szerepet játszik abban, hogyan reagálunk a világra. A metamorf masszázs segíthet felszabadítani azokat a tudatalatti mintázatokat, melyek ekkor rögzültek bennünk, és amelyek akadályoznak minket a jelenben. Lehetőséget teremt a teljesebb, örömtelibb önmegvalósítóbb élet élésére. A technikában még az a csodálatos, hogy nem kell újra átélni a traumát.

Célom segíteni az embereket, hogy önmaguk legjobb verziójává válhassanak. Rátaláljanak a harmóniára. Várlak szeretettel! Jelentkezni tudsz a lenti linken.

Facebook

Pődör Ivett, metamorf masszázs

Pődör Ivett, metamorf masszázs

 

Gál Judit, kineziológus, családállító, wellness tanácsadó

Gál Judit vagyok, kineziológus, családállító, wellness tanácsadó. Budapesten dolgozom és fogadom a klienseimet. Kétgyermekes édesanyaként nagyon fontosnak tartom az egészséges életmód és a holisztikus szemlélet beépítését a mindennapi életbe. Minden módszeremmel az a célom, hogy a hozzám fordulóknak a kezébe kerüljön az életük irányítása, hogy visszadjam a választás lehetőségét minden szinten.

A kineziológia egy érzelmi stresszoldó módszer, ahol izomteszteléssel keresem meg a múltban történt vélt vagy valós sérelmeket, ami hatással van a jelen választásaira és az életünk jó irányba való haladására. Egy könnyed meditációban feloldjuk a múlthoz kapcsolódó érzelmi stresszt, így a jelenben visszakapjuk a választás lehetőségét.

A családállítás alatt az őseinktől hozott sorsokat vizsgáljuk, mindazt, ami itt a jelenben akadályoz minket, mert már a szüleink, nagyszüleink sem tudtak vele megbirkózni. Különböző oldómondatokkal feloldjuk ezeket a traumákat, így az eredmény egy olyan élet, amiben a gyerekeinknek már jóval kevesebb érzelmi teherrel kell szembenézniük.

A wellness tanácsadás alatt átbeszéljük a különböző életmódbeli szokásokat, a táplálkozás, az emésztés, a mozgás, az anyagcsere, a pihenés, a stresszkezelés, a kemikáliáknak való kitettség területeit, és a tudatos öngondoskodás által új, lépésről lépésre beépíthető technikákat adok mindennapi alkalmazásra.

A célom, és a vizióm, hogy minden család egyre tudatosabb legyen és élettel, boldogsággal, egészséggel töltse meg az egész életét! Szeretettel várok mindenkit erre az útra!

Honlap | Facebook | Instagram | TikTok

Gál Judit, kineziológus, családállító, wellness tanácsadó

Gál Judit, kineziológus, családállító, wellness tanácsadó

 

Magosi Edina, generációs mintákat feloldó specialista

Magosi Edina vagyok, generációs mintákat feloldó specialista, a MEDA-módszer megalkotója. Hivatásom a lélek kísérése: segíteni az embereknek megérkezni abba a belső térbe, ahol a múlt terhei letehetők, a szeretet újra áramolni tud, és ahol mindenki visszatalálhat ahhoz a belső erőhöz, amely mindig is benne élt.

Több mint ötszáz kliens történetén keresztül láttam, hogy a legtöbb fájdalom nem a jelenből fakad, hanem generációk óta hordozott mintákból. A MEDA-módszer, amely a családállítás, a rejtett bábos állítás és a szellemgyógyászat mély találkozása abban segít, hogy ezek az öröklött lenyomatok végre feloldódjanak. A folyamat során nemcsak a történetekkel dolgozom: érzékelem a testben és a mezőben megbúvó elakadásokat, a kimondatlan félelmeket, és azokat az ősi erőket is, amelyek támogatni szeretnék a klienst az útján. A nálam zajló munka egyszerre intuitív és rendszerszintű. Van, amikor egy örvény jelenik meg a mezőben, amely generációs szégyent hordoz; máskor egy női felmenő lép elő tiszta, ragyogó energiával, és ő lesz a támogató erő. Ezekben a pillanatokban mindig ott van a csoda, ahogy a lélek megengedi magának, hogy végre könnyebb legyen.

Egyéni és csoportos családállításokat tartok, szellemgyógyászati tisztításokat, női köröket és női elvonulásokat Magyarországon és Tenerifén egyaránt. A hozzám érkezők gyakran úgy távoznak, mintha mélyet lélegezne a testük, mintha a mellkasukban megtalálnák azt a helyet, ahol újra biztonságban vannak.

A küldetésem egyszerű, mégis mély: teret adni az embereknek, hogy visszatérjenek önmagukhoz, a gyökereikhez és ahhoz a fényhez, amelyből valójában születtek. Hiszem, hogy minden életben van egy pont, ahol dönthetünk úgy: letesszük a terheket, és új történetet írunk. Én ehhez a pillanathoz adok biztonságot, figyelmet és valódi jelenlétet.

Honlap

Magosi Edina, generációs mintákat feloldó specialista

Magosi Edina, generációs mintákat feloldó specialista