Válassza az Oldal lehetőséget

A TűsarkakON szerkesztősége

Büszkék vagyunk rá, hogy írói gárdánk folyamatosan bővül, tagjai pedig az élet legkülönbözőbb területeiről érkeznek, a legkülönbözőbb területekre szakosodtak eddigi munkáik során. Így megannyi aspektusból megannyi témát tudunk elétek tárni a TűsarkakON magazinban.

Ha úgy érzed, te is szeretnél a TűsarkakOn szerkesztőség tagjai közé tartozni, szövegíróként szívesen bővítenéd a referenciáid vagy tapasztalatot gyűjtenél a régebb óta a pályán lévő munkatársaktól, bátran fedd fel velünk a kapcsolatot a láblécben található e-mail címek valamelyikén.

Csiki Judit

Több évtizede írok a nagyobb női lapoknak minden olyasmiről, amitől jobb lesz az életünk: életmódról, egészségről, divatról, szépségről – összefoglalva a self-care-ről, azaz a magunkkal való törődésről. Szín- és stílustanácsadóként és self-care mentorként pedig egyénileg is segítem a hozzám fordulókat a testi-lelki harmónia megtalálásában.

Dévényi Kathy

Tanult szakmám kozmetikus, de ’92 óta párhuzamosan dolgozom a szépségipar különböző területein. Leginkább sminkesként ismernek, de nemcsak munkaként tekintek e tevékenyégemre, hanem 30 éve népszerűsítem, tanítom, bemutatókat, előadásokat tartok és írok róla. A mai napig dolgozom kozmetikusként, sminkesként, hisz a munkám része, hogy segítsek másoknak eligazodni ebben a „csodás őserdőben”, amiben manapság könnyű eltévedni. Néhány éve izgalmas kihivásnak néztem elébe és egy saját kozmetikai brand lett az eredménye. Jelenleg liposzómás szérumokat, krémeket készítek saját manufaktúránkban. Örülnék, ha itt megjelenő írásaimban is mindig találnátok új információt, segítséget, választ a kérdéseitekre. Írjatok, keressetek bátran vagy kövessetek az alábbi csatornákon.

Gaál Orsolya

Gaál Orsolya leendő menopauza coach és női életmód coach vagyok. Célom, hogy minden változó korban lévő és nehézségekkel küszködő nő, megoldást találjon a problémáira és segítséget kapjon. Legyenek ezek a gondok akár testiek, akár lelkiek. Saját megélt tapasztalataim vezettek erre az útra. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit kell tennem, mi a hivatásom. Munkám és írásaim azoknak a nőknek szólnak, akik hasonló TűsarkakOn járnak mint én. Felvontam a zászlómat es hadba indulok, hogy együtt megnyerjük a háborút a klimax csataterén! Tartsatok velem!

Hársfai-Stein Erika

Kétgyermekes édesanyaként próbálom megteremteni azt az egyensúlyt, ami számomra nélkülözhetetlen a boldog élethez: amellett, hogy a minőségi idő valóban sok legyen, amit a családommal töltök el, fontos, hogy a munkámmal is foglalkozhassak. Ezt pedig az írás jelenti számomra, bármilyen formában. Legyen szó weboldalak tartalmáról, blogbejegyzésekről, tudományos cikkekről, esetleg kész munkák korrektúrájának elkészítéséről, a szövegekkel való foglalkozás lelkem második otthona. Az eddigi munkáim során igencsak széles témakörökben mozogtam, most igazán felemelő, hogy a női oldalamat csalogathatom előtérbe. Mindig éhesen kutatok az új témákban, és remélem, hogy az olvasóim éppúgy élvezik majd a tartalmak olvasását, mint én a megírásukat.

Kiss Zsuzsanna

Jógát oktatok, valamint természetgyógyász-fitoterapeutaként és masszőrként igyekszem segíteni a hozzám fordulókat. Naponta tapasztalom, hogy mennyire fontos a holisztikus szemlélet, amely az embert teljes egészében tekinti. Munkám célja az egészség megőrzése, helyreállítása a lehető legszelídebb, legtermészetesebb gyógymódokkal a konzervatív orvoslás eredményeit és létjogosultságát is elismerve és figyelembe véve. Írásaimmal szeretném motiválni, bátorítani azokat, akik érzik a változtatás iránti igényt életmódjukban, de talán még nem szánták el magukat. Igyekszem hasznos információkat, ötleteket, megosztani a természetgyógyászat, fitoterápia, aromaterápia, apiterápia, jóga és masszázs témakörökben.

Kiss-Weidinger Veronika

Kiss-Weidinger Veronika vagyok, életvezetési tanácsadó, asztrológus, coach, párkapcsolati coach. Albert Einstein mondta: „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden az.” Gyerekkorom óta a segítés az utam. Arra keresem a választ a munkámban, hogyan lehetséges visszavezetni magunkat a saját utunkhoz, a saját életfeladatunkhoz, és ezáltal megélni a csodákat, a varázslatot. Ha a saját utunkon járunk, minden helyrebillen bennünk. Kiegyensúlyozottság, belső nyugalom, önbizalom járja át az életünket. És ha a saját utunkat járjuk, a változást, a kihívásokat nem félelemmel, hanem izgalommal fogadjuk, és a kíváncsiság vezet majd el az életünk újabb és újabb megéléséhez. Kapcsolatainkban pedig a szükség helyett az egységet keressük és tapasztaljuk meg.

Mayerné R. Adrienn

Mayerné Répási Adrienn vagyok. Mikor nem édesanya vagyok és feleség, akkor bloggerként, szabadúszó szövegíróként, újságíróként, recenzióíróként dolgozom. Számtalan interjút, PR-cikket, könyves recenziót, bemutatkozó bejegyzést, magazincikket, blogbejegyzést és weboldalszöveget írtam az évek során.

Poór Judit

Coach (life-, karrier és intimitás a szakterületem), párkapcsolati szakértő és családkonzulens jelölt vagyok. Szívügyem a párkapcsolatok harmonizálása, az illúziók elengedése, a valóság elviselhetővé tétele, a szexuális önazonosság megélése. Szakmai küldetésem, hogy egy biztonságos közegben ítélkezésmentesen támogassalak a saját döntéseid meghozatalában és megvalósításában. Segítek bízni saját magadban és megélni azt, aki éppen vagy. Magánélettel kapcsolatos elakadás, párkapcsolati nehézség esetén keress bátran, illetve karrier tanácsadással (hivatás, vállalkozás, álláskeresési stratégia) is foglalkozom.

Somogyi Eszter

Somogyi Eszter vagyok, kétgyermekes családanya. Korábban a versenyszférában dolgoztam közgazdászként multinacionális cégeknél, majd banki területen. 2002-ben szerelembe estem az asztrológiával, amit azóta is használok a munkám során: 15 éve írok havi előrejelzést egy regionális programajánló újságba, illetve 2024 tavasza óta már a TűsarkakON magazinba is. A családalapítást követően a fontossági sorrend megváltozott: a gyermeknevelés mellett a segítői szakma kezdett el egyre inkább vonzani. Miközben magánemberként átéltem a pszichodráma, a családállítás és a bodywork módszerek jótékony hatását, képeztem is magam: elvégeztem a pszichodráma képzést, gyászcsoport vezető lettem, családállítási tanfolyamon vettem részt és gyakoroltam rengeteget. 2021-ben pedig emberi erőforrás tanácsadóvá váltam a MATE mesterképzés keretében. Az utóbbi években az az élményem, hogy nem lehet élesen kettéválasztani a pszichét és a testet. Ezért jelenleg természetgyógyász, illetve életmód tanácsadó és terapeuta képzésen veszek részt. Szeretem ötvözni az általam tanult és gyakorolt módszereket, hiszen a több nézőpont egészebb képet ad az aktuális helyzetről.

Strohberger Krisztina

EgészségMentor vagyok és 3 gyermek édesanyja. Számomra fontos a testi- lelki egészség. Azt gondolom, ennek egységét a fizikai jóllét, a gondolkozás és a táplálkozás adja meg. Életmód-tanácsadó és terapeutaként önismereti vezető vagyok. Imádom az életet. Arra tanítom az embereket, hogy minden csak egy pillanatnyi állapot és a boldogságot, kiegyensúlyozottságot, a sikeres életet önmagunk legjobb minőségének megtalálásával tudjuk megteremteni. Az írás számomra egy új lehetőség, ami által hozzád is eljuthatnak az általam vallott módszerek és amelyeket - ha te is szeretnéd - beépíthetsz a mindennapjaidba.

Szalisznyó Edina

Csaknem két évtizedet töltöttem a nyelvoktatásban, sales és marketing területen, így az írás terén már mintegy húszéves tapasztalatom van. A nyelvek hozták számomra a fordítói munkákat, illetve a széles látókörűséget, amit az olvasásmániám csak továbbfejlesztett. Mára már csak szövegírásból élek, különösen kedves témáim a kultúra, a nyelvek, az önfejlesztés, a gyereknevelés és tudatos élet kialakítása.

Tóth Kriszta

Egész életemet végigkísérte az írás. Kisiskolás koromtól az összes suliújság szerkesztőségében ott voltam, majd a pályafutásomat is az ország egyik legnagyobb városának napilapjánál, illetve régiós havilapjánál kezdtem. Mellettük is számos újságnak, blognak, magazinnak írtam az évek alatt. Az elmúlt pár évben pedig már mint könyvíró is bemutatkozhattam a nagyvilágnak. Eddig két könyvem jelent meg, s a továbbiak is már ott sorakoznak a fiókban vagy legalábbis a fejemben. A TűsarkakON magazint 2021-ben indítottam útjára.

TűsarkakON

A TűsarkakON magazin 2021 őszén indult a korábbi "A nagybetűs Nő" folytatásaként. Küldetése egy békés sziget megvalósítása azoknak a nőknek, akik szeretnék a hagyományos értékrendeket a mai modern világgal ötvözni igazi, nagybetűs Nőként és keresik a válaszokat, hogyan lehet mindezt megvalósítani.

Nézd meg ezt is!

Közelgő események