Válassza az Oldal lehetőséget

Értse meg, az Ön gyermeke nem egy ötös tanuló!

Értse meg, az Ön gyermeke nem egy ötös tanuló!

“Értse meg, az Ön gyermeke nem egy ötös tanuló!” A mondat, ami örökre beleég egy szülőbe, különösen ha mindezt egy ötösre teljesített vizsga után dafke is leosztályozott bizonyítvány láttán kapja magyarázatként az ember lánya.

Gergő az általános iskola utolsó tanévét magántanulóként, hivatalos nevén egyéni tanrendben végezte. Mindezt az előtte való 7 év kálváriája indikálta, számtalan megaláztatás, igazságtalanság után, aminek már fizikai, ügyi következményei voltak a kisgyereknél. Rendre hasfájás, , hányás, hasmenés kísérte a iskolába indulásokat, különösen ha esetleg azt is tudta, hogy aznap angol órája van Anikó nénivel vagy számonkérés várható valamelyik tantárgyból.

Na, nem a vizsgadrukk okozta mindezt, hanem az, hogy hiába tanult akármennyit is, rendre csak kettest, hármast, jó esetben négyeseket kapott. Mindezt azért, mert diszgráfiás lévén az írásképe teljesen olvashatatlan volt, a tanárok pedig mivel nem tudták elolvasni a válaszait, inkább leosztályozták. Persze, mint mindenki ilyen helyzetben, mi is megjártuk a szakszolgálatot, papírt is kaptunk róla, hogy SNI-s és kötelezték az iskolát, hogy helyesírásból egyáltalán nem osztályozható – ennek ellenére a magyartanár rendre vágott be neki a Krétába helyesírás jogcímén egyes érdemjegyeket -, többletidőt kell adni neki a dolgozatok, elvégzésére, illetve, hogy lehetőség szerint szóban feleltessék vagy ha erre nincs lehetőség, akkor feleletválasztós, tesztjellegű dolgozatokat írassanak vele. Szám szerint tudom, hogy a papír kiállítása óta hányszor kapott lehetőséget a szóbeli feleletre: egyszer. Négy év alatt.

 

A diszgráfia (latinul dysgraphia) jelentése: írászavar. […] Az írás rendezetlen, kusza, nem igazodik a vonalrendszerhez; a vonalvezetés hullámzó. A betűk formája változékony; ugyanaz a betű többféleképpen jelenhet meg, és a hasonló betűk között eltűnhet a különbség. A szavak közötti távolság nagy mértékben különböző. A ceruzafogás eltér a szokásostól: a diszgráfiás görcsösen fogja az írószert, erősen rányomja a papírra és gyakran felkapkodja.

A hosszú-rövid hangok megkülönböztetése, és a hagyományos írásmód különösen nehéz a számára. Tollbamondáskor gondolkodnia kell a leírandó betűk alakján, így lemarad. Kapkodni kezd és elhagyja a szavak és akár a mondatok végét, vagy éppen ellenkezőleg, egyes korábban hallott szótagokat beszúr. A szóközök, a központozás és a nagybetűk elmaradnak. Másoláskor nem tud egyszerre két-három betűnél többre emlékezni, ezért szintén lelassul.

A diszgráfia azonban nem egyenlő a rendezetlen külalakkal és a rossz helyesírással. A diszgráfiásnak gondjai vannak a nyelvtani műveletekkel. Ezek megértése, alkalmazása és megjegyzése nehéz feladat számára. […]

Az iskolák, és az oktatási rendszer csak a mérhető teljesítményt – írást, olvasást, számolást – tudják értékelni, az attól eltérő tehetséget nem. A fel nem ismert diszgráfia miatt a gyereket lustának, ügyetlennek minősíti a környezete: tanárok, egyaránt.

Önértékelése nagy károkat szenved, önképe negatív; szorongani kezd, vagy agresszívvá válik. A következmények egész életére kihatnak: lemarad, és sokkal kevesebbet tanul meg, mint amennyire szakszerű segítséggel képes lenne. Nagyon fontos, hogy a tanulási zavart időben felismerje a szülő vagy a pedagógus, és a gyermek megfelelő kezelésben részesüljön.” Forrás: Wikipédia

 

Számtalanszor mentünk be az iskolába, könyörögve, hogy vegyék figyelembe a szakszolgálat előírásait, illetve hogy az iskola kommunikáljon velünk, szülőkkel, mivel az olvashatatlan írását ő maga sem tudta elolvasni már , így nem tudtuk, mit is vettek aznap, mi a házi feladat. A többi szülőt zaklatni meg nap mint nap a kérdéseinkkel nem életképes megoldás. Persze, ha használták volna a tanárok az erre kialakított központi felületeket és ahogy az elő van írva, vezették volna, hogy mit adtak le az aznapi órán, mi a követelmény, mi a házi feladat, ne adj Isten, mikor várható számonkérés, megoldás lett volna.

De hát ezt – tisztelet egy-két kivételnek – nem tették. Információ hiányában pedig rendre futottunk bele az el nem készített házi feladatokért kapott rossz jegyekbe vagy hogy nem abból készültünk, mint amiből kellett volna. Például mi a tankönyvből készültünk, de a tanár a maga által diktált vázlatot kérte (volna) vissza szó szerint a dolgozatban. Persze, az sem sokat segített, hogy rendre leszidták, megalázták őt az osztály előtt a “lassúsága” miatt, ami pedig velejárója a diszgráfiának. Nem azért írt lassabban és maradt le, mert lusta lett volna, hanem mert a diszgráfia így működik. Aki ezért megaláz, leszid, büntet egy diszgráfiás gyermeket, alkalmatlan a pedagógusi pályára. Nálunk ezek mégis mindennaposak voltak.

Sok megoldási ötletet ajánlottunk, üzenőfüzetet, én keresem őket egyesével minden egyes nap, hadd fotózza le a táblát a telefonjával, hadd vigyen be laptopot, táblagépet, hadd adhassa le a házi feladatokat gépelve, bármi, csak jussanak haza az információk és ő a diszgráfiájának megfelelően adhasson számot a tudásáról. Minden alkalommal mosolyogva fogadtak minket, mindent is megígértek, majd következő hétfőn kezdődött minden elölről.

Anikó néni, az angoltanár külön történet volt mindezeken felül. Valamiért kipécézte magának Gergőt és minden alkalmat megragadott arra, hogy megalázza őt. Tudta ő is, hogy diszgráfiás. Mikor megpróbálta lefotózni a táblát, hogy meglegyen, mit vettek, mit kell megtanulni, ordibált vele az egész osztály előtt, hogy mégis mit képzel és takarodjon onnan. Igen, ezekkel a szavakkal. Felolvastatta vele, amit írt a füzetébe és amikor nem tudta a saját írását felolvasni, hangosan biztatta a többi gyereket, hogy nevessék ki. Mikor már magántanulóként bement az órájára, kiabált vele, hogy ő mit keres ott, majd háttal az egész osztálynak és a táblának a fallal szembe ültette le és kötelezte, hogy az egész tanórát úgy töltse. Ezeket az eseteket is jeleztük az iskola felé, de a tanári kar minden ilyen esetben összezárt, következménye soha semminek nem lett.

Kettes, nagy ritkán hármasnál jobb érdemjegyet tőle sosem kaphatott. Mindezt úgy, hogy ez a gyermek itthon angol nyelven néz szakmai videókat informatikából, űrkutatásból, műszaki témákból, mivel mérnöknek készül. S angolul beszél mind írásban, mind szóban a nemzetközi kis barátaival vagy épp szerverépítés közben. Mikor nyolcadik első félévében a próbanyelvvizsga szóbeli részén a teljes évfolyamból az ő eredménye lett a második-harmadik legjobb – azt más tanárok és nem Anikó néni bonyolította le -, akkor arra hármas érdemjegyet ajánlott meg neki.

Az iskola a saját fenekét védve ajánlotta fel, hogy az utolsó tanévre inkább legyen magántanuló, egyéni tanrendes, így nem kell magyarázatot találni a megaláztatásokból eredő rosszullétekre, hiányzásokra. Felajánlották, hogy fű alatt ez úgy nézne ki, hogy ettől még a gyermek bejárna az iskolába, ugyanúgy megírná a dolgozatokat, csak azok nem kerülnének be a Krétába, csak félévkor az egyéni tanrendben kötelező vizsgák helyett ezek alapján ajánlanák meg neki a jegyeket. Azonban már az első héten több tanár értetlenkedve fogadta őt, mit keres benn az iskolában és közölték vele, hogy hiába van ott, hiába írja meg a dolgozatokat, biztos lehet benne, hogy félévkor ők akkor is le fogják vizsgáztatni a teljes tananyagból.

Mivel az iskola felrúgta a megállapodást, mi is másképp álltunk onnantól kezdve az egészhez és már csak a félévi vizsgákra koncentráltunk. Életünk legjobb döntése volt. Gergő kisimult, elmúltak a rosszullétek, nyugodt, kiegyensúlyozott gyerekké vált. A vizsgákra pedig a lehető legjobb tudásunk alapján készültünk fel a megadott témakörökből, tananyagokból. Végre szóban, illetve feleletválasztós vizsgalapokon kellett számot adni a tudásáról. S lőn csoda, az addig kettes-hármas tanuló nyolcadik félévkor egy hármas kivételével – angol – mindenből négyesre, illetve ötösre vizsgázott. A hetedik év végi bizonyítvány 3,5 körüli átlaga bőven négyes fölé kúszott. Az utolsó vizsga után pedig Gergő úgy huppant be az autóba mellém, hogy “, én akár jeles tanuló is lehetnék, év végén csináljuk meg!”. Szavakkal nem tudom kifejezni azt a büszkeséget és örömöt, amit az okozott, hogy a fiam, aki addig rettegett az iskolától, kihúzza magát, büszke magára, végre érzi, hogy ő is tud és hogy célul tűzte ki magának a jeles bizonyítványt.

Így futottunk neki az év végi vizsgaidőszaknak. Sokszor hajnalban keltünk vagy épp késő éjszakáig tanultunk, mindent megtanultunk, amit a tanárok megküldtek nekünk, hogy mit kérnek majd számon tőle a vizsgákon. Volt, aki tematikát adott, volt, aki konkrét fejezeteket jelölt meg a tankönyvekből, volt, aki feladatlapokat küldött. Három hetünk volt minden tantárgyból levizsgázni. S sorra ötös lett mindenből. El sem hittük, de tényleg elérhetővé vált számunkra is a Gergő által kitűzött jeles bizonyítvány.

Aztán sor került a rettegett angol vizsgára, ahonnan természetesen nem jöhetett ki hármasnál jobb jeggyel. De már eleve úgy küldtük be, hogy nem számít hányast kap ott, kettes legyen, hogy ne bukjon meg, de nem várunk ettől jobbat attól a nőtől. Így szinte viccesnek hangzik, hogy a hármasnak még örültünk is.

Aztán az utolsó tantárgy, a földrajz sem ült ötösre, mert mi azt az információt kaptuk, hogy a tankönyv Európával foglalkozó fejezeteit – lényegében is az egész félévet kitevő tananyagot – kell megtanulni. Gergő pedig becsülettel meg is tanulta, ami a tankönyvben csak szerepelt, az összes európai ország gazdaságát, mezőgazdaságát, idegenforgalmát. A vizsgán azonban – bár valóban Európáról, de – gleccserképződésről, folyókról és hegyekről kérdezték, nem arról, ami a tankönyvben volt. Négyes lett. Állítólag erősen felfelé osztályozva. De mondtam neki, hogy én így is nagyon büszke vagyok rá, mert úgy felelt le négyesre, hogy nem is azt kérdezték tőle, mint ami a tankönyvben volt. Megbékéltünk vele, hogy bár nem sikerült a saját maga által kitűzött cél, nem lett jeles a bizonyítvány, került bele egy négyes és egy hármas, de nem szabad elkeserednie, mert ez egy fantasztikus eredmény és mi iszonyú büszkék vagyunk rá, mert láttuk milyen hatalmasat küzdött.

Az örömünk azonban alig pár hétig tartott. Mikor bementünk átvenni a bizonyítványt, kíváncsian nyitottam ki, azonban döbbenten láttam, hogy nem csak az általunk tudott földrajz négyes és angol hármas az, ami nem sikerült ötösre. Azt hittem, rosszul látok, de az , nyelvtan és a történelem rubrikákban is négyesek szerepeltek a vizsgán kapott ötös érdemjegyek helyett. Szóltam az osztályfőnöknek, hogy tévesen lett kitöltve a bizonyítvány. Ő készséggel ült is a gép elé, hogy összevesse a Krétában szereplő információkkal, azonban ott is ezek a jegyek a szerepeltek. Eszébe jutott, hogy a magyartanár is épp bent van az iskolában, menjünk akkor át hozzá és kérdezzük meg, hol csúszott el a dolog. S innentől úgy éreztem magam, mint aki átesett egy szürreális világba, mert olyan válaszokat kaptam, amik az én világomban egyszerűen sosem hangozhatnának el.

Kérdésemre először azt felelte a tanárnő, hogy nem a teljes éves anyagot adta fel a vizsgára, csak töredékét. Visszakérdeztem, hogy de hát a vizsgáknak épp az a lényegük, hogy a teljes tananyagból megjelölnek témaköröket, amikből kérdezhetnek a vizsgán, ezekből választ kérdéseket a tanár, s az alapján, hogy ott és akkor hogyan felel ezekre a kérdésekre a gyerek, osztályozzák le őt, s az lesz az érdemjegye, nem? Erre azt a választ kaptam, hogy akkor sem ötös a tudása a gyereknek, mert ha ő itt most kérdezne tőle az éves tananyagból, biztos benne, hogy nem tudna ötösre felelni. Megjegyzem, erre egy másik gyerek sem lenne képes. De elhangzott olyan is, hogy ő szóban nem is kérdezte, “megúsztuk csak egy írásbelivel”. Ez az ő döntése volt. Ha pedig ennek az volt az ára, hogy eleve esélyt sem adott neki az ötösre, akkor ezt előre kellett volna közölnie, s akkor mondhattuk volna azt erre, hogy de igenis kérdezze ki őt szóban is.

Mivel nem tágítottam, a következő érv az volt, hogy más gyerekekhez képest ez nem ötös tudás. Ismételten visszakérdeztem, hogy mióta osztályozunk úgy, hogy más gyerekekhez mérjük egy vizsga eredményét? Kapott két feladatlapot, egyiken három, másikon nulla hibapontja lett. Ez alapján pedig rá lett írva a vizsgalapokra, hogy ötösre vizsgázott. Milyen alapon osztályozza le utólag azokat azzal az érvvel, hogy más gyerek mire hányast kapott? Nem tagadom, ekkor már nem tudtam megőrizni a higgadtságom, remegett a hangom, a szemem könnybe lábadt, s már csak arra koncentráltam, hogy addig ne csorduljon ki a könnyem, amíg még bent vagyok a teremben. S ekkor megkaptam a kegyelemdöfést: Értsem meg, hogy az én gyerekem nem egy ötös tanuló!

Miért, akkor mi? Ötösre vizsgázott. Az én világomban az az ötös tanuló, aki ötösre vizsgázott. Persze, addig amíg olyan tanárok vannak az iskolákban, akik semmibe veszik a szakszolgálatok előírásait, megalázzák a gyerekeket, majd ha azok mindezek ellenére megmutatják, hogy ők igenis tudnak, akkor is még egyszer utoljára beléjük rúgnak, s azért sem olyan jegyet írnak bele a bizonyítványba, mint amire levizsgáztak, addig az én világom csak egy álomvilág.

 

 

Utóirat: Jól mutatja a problémát, hogy még a cikk megjelenése előtt egy ismerősöm megmutatta ezt egy pedagógus barátjának, aki teljes képzavarban volt és azt találta mondani, hogy az ilyen gyerekeknek speciális iskolában (leánykori nevén kisegítő iskolában) lenne a helyük. A speciális iskolák a valamilyen fogyatékkal élő – legyen szó értelmi, mozgásszervi, látási, hallási, beszédbeli fogyatékosságról – és magatartásproblémás gyermekek számára vannak fenntartva, sőt nem egyszer javítóintézetként is funkcionálnak. Gergő iskolájában jelenleg a tanulók 25% SNI-s. És egy teljesen átlagos általános iskoláról beszélünk. Ekkora ma azoknak a gyerekeknek az aránya, akik diszgráfiásak, diszlexiásak, diszkalkuliásak vagy egyéb tanulási nehézséggel küzdenek. S egy tanár reakciója erre az, hogy speciális iskolában lenne a helyük…

A szerzőről

Tóth Kriszta

Egész életemet végigkísérte az írás. Kisiskolás koromtól az összes suliújság szerkesztőségében ott voltam, majd a pályafutásomat is az ország egyik legnagyobb városának napilapjánál, illetve régiós havilapjánál kezdtem. Mellettük is számos újságnak, blognak, magazinnak írtam az évek alatt. Az elmúlt pár évben pedig már mint könyvíró is bemutatkozhattam a nagyvilágnak. Eddig két könyvem jelent meg, s a továbbiak is már ott sorakoznak a fiókban vagy legalábbis a fejemben. A TűsarkakON magazint 2021-ben indítottam útjára.

Nézd meg ezt is!

Programajánló