A halloweeni tök eredete – Faragási tippekkel és mintaötletekkel
Éppúgy, mint a Valentin-nap, a halloween is megosztja még mindig a közvéleményt. Vannak, akik teljes mellszélességgel tagadják az ünnepet és Amerika majmolásának hívják – nagyon is tévesen -, azonban egyre többen nyitottak rá. Nem véletlenül mutat növekvő tendenciát a követők sora, hiszen az egyre szürkülő és hűvösödő, gyorsabban sötétedő időszakot mindenképp feldobja ez a hagyomány.
Tekintsünk vissza kicsit a kezdetekre!
Annak ellenére, hogy az USA-ban az egyik legnépszerűbb ünnepnek számít, mégsem onnan indult útjára a halloween. Sokkal összetettebb a kép, mint gondolnánk, főként, ha a mai szokásokat nézzük. Egy ősi kelta hagyomány keltette életre, melyet aztán saját népszokásaik és hitviláguk csomagjaként az ír földművesek vittek magukkal vándorlásaik során. Mindez később még több népcsoport sajátosságával keveredett. Tulajdonképpen a mai halloween alapja egy kelta halálkultusz (samhain ünnep), mely aztán idővel vegyült ír, római, észak-amerikai, valamint nyugat-európai elemekkel is. A hagyományt megelevenítő hiedelem szerint október 31-én visszatérnek a holtak szellemei. A tőlük való félelem miatt úgy vélték, ha különböző álarcokba és maskarákba bújnak, akkor összezavarják őket, így nem költöznek majd az élőkbe ezek a szellemek.
De mi van a töklámpással?
A világító, különböző motívumokkal kifaragott töklámpás ma már mindenhol eggyé vált halloween ünnepével. Ez a jellegzetes szimbólum ugyancsak az ír népszokásokhoz köthető, bár elég sok változáson ment keresztül az évszázadok alatt. A legelső darabok a Brit-szigeteken még céklából, tarló- vagy takarmányrépából készültek, ezt később Észak-Amerikában felváltotta a sütőtök. Utóbbinál meg kell említeni, hogy a faragott sütőtök korábban az aratás időszakához kapcsolódott, a halloweennel jóval később kötötték össze.
Mi volt a szerepe ezeknek a lámpásoknak?
Ahogy minden kevert hagyomány esetén, úgy erre a kérdésre is több megközelítésből lehet válaszokat találni. A legkézenfekvőbb, hogy a lámpások világítás céljából születtek meg az ünnep éjszakájára, de természetesen ennél sokkal tovább is megy a hírük. Vannak, akik a szellemek és a különböző alvilági lények szimbolizálásával teszik egyenlővé, mások pont ezen lények távol tartására készítettek faragott tököket. Egy biztos: a halloweeni tökök ma már fantasztikus kellékei az ünnepnek. Házak lépcsőjén, lakások ablakában, partikon is alkalmazzák őket díszítő elemként. A tökfaragás ráadásul összekovácsolhatja az embereket, remek időtöltés lehet pároknak, barátoknak, családoknak egyaránt.
Tippek a faragáshoz
A tök kifaragása egyáltalán nem eget rengető dolog, ha megfelelő szerszámokkal állunk neki. Első lépésként ki kell találnunk a mintát, majd érdemes azt rárajzolni akár szabad kézzel, akár előre elkészített sablon segítségével. A rajzoláshoz legjobb, ha vastagabb végű alkoholos filcet használunk. Ezek után el kell távolítani a tök tetejét, majd amennyire csak lehet, ki kell szedni a belsejét. Ehhez kanalat vagy bármilyen más kaparóeszközt célszerű alkalmazni. A faragáshoz használhatunk kést, szikét, csavarhúzót vagy fúrószárat, igazából bármit, ami éles. Arra azonban figyelnünk kell, hogy az apróbb részleteket nagyméretű eszközökkel nem lehet szépen kidolgozni!
Lélegzetelállító minták, ötletes kivitelezések
A megszokott vigyorgó vagy éppen gonosz tekintettel ránk meredő tökfejek mellett már igazán tág skálán mozognak a különböző motívumok, melyeket meg tudunk jeleníteni a tök kifaragásával. Az interneten rengeteg ötletet láthatunk, de a mintáknak tulajdonképpen csak a képzeletünk és persze kézügyességünk szabhat határt. A boszorkánytól kezdve, a rettegett horrorfilmek szereplőin keresztül a mesés – például tündér – motívumokig bármit életre kelthetünk. A tök faragása közben trükközhetünk azzal is, ha néhol nem vágjuk át teljesen a tök oldalát, hanem csak a felső vastag réteget hántjuk le róla. Ilyen módon akár egész kép-jelenetet is alkothatunk. Sokan egészen művészi eredményeket érnek el az aprólékos munkával. Legyen szó csillagokról, fogatlan vigyorról, macskáról, bagolyról, denevérről, szellemről, feliratról vagy bármilyen egyéb mintáról, az biztos, hogy a végeredmény nagyon hangulatos – vagy éppen félelmetes – lesz, amikor mécsest helyezünk a tök belsejébe. A gyerekek imádják, de felnőttek számára is mindenképpen jó móka lehet. Akár ünnepeljük a halloweent, akár nem, a töklámpás elkészítése szuper program, ami feldobhatja a sötét, őszi esténket. Tökfaragásra fel!
További cikkek a témában: