Válassza az Oldal lehetőséget

Kapcsolati mintáink – Játszmák és választások

Kapcsolati mintáink – Játszmák és választások

Kapcsolataink közös jellemzője a tudattalanság. Szoktam mondani a hozzám forduló klienseknek, hogy mindannyian súlyos batyut cipelünk. Mind, akik belemerülünk egy új kapcsolatba, valamiféle tömött tapasztalati halmazzal érkezünk, amiben sok minden van.

Ilyen fontos halmaz például a szüleinktől hozott szerepek, amelyek már első körben meghatározzák a kapcsolati mintáinkat. Az, ahogy viselkedtek egymással, amilyen szereposztásban éltek, amilyen játszmákat játszottak, nagy valószínűséggel mi magunk is hasonló jellegű viselkedés mintákat vonzunk be vagy játszunk el.

KAPCSOLATI DINAMIKÁK

Akár rövidebb távú, akár hosszabb távú kapcsolatokról beszelünk, mindegyiknek van egy sajátos dinamikája, amely legtöbbször megismerkedéskor dől el. Ugyanis egy kapcsolatnak az energia mintáját a felek határozzák meg, mégpedig hallgatólagosan, mert mindkét fél tudattalanul magával hozza a fent említett szülői mintát, az ebből fakadó elváráscsomagot. Valamint azt a képet, amelyet magukban hordoznak arról, hogy milyen is egy kapcsolat vagy házasság. Ilyen módon alakulnak ki a játszmák a felek között. Mit értek ez alatt?

KAPCSOLATI VÁLASZTÁSAINK

Választásainkban nem vagyunk tudatosak. Keressük azokat a megélési helyzeteket, amiket ismerünk. Mert azt érezzük, hogy így uralni tudjuk őket, hiszen ismerjük ezeket a metódusokat. Ezekben a zárt játszmákban (ál)biztonságban érezhetjük magunkat. Mert ezeket a helyzeteket láttuk már és vannak eszközeink a kezelésükhöz. Az eszköz minősége most másodlagos kérdés, a lényeg a helyzet ismerősségén van.

A tudatosság keresésének, az önismeret fejlesztésének ezen az életterületen (is) hatalmas jelentősége van. Hiszen ha dolgozunk ezeken a mintákon, ezeken a tartalmakon, akkor esélyünk van megváltoztatni a játszmákat, esélyünk van kilépni bizonyos helyzetekből. Ilyen módon lehetséges minőségi kapcsolatokat bevonzani, fenntartani és megélni.

JÁTSZMÁK

Alapvetően a játszmáknak a lényege az energia szerzése. Különféle módokon szerezhetünk energiát: felnőtt módjára vagy éppen a fent említett tudattalan tartalmak lejátszásával nyert energiával. Ne legyenek illúzióink, a látszólag vesztes fél is nyer: mégpedig a megbántás érzésével, a fájdalom érzésével, az áldozati energia érzésével és fenntartásával továbbra is gondoskodik az általa ismert minták generálásásról és fenntartásáról.

Így ha a kapcsolatokban állandósul a vita, a veszekedés és egyfajta folyamatos ismétlődés, akkor érdemes belenézni, megnézni, hogy mi is munkálkodik a háttérben. A párkapcsolati üléseken szépen megmutatkoznak ezek az erővonalak, amelyek fontosak és amelyekhez ragaszkodunk – sokszor akár a vaksághoz is.

 

Ha szeretnél erről többet tudni, várlak téged is a Kapcsolati Szerepeink Workshopon, ahol ezeket a témákat dolgozzuk fel.

A szerzőről

Kiss-Weidinger Veronika

Kiss-Weidinger Veronika vagyok, életvezetési tanácsadó, asztrológus, coach, párkapcsolati coach. Albert Einstein mondta: „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden az.” Gyerekkorom óta a segítés az utam. Arra keresem a választ a munkámban, hogyan lehetséges visszavezetni magunkat a saját utunkhoz, a saját életfeladatunkhoz, és ezáltal megélni a csodákat, a varázslatot. Ha a saját utunkon járunk, minden helyrebillen bennünk. Kiegyensúlyozottság, belső nyugalom, önbizalom járja át az életünket. És ha a saját utunkat járjuk, a változást, a kihívásokat nem félelemmel, hanem izgalommal fogadjuk, és a kíváncsiság vezet majd el az életünk újabb és újabb megéléséhez. Kapcsolatainkban pedig a szükség helyett az egységet keressük és tapasztaljuk meg.

Válaszolj

Kövess minket!

Nézd meg videóinkat is!

Betöltés...

Nézd meg ezt is!