A szépség megtalálása önmagunkban – Interjú Vukov Ágnes fotográfussal

Nőnek lenni nem csak azt jelenti, hogy a személyi számunk kettessel kezdődik. Nőnek lenni egy belülről fakadó ősi dolog. Ugyanakkor nőnek érezni magunkat sokunknak lehet kihívás, sőt olykor nem is tudunk azonosulni nőiességünkkel. Pataki Vukov Ágnessel beszélgettem arról, hogy milyen szépség rejlik minden nőben, s ezt ő hogyan tudja előhívni a fotográfiáin keresztül. Arról mesélt, hogy a munkája során a nők, akikkel találkozik, s felkérik őt, hogy örökítse meg a szépségüket, milyen átalakuláson mennek keresztül kivétel nélkül a kamera előtt.

– Mi inspirált Téged a női lélek kibontásában a fotóidon keresztül?

– Az inspiráció az önmagam voltam, saját magamból indultam ki. A fotózás, fotográfia nekem egy eszköz és az önreflekció szorosan hozzákapcsolódik egy fotográfus műveihez. A művészi kifejezésem a saját belső utam kifejezéséhez volt szorosan kapcsolható. Amikor elkezdtem készíteni fényképeket magamról (szelfi, önarckép), ezek a képek azt tükrözték, hogy éppen milyen a hangulatom és mit keresek magamban. Megtanultam azt, hogy a szépségnek a kihangsúlyozása akkor is lehetséges, ha nincsen benne egy egység. Kifejezetten van olyan helyzet, amikor valaki a szomorúságában vagy a bezárkózottságában szép. Majd amikor elkezdtem nőket fényképezni, akkor azt vettem észre, hogy önmaguk voltak a legnagyobb akadálya annak, hogy kibontakozzanak. Szerettem volna megmutatni a nőket saját maguknak egy olyan állapotban, ami természetes és nem pedig mesterkélt, műtermi vagy beállított.

– Mi volt a legnagyobb félelmük?

– Attól féltek, hogy szembesítem őket az előnytelenségükkel és még jobban fogják látni, hogy itt-ott-amott nem szépek és előnytelen képek készülnek róluk.

– Tehát a fotózás kezdetekor azt élték meg, hogy ez a nyers valóság, ahova kiteszik meztelen önvalójukat, nőiségüket, hogy valaki őket kívülről látja valamilyennek, ami teljesen más, mint amit ők látnak magukból?

– Igen, ahhoz nagyon kell szeretni önmagad vagy elfogadni magad, hogy rólad bármilyen kép készül és az jó a számodra. Az, hogy ők meglátják magukat a fotókon, az szorosan összefügg az önelfogadással.

– Mi a tapasztalatod, hogyan érkeznek meg hozzád a kliensek?

– Azt tapasztalom, hogy fogalmuk sincs, hogyan lehetne őket ábrázolni.

– Milyen kéréssel fordulnak hozzád?

– Kérlek, készíts rólam egy sorozatot, azért mert a páromnak szeretném, azért, mert ennyi idős vagyok, azért, mert magamnak szeretném és úgy érzem most még tudok szép lenni…

– Hogyan szoktad áthidalni ezt az elégedetlenségi faktort, amiben a hölgyek vannak?

– Arra szoktam kérni őket, hogy nézegessenek képeket más nőkről és küldjék el nekem, ami tetszik nekik. Olyan képeket fogok róluk készíteni, amihez vonzódnak. Helyszínt választunk a fotózáshoz. Abszolút bevonom őket az elején, hogy feloldódjanak.

– Elkezdődik a szeánsz. Mit szoktál kérni tőlük?

– Mindig azt, hogy önmaguk legyenek, saját magukat sminkeljék ki. Teljesen azt a nőt szeretném kihozni belőlük, akik ők. Nem szokunk pózolni. Az első 20 perc egy keresgélés, szeretném áramlásba hozni őket. Azt szoktam kérni, hogy mozgásban legyenek. Önkéntelen mozgásokat is el szoktam kapni, azok a legjobb pillanatok.

– Tulajdonképpen egy belső utazásba merülnek. Te vagy, aki mederbe tereli az egész áramlását.

– Spontán szeretném őket látni.

– A nők művészi lelkületével kapcsolódsz össze, amit – mondhatnám azt, hogy – ott vászonra festesz, képi világba öntöd az életének piciny szeletét?

– Igen és gyakorlatilag ő ebben teljesen egyedül van, nincs kiút ebből. A nevetéssel indul el egy felszabadulás. Csendes belső tevékenységben vagyunk, olyanná kell válnia, hogy nem engem figyel egy ponton.

– Hogyan tudják elengedni magukat, miközben folyamatosan „nézve vannak” általad és egy harmadik szem által (a kamerád) annyira, hogy ők fesztelenné váljanak? Látod az átalakulásukat?

– Arra is figyelek, hogy verbálisan mit közöl velem, ezekbe tudok belekapaszkodni. Van, hogy megállunk. Önkéntelenül megérzés mentén beletrafálok nagyon mély dolgokba azzal, hogy verbálisan reflektál nekem. Például: Ne a lábam, mert ott van egy heg! Ne így, mert ha a férjem meglátja, akkor abból baj lesz. Beszélgetünk a problémáról.

– Így oldod fel a nőket, hogy merjenek nők lenni?

– Tudod, akkor nincs ott senki, nem hall minket senki, olyan dolgokat adhat ki magából, ami nagyon régen el van nyomva. Megmutatom nekik, hogy valójában minden terhükkel együtt milyen gyönyörűek.

– Ez egy önelfogadási útvonal, folyamat, amibe te belehelyezed őket akarva akaratlanul, de inkább azt mondom akarva, hogy nálad egy egész más élményt éljenek meg.

– Csak róla szól, egy utazásban van részük. Női történeteket hallok és olyan mintha egy bölcsőbe ringatnám őket. Komolyan! Van egy pár fehér fátyolszerű hatalmas anyagom, abba imádnak beleburkolózni, belebújni, magukra tekerni. Látom, ahogy benne vannak és látszik az alakjuk, a sziluettjük, egyszerűen csodálatossá válnak. Szépségív és forma, egy védelmi burok. Kiteljesednek benne.

– Stúdióban is dolgozol?

– Igen, de a természethez szorosabban kötődők. Hiszek abban, hogy a helyszíneknek olyan erős energiája van, amik megjelennek a képeken is.

– Tulajdonképpen a belső utazását egy külső energiahálóval megtámogatva isteni minőségbe emeled a női léleknek, a női testnek a gyönyörűségét?

– Igen és a képfeldolgozás közben lehet látni ezt ez ívet, amit bejárunk a fotózás folyamán. Honnan indultunk, hol van az a pont, amikor enged, megenged. Látszik a kisugárzás, az átváltozás, a megérkezése abba a minőségbe, amit Ő az elején elképzelt, hogy majd azokon a képeken ezt szeretné látni.

– Ez a legnehezebb az embereknek: önmaguk megélése, önmagukat adni. Annyi problémát halmozunk fel az életben, hogy elveszik bennük a szépség. Elveszik az érték.

– Tudod én hogyan látom ezt a képeken? Nem dolgozzák fel a problémákat, mert sokkal kényelmesebb találni egy alteregót, ami már elfogadott és akkor nekem is lesz majd olyan hajam vagy öltözök majd úgy…. A problémám meg itt van bennem, mert ami nagyon sok embernek tetszik, azt követem, mert legalább így kívülről elégedettek lesznek… Annyival kevesebb.

– Nem kell törődni azzal, hogy ki lehetnék, ha jó vagyok én így is.

– Igen, pontosan, elpalástolják magukat a nők. Elképzeléseket gyártanak magukról. Olyanok akarnak lenni, ami a köz által elfogadott.

– Az egyediségüket és a különlegességüket hozod ki belőlük és azt mutatod meg nekik, hogy valójában milyen nők tudnak lenni, megláthatják önmagukat. Hány órát szoktatok együtt tölteni?

– 4 órát biztosan.

– Tehát 4 óra alatt egy teljes átváltozás van bennük, megláthatják azt a magas minőségű női energiát, ami bennük lakozik, csak el van nyomva és a képeiden keresztül ki tudod bontani őket? Zseniális.

– Igen, pontosan ez történik, kicsit olyan ez, mintha a fotózás terápia lenne.

– Gyönyörű, amit csinálsz, Ági. Neked igazán művészlelked van. Te az emberi lélek művészetével foglalkozol képi közvetítésen keresztül.

– Leképezés, megmutatom az igazi nőies önmagukat. Belső monológok jelennek meg a képeken.

– Aktképeket is készítesz?

– Nem jellemző, de ha valaki nyitott rá és ez a kérése, természetesen elkészítem. Nincs olyan, amit ne tudnék megcsinálni. Volt olyan, amikor a fotózás végére kért a kliensem egy két nyitottabb képet.

– Hogyan lehet téged megtalálni?

– Facebookon vagyok fent, mint Vukov.art, Instagramon pedig a_vukov, a női portrék oldalam pedig a_vukov official néven vagyok megtalálható. Az a_vukov-on vannak a mindennapi munkáim, a nap, mint nap képeim és a művészeti munkáim. Kiállítási képek, mert kortás kiállító is vagyok, a Random Gallériával dolgozom együtt.

– A ruha, a viselet, a pozíció, a kép üzenete megváltoztatja az önmagukról képzelt képet és a személyiségükben is van ezáltal egy nyitás a hölgyeknél?

– Igen, nagyon meglepődnek a képek láttán, mert mindenki teljesen másra számít, annyira egyediek lesznek a képek. Az elején nem lehet megmondani, milyen képek lesznek, ez egy folyamat. Nagyon tetszik a végeredmény mindenkinek. Szerintem hatalmas szükség van arra, amit csinálok. Nem vagyok tömegcikk, így csak azok találnak rám, akik tudnak kapcsolódni az üzeneteimhez. Ajánlás útján szoktak jönni.

– Mit üzensz a nőknek, azoknak, akik hozzád szeretnének jönni? Mi a mottód?

– Ha valaki hozzám csatlakozik, megmutatom neki saját magát. Ez nem csak egy szimpla fotózás, hanem egy csendes átváltozás, amiben hagyják, hogy kibontsák őket. Fotókkal tudom kifejezni, hogy én mit látok benne. Ha kell neki önmagáról kép, akkor nálam biztos, hogy jó helyen van.

– Mit szimbolizál egy nő a Te szemedben?

– Sokkal több, mint gondolod. A nő egy forrás, egy szerteágazó forrás. Táplál. A belső lelki elakadásai elzárják ezeket az ereket, amitől szűkül, száradnak ki részek, nem táplálja a környezetét, mert belülről el van akadva. A női minőség egy sokkal magasabb szint. A tükör egy olyan dolog, amiben úgy látod magad, ahogy szeretnéd. Előbb utóbb olyan lesz, ahogy neked jó. A tükörben van egy varázslatosság, hogy addig szuggerálod magad benne, amíg tökéletes lesz. Elhiszed magadról, hogy szép vagy, addig tollászkodsz, amíg tökéletesnek látod magad. A fotó az más. Ha csinálnának egy fotót rólad, akkor pedig “Jézus, hogy nézek ki!”. A fotó örök, az úgy marad ott, nem tudod elhúzni magad, ott úgy nézel ki.

– Tervezel-e kiállítást?

– Jövőre, igen, az eddigi évek alatt összegyűlt női témájú fotókból. De tartok fotókurzust is, női portréfotózás kurzust, ahol az általam megtapasztalt technikákat, fotótechnikai elemeket adom át gyakorlati modullal együtt.